Thursday, May 14, 2020

„Ránkerőltetett” alkotmány - Interjú Borbély Imrével Románia 1991-es alkotmányáról


Amikor az 1923-ban elfogadott román alkotmány egységes nemzetállamnak nyilvánította az akkor három nemzetű Romániát voltaképpen célprogramot fogalmazott meg, mely azóta is a román politika fő vezérlő elve. Az 1991-ben elfogadott alaptörvény ugyanebben a szellemben fogant. Méltán nevezte az Borbély Imre oktrojált, ránkerőltetett alkotmánynak. E minősítést a jogszabály tartalmán és célján kívül a népszavazási eredmény is alátámasztotta.
Az interjút az Arcanum adatbázisból sikerült kikeresni, a szöveget Borbély Viktória gépelte be.



Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ országos elnökségének politikai ügyekkel megbízott tagjával

A 1991-es év vége felé a hazai belpolitikai élet nem szűkölködött eseményekben; hiszen volt nyilvánosan is megfogalmazott székelyföldi autonómiatörekvés, volt Hargita-Kovászna jelentés, volt kormányváltás, aztán, parlamenti szavazás, majd népszavazás az alkotmányról, és mindezen eseményekben az RMDSZ eléggé látványosan jelen volt álláspontjával. Hogyan értékeled a jelenlétet?

Volt még – és ez nagyon fontos – a felkorbácsolt hisztériát kihasználva, egy pár kisebbségellenes alkotmánymódosítás, de kezdjem azzal, ami az elmúlt két évben történt, amikor is véleményem szerint a romániai belpolitikai konstelláció képlékenysége miatt nagyobb esélyek nyíltak a magyar politizálás előtt, mint amit célul kitűztünk. Később az álparlamentarista diktatúra törvényesítése, jogi köntösbe öltöztetése vége felé, tehát az alkotmányozó munka befejeztével, az RMDSZ politikája egy időre nagyjából lépéskényszerűvé vált. Ez közelítette egymáshoz a második kongresszus alatt még nagyon élesen elkülönült két szárnyat: az úgymond mérsékelteket és az úgymond radikálisakat. A Kovászna-Hargita hisztéria volt az a pillanat, amióta ez a reakció-egység létezik. Az autonómia vita idején még élesen elkülönült a két nézet, ám a román etnokratikus megnyilvánulások egybekovácsolták a véleményeket.

Ez a lépéskényszerűség azt jelentené, hogy az RMDSZ-nek lényegében nem volt beleszólása az elmúlt hónapok politikai életének alakításába? Fölösleges volt a jelenléte a politikai porondon, a parlamentben?

Nem, a lépéskényszerűség csak azt jelenti, hogy ha tovább játszol a partiban, akkor csak bizonyos lépéseket tudsz tenni. Nem jelenti azt, hogy a játszmát elvesztetted. Lehet nyerni egy lépéskényszerű fázis után is, ám ha nem játszol, akkor elvesztetted.

Igen, de eszerint mások diktálják a lépéseket… Akkor úgy kérdem: mennyire tudta az RMDSZ befolyásolni a helyzetet?

A Hargita-Kovászna színjáték színpadra vitelét még egy eszményi, tökéletes RMDSZ sem tudta volna befolyásolni. Ahol többet lehetett volna tenni, az a propaganda és a külpolitikai aktivitás, de arra az RMDSZ-nek nincs apparátusa.
Világos, hogy a tömbmagyar területi autonómia megteremtésére tett kísérlet körüli vita és riadalom az RMDSZ-en belül sokrétű motivációkra vezethető vissza, amiben szerephez jutottak világnézeti, temperamentumbeli és érdekbeli ellentétek, de nyomon követhetők olyan gondolatok is, melyek az etnokratikus pszicho-terror szubjektív következményei. Például a túl-óvatosság, a félszegség, bizonytalanság… Van olyan helyzet, amikor a reálpolitika követeli meg a gyors, határozott, egységes döntést. Ilyen volt Kohl huszárvágásos egyesítési döntése. Lehetséges, azoknak van igazuk, akik a mérsékelt szárnynak a probléma mindenfajta kezelését eleve elutasító magatartását teszik felelőssé a hisztéria kirobbantásáért. A pánikszerű elhatárolódások, melyek esetenként az elnökség kollektív döntését eltorzítva láttak napvilágot, a mindenfajta retorziók falra festése valóban alkalmas volt a figyelem idő előtti felkeltésére, no meg arra is, hogy szinte receptet gyártsanak a hatalmon belüli félfasiszta erőknek. Az azonban tény, hogy a Hargita-Kovászna jelentést jóval az autonómiakísérlet előtt készítették el, és szinte bizonyos, hogy az alkotmányvita lezárása előtt mindenképpen bevetésre került volna. Nyilvánvaló, hogy többek között épp arra a célra készült, hogy ki lehessen préselni a még józanul maradt román parlamenti képviselőkből a hatalom által kívánt etnokratikus alkotmánymódosításokat.

Ha az elnökség közleményei még az elnökség véleményét sem tükrözték, akkor mi a te különvéleményed a Katona Ádám nevével fémjelzett kezdeményezésről?

Nem találtam taktikusnak, mert érezhető volt, hogy a szorgalmazott területi autonómia fogalma a jelenlegi román társadalomból allergiás tüneteket vált ki. Ezt akartam én elkerülni, amikor a II. kongresszuson a társnemzet fogalmát próbáltam megalapozni. Elképzelésem egyik sarkalatos megfontolása éppen az volt, hogy nem kötődik az országra jellemző szómágia egyik allergiás kategóriájához sem. Viszont a területi autonómiát határozottan legitim, sok problémára megoldást adó célnak tekintem. És európainak. Hiszen európai nemzetállamokban és föderációkban egyaránt megtalálható. És nem csak modernnek, de jövőbe mutató megoldásnak is, az általános integrációs folyamat dialektikus feszültségoldó ellentéteként… A székelyföldi tömbmagyar területi autonómia kivitelezési módjára vonatkozóan pedig le kell szögezni, hogy a legtetszetősebb ötvöződése lett volna a hagyományos bázisdemokráciának és népgyűlésnek, a helyi népszavazással. Ez utóbbi a participatív demokrácia (a bázisdemokrácia) általános döntéshozási mechanizmusaként éppen most hódít teret Nyugaton.

Ha már szóba hoztad: hogy értékeled most, több mint fél év távlatából a társnemzeti státusz elméletét?

Továbbra is fenntartom, hogy az erdélyi magyarság számánál, munkaerkölcsénél, szociológiai struktúrájánál, kultúrájánál fogva messze túlhaladja az a küszöbértéket, amely alatt egy nemzeti kisebbség a pozitív kulturális és gazdasági diszkriminációra szorulna. Ennél fogva, természetes állapota – ha már nem egyesülhet az anyanemzettel – a kisebbségi nemzet, amit én (gesztusként a román állam felé) társnemzetnek neveztem. Kár, hogy a kritikai hozzászólások döntő többsége szerintem meddő szemantikai és filozófiai fejtegetés volt, nem pedig nemzetszociológiai, társadalomszervezési, politikai reálproblematikáját feltáró és megoldásokat taglaló tanulmányok. Továbbra is a romániai magyar társadalom mindentől független önszerveződésében látom megmaradásunk biztosítékát. Újból csak szűk körben dolgozunk (immár nem egyedül) továbbra is azzal a rizikóval, hogy a munka befejeztével újból könnyedén szétbeszélik azt, amit olyan nehéz összeállítani.

Milyen következménnyel járhat az, hogy az RMDSZ-nek ezentúl olyan jogrendben kell politizálnia, amit a most érvénybe lépett alkotmány szögez le?

Ennek megítélésében nagyon fontos a sokak által szükségtelennek tartott népszavazás, ami szentesítette az alkotmányt. Egyetértek azokkal, akik ezt szükségtelen pénzkidobásnak tartották, hiszen a jelen politikai helyzetben előrelátható volt az eredmény. Ámde – és ez nagyon fontos – melléktermékként a népszavazás azt a közvetlen demokratikus bizonyítékát nyújtotta a magyar elutasításnak, amit más módon, például aláírásgyűjtéssel, nehezebben lehetett volna megszerezni. A népszavazás eredményéből következtetve, a magyarság ezt az alkotmányt, mint oktrojált, ránkerőltetett alkotmányt fogja fel. Természetesen az RMDSZ-politizálásnak ezentúl azt messzemenően figyelembe kell vennie.

Iliescu elnök e népszavazási eredmény miatt a magyarságot illojalitással bélyegezte meg…

Az állampolgári lojalitás a liberális társadalomban nem feltétel nélküli, hanem szerződéses. Feltétel nélkül lojalitásra a rabszolga volt kényszeríthető ura iránt, a jobbágy a hűbérura iránt, és a totalitárius állam is ezt kéri állampolgáraitól. A liberális demokratikus társadalomban az államnak és polgárainak egyaránt vannak jogai és kötelezettségei. Az állampolgár csak akkor és olyan mértékben kell, hogy lojális legyen, amilyen mértékben az általa eltartott állam teljesíti biztonsági, előítéletmentes jogszolgáltatási, tanügyi, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi kötelezettségeit. Ha az elnök a romániai magyarságot illojalitással bélyegzi pusztán azért, mert nem bólint rá egy számára kedvezőtlen, sőt, baljós alkotmányra, akkor ez sok mindenről árulkodik. Többek között arról, hogy az elnök gondolkozásában fellelhetőek a diktátorokra jellemző önkényeskedő vonások.

Az utóbbi időkben kitűnt, hogy – különösen, hogyha nemzeti kérdések merülnek fel – az ellenzéki pártok sem állnak ki egyértelműen a magyarság, az RMDSZ érdekei mellett. A közelgő helyhatósági választásokra megkötött szövetség nem fogja-e veszélyeztetni a magyarság érdekeit?

Nem hiszem, mert a specifikus érdekellentéten túl a román ellenzékkel nagyon fontos közös érdekeink vannak. Ezt nem lehet elmondani a Frontról. A Front és a Nemzeti Egységpárt nem érdekelt egy valódi demokráciában. Ők csak a demokrácia látszatában érdekeltek, és abban, hogy a hatalmat sine die megtartsák, vagy legalábbis amíg a gazdasági átmentést nyélbe ütötték. Az ellenzéknek ezzel szemben egzisztenciális kérdés, hogy reális demokráciát hozzon létre Romániában. Habár a demokrácia nem oldja meg, ismétlem, NEM OLDJA MEG a kisebbségi kérdéseket, viszont lehetőséget nyújt egy bizonyos önszerveződésre. Másrészt pedig emberhez méltóbb az élet egy demokráciában, mint egy diktatúrában, vagy egy olyan féldiktatúrában, mint ami most van Romániában.

Milyen politikát képzelsz el a jövőben az RMDSZ-nek?
Eddig az RMDSZ energiájának a 90 százalékát a parlamenti frakció emésztette fel. Ez a fázis lezárult. Az RMDSZ-nek ezentúl a legfontosabb feladata a magyarság érdekvédelme, társadalmi szervezése, kulturális koordinálása, valamint a külpolitikai kellene, hogy legyen. Ezt a dimenziót be tudja járni még ezzel az alkotmánnyal is. Egy másik dimenzió, mely ugyanolyan fontos lenne: a román társadalom felé politizálni. Ez sajnos nem adott, mert nincsenek meg a médiáink, főleg egy olyan elektronikus média, amelyben a magyarság elégszer szólhat a román társadalom felé.

Milyennek képzeled el a jövőbeli RMDSZ belső struktúráját?

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az RMDSZ monolitikus, hiszen a második kongresszus óta az alapszabály lehetővé teszi a frakciók megjelenését, a platformszabadságot. Ezek a platformok egyelőre még csak alakulóban vannak. Lényegében még mindig ott tartunk, hogy a megközelítési mód, a célkitűzés két fajtája az, ami meghatározza az RMDSZ politikáját a második kongresszus óta. Ezek mögött eddig nem lehetett ideológiákat felfedezni. Kivétel a magát liberálisnak nevező fiatal szárny, amely kikényszerítette a II. kongresszuson a platformszabadságot. Valószínű, hogy a rendkívüli kongresszus alkalmával a platformosodás még tovább fog menni egy lépéssel. Gondolom, hogy addig létrejön még legalább egy platform, mely, mint politikai párt, vagy politikai frakció egy új érát fog megnyitni.


Gazda Árpád


Romániai Magyar Szó, 1992. január 10.

Saturday, May 2, 2020

"Az egyetlen szilárd alap, amire építhetünk, az igazság"


Borbély Imre egyike volt azoknak az autonomista politikusoknak, akik helyeselték az egységes fellépés, a közös autonómiaharc érdekében azt, hogy a Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat elfogadása után a nemzeti oldal engedje át a szövetségi elnöki tisztséget a másik (mérsékelt, tájbasimuló, helyzetben ragadó, kollaboráns) oldal egy olyan politikusának, akitől remélni lehet, hogy híve lesz a hivatalos programnak és az autonómiatörekvéseknek, illetve mindent elkövet az három szintű autonómia megvalósításáért.

Markó Béla sokak számára ilyen jelöltnek tűnt.

1995 elejére kiderült, hogy ez tévedés volt, legfőképpen azért, mert a brassói kongresszus által rábízott határidős feladatokból – autonómia-statútumok elfogadtatása, nemzeti kataszter összeállítása, belső választás – semmit nem teljesített.

A határidő pedig 1995 januárjában lejárt.  

Borbély Imre egy Markó Bélának címzett nyílt levélben foglalta össze, hogy mit kellett volna tegyen az elnök az autonómia érdekében és mit kellett volna tegyen a Neptun-ügy valamint a Nagy Benedek-ügy kapcsán.

A levél, mely elérhető itt a blogon is, akár elnökválasztási programnak is beillett. Borbély Imrét ugyanis a gyergyói szervezet valamint az EMK platform jelölte a szövetségi elnöki tisztségre, amit az érintett elfogadott. (A választást egyébként Markó Béla a nyerte nagy fölénnyel, addigra kezdett megkötni az RMDSZ nómenklatúra betonja.)

Az elnökválasztás során az erdélyi sajtó nem sok teret engedett a nemzeti oldal két jelöltjének, Kónya Hamar Sándornak és Borbély Imrének.

Az üdítő kivételek egyike volt a Németh Tünde által jegyzett s a Bihari Napló által közölt interjú, mely az alábbiakban olvasható.


Borbély Imre unokájával, Magorral a Hungarica "Szabadság betűi" című klipjét nézi 2011-ben.
Ezt:





“A helyzet kritikussá vált”



Interjú Borbély Imrével, akit a gyergyószentmiklósi területi RMDSZ, valamint az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform jelölt az RMDSZ elnöki tisztségére.



- Hogyan jutott el az elnökjelöltségig?



- Aktív résztvevője voltam az 1989. december 15-20. közötti temesvári eseményeknek. 1990-ben helyi szinten, a Temesvár Társaságon, illetve a szerveződő szabad szakszervezeteken keresztül próbáltam befolyásolni a dolgok alakulását. Egyike vagyok azoknak, akik hozzájárultak a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának megfogalmazásához. Részt vettem a körvonalazódó, de utóbb elfojtott föderalista megnyilvánulásokban. Tőkés Lászlóhoz fűződő barátságom, valamint személyes kapcsolataim révén alkalmam nyílott rövid idő alatt több külpolitikai szereplésre (Koppenhága, Lisszabon, Genf, Zürich, Eger). Az RMDSz II. Kongresszusán (1991) a "Merre vigyük végzetünk" című dolgozattal jelentkeztem, melyben a társnemzeti státus gondolatát fogalmaztam meg. Ennek köszönhetően a Kongresszus beválasztott az Országos Elnökségbe, politikai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak. Ebben a szerepkörben folytattam a már megkezdett külpolitikai tevékenységemet (FUEV, EDU/EUCD, Egyesült Államok, Kanada, skandináv országok). Külföldi utazásaimat saját kapcsolatrendszerem révén tehettem meg, költségei nem az RMDSz-t terhelték, ugyanakkor az elnökségi tisztségért sem járt javadalmazás. 



- Mivel foglalkozott 1989 előtt?



- Kutató vegyészmérnök voltam a temesvári petro-kémiai üzemnél. Több szabadalmaztatott találmány és tudományos dolgozat szerzője vagyok. Nem voltam tagja a Román Kommunista Pártnak. Már az egyetemi éveim alatt egyénileg és baráti körben intenzíven foglalkoztam szociológiával, politológiával, történelemmel és társadalomlélektannal. Politikai érdeklődésem, illetve megnyilvánulásaim miatt nem csak engem, de családomat is sokat zaklatta a Securitate. 1989 nyarán egyike voltam azoknak, akiknek a segítségével Tőkés László írott és hangrögzített üzenetei kijutottak az országból.



- Miért fogadta el a jelölést?



- Azért, mert nem vagyok megelégedve azzal a móddal, ahogy a brassói kongresszus határozatai az elmúlt két évben megvalósultak. Szövetségünk érdekképviselet, mely egyrészt arra hivatott, hogy bel- és külföldi erőket mozgósítson a romániai törvényes keretek érdekeinknek megfelelő szélesítésére, másrészt hogy a már létező lehetőségeket megfelelőképpen kihasználja. Éppen ez utóbbi területen tapasztalok súlyos lemaradást: nem készült el az erdélyi magyar kataszter, amely előfeltétele az érdekképviseletenek, valamint szociális és gazdasági önmegvalósításunknak.

Nem készültek el az autonómia-statútumok véglegesített formái, amelyek precíz, jogi nyelvezetbe foglalják a megmaradásunkhoz szükséges autonómia-igényünket.

Nem készült el a belső demokratizálódásunk alapjául szolgáló erdélyi magyar választási törvényünk; kizárólag az e választás eredményeként létrejövő diéta (parlament) tükrözheti híven nemzeti közösségünk politikai álláspontját. Csak ez a választás töltheti ki újból azt az űrt, amely az utóbbi években az RMDSz felső vezetése és szavazótábora között egyre nő.

Az 1996-os romániai választások időbeli határt szabnak az eddigi lemaradás bepótlására. Értékelésem szerint a helyzet kritikussá vált. Ennek ellenére vállalnám a feladatot, mert úgy érzem, hogy rendelkezem a helyzet orvoslásához szükséges vezetési koncepcióval, szervezőkészséggel és energiával.



- Ön szerint szerencsés volt-e most, a választási kampány idején megírni a Markó Bélához címzett nyílt levelet?



- Szerintem az egyetlen szilárd alap, amire építhetünk, az igazság. Választmányunk birtokában kell hogy legyen a helyes helyzet- és esetmegítéléshez szükséges ismereteknek. A hibák és a mulasztások, amelyekre nyílt levelemben kitérek oly súlyosak, hogy elhallgatásuk politikai felelőtlenség lett volna részemről. Bár a program teljesítésében észlelt csúszás fő felelőse a szövetség legnagyobb döntéshözói jogkörrel felruházott vezetője, a nemteljesítés mégis a szervezeten belül ügyködő kerékkötők és közösségbomlasztók tevékenységére vezethető vissza.

Félő volt, hogy utóbbiak kapva kaptak volna az alkalmon, hogy az utóbbi SzKT-kon végre-valahára napirendre került belső választási törvénytervezetünket, valamint az autonómia-statutumok vitáját elszabotálják, ha nyílt levelemet korábban fogalmazom meg és bocsátom nyilvánosság elé. Ezért vártam a közléssel az utolsó SzKT utolsó napjának második feléig. Az időzítés lépéskényszerű volt.

Közösségünkre ránehezedik az országra jellemző neokommunista valóság, valamint az etnokratikus magyarellenes propaganda. Emiatt érthető a vágy, hogy legalább saját vezetői között békés egyetértés legyen. Minden nézeteltérés az RMDSz felső vezetésében újabb megrendülést okoz és visszatetszést kelt. Ezeket tudva mindent elkövettem, hogy az elégtelenségeket a lehető legszűkebb körben, a szövetségi elnökkel probáljam megvitatni és orvosolni. Két személyes levelem és megannyi beszélgetésünk hiábavalónak bizonyult. Többek között éppen a sajtónak köszönhetően személyes esélyeim szempontjából az időzítés egyértelműen kedvezőtlen. Remélem viszont, hogy a Szövetségen belül nyílt levelem ténye és tartalma a jövőben a döntéshozói jogkör és a vele járó felelősség között közvetlenebb és arányosabb viszonyt fog kiváltani.



- Milyen elképzelései vannak az RMDSZ jövőjét illetően, ha esetleg Önt választják meg?



- Megválasztásom esetén a szövetségi elnökséget egy átmeneti tisztségnek tekintem, amely - ha sikeresen töltöm ki - nem tarthat többet egy évnél, mert ezután a következő elnököt közösségünk közvetlenül fogja megválasztani. Mint jeleztem, úgy érzem, hogy krízishelyzetbe kerültünk. Éppen ezért azon lennék, hogy ebben a periódusban energiánkat két legfontosabb célkitűzésünk, a kataszter és a belső választás előkészítésére mozgósítsam és összpontosítsam. Ez mind a döntéshozásban, mind pedig a végrehajtásban célirányos prioritások felállítását, valamint azok szigorú betartását feltételezi.

A meglévő struktúránkat jónak tartom, de kiegészíteném a válságmenedzselés időszakára egy fontos, új döntéselőkészítő szervvel: a területi elnökök és a TKT-elnökök tanácsával, főleg azért, hogy a politikai szándék és a megvalósíthatóság között ne jöhessen létre ellentét. Gondot fordítanék az SZKT működésének hatékonyabbá tételére. Konkrét elképzeléseim vannak az SZKT bizottságok munkastílusának javítására, szakértői bizottságok életrehívására, valamint a döntéshozói mechanizmus hatékonyabbá tételére.



Németh Tünde



Megjelent a Bihari Napló 1995. május 24.-i számában.

A szöveg részét képezi a megjelenés előtt álló, "Szembeszállni a hódítással" című interjú-
kötetnek







Monday, March 30, 2020

A romániai magyar kisebbség végső célja a társnemzeti státusz elnyerése


Borbély Imre egy alkalommal beszélgetésbe elegyedett Horia Alexandrescuval, a “Cronica Romana” nevű nacionalista román napilap főszerkesztőjével. Az eszmecsere eredményeképpen Alexandrescu felajánlotta az RMDSZ akkori képviselőjének, hogy készít vele egy interjút, melyben nyíltan megbeszélik az erdélyi magyar sorskérdéseket különös tekintettel a roman-magyar viszonyrendszerre. 

Borbély Imre igent mondott, ennek eredménye lett az alábbi, a maga nemében szinte páratlan szöveg. Szinte vagy éppenséggel páratlan, mondom, mert az elmúlt harminc évben nem zajlott őszinte párbeszéd nemzetben gondolkodó románok és nemzetben gondolkodó magyarok között.

Az RMDSZ 1996 óta az autonómiát jószerivel csak  a saját közösség felé képviselte, a roman nacionalisták pedig nem szokták megkérdezni őszinte érdeklődéssel, hogy mit szeretnének az autonomista magyarok. 


Az meg végképp nem volt jellemző a kilencvenes évekre, hogy olyan tabukérdések terítékre kerüljenek, mint Románia föderalizálása. E programpont 2014-ben vált csak hivatalos követeléssé az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjének Szilágyi Zsoltnak a kampányában.

(BZSA)

(A képek 2008 elején készültek Sümegen.)






A romániai magyar kisebbség végső célja a társnemzeti státusz elnyerése



a radikális, Hargita megyei képviselő, szövetségi elnökjelölt, Tőkés László püspökhöz közelálló Borbély Imre szemléletében



Az 1201-es Ajánlással, illetve annak az autonómia és a különleges státusz fogalmára vonatkozó 11. cikkelyével kapcsolatos viták forgatagában, az RMDSZ nem határozta meg és nem tette közzé világos és átfogó látásmódját. Senki sem tudja világosan meghatározni, hogy mit akar az RMDSZ, és hogy Magyarország milyen mértékben képviseli az RMDSZ álláspontját.

Nemrégiben Strassbourgban Horn Gyula miniszterelnök egyenesen a kulturális autonómiára utalt, de azelőtt és azután az RMDSZ különböző élenjárói területi autonómiáról, sőt, Románia föderalizálásáról beszéltek. Természetes tehát, hogy a kétoldalú szerződés aláírása elhalasztódik mindaddig, amíg tisztázódnak ezek a kérdések. De nyilvánvaló, hogy elsősorban az RMDSZ-en belül kell megtörténnie egy tisztázásnak, hogy kiküszöböljék a kétértelműségeket és a párt élenjárói által hazai vagy nemzetközi hivatalos gyűléseken kifejtett különböző nézőpontokat.

Mivel szeretnénk tisztában lenni az RMDSZ szemléletével, exkluzív interjút kértünk Borbély Imre képviselő úrtól, aki közel áll Tőkés Lászlóhoz, szövetségi elnökjelölt és akit a magyar parlamenti csoport radikálisainak képviselőjeként tartanak számon. Valószínűleg ez az első alkalom 1989 óta, amikor egy élvonalbeli RMDSZ-politikus nyílt beszédre szánja el magát, megpróbálván megmagyarázni, hogy hogyan látják a dolgokat a romániai magyarok, legalábbis azoknak egy része, és körülbelül mit is óhajtanak.





- Képviselő úr, hogyan történt a forradalom utáni politikába való belépése? Tudom, hogy ön szakmérnök.



- Igen, 14 évig kutató voltam a temesvári "Solventul"-nál, tehát nem vagyok egyetemi káder, amint egyesek állították. Tartottam néhány előadást külföldi egyetemeken, de csak 1989 után, főleg a mentalitást, civilizációt, hitvallást érintő témakörökben. A politikába a Tőkés Lászlóhoz fűződő kapcsolatom révén kerültem.



- Miből áll ez a kapcsolat?



- Hegymászó lévén, nagyon sok NDK-s barátom volt. Német iskolát végeztem, ennek következtében 1989-ben, amikor nagyon kevés külföldi érkezett Romániába, én tartottam a kapcsolatot külföldi ismerőseimmel. Általuk alkalmam volt az országon kívülre továbbítani Tőkés László leveleit és hangfelvételeit.



- Tehát, segítette őt.



- Igen, életbevágó dolog volt ez akkoriban. Szükséges volt mediatizálni az ő helyzetét, akárcsak Doina Cornea asszonyét, akinek esetében szintén külföldi népszerűsítés kellett.



- Őt is segítette?



- Nem, de akik ezt megtették, hasonlóképpen cselekedtek.



- De Tőkés Lászlóval összebarátkoztak.



- Igen. A temesvári, mondjuk úgy, ostrom idején pedig részt vettem a rendkívül heves utcai akciókban.



- Volt-e valamiféle meghurcoltatásban része ezen tüntetéseket követően?



- Nekem nem, de egyik barátomat elfogták, kikérdezték és bántalmazták helyettem.



- Tehát van-e forradalmi igazolványa most?



- Sohasem kértem igazolványt, mert megvannak a magam meggyőződései.



- De az utcán volt 1989. december 16.-ától?



- Sőt, 15.-étől, amikor a tüntetők nagy többségét a református közösség alkotta. Majd 16.-án első ízben kiáltották Romániában, hogy "Le Ceausescuval!". Az, aki a Mária-téri villamosforgalmat leállította - nagyon fontos cselekedet volt a tüntetőkre nézve -, éppen a testvérem volt. Bizton állíthatom tehát, hogy azt a magot, amely a megmozdulásokat kirobbantotta, senki sem manipulálta. Nem tudom, hogy volt a külvárosban, és az ezt követő napokban. Visszatérvén a kérdésére, elmondhatom, hogy a politikába Tőkés László Temesvárra való visszatérése után kerültem be, talán annak is köszönhetően, hogy két idegen nyelvet beszélek.



- És ő maga ösztönözte önt?



- Igen, ő maga. 1990 januárjától sok külföldi újságíró érkezett, és szüksége volt segítségre.



- Úgy tűnik, az RMDSZ azon politikai szerveződések egyike, amelyek elsőként jöttek létre Romániában, még 1990 előtt.



- Így van, 1989 decemberének végén alakult.



- Ön részese volt ennek a mozzanatnak?



- Nem.



- De az RMDSZ Bukarestben jött létre, nem?



- Igen, Domokos Géza lemondásának időszakában kifejtette, hogy a román politikusok hálával tartoznak neki, amiért Bukarestet választotta az országos RMDSZ megalakítása színhelyéül, ellenőrzött körülmények között, hogy megelőzze a Szövetség spontán létrejöttét másutt. Kezdetben, 1990. január 12.-ig ő nagyon közel állt Iliescuhoz. Előzőleg ismerték egymást, és lehetséges, hogy az RMDSZ létrejöttében Iliescu akarata is közrejátszott.



- Ezt ön feltételezi.



- Igen, ez egy feltételezés.



- Említette, hogy Domokos úr és Iliescu úr ismerték egymást. Szeretném, ha megmagyarázna egy dolgot: az RMDSZ-ben soha nem vetődött fel a kérdés, hogy Domokos vagy Király urak előzőleg pártaktivisták voltak. Nem számított önöknek.



- Téves! A nagyváradi első kongresszuson, 1990-ben, már felvetődött ez a kérdés, és az első összeütközésre került sor azok között, akiket később radikális illetve mérsékelt szárnyként emlegettek. A küzdelem tulajdonképpen azok között folyt, akik Domokos Géza által kerültek funkcióba, illetve akik spontán módon váltak vezetőkké, még csak párttagok sem lévén. Ezekhez csatlakoztak egyesek, akik külföldről tértek haza, mint Borbély Ernő és Szőcs Géza.



- Ők Budapestről jöttek.



- Szőcs Géza igen, aki lemondott svájci útleveléről, hogy letelepedjen Romániában és részt vehessen a választásokon.



- Tehát 1990 májusában megtámadták úgymond a régi nomenklatúrát.



- Pontosan!



- De milyen módon? Megtiltották a régi aktivistáknak, hogy tagjai legyenek a szervezetnek?



- Tudnia kell, hogy én - nem tudom, hogy az egyedüliként-e, de mindenképpen - egyike vagyok azoknak, akik a Temesvári Kiáltvány 8-as pontját elképzelték.



- Úgy értem, hogy ön nem volt RKP-tag.



- Nem.



- És hogyan gondolta el a Kiáltvány 8-as pontját?



- A Temesvár Társaság egyik vezetőjével, Doru Mihit-cel beszéltem, aki időközben Németországban, Freiburgban telepedett le, és elmondtam neki, hogy véleményem szerint a régi szekuristákat és nomenklaturistákat tíz évig diszkriminálni kellene, olyan értelemben, hogy megtiltani nekik az ország Törvényhozásában való részvételt.



- Ezt az RMDSZ-tagokra is vonatkoztatta?



- Igen. Sajnos azonban ez az eszme nem talált táptalajra az első Kongresszuson. Épp Domokos Géza személyiségének és karizmájának köszönhetően.



- Tehát, megjelent egy radikális szárny már a kezdet kezdetén.



- Igen, a fentemlített értelemben. Ez szülte később a többi összetűzést. Inkább egy hozzáállásról volt szó, mintsem egy általánosan elfogadott értelemben vett politikai radikalizmusról. A múlttal való határozottabb szakításról és egy szilárdabb demokratizálásról van szó.



- Térjünk vissza az RMDSZ kezdetéhez: mik voltak akkor a magyar kisebbség követelései?



- Egyesek - ezekhez tartozom én is - kezdettől fogva autonómiát óhajtottunk.



- Azaz, hogy megalakuljon a Magyar Autonóm Tartomány, mint hajdanán?



- Tulajdonképpen igen, de én más úton haladtam volna.



- Azért kérdezem, mert végtére is a Magyar Autonóm Tartományt a kommunisták csinálták, nem?!



- Így van, de az egy ál-autonómia volt. Vagyis nem volt jó sem a magyaroknak, sem pedig a románoknak. Pótszerepet töltött be, és Buharin eszméiben lelte kezdetét, akinek akkoriban az volt a feladata, hogy megoldja ezt a problémát.



- De hogyan látta ön az autonómiát?



- Én a II. Kongresszuson kerültem be az RMDSZ vezetőségébe egy tanulmányommal, amelyik a társnemzeti státuszt, mint a romániai magyarok végső politikai célját taglalta. Ma is az a véleményem, hogy végső soron, ha lesz szerencsénk túllépni a történelmi és egyéb feszültségeken, akkor a természetes állapot két nemzet egyidejű létezése volna ebben az országban, még akkor is, ha a magyarok csak 7 vagy 8 %-ot tesznek ki. A finnországi svédekéhez hasonló helyzet lenne, akik az ország népességének 6%-át képezik.



- De őket ott nemzetként elismerik?



- Sőt, mi több, Finnország neve is kétnyelvű.



- Mégis, nem gondolja, hogy túl sok ez, az arányokat figyelembe véve?



- Tudja, mi a helyzet az arányokkal? Ha, ad absurdum, holnap Romániát bekebelezné Oroszország, akkor a románok ugyanolyan arányban lennének jelen abban az országban, mint a magyarok itt. És ha holnapután Oroszországot bekebelezné Kína, akkor az oroszok képeznék ugyanazt az arányt abban az óriásállamban. Ezért én azt hiszem, hogy a társnemzeti státusz esetében a kisebbségnek meg kell haladnia egy bizonyos küszöbértéket, ami lehetővé tenné a valódi önálló ügyintézést, amelyik elegendő intellektuális kapacitást, munkaerőt stb. termelne ki ahhoz, hogy átvehesse az ebből a státuszból fakadó összes kötelezettségeket.



- Ha ön román volna, és egy ilyen kérés kerülne ön elé, helyt adna-e neki?



- Fölösleges a kérdés, feltételezvén egy olyan mentalitást, amellyel nem csupán saját magam, de gyermekkori barátaim is rendelkeznek, akik - a véletlen úgy hozta -  éppen románok. Ezekkel a temesvári románokkal, akik német iskolát végeztek, beszélgetve a társnemzeti státuszról, meg vagyok győződve arról, hogy ők elfogadnák. Tudom, hogy nagy lelki, mentalitásbeli, felfogásbeli gátak léteznek, amelyek egyenlőre nem teszik ezt lehetővé. Ami azonban nem gátol meg engem abban, hogy végső célt lássak ebben a megoldásban. Tekintse példának a cionizmus atyját, Herzl Tivadar, budapesti származású zsidót, aki a zsidó nemzet céljaként Izrael állam megalakítását hirdette meg, éspedig 50 évvel annak létrejötte előtt. Noha akkoriban semmi sem garantálta azt, hogy el lehet jutni odáig. A történelem előrehaladására volt szükség. Akárcsak a mi esetünkben is. Elérhetjük a kitűzött célt, vagy pedig nem érhetjük el azt. Bárhogyan is, azt hiszem, hogy a mi célunk sokkal konstruktívabb, mert itt, az országon belül próbáljuk elrendezni a dolgokat.



- Szóval, nincs szándékukban a határok megváltoztatása.



- Pontosan! Érzelmi szempontból éppenhogy hátat fordítunk a magyarországi határnak.



- Jó, de ha fenntartja hogy az arány nem számít, akkor a magyarországi románok is kérhetnék ugyanazt a dolgot odaát, mint önök itt.



- Nyilvánvalóan. És ez egy cseppet sem zavarna engem.



- De gondolja, hogy Magyarország szabad teret nyújtana egy ilyen igénynek?



- Én azt hiszem, igen! Nézze meg, hogyan oldja meg Magyarország most a kisebbségek problémáját. Autonómiát adott nekik, ami kielégíti igényeiket, sőt meghaladja azokat.



- Mégis, a magyarországi románoknak nincs képviseletük a Parlamentben.



- Igaza van, viszont ez egy formális valóság. Az ottani törvény ilyen formában született.



- De ki lehet javítani!



- Persze, egyébként magam is többször közbenjártam ezügyben. Viszont léteznek kisebbségi képviselők: a cigányoknak van, a szlovákoknak úgyszintén. Mert sokan vannak. Gondolom, egy küszöbértékről van szó.



- Csakhogy etnikai pártok nincsenek!



- Nem, nincsenek.



- És ha a románokon kívül a cigányok, a szlovákok és még mit tudom én kik társnemzeti státuszt akarnának Magyarországon?



- Egy multinacionális államhoz jutnánk.



- És gondolja, hogy Magyarország elfogadhat egy ilyesvalamit?



- Biztos igen! Alapjában véve, miért ne?



- Hát ez föderalizálás!



- Igen, nagyon tág értelemben.



- Ebben a szellemben hangoztatta ön Brüsszelben Románia föderalizálását?



- Én kettéválasztanám a föderalizálás fogalmát a társnemzeti státuszétól. Mert a romániai magyarok nagyon nagy területen élnek a szórványban. Csak Székelyföldön és Biharban élnek tömbben. Egy etnikai alapú föderalizálás csak ez utóbbiakat érintené. Én nem hiszem, hogy a föderalizálás az etnikai kérdés megközelítésének egyik módja volna.



- És mégis föderalizálásról beszélt; milyen értelemben?



- Abban az értelemben, hogy szerintem a föderalizálás a romániai románok problémájára volna megoldás. Egyébként azt hiszem, hogy mindannyiunknak jobb lenne a román országrészek egy föderációjában élnünk!



- Miért?



- Mert a szubszidiaritás elve nagyon jótékony hatásúnak bizonyult.



- Hol?



- Mindenütt! Ez azt jelenti, hogy a megoldást azon a szinten kell megtalálni, amelyiken a gondok adódnak. A gyakorlat bebizonyította, hogy a gondok a helységben, a gazdasági, földrajzi, történelmi, mentalitásszerinti régióban és országos szinten születnek. A föderáció, amilyen az Ausztriában és Németországban, illetve ahogyan körvonalazódik Spanyolországban, pontosan ezeknek a szinteknek felel meg. Én azt hiszem, hogy a bánáti jelleg, például, nagyon jól meghatározódott egy tisztulási történelmi folyamat során, eljutván egészen egy sajátságos mentalitásig. Hasonlóképpen a munténiaiak, az olténiaiak vagy a moldovaiak esetében is. Ugyanakkor, ezek a régiók gazdasági entitások is. A problémáikat pedig, amelyekkel küszködnek, legjobban helyi szinten lehetne megoldani. Egy ilyen felosztásnak megvolna az az előnye, hogy feszültségmentes légkört teremtene és lehetővé tenné bizonyos helyi energiák fölszabadulását, amelyek különben nem tudnak felszínre jutni, mivel rendszeresen elegyengetik őket. Ezen kívül, a régiók fejlődése a helyi jelleggel összhangban történne.



- És miképpen látja ön megvalósíthatónak ezt a tervet?



- Romániában én a folklórból indulnék ki ahhoz, hogy elhatároljam ezeket a régiókat.



- Nos, térjünk vissza Havasalföldhöz, Moldovához...



- ... Olténiához, Bánáthoz, a Körösök vidékéhez, belső Erdélyhez, Bukovinához. Hiszen, ha a zene a lélek egyik tükre, akkor a helyi folklór, amely nagyon jól körülhatárolt, nagyszerű útmutató lehetne. Ez találkozna a helyi lakosok politikai igényeivel is. Egy bánáti Parlamentnek egészen más szerkezete lehetne, mint például a moldovainak.



- Azaz mindegyik zóna a maga Parlamentjével!



- Igen, akárcsak Ausztriában vagy Németországban. Ezen parlamentek nem kell olyan méretűek legyenek, mint a bukaresti.



- De Németországban létezik a Bundestag is.



- Természetesen itt is meglenne annak a megfelelője. Én azonban szigorúan csak a helyi végrehajtásra és törvénykezésre utaltam, amelyik kizárólag a régió kérdéseivel foglalkozna.



- Jó, de kinek adnának számot ezek?



- A települések a régiónak vagy a vidéknek. Például Lugos Temesvárnak adna számot, Temesvár pedig Bukarestnek. A szövetségi törvényeket Bukarestben hoznák. A tanügyi, védelmi, egészségügyi stb. törvényekről van szó, amelyek általános jellegűek. A gazdasági kompetenciák azonban az úgynevezett landokat illetnék, ahol meg is emelkednének az adók, melyeknek egyharmada megmaradna a régiónak, egyharmada a helységeknek, egyharmada pedig a Szövetséghez kerülne.



- És abban az esetben, ha a régiót külső támadás éri, ki védi meg?



- Hadseregből, akárcsak rendőrségből és csendőrségből egyetlenegy volna. Tehát az állam teljes hatalma megingathatatlan maradna.



- Ezek szerint ön azt mondja, hogy egy vállalat, amelyik sztrájkba lépne, követeléseivel nem a központhoz, hanem a régióhoz fordulna.



- Igen.



- És milyen hatalmuk legyen a régiók vezetőinek? Különféle tájegységek léteznek.



- Lévén, hogy a problémák egy történelmi és gazdasági szempontból egységes régióra korlátozódnak, könnyebben megoldhatók. Látja, létezik az a két megközelítési mód: liberális és szocialista-egalitarista. Bizonyos vidékek előnyben részesíthetik ez utóbbit, anélkül, hogy ez befolyásolná más régiók fejlődését.



- Mi történne azonban a moldvai csángókkal? Mihez kezdenének kisebbségként?



- Azt tennék, amit akarnak. Alávetnék magukat a helyi hatalomnak.



- Akár az erdélyi románok, nem? Azokra a vidékekre gondolok, ahol kisebbségben vannak.



- Belső Erdélyben spontán módon több területi autonómia születne. Ez az én feltevésem. A Mócok Földje egy tiszta román entitás, sajátos domborzattal és mentalitással. Hasonlóképpen a Momerlán vidék, Fogaras vidéke stb. Én azt hiszem, így logikusan a múlt újrafogalmazásához jutnánk.



- Feltételezem, hogy ez a felfogás nem csupán az öné, hanem az RMDSZ egy részéé is.



- Igen.



- Akkor arra kérem, hogy határozza meg az etnikai alapú területi autonómia fogalmát, amely bennünket akkor is ingerel, ha csak hallunk róla.



- Alexandrescu úr, amint mondta, az RMDSZ-en belül több irányzat létezik. A Markó Bélának címzett szemrehányások egyike az volt, hogy nem ösztönözte kellőképpen a tisztázási és a politikai egyeztetési folyamatot. Ezek olyan kérdések, amelyek csakis a magyarság kebelében oldhatók meg. Hiába van nekem egy véleményem, a másiknak másféle van, és így tovább. Mindannyiunknak csak akkor lesz egy közös véleményünk, amiután a kérdést szavazásra bocsátottuk a - mi úgy nevezzük - saját Parlamentünkben. Ennek ez a szerepe. Közös nevezőre csak párbeszéd és demokratikus szavazás útján juthatsz.



- Térjünk vissza az autonómiára.



- Nem adhatok erre választ, csak ha a mai jelentésére utalok. Vegyünk két edényt, egyikből vizet öntünk át a másikba. Miközben a víz folyik, ön nem tudja pontosan meghatározni a folyadék helyét. Tehát, túl kell jutnunk ezen a tisztázási, belső desztillálási fázison, és csak amikor már rendelkezünk az illető statútum, akkor mutathatjuk meg a románoknak, hogy mi az, amit óhajtunk.



- A dolgok ugyanolyan tisztázatlanok a mi részünkről önök felé tekintve is. Horn Gyula kulturális autonómiáról említ, itt pedig helyi közigazgatási, területi autonómiáról beszélnek...



- De kinek a nevében beszél Horn Gyula?!



- Ezt nem tudom. Az Európa Tanácsban mondta. Ön azt mondja, hogy nem volt felhatalmazása, nem ért egyet vele?



- Nem értek egyet, és az RMDSZ sem jelenthet ki felelőssége tudatában semmit mindaddig, amíg nem jutunk egy párbeszéd és szavazás által meghatározott eredményre.



- Jó, de akkor az, aki az RMDSZ-t képviselte Strassbourgban, és aki akkor jelen volt, föl kellett volna álljon és meg kellett volna mondania Horn úrnak, hogy többé ne beszéljen a romániai magyarok nevében. Különben mindenki, nem csak Romániában, úgy értette, hogy önök elégedettek a kulturális autonómiával.



- Látja, nem én vagyok a Szövetség elnöke, nem nekem kell az illetőt felelősségre vonnom!



- Nem elnök ugyan, de ön is megszavazta, hogy Frunda úr legyen a strassbourgi RMDSZ-küldött.



- Ez igaz. De meg kell értenie, hogy elég kényes helyzetben vagyunk ebből a szempontból. Én nem ítélem el Frunda Györgyöt, amiért nem tiltakozott, mert bármennyire is fáj nekünk, mérlegelnünk kell az elveket és a pragmatizmust. Világos, hogy a mai romániai valóság cseppet sem kedvez azoknak a céloknak, amiket most körvonalaztam. Mindaddig, amíg a nagyprivatizáció nem megy végbe, az abban érdekeltek egy függőben lévő feszültségteli állapotot tartanak fönn. Tehát nem mondhatunk le Magyarország segítségéről.



- Lehet, hogy önnek igaza van, de más síkra tereli a dolgot. Egy olyan pillanatnak vagyunk részesei, amikoris alá akarjuk írni a román-magyar alapszerződést, de a dolog megakadt az 1201-es Ajánlás 11. cikkelyénél. Európa azt hiszi, hogy a románok nem értenek ezzel egyet, habár Strassbourgban kulturális autonómiáról volt szó, míg itthon ők egész mást éreznek. Azonkívűl, ön azt mondja, hogy még az RMDSZ sem tisztázta, mit is akar.



- Hogy mit kívánunk mi a román politikum részéről, azt megmondhatom. Egy dolog a tudományos megbeszélés, és más a politikai. Politikai szempontból kijelentem: szükségünk van autonómiára. Tavaly Strassbourgban alkalmam nyílott látni Itzak Rabint is. Ő nagyon világosan hangoztatta az izraeliek azon óhaját, hogy autonómiát adjanak a palesztinoknak. A legtöbb kérdés, amit föltettek neki, az autonómia milyenségére vonatkozott. És Itzak Rabin ezt válaszolta: "Csak az Isten tudhatja!" Az autonómia a palesztin akarat belső letisztulási folyamatának és az Izrael állammal való egyezkedési folyamatnak az eredménye. Az autonómia egy szuverenitás-áthelyezés. És a világon mindegyik autonómia másképpen néz ki, mert a politikai akaratok más-más mérlegelésének az eredménye.



- Éppen azért, előbb az RMDSZ szintjén kell meghatározniuk, hogy mit kívánnak, és csak azután jöjjenek, hogy elmondják nekünk is pontosan, mit és hogyan akarnak.



- Éppen ez az, amit Markó Béla szemére hánytunk.



- Jó, de ő csak két éve elnöke a Szövetségnek!



- Azóta elnök, amióta az autonómia szövetségünk politikai akarata lett. Addig ez a kérdés nem tevődött fel, mert Domokos ellenszegült. Tehát Markó Bélának volt egy nagyon világos mandátuma és kötelessége.



- De nem gondolja, hogy előzőleg tárgyalniuk kellene némely román parlamenti párt vezetőivel is?



- Pontosan ez az, amit Tőkés László öt éve kér. És csak az RTDP válaszolt, elutasítólag. A többi párt még csak válaszra sem méltatott.



- Tehát, az a tény, hogy a román-magyar alapszerződést ezidáig nem írták alá, az RMDSZ-en belüli tisztázatlan kérdéseknek is tulajdonítható.



- Az autonómia egyik meghatározása megvan a kisebbségek és autonóm közösségek törvénytervezetében, amit fölterjesztettünk a Parlamentnek. Ez egy kezdeti fázis, nem egy részletes kifejtés, ahogyan mi óhajtjuk. Tehát, ennek alapján el lehetne kezdeni egy párbeszédet, ha létezne politikai akarat. De megmondom, hogy én egy teljes ellenszegülést érzek a Parlament részéről ezzel a gondolattal szemben.



- Rendben van, mondjuk, hogy a Hatalom, azok a pártok, amelyeket önök nacionalistáknak neveznek ellenszegülnek. De hogyan magyarázza, hogy az ellenzék részéről is hasonló negatív jelzések érkeztek?



- Romániában egy nagyon erős nemzeti nyomás létezik.



- Gondolja, hogy csak Romániában? Vagyis Magyarország kevésbé nacionalista, mint Románia?



- Azt kell válaszolnom, hogy igen.



- Nem hiszem. Legalábbis egyformán nacionalisták vagyunk!



- Talán a romániai magyarok - legyen! De Magyarországon, főleg 1956 után egy nagyon erős, mind a szovjet érdek, mint Kádár érdeke által is meghatározott, elnemzetlenítő folyamat zajlott, azzal a céllal, hogy elejét vegyék egy újabb forradalomnak. Én abban a városban éltem, amelyet a legtoleránsabbnak tartanak ebből a szempontból. És mégis, Temesváron mindenki megőrzi nemzeti azonosságát. Azok, akik Romániából Magyarországra utaznak valósággal megbotránkoznak az ottani lakosság ellenszegülésén.



- Minek szegülnek ellen?



- A nemzeti gondolatnak. Magyarországon elterjedt az a nézet, hogy szégyen magyarnak lenni.



- Térjünk vissza a szerződéshez. Nem gondolja, hogy Szlovákia elsiette a dolgot? Tekintetbe véve azt, ami most ott történik, az aláírt szerződésbe foglalt 1201-es Ajánlás el nem ismerése által gerjesztett feszültségeket.



- Én azt hiszem, hogy a túl korán és külső nyomásra aláírt szerződések szaporítják, nem pedig megoldják a gondokat. Én sem örülnék annak, ha holnap sebtében aláírnának egy román-magyar szerződést, mert elzárná a megoldás útjait, nem pedig megnyitná azokat.



- Az RMDSZ-ben, köztudott, több politikai alakulat van jelen. Túl a köztük lévő elméleti különbségeken, és azon a tényen, hogy azt beszélik, előbb vagy utóbb, a Szövetség alkotó részeire bomlik szét, kérem, mutassa be a mérsékelt és radikális szárny közti különbségeket, lévén, hogy ön ez utóbbinak egyik élenjáró képviselője.



- Ez magatartás- és mentalitásbeli kérdés, ami az illető emberek szocializációjával függ össze. A kommunizmus éveiben nagyon sokan - a politikai elithez tartozókra gondolok, akik indíttatva voltak a politikában való részvételre - megpróbáltak segíteni a magyar közösségen. A legtevékenyebb Domokos Géza volt. Akkoriban ő olyan könyveket publikálhatott, amelyek Magyarországon be voltak tiltva. A nacionalizmus kérdéséről van szó. Magyarországon az ő könyveit túlságosan ...magyarnak tartották. Ezek az emberek, akikre az előbb utaltam, megőrizték mentalitásukat az 1989-es decemberi események után is, noha a valóság megváltozott, ha nem is alapvetően és teljesen. A mentalitás rendkívül nehezen változik. Ezzel szemben, azokat, akik ki szeretnék használni a Forradalom után kitágult látóhatárt, lényegbevágó és hosszútávú megoldásokat célozva, azokat radikálisoknak nevezik. A többiek az úgynevezett mérsékeltek.



- Milyenek az arányok?



- Senki sem tudhatja, amíg nincsenek belső választásaink.



- Hogyan magyarázza viszont, hogy az utcai közvélemény-kutatásokkor gyakran olyan embereket látni, akik azt állítják, hogy nem érdeklik őket az RMDSZ gondjai? Nem gondolja, hogy a Szövetség elitje elszakadt valahogyan a választóitól?



- Így van! Nem kérdezi meg a választóit. Ez egy olyan betegség, ami a román pártokat is érinti, és ami Nyugaton is létezik, de legvilágosabban mégis a rendszerváltó országokban nyilvánul meg.



- Igen, de a magyar állampolgár azt mondja, hogy jól megérti magát román szomszédjával, és nem akar autonómiát.



- Itt nem a jó megértés kérdése tevődik föl. Mi nem egymás jó megértésére keresünk megoldást, mert nagyon jól megértjük egymást, románok és magyarok! Mi arra keresünk megoldást, hogy az elkövetkező 500 évben megőrizzük azonosságunkat. Vagyis, nem akarunk eltűnni.



- Csakhogy, látja, a magyar többségű vidékekről több román ment el, mint magyarok a román többségű zónákból.



- Én Hargita megyei képviselő vagyok, és kijelenthetem, hogy ez egy félretájékoztatás.



- Léteznek azonban a sajtóban leközölt statisztikák.



- Ha csak Hargita és Kovászna megyékre utalunk, lehetséges, hogy önnek van igaza. Lehet, hogy ott a román lakosság száma csökkent. De az is lehetséges, hogy 20 év múlva a helyzet megváltozik, és a románok visszatérnek, mert jobbak lesznek az életkörülmények.



- Hogyan térjenek vissza egy olyan vidékre, ahol csak magyarul beszélnek?



- Szóba sem jön, hogy csak magyarul beszéljenek.



- Tehát ez azt jelenti, hogy a magyar polgármester...



- ...kötelező módon tudni fog románul is! Nem akarjuk megtiltani a román nyelvet. Minden romániai magyarnak érdeke, hogy tudjon románul.



- De miért hiszi, hogy 20 év múlva az illető régiókban jobban fognak élni? A magyar kisebbség gyorsabban fog fejlődni, mint a román többség? Azaz a magyarok szorgalmasabbak, mint a románok?



- Anélkül, hogy sértve érezné magát: ez a legtöbb magyar belső meggyőződése. Szervezettebbek vagyunk, és valahogyan jobban szeretünk dolgozni. Nem úgy, mint a németek, de jobban, mint a románok. Habár a munkaütemet illetően az erdélyi románok és magyarok hasonlítanak.



- Tehát az erdélyi románok is lelkiismeretesek.



- Igen. De a székelység, ha a régió megkapná a státuszt, amelyikről beszéltem, azt hiszem kissé megelőzné a többieket.



- És ebben a pillanatban mi az, ami megakadályozza a kibontakozásban?



- Létezik egy múltbeli nyomás. Nehéz az ébredés.



- Ez a románokra is érvényes!



- Igen, de azt hiszem, hogy a magyarok gyorsabban fognak magukhoz térni.



- Nem próbálok meg ellentmondani önnek, de mondja meg, mi akadályozza meg most a magyart abban, hogy Kovásznán gyárakat építsen?



- Már épít.



- De nagyobb akadályokba ütközik, mint az ottani román?



- A centralizáció mindenkit gátol. Ezért mi mindenki számára kérjük a decentralizációt, nemcsak magunknak.



- S akkor miért nem hívják a románokat, hogy megmondják nekik: amit magunknak kérünk, azt nektek is kérjük?! Gyertek, kérjük együtt! Így eltűnnének az "El akarja venni tőlem Erdélyt!" jellegű gyanúsítgatások.



- Alexandrescu úr, tudja meg, hogy kezdeményezni fogom ezt a dolgot.



- Teljes szívemből remélem, képviselő úr, és köszönet a nyíltságért, amellyel az interjút adta.



Horia Alexandrescu





Megjelent a Cronica Românã 1995. május 12-i számában román nyelven. A magyar változat teljes egészében most jelenik meg először. Fordította Borbély Viktória.