Saturday, June 13, 2020

Nemzeti programra van szükség - Interjú Borbély Imrével


Nemzeti programra van szükség - Interjú Borbély Imrével

Az alábbi interjú, mely a Csurka István által főszerkesztett Magyar Fórumban jelent meg, s akárcsak a blogon legutóbb közzétett beszélgetés, a kilencvenes évek közepére visz vissza bennünket, amikor Borbély Imre a magyar paradigma-elképzelésen dolgozott, mely mentén több konferencia is megszervezésre került.
A tudásközpontú nemzetfejlesztés és a határokon átívelő magyar reintegráció volt e paradigma két fő gondolata, ami nem meglepő módon nem hatotta meg a hivatalban levő Horn-Kuncze kormányt, az Orbán kormány viszont olyan programot hirdetett három évvel később, mely konvergens volt a konferenciasorozat elképzeléseivel.
Innen az interjú. (BZSA)

"Bár a mesterségesen létrehozott határok több évtizede szétszabdalták a Kárpát-medence kulturális-gazdasági szempontból egységes régióját, a határokon kívül rekedt magyar milliók nem mutatnak hajlandóságot önazonosságuk feladására.
Szlovákia, Románia és Szerbia politikája nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a magyar kisebbségek hosszútávú megmaradását szavatolnák. Ellenkezőleg, a politikai igyekezet e kisebbségek eltüntetését célozza. Ezen államok a magyar nemzeti közösségeket ellenségként kezelik. Az azonos cél, az azonos ellenségkép e három országot - legalábbis ebben a kérdésben - közös platformra, informális szövetségbe tereli.
A magyar népcsoportok bármelyikét érő destabilizálás legvalószínűbb következménye egy Magyarországot célzó exodus. Ezért e kérdés megoldása jól felfogott államérdeke Magyarországnak. Így, közvetett de objektív módon a Kárpát-medence magyarsága a szétszabdaltság dacára továbbra is egy sorsközösséget alkot."

Az idézet Borbély Imre romániai, Hargita megyei képviselő „Támpontok egy dinamikus magyar paradigmához” című tanulmányából való. A dolgozat az Interconfessio Társaság Kolozsváron tartott tavalyi első tanácskozásának kiindulópontját képezte.

- Tanulmányom a magyarság közös jövőjén töprengőkhöz szól - mondja Borbély Imre. - S mert a magyar politizálás rákfenéje a túlzott polarizáltság, az általánosság síkján fogalmaztam meg a feladatainkat, hogy ezzel átléphessem az ideológiai gátakat. Vagyis, bármilyen politikai áramlat kerül is hatalomra, elfogadható legyen, amit írok, hiszen a gondokat a gyakorlatban kell megoldanunk, és nem a demagógiák lázhűtő tapaszaival.

- Hogyan látja az anyaországi társadalmi, politikai helyzetet napjainkban?

- A mai magyar társadalom nincs olyan helyzetben, hogy belátható időn belül, spontán módon, zökkenőmentesen a jövő építésébe kezdjen. A magyar társadalmon belül alapvető dolgokban nincs egyetértés. Abban látszólag mindenki egyetért, hogy Magyarország demokratikus állam legyen, ehhez azonban nincsenek meghatározva a mindenkire érvényes kötelező politikai játékszabályok. Mert nincs esélyegyenlőség.
Szembeötlő az is, hogy a magyar társadalom politikai irányultságát a sajtó sokkal inkább meghatározza, mint a politikai pártok. Nincs médiatörvény, és egyes csoportok hatalmas sajtómonopóliummal rendelkeznek. Mások - vagy ugyanazok - hatalmas pénzmonopóliummal is, és ezáltal irreális mértékben  befolyásolják a társadalmi erők és a gazdasági tényezők működését. Összefüggéstelen törésvonalak szabdalják a magyar politikát.

- Keveset tudunk az erdélyi Interconfessio Társaságról...

- Erdélyi magyar képződmény, civil társadalmi szerveződés, amely a magyar történelmi egyházak mentén szerveződő értelmiséget kívánja közös platformra állítani. Első lépésként azt az állapotot kell megszüntetnünk, amelyet Trianon kényszerített ránk. E téma kapcsán már volt két jelentősebb konferenciánk Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, „Esélyeink Trianon túlélésére” címmel. Mindenekelőtt ki kell harcolnunk a nemzetiségi autonómiát; fel kell emelkednünk a kisebbségi sorból a társnemzeti státusig. Eközben nagyon fontos a közösségi érzés és a nemzeti öntudat erősítése, mert ez a záloga egy politikailag is, gazdaságilag is fejlett közösség kialakulásának. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor nem terhére, hanem hasznára válhatunk az anyaországnak.

- Kifejtené ezt bővebben is?

- Csupán egy példát említek: a nyugat-európai országokban élő zsidóság nem terhére, hanem hasznára van Izraelnek. Ez természetesen egyedi eset, a diaszpórában élő zsidóságnak ugyanis nincs szüksége politikai autonómiára ahhoz, hogy önazonosságát megőrizze, mert identitása vallási gyökerű. Mi magyarok nem vagyunk ebben a szerencsés helyzetben. Szükségünk van a politikai önállóságra, hogy évszázados perspektívában önazonosságunkat megőrizhessük.

- Milyen lépések megtételét várja az RMDSZ az anyaországi kormányzattól?

- A magyar társadalom megosztottsága kihat a határon túli magyarsághoz való viszonyára is. A magyar politikai közgondolkodásba nem épült be kellő súllyal a határokon kívül rekedt magyar milliók léte, köznapi valósága. Alkalmi szónoklatok szintjén nagyon is jelen vagyunk a magyarországi politikában, ez azonban kevés. Nem altruizmusról beszélek, és nem áldozatkészségért folyamodom. Arra a tényre utalok, hogyha valamelyik határon túlra szakadt nemzetrészünk - e pillanatban a vajdasági magyarság - abba a helyzetbe kerül, hogy menekülnie kell, Magyarország megoldhatatlan kérdés előtt áll. Mert a kárpát-medencei magyarok csak Magyarországra menekülhetnek tömegesen. Magyarnak születni: sorsközösséget jelent. Magyarország mindenkori kormányának tehát azon kellene munkálkodnia, hogy a határokon túli magyar közösségek minél önállóbbak, tehát minél védettebbek legyenek. Ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy menedéket kelljen kérniük, mert az anyaország nem képes befogadni annyi magyart, amennyi a határokon kívül él.
Németország be tudta fogadni - igaz, húsz év alatt - az egymilliós romániai német közösséget, mert gazdasági fejlettsége és sorsközösség-vállalása ezt lehetővé tette. A magyar gazdaság enyhén szólva távol áll a felfelé íveléstől. Egyebekről nem is beszélve... Fontos különbség az is, hogy a kisebbségi sorban élő magyarok történelmi szálláshelyeiken akarnak maradni: a határokon túli magyarság magyarként akar megmaradni a szülőföldjén. Nem lehet felajánlani az erdélyi magyarságnak, mint megmaradási lehetőséget, hogy románosodjon el. Mert ilyen igény is megfogalmazódott Magyarországon.
Hosszú távú nemzeti programra lenne szükség, amely reális alapokon nyugszik. Sajnos, az elmúlt öt évben ennek érdekében nem sokat tettek a magyar kormányzatok. Nem dolgoztak ki ilyen koncepciót.

- Hogyan fogadták a vízumkényszer bevezetésének hírét Erdélyben?

- Az emberi szabadság bárminemű korlátozását tévútnak tartjuk. A bevándorlás és a "fekete" munkavállalás megfékezésére nem vízumkényszert kell alkalmazni. Törvényes, adóztatható formát kell találni például a "fekete" munkavállalás feloldására. Nem az a baj, hogy a székely ember Magyarországon dolgozik, hanem az, hogy feketén kell dolgoznia.

- Sokan és sokféleképpen nyilatkoztak már az alapszerződésekről. Mi ezekről a véleménye?

- Az alapszerződéseket legfönnebb szép ábrándnak tartom, de alapvetően szükségtelennek. Akik azt hangoztatják, hogy az alapszerződések elvben jók, politikailag szépelegnek. Hiszen ha van politikai akarat egy-egy jó alapszerződés megkötéséhez, kölcsönösen elfogadható garanciákkal, akkor olyan politikai helyzet áll elő, amelyben már nincs is szükség alapszerződésekre. Jelenleg nincs meg a politikai akarat egy-egy jó alapszerződés megalkotására. Az Európai Unió részéről soha nem fogalmazódótt meg követelményként az alapszerződések megkötése. Most már azok a nyugati országok sem jelzik ezek hasznosságát, amelyek eddig javallották. Meggyőződhettek arról, hogy mekkora fiaskó volt a szlovák-magyar alapszerződés.

Bágyi Bence Jakab

Megjelent a Magyar Fórum 1995. szeptember 14.-i számában.




Friday, May 29, 2020

A magyar reintegráció, a magyar nemzetegyesítés jegyében




Borbély Imre egyik legfontosabb nemzetstratégiai gondolata az volt, hogy ha a geopolitikai realitások miatt nincs esély a határok módosítására, akkor a nemzet szerkezetét kell a valósághoz igazítani, ezt nevezte ő szubszidiáris nemzetstruktúrának. (A szubszidiaritás tudvalevőleg az az állam- vagy szervezet-építkezési elv, mely szerint az egyes problémákat a felmerülésükhöz legközelebb eső szinten kell megoldani, illetve a megoldáshoz szükséges döntéseket ott kell meghozni.)
A szubszidiáris nemzetstruktúra koncepciója egy, a Magyarok Világszövetsége, az Interconfessio Társaság, a Vörösmarty Társaság, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által szervezett konferenciasorozat keretében gyöngyöződött ki és finomodott, 1994 és 1996 között, melynek előadója volt többek között Balázs Sándor, Duray Miklós, Gál Kinga, Dr. Hegedüs Lóránt,  Hódi Sándor, Kolumbán Gábor, Kósa Ferenc, Lázár Imre, Lovas István, Németh Zsolt, Patrubány Miklós, Pokol Béla, Pozsgay Imre, Szőcs Géza, Tóth Zoltán József, Tőkés László, Tőkéczki László, Vass Csaba, Varga Domokos György, hogy az ismertebb neveket említsem.
A szubszidiáris nemzetstruktúra az egységes, egy államban élő nemzet „almamodelljével” szemben a „szőlőmodell” követését jelenti. Ebben a metaforában az egyes nemzetrészek a szőlőszemek, az őket összekötő kocsány pedig a magyar állampolgárság valamint a határokon átívelő kulturális, gazdasági és politikai szálak.

Borbély Imre a Kárpát medencei magyarság közjogi integrálását és közös politikai akaratképzését a külhoni állampolgárságon és a külhoni magyarok delegációit tömörítő felsőházon keresztül képzelte el. 

Az Orbán Viktor által 1998-ban meghirdetett program a határokon átívelő nemzetegyesítést - mely ugyanaz a koncepció elvi síkon - előbb a státustörvényen illetve a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) keresztül igyekezett elérni. 2010-ben a MÁÉRT megőrzése mellett a magyar integráció fő eszközévé a szavazati jogot is felölelő teljes körű állampolgárság kiterjesztése vált, ami lehetővé tette, hogy a budapesti parlament 2014-től már ne csak állami, de nemzeti intézmény is legyen.

Az alábbi interjú az első, nagy sikerű Székesfehérváron megtartott konferencia után készült. (Ugyanitt volt a Kolozsváron indult, majd Székesfehérváron illetve Zentán folytatódott konferenciasorozat záróeseménye is.)

A képen az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós, Rócz Szabó László, elnökségi tag és Borbély Imre régióelnök. A fotó a 2003 májusában megtartott kongresszus után készült, a gyűlést követő közös mulatozáson.


“Jövőtervező műhelyt kell létrehozni”
- beszélgetés Borbély Imre képviselővel, az Interconfessio Társaság elnökével -

Napjaink politikája megrekedt a napi gondok szintjén. A politikai hírek szinte kivétel nélkül napi eseményekről szólnak: pártok egymással kapcsolatos állásfoglalásai, a kormány döntéseinek bírálatai, stb. melyek legfőbb célja a választók rokonszenvének megnyerése. Ha akad olykor egy-egy politikus, aki messzebbre próbál tekinteni, a válságból kivezető utat ő sem látja. Ezért nem hétköznapi az Interconfessio Társaság kezdeményezése, hogy továbbgondolja a magyarság jelenét, és olyan irányt keressen, amely a felemelkedést szolgálja. A társaság az elmúlt év őszén Kolozsváron tartotta első tanácskozását, amelynek kiindulópontja Borbély Imre képviselő "Nemzeti paradigma és posztmodern jövő" című dolgozata volt. Az elmélet lényege: ahhoz, hogy a magyarság felülkerekedjék vetélytársain, az információrobbanás követelményeihez kell igazodnia, s oktatási stratégiájában a tudástöbbletet kell célba vennie. A paradigmaelméletet szerzője a tudományból átvett fogalmakkal, a tudomány, és a történelem példáiból építette ki.
Nemrégiben kiderült: a jövőtervező gondolatokra Erdély határain kívül is akad vevő. Az Erdélyi Napló is beszámolt róla, hogy mintegy száz magyarországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, és nyugat-európai politikus, egyházi és közéleti személyiség, csúcsértelmiségi vett részt azon a székesfehérvári tanácskozáson, amelyen úgyszintén Borbély Imre dolgozata volt a vitaindító. Amint Székesfehérváron megfogalmazódott, ez volt az utolsó elméleti összejövetel, a következőkben a jövőépítő program megvalósításának módozatairól tanácskoznak majd.
Erről kérdeztük Borbély Imre Hargita megyei képviselőt, az Interconfessió Társaság elnökét.


- Hogyan látja, módosult-e a Kolozsváron megfogalmazott elmélet a kétnapos székesfehérvári vita során?

- Különös elégtétel számomra, hogy elképzelésem minden vetületére született egy részletekbe vágó korreferátum, mely nemhogy kétségbe vonná a kiindulópontot, hanem megerősítette azt. A kétnapos tanácskozáson egy sor nagyon fontos kérdésben egyetértettünk. Ilyen például egy pozitív, előremutató médiastratégia kidolgozása, vagy a hasonló gondolatokat képviselő civil társadalmi szervezetek megkeresése. Elhatároztuk azt is, hogy tovább működtetjük a Székesfehérváron alakult szellemi műhelyt. A következő gyűlés ez év szeptemberében Szabadkán lesz.

- A jelen továbbgondolása eddig nem volt jellemző sem az összmagyarság, sem az RMDSZ politikájára...

- Igen, én is úgy érzem, hogy a magyarság elfordul a jövőtől, nem akar a jövőbe nézni. Én ezt a trianoni traumára, majd a második világháborúra, és az 56-os forradalom vérbefolytása által okozott csalódásokra vezetem vissza. Ezeket tetézte Magyarországon az Aczél György nevéhez fűződő kultúrpolitika, melynek egyik sarkalatos pontja éppen a jövőképtől való megfosztás volt. Érdekes például az is, hogy magyar nyelvterületen nagyságrenddel kevesebb jövőkutatással foglalkozó könyv született, mint a szomszédos országokban, Japánról nem is beszélve, ahol gazdag irodalma van a futurológiának. A politikusoknak mindig hosszútávon kellene gondolkozniuk. Sajnos ez a nyugati típusú demokráciáknak is gyengéje. A négyéves választási ciklus ugyanis arra ösztönzi az egész politizáló elitet, hogy csak négyéves időszakokban gondolkozzék, ezen belül is a hatalmon lévők legfontosabb törekvése az legyen, hogy újraválasszák őket. Ezzel szemben áll a japán modell, ahol a politikai csatározás hátterében létezik a hosszútávú jövőtervezés intézménye, egy szuperminisztérium, mely a technológiai és tudományos fejlesztésért felel. Akkora hatalommal rendelkezik, hogy beleszólhat a gazdasági és a pénzügyminisztérium dolgaiba is. A paradigmális állapotot a japánok tudatosan a politikumból kiindulva építették ki.

- Mit is jelent a "paradigmális állapot" kifejezés?

- Thomas S. Kuhn értelmezésében egy tudományág akkor kerül paradigmális állapotba, hogyha általánosan elfogadott algoritmusokat, azaz műveletsorokat dolgozott ki a felmerülő kérdésekre. Az euklidészi geometria például paradigmális állapot volt a mértanban, amelyből Bolyai zökkentette ki. A társadalom - a tudományágakhoz hasonlóan - paradigmális állapotok elérésére törekszik. A paradigmális állapotban lévő társadalom  döntő része egyetért a beállt közrenddel, a problémamegoldó módozatokkal, és -  ami nagyon fontos - a fejlődési iránnyal, a céllal. Ez az állapot tehát egy virágzó, prosperáló társadalom jellemzője. Létrejöttének előfeltétele - legalábbis a kialakulás szakaszában - egy világos és mobilizáló hatású cél, célcsomag léte.

- A jövőépítő program egyik célja - tanulmánya szerint - a szubszidiáris nemzet kialakulása. Mit ért Ön ezen?

- Ez abból a kényszerűségből fakad, hogy a nemzet egyharmada Magyarországon kívül él olyan helyzetben, hogy onnan elvándorolni sem akar, de identitását sem kívánja feladni. Ebből a tényből kiindulva jutottam el a szubszidiáris nemzetstruktúra gondolatáig. Ez azt jelenti, hogy az egyes nemzetrészeknek önmaguknak kell megoldaniuk saját gondjaikat, ugyanakkor azon kell fáradozniuk, hogy millió szállal kötődjenek egymáshoz, egymást kisegítő tömbökké fejlődjenek. Ezeket neveztem a dolgozatban szervesítő algoritmusoknak. A világon rég léteznek hasonló modellek. A legsikeresebb a zsidóságé, mely nemzet fiainak többsége az országon kívül él. Az ő esetükben ez a szubszidiáris nemzetstruktúra odáig fejlődött, hogy Izraelnek nemhogy problémája a diaszpóra, hanem éltető ereje. Ha mi ezen az úton haladunk, akkor a részsiker is nagyságrenddel több, mint a jelen fejlődés kivetítése, amely szerint az anyaország és a leszakított részek különböző pályákon mozognak. A leszakított nemzetrészeknek - úgy  gondolom - e szubszidiáris nemzet-struktúrának megfelelő autonómia-célkitűzéseket kell maguk elé állítaniuk

- Amint az Ön által felvázolt paradigma elméletben is szerepel, az információrobbanás korában élünk. Ez azt jelenti, hogy akinek ott van a lakásában a televízió, a videó, a számítógép, az hajlamos a begubózásra, nem igényli a közösségi életet. A nemzeti érzés azonban közösségi érzés, amelyet igazán csak a közösség tud kialakítani. Nem érzi úgy, hogy a számítógépe mellé bezárkózott ember képe ellentmondásba kerül azzal a nemzeteszmével, amelyet célként jelöl meg?

- Nem hiszem. Az informatika berobbanása az egyén életébe a fejlett országokban nem elidegenedést, hanem új kapcsolatteremtési lehetőségeket hozott létre, hiszen a számítógép segítségével közösségi munkát is lehet végezni. A japánokban az informatika még csak nem is halványította a közösségi érzést. Még kevésbé az amerikaiakban, akikben néha túlteng a nacionalizmus. A nyugati nemzeteknél is reneszánszát éli a nemzeti érzés, holott ők az információrobbanás kellős közepén tartanak. Náluk már  jelentkeznie kellett volna a nemzettől való elfordulás jeleinek.

- Elképzelése szerint mi volna a teendőjük az anyaországi, és a határon túli magyarság sorsformáló politikai szervezeteinek?

- Mindenképpen egy tudásközpontú nemzetfejlesztés. A tudásszint állandó növelését elsőrendű államérdekként kellene kezelni mind vízszintes, mind pedig függőleges irányban. Ez azt jelenti, hogy a tömegek tudásszintjét is emelni kellene egy ehhez a célhoz igazított tanrenddel, népfőiskolák, tanfolyamok által, de nem szabadna elhanyagolni az elitképzést sem a kiemelkedő képességű fiatalok esetében. Ez nem azonos a számítógép használatának megtanulásával. Az informatika csak katalizátora és növelője az emberi tudásnak. Ez a célirányosság azt jelentené, hogy amennyiben dönteni kell arról, hogy egy bizonyos összeget egy iskola épületének a tatarozására, vagy a tanintézet számítógépekkel való felszerelésére fordítsanak, akkor az a döntés szülessék, hogy a tatarozás még várathat magára. Ha választani kell, hogy egy bizonyos összeget az úthálózat fejlesztésére, vagy egy műholdas információs hálózatba való belépésre szánnak, az utóbbi legyen a fontosabb. Ez a vonalvezetés ha nem is azonnal, de négy-öt év múlva befolyásolná a dolgok menetét az anyaországban s a leszakított nemzetrészek testében is.

- Nem érzi egy kicsit úgy, hogy túlságosan nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Erdélyből, kisebbségi sorban élő magyarként, Hargita megyei képviselőként az összmagyarság, tehát Magyarország számára is utat kíván mutatni?

- Szerintem minden magyarnak - bárhol is éljen - el kell gondolkoznia nemzete sorsa felett. Egy ilyen paradigma kidolgozása a magyar kormány feladata lenne, de ez eddig nem történt meg. Másrészt, saját történelmünk példázza, hogy nemzeti megmaradásunk egyszer már Erdélyen múlott, a török hódoltság idején. Ami az összetartó erőket illeti, úgy érzem, az erdélyi magyarság sokkal kevésbé sérülten került ki a kommunizmus évtizedeiből, mint a magyarországi. Ezért, azt hiszem, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy egy ilyen gondolatsor, egy ilyen műhely itt Erdélyben jöjjön létre. Szó sincs arról, hogy egyedül vágnék neki, én csak szerény kezdeményezője vagyok egy olyan folyamatnak, amely - remélem - egyre több magyarországi gondolkodót is arra késztet, hogy akár kritikai szembenállással is, végeredményben egy jövőépítő, nemzetépítő programot körvonalazzon.

Gazda Árpád

Megjelent az Erdélyi Napló 1995. augusztus 16.-i számában, és a Fejér Megyei Hírlap 1995. július 29. számában 'Távlati cél: a magyar tudás' címmel.

Thursday, May 14, 2020

„Ránkerőltetett” alkotmány - Interjú Borbély Imrével Románia 1991-es alkotmányáról


Amikor az 1923-ban elfogadott román alkotmány egységes nemzetállamnak nyilvánította az akkor három nemzetű Romániát voltaképpen célprogramot fogalmazott meg, mely azóta is a román politika fő vezérlő elve. Az 1991-ben elfogadott alaptörvény ugyanebben a szellemben fogant. Méltán nevezte az Borbély Imre oktrojált, ránkerőltetett alkotmánynak. E minősítést a jogszabály tartalmán és célján kívül a népszavazási eredmény is alátámasztotta.
Az interjút az Arcanum adatbázisból sikerült kikeresni, a szöveget Borbély Viktória gépelte be.



Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ országos elnökségének politikai ügyekkel megbízott tagjával

A 1991-es év vége felé a hazai belpolitikai élet nem szűkölködött eseményekben; hiszen volt nyilvánosan is megfogalmazott székelyföldi autonómiatörekvés, volt Hargita-Kovászna jelentés, volt kormányváltás, aztán, parlamenti szavazás, majd népszavazás az alkotmányról, és mindezen eseményekben az RMDSZ eléggé látványosan jelen volt álláspontjával. Hogyan értékeled a jelenlétet?

Volt még – és ez nagyon fontos – a felkorbácsolt hisztériát kihasználva, egy pár kisebbségellenes alkotmánymódosítás, de kezdjem azzal, ami az elmúlt két évben történt, amikor is véleményem szerint a romániai belpolitikai konstelláció képlékenysége miatt nagyobb esélyek nyíltak a magyar politizálás előtt, mint amit célul kitűztünk. Később az álparlamentarista diktatúra törvényesítése, jogi köntösbe öltöztetése vége felé, tehát az alkotmányozó munka befejeztével, az RMDSZ politikája egy időre nagyjából lépéskényszerűvé vált. Ez közelítette egymáshoz a második kongresszus alatt még nagyon élesen elkülönült két szárnyat: az úgymond mérsékelteket és az úgymond radikálisakat. A Kovászna-Hargita hisztéria volt az a pillanat, amióta ez a reakció-egység létezik. Az autonómia vita idején még élesen elkülönült a két nézet, ám a román etnokratikus megnyilvánulások egybekovácsolták a véleményeket.

Ez a lépéskényszerűség azt jelentené, hogy az RMDSZ-nek lényegében nem volt beleszólása az elmúlt hónapok politikai életének alakításába? Fölösleges volt a jelenléte a politikai porondon, a parlamentben?

Nem, a lépéskényszerűség csak azt jelenti, hogy ha tovább játszol a partiban, akkor csak bizonyos lépéseket tudsz tenni. Nem jelenti azt, hogy a játszmát elvesztetted. Lehet nyerni egy lépéskényszerű fázis után is, ám ha nem játszol, akkor elvesztetted.

Igen, de eszerint mások diktálják a lépéseket… Akkor úgy kérdem: mennyire tudta az RMDSZ befolyásolni a helyzetet?

A Hargita-Kovászna színjáték színpadra vitelét még egy eszményi, tökéletes RMDSZ sem tudta volna befolyásolni. Ahol többet lehetett volna tenni, az a propaganda és a külpolitikai aktivitás, de arra az RMDSZ-nek nincs apparátusa.
Világos, hogy a tömbmagyar területi autonómia megteremtésére tett kísérlet körüli vita és riadalom az RMDSZ-en belül sokrétű motivációkra vezethető vissza, amiben szerephez jutottak világnézeti, temperamentumbeli és érdekbeli ellentétek, de nyomon követhetők olyan gondolatok is, melyek az etnokratikus pszicho-terror szubjektív következményei. Például a túl-óvatosság, a félszegség, bizonytalanság… Van olyan helyzet, amikor a reálpolitika követeli meg a gyors, határozott, egységes döntést. Ilyen volt Kohl huszárvágásos egyesítési döntése. Lehetséges, azoknak van igazuk, akik a mérsékelt szárnynak a probléma mindenfajta kezelését eleve elutasító magatartását teszik felelőssé a hisztéria kirobbantásáért. A pánikszerű elhatárolódások, melyek esetenként az elnökség kollektív döntését eltorzítva láttak napvilágot, a mindenfajta retorziók falra festése valóban alkalmas volt a figyelem idő előtti felkeltésére, no meg arra is, hogy szinte receptet gyártsanak a hatalmon belüli félfasiszta erőknek. Az azonban tény, hogy a Hargita-Kovászna jelentést jóval az autonómiakísérlet előtt készítették el, és szinte bizonyos, hogy az alkotmányvita lezárása előtt mindenképpen bevetésre került volna. Nyilvánvaló, hogy többek között épp arra a célra készült, hogy ki lehessen préselni a még józanul maradt román parlamenti képviselőkből a hatalom által kívánt etnokratikus alkotmánymódosításokat.

Ha az elnökség közleményei még az elnökség véleményét sem tükrözték, akkor mi a te különvéleményed a Katona Ádám nevével fémjelzett kezdeményezésről?

Nem találtam taktikusnak, mert érezhető volt, hogy a szorgalmazott területi autonómia fogalma a jelenlegi román társadalomból allergiás tüneteket vált ki. Ezt akartam én elkerülni, amikor a II. kongresszuson a társnemzet fogalmát próbáltam megalapozni. Elképzelésem egyik sarkalatos megfontolása éppen az volt, hogy nem kötődik az országra jellemző szómágia egyik allergiás kategóriájához sem. Viszont a területi autonómiát határozottan legitim, sok problémára megoldást adó célnak tekintem. És európainak. Hiszen európai nemzetállamokban és föderációkban egyaránt megtalálható. És nem csak modernnek, de jövőbe mutató megoldásnak is, az általános integrációs folyamat dialektikus feszültségoldó ellentéteként… A székelyföldi tömbmagyar területi autonómia kivitelezési módjára vonatkozóan pedig le kell szögezni, hogy a legtetszetősebb ötvöződése lett volna a hagyományos bázisdemokráciának és népgyűlésnek, a helyi népszavazással. Ez utóbbi a participatív demokrácia (a bázisdemokrácia) általános döntéshozási mechanizmusaként éppen most hódít teret Nyugaton.

Ha már szóba hoztad: hogy értékeled most, több mint fél év távlatából a társnemzeti státusz elméletét?

Továbbra is fenntartom, hogy az erdélyi magyarság számánál, munkaerkölcsénél, szociológiai struktúrájánál, kultúrájánál fogva messze túlhaladja az a küszöbértéket, amely alatt egy nemzeti kisebbség a pozitív kulturális és gazdasági diszkriminációra szorulna. Ennél fogva, természetes állapota – ha már nem egyesülhet az anyanemzettel – a kisebbségi nemzet, amit én (gesztusként a román állam felé) társnemzetnek neveztem. Kár, hogy a kritikai hozzászólások döntő többsége szerintem meddő szemantikai és filozófiai fejtegetés volt, nem pedig nemzetszociológiai, társadalomszervezési, politikai reálproblematikáját feltáró és megoldásokat taglaló tanulmányok. Továbbra is a romániai magyar társadalom mindentől független önszerveződésében látom megmaradásunk biztosítékát. Újból csak szűk körben dolgozunk (immár nem egyedül) továbbra is azzal a rizikóval, hogy a munka befejeztével újból könnyedén szétbeszélik azt, amit olyan nehéz összeállítani.

Milyen következménnyel járhat az, hogy az RMDSZ-nek ezentúl olyan jogrendben kell politizálnia, amit a most érvénybe lépett alkotmány szögez le?

Ennek megítélésében nagyon fontos a sokak által szükségtelennek tartott népszavazás, ami szentesítette az alkotmányt. Egyetértek azokkal, akik ezt szükségtelen pénzkidobásnak tartották, hiszen a jelen politikai helyzetben előrelátható volt az eredmény. Ámde – és ez nagyon fontos – melléktermékként a népszavazás azt a közvetlen demokratikus bizonyítékát nyújtotta a magyar elutasításnak, amit más módon, például aláírásgyűjtéssel, nehezebben lehetett volna megszerezni. A népszavazás eredményéből következtetve, a magyarság ezt az alkotmányt, mint oktrojált, ránkerőltetett alkotmányt fogja fel. Természetesen az RMDSZ-politizálásnak ezentúl azt messzemenően figyelembe kell vennie.

Iliescu elnök e népszavazási eredmény miatt a magyarságot illojalitással bélyegezte meg…

Az állampolgári lojalitás a liberális társadalomban nem feltétel nélküli, hanem szerződéses. Feltétel nélkül lojalitásra a rabszolga volt kényszeríthető ura iránt, a jobbágy a hűbérura iránt, és a totalitárius állam is ezt kéri állampolgáraitól. A liberális demokratikus társadalomban az államnak és polgárainak egyaránt vannak jogai és kötelezettségei. Az állampolgár csak akkor és olyan mértékben kell, hogy lojális legyen, amilyen mértékben az általa eltartott állam teljesíti biztonsági, előítéletmentes jogszolgáltatási, tanügyi, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi kötelezettségeit. Ha az elnök a romániai magyarságot illojalitással bélyegzi pusztán azért, mert nem bólint rá egy számára kedvezőtlen, sőt, baljós alkotmányra, akkor ez sok mindenről árulkodik. Többek között arról, hogy az elnök gondolkozásában fellelhetőek a diktátorokra jellemző önkényeskedő vonások.

Az utóbbi időkben kitűnt, hogy – különösen, hogyha nemzeti kérdések merülnek fel – az ellenzéki pártok sem állnak ki egyértelműen a magyarság, az RMDSZ érdekei mellett. A közelgő helyhatósági választásokra megkötött szövetség nem fogja-e veszélyeztetni a magyarság érdekeit?

Nem hiszem, mert a specifikus érdekellentéten túl a román ellenzékkel nagyon fontos közös érdekeink vannak. Ezt nem lehet elmondani a Frontról. A Front és a Nemzeti Egységpárt nem érdekelt egy valódi demokráciában. Ők csak a demokrácia látszatában érdekeltek, és abban, hogy a hatalmat sine die megtartsák, vagy legalábbis amíg a gazdasági átmentést nyélbe ütötték. Az ellenzéknek ezzel szemben egzisztenciális kérdés, hogy reális demokráciát hozzon létre Romániában. Habár a demokrácia nem oldja meg, ismétlem, NEM OLDJA MEG a kisebbségi kérdéseket, viszont lehetőséget nyújt egy bizonyos önszerveződésre. Másrészt pedig emberhez méltóbb az élet egy demokráciában, mint egy diktatúrában, vagy egy olyan féldiktatúrában, mint ami most van Romániában.

Milyen politikát képzelsz el a jövőben az RMDSZ-nek?
Eddig az RMDSZ energiájának a 90 százalékát a parlamenti frakció emésztette fel. Ez a fázis lezárult. Az RMDSZ-nek ezentúl a legfontosabb feladata a magyarság érdekvédelme, társadalmi szervezése, kulturális koordinálása, valamint a külpolitikai kellene, hogy legyen. Ezt a dimenziót be tudja járni még ezzel az alkotmánnyal is. Egy másik dimenzió, mely ugyanolyan fontos lenne: a román társadalom felé politizálni. Ez sajnos nem adott, mert nincsenek meg a médiáink, főleg egy olyan elektronikus média, amelyben a magyarság elégszer szólhat a román társadalom felé.

Milyennek képzeled el a jövőbeli RMDSZ belső struktúráját?

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az RMDSZ monolitikus, hiszen a második kongresszus óta az alapszabály lehetővé teszi a frakciók megjelenését, a platformszabadságot. Ezek a platformok egyelőre még csak alakulóban vannak. Lényegében még mindig ott tartunk, hogy a megközelítési mód, a célkitűzés két fajtája az, ami meghatározza az RMDSZ politikáját a második kongresszus óta. Ezek mögött eddig nem lehetett ideológiákat felfedezni. Kivétel a magát liberálisnak nevező fiatal szárny, amely kikényszerítette a II. kongresszuson a platformszabadságot. Valószínű, hogy a rendkívüli kongresszus alkalmával a platformosodás még tovább fog menni egy lépéssel. Gondolom, hogy addig létrejön még legalább egy platform, mely, mint politikai párt, vagy politikai frakció egy új érát fog megnyitni.


Gazda Árpád


Romániai Magyar Szó, 1992. január 10.