„Kimentek a tankok, bejöttek a
bankok” – summázták költők, elemzők, politikusok és énesek a rendszerváltás lényegét.
Tény és való, Közép és Kelet-Európa
politikai és gazdasági rendszerének megváltoztatása primér globalista érdek
volt, a cél pedig ezen országok minél hatékonyabb gyarmatosítása. Erről a
kérdéskörről a téma első számú magyar szakértője, a lényeglátó Bogár László
professzor köteteket írt.
Borbély Imre a Tóth Károly Antallal
folytatott beszélgetésében, melynek első része megjelent a „Harc a nemzet
érdekében” című kötetben e témát is boncolgatta és frappáns példákkal igazolta
mondandóját.
Az alábbi szöveg még nem jelent
meg nyomtatásban, de minden bizonnyal benne lesz abban a kötetben, mely Borbély
Imre nemzetpolitikai beszélgetéseit és interjúit tartalmazza, s jó esetben még
ebben az esztendőben napvilágot lát.
Bogár Lászlót a Századvég Politikai Főiskolán ismertük meg, ahol
egy évig évfolyamtársak is voltunk apámmal. Kitartó meggyőzőmunka eredményeképpen
sikerült megszervezni, hogy 2012. szeptember 11-én a jeles professzor előadást
tartson Aradon a Jelen Házban.
E látogatás tiszteletére átutazott Temesvárról Aradra apám és
öcsém, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) akkori elnöke, bátyja,
László, eljött az EMNP kisjenői vezetősége, a megyei elnökkel, Burián Sándorral
az élen, s úgy igazította programját komám, Ferenczi Attila is, hogy ott
lehessen feleségével, Mártával együtt az előadáson és az azt megelőző
beszélgetésen.
Eme találkozó néhány fotójával illusztrálom e blogbejegyzést. (BZSA)
A rendszerváltás mögöttesei
1993-ban már Romániában is teret hódított az új hatalom. Ezt a
folyamatot, ezt a hatalomváltást nevezik rendszerváltásnak, aminek a lényegét
abban látom, hogy az egyik nagyhatalom kivonult, a másik bevonult, és a
bevonulók vagy közvetlen, vagy közvetett beavatkozással, vagy pedig közölt
igény formájában azt szorgalmazták, hogy előkészítsék ezeket az országokat
arra, hogy csatlakozhassanak a nyugati pénzszivattyúkhoz, és hogy a belső
közjogi berendezkedés szavatolja a pénzszivattyúk zavartalan működését.
Ez a rendszerváltás lényege.
Bogár László idevágó mélyreható, lényeglátó tanulmányait eszmei
jelzőpóznának tartom a tudatos félretájékoztatás útvesztőjében, s messzemenően
azonosulok a jeles professzor mondanivalójával.
Hogy formailag az új hatalom a demokráciát tűzte zászlajára, az
egy más lapra tartozik, hiszen valamikor száz-százötven évvel ezelőtt, amikor
ez az újfajta imperiális hódítás körvonalazódott az amerikai külpolitikai
szándékban, melynek azóta is a letéteményese a State Department, akkor ők úgy
számították ki, hogy leginkább akkor zavartalan a gazdasági behatolásuk egy
országba, ha annak a politikai rendszere a plurális liberális demokrácia
modelljére alapozódik, mert akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy az illető
ország monolitikusan ellen tud állni, hogy saját nemzeti érdekét védő
protekcionista szabályokat tud foganatosítani. Ők a diktatúrákat tűrték, de
csak abban az esetben, ha azok vazallus diktatúrák voltak. Azokat a
diktatúrákat, amelyek a saját nemzeti érdeket protekcionista módon védték az
amerikai hatalmas gazdasági gépezet ellen, ellenségként kezelték és kezelik
mind a mai napig.
Parádés példa ez utóbbiakra Fidel Castro, vagy pedig a nemrég
elhunyt venezuelai népvezér, Hugo Chavez. És ennek tulajdonképpen nagyon
csekély köze van ahhoz, hogy ideológiailag hol állnak az ilyen protekcionista
diktatúrák. Ezek a kommunizmus térhódítása idején a bipoláris világban szinte
törvényszerűen baloldalivá váltak. A legjobb bizonyíték erre Kuba, amely
egyáltalán nem kommunista, hanem nemzeti felszabadító harcként indította meg és
vitte győzelemre forradalmát. De mert az amerikaiak cukorembargót vontak Kuba
köré, tehát megzsaroltak minden megzsarolható államot, hogy amennyiben Kubától
cukrot vásárol, annak gazdasági szankciók lesznek a következményei, az egyetlen
hatalom, amelyik fölvásárolta a cukrot, a Szovjetunió volt.
Ezek után vált Fidel Castro hithű kommunistává, addig azt se
tudta, hogy az mi fán terem. Tehát maga a forradalom nem kommunista forradalom
volt. Úgyhogy nagyon sokszor, pont a rendszerváltó országokban megvetéssel,
elutasítással, kritikával viseltetnek az ilyen baloldali kommunista színt
öltött felszabadító mozgalmakkal, mint például a Fidel Castróéval vagy pedig a
kurd felszabadító mozgalommal szemben. Ugyanezt lehet tulajdonképpen
Katalóniára is vonatkoztatni, ott is azt mondják, hogy kommunisták voltak,
közben a kommunizmus formája alatt a legkeményebb forradalmi mozgalom, a
katalán nemzeti felszabadító mozgalom fejlődött ki. Azt kellett letörnie a
Kondor légiónak és Francónak, hogy úgymond a belső békét szavatolja. Egyoldalú
az a kritika, hogy a kommunizmus és az antikommunizmus harcolt ott. A
kommunizmus mögött meghúzódott egy nemzeti felszabadító mozgalom, és az
antikommunista erők mögött pedig egy etno-hegemon kasztíliai szándék.
Nos, a rendszerváltó országokban a rendszerváltás folyamatának a
lényege az volt, hogy ezek az országok önkezükkel lebontsanak minden olyan korábbi
gazdasági vívmányt, konkrét létesítményeket, ipart, mezőgazdaságot, ami
veszélyeztetné az Egyesült Államok és csatlósainak a gazdasági érdekeit. Az is
hozzátartozott a rendszerváltás fő mögötteseihez, külső motivációjához hogy az
egyes demokratizálódó ex-kommunista országok megengedjék, hogy a térfoglaló
nyugati gazdasági erők behatoljanak, és amit nem pusztítottak el önkezükkel a
„rendszerváltó” országok, azt potom pénzért felvásárolják. Legtöbbször nem
azzal a szándékkal, hogy azokat az iparágakat vagy gazdasági létesítményeket
saját gazdaságukba integrálva tovább működtessék helyben, hanem hogy
leállítsák, megszüntessék azokat. Ennek például a kelet-német Narva és magyar
Tungsram cégek a mintapéldái. A Tungsramot rögtön a rendszerváltás elején megvásárolta
a General Electric. Nem azzal a céllal, hogy ott a nagyon jó minőségű
villanyégőket tovább gyártsák, hanem, hogy bezárják. Hiszen a de facto
törvényes tilalom dacára továbbra is érvényes Nyugaton, hogy csak kétezer órás
villanykörtéket gyártanak, míg a Tungsram körték legalább kétszer annyi ideig
voltak használhatóak. Túl jók voltak, és csökkentették a piacon az eladott
villanyégők mennyiségét. A Narva körték még ennél is jobbak voltak, azok
körülbelül nyolcezer – tizenkétezer órát tartottak, ezért fölvásárolták a
Narvát azzal a céllal, hogy azokat a gyártási vonalakat, amelyek a technikailag
túl jók, de gazdaságilag éppen azért károsak, megszüntessék, a hosszú életű
villanykörték gyártását ellehetetlenítsék.
Mindehhez kellett egy olyan jogi rendszer, amely a pénzszivattyúk,
tehát a multinacionális konszernek és a bankrendszer zavartalan működtetését
szavatolja. Ezért kellett kivonni a jegybankot például a nemzeti fennhatóság
alól. Mindezt egyfajta szómágia igénybevételével teszik azóta is. Az általuk
kierőszakolt folyamatokat nem úgy hívják, hogy elnemzetlenítés, noha a nemzet
önmaga sorsa és saját vagyona fölötti rendelkezését szüntetik meg. Nem úgy
hívják, hogy demokráciátlanítás, pedig a demokrácia és egy ország saját nemzeti
bankja fölötti ellenőrzési lehetősége elválaszthatatlan. A nemzet többek között
azáltal szuverén, hogy a parlamentje és a kormánya demokratikus eszközökkel
beavatkozhat saját nemzeti bankja vezetésébe és annak politikájába.
Ők a nemzeti bank függetlenségére hivatkoznak. Miközben a jegybank „függetlenítése”valójában
annak idegen hatalom függőségébe való helyezését jelenti.
(A berni székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja közvetlen fennhatóságába, ami végső soron
az amerikai birodalmi akarat zavartalan érvényesítését jelenti.)
