Tuesday, June 25, 2019

„Kimentek a tankok, bejöttek a bankok” - A rendszerváltás mögöttesei

„Kimentek a tankok, bejöttek a bankok” – summázták költők, elemzők, politikusok és énesek a rendszerváltás lényegét.
Tény és való, Közép és Kelet-Európa politikai és gazdasági rendszerének megváltoztatása primér globalista érdek volt, a cél pedig ezen országok minél hatékonyabb gyarmatosítása. Erről a kérdéskörről a téma első számú magyar szakértője, a lényeglátó Bogár László professzor köteteket írt.
Borbély Imre a Tóth Károly Antallal folytatott beszélgetésében, melynek első része megjelent a „Harc a nemzet érdekében” című kötetben e témát is boncolgatta és frappáns példákkal igazolta mondandóját.
Az alábbi szöveg még nem jelent meg nyomtatásban, de minden bizonnyal benne lesz abban a kötetben, mely Borbély Imre nemzetpolitikai beszélgetéseit és interjúit tartalmazza, s jó esetben még ebben az esztendőben napvilágot lát.


Bogár Lászlót a Századvég Politikai Főiskolán ismertük meg, ahol egy évig évfolyamtársak is voltunk apámmal. Kitartó meggyőzőmunka eredményeképpen sikerült megszervezni, hogy 2012. szeptember 11-én a jeles professzor előadást tartson Aradon a Jelen Házban.
E látogatás tiszteletére átutazott Temesvárról Aradra apám és öcsém, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) akkori elnöke, bátyja, László, eljött az EMNP kisjenői vezetősége, a megyei elnökkel, Burián Sándorral az élen, s úgy igazította programját komám, Ferenczi Attila is, hogy ott lehessen feleségével, Mártával együtt az előadáson és az azt megelőző beszélgetésen.
Eme találkozó néhány fotójával illusztrálom e blogbejegyzést. (BZSA)







A rendszerváltás mögöttesei

1993-ban már Romániában is teret hódított az új hatalom. Ezt a folyamatot, ezt a hatalomváltást nevezik rendszerváltásnak, aminek a lényegét abban látom, hogy az egyik nagyhatalom kivonult, a másik bevonult, és a bevonulók vagy közvetlen, vagy közvetett beavatkozással, vagy pedig közölt igény formájában azt szorgalmazták, hogy előkészítsék ezeket az országokat arra, hogy csatlakozhassanak a nyugati pénzszivattyúkhoz, és hogy a belső közjogi berendezkedés szavatolja a pénzszivattyúk zavartalan működését.
Ez a rendszerváltás lényege.
Bogár László idevágó mélyreható, lényeglátó tanulmányait eszmei jelzőpóznának tartom a tudatos félretájékoztatás útvesztőjében, s messzemenően azonosulok a jeles professzor mondanivalójával.
Hogy formailag az új hatalom a demokráciát tűzte zászlajára, az egy más lapra tartozik, hiszen valamikor száz-százötven évvel ezelőtt, amikor ez az újfajta imperiális hódítás körvonalazódott az amerikai külpolitikai szándékban, melynek azóta is a letéteményese a State Department, akkor ők úgy számították ki, hogy leginkább akkor zavartalan a gazdasági behatolásuk egy országba, ha annak a politikai rendszere a plurális liberális demokrácia modelljére alapozódik, mert akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy az illető ország monolitikusan ellen tud állni, hogy saját nemzeti érdekét védő protekcionista szabályokat tud foganatosítani. Ők a diktatúrákat tűrték, de csak abban az esetben, ha azok vazallus diktatúrák voltak. Azokat a diktatúrákat, amelyek a saját nemzeti érdeket protekcionista módon védték az amerikai hatalmas gazdasági gépezet ellen, ellenségként kezelték és kezelik mind a mai napig.
Parádés példa ez utóbbiakra Fidel Castro, vagy pedig a nemrég elhunyt venezuelai népvezér, Hugo Chavez. És ennek tulajdonképpen nagyon csekély köze van ahhoz, hogy ideológiailag hol állnak az ilyen protekcionista diktatúrák. Ezek a kommunizmus térhódítása idején a bipoláris világban szinte törvényszerűen baloldalivá váltak. A legjobb bizonyíték erre Kuba, amely egyáltalán nem kommunista, hanem nemzeti felszabadító harcként indította meg és vitte győzelemre forradalmát. De mert az amerikaiak cukorembargót vontak Kuba köré, tehát megzsaroltak minden megzsarolható államot, hogy amennyiben Kubától cukrot vásárol, annak gazdasági szankciók lesznek a következményei, az egyetlen hatalom, amelyik fölvásárolta a cukrot, a Szovjetunió volt.
Ezek után vált Fidel Castro hithű kommunistává, addig azt se tudta, hogy az mi fán terem. Tehát maga a forradalom nem kommunista forradalom volt. Úgyhogy nagyon sokszor, pont a rendszerváltó országokban megvetéssel, elutasítással, kritikával viseltetnek az ilyen baloldali kommunista színt öltött felszabadító mozgalmakkal, mint például a Fidel Castróéval vagy pedig a kurd felszabadító mozgalommal szemben. Ugyanezt lehet tulajdonképpen Katalóniára is vonatkoztatni, ott is azt mondják, hogy kommunisták voltak, közben a kommunizmus formája alatt a legkeményebb forradalmi mozgalom, a katalán nemzeti felszabadító mozgalom fejlődött ki. Azt kellett letörnie a Kondor légiónak és Francónak, hogy úgymond a belső békét szavatolja. Egyoldalú az a kritika, hogy a kommunizmus és az antikommunizmus harcolt ott. A kommunizmus mögött meghúzódott egy nemzeti felszabadító mozgalom, és az antikommunista erők mögött pedig egy etno-hegemon kasztíliai szándék.
Nos, a rendszerváltó országokban a rendszerváltás folyamatának a lényege az volt, hogy ezek az országok önkezükkel lebontsanak minden olyan korábbi gazdasági vívmányt, konkrét létesítményeket, ipart, mezőgazdaságot, ami veszélyeztetné az Egyesült Államok és csatlósainak a gazdasági érdekeit. Az is hozzátartozott a rendszerváltás fő mögötteseihez, külső motivációjához hogy az egyes demokratizálódó ex-kommunista országok megengedjék, hogy a térfoglaló nyugati gazdasági erők behatoljanak, és amit nem pusztítottak el önkezükkel a „rendszerváltó” országok, azt potom pénzért felvásárolják. Legtöbbször nem azzal a szándékkal, hogy azokat az iparágakat vagy gazdasági létesítményeket saját gazdaságukba integrálva tovább működtessék helyben, hanem hogy leállítsák, megszüntessék azokat. Ennek például a kelet-német Narva és magyar Tungsram cégek a mintapéldái. A Tungsramot rögtön a rendszerváltás elején megvásárolta a General Electric. Nem azzal a céllal, hogy ott a nagyon jó minőségű villanyégőket tovább gyártsák, hanem, hogy bezárják. Hiszen a de facto törvényes tilalom dacára továbbra is érvényes Nyugaton, hogy csak kétezer órás villanykörtéket gyártanak, míg a Tungsram körték legalább kétszer annyi ideig voltak használhatóak. Túl jók voltak, és csökkentették a piacon az eladott villanyégők mennyiségét. A Narva körték még ennél is jobbak voltak, azok körülbelül nyolcezer – tizenkétezer órát tartottak, ezért fölvásárolták a Narvát azzal a céllal, hogy azokat a gyártási vonalakat, amelyek a technikailag túl jók, de gazdaságilag éppen azért károsak, megszüntessék, a hosszú életű villanykörték gyártását ellehetetlenítsék.
Mindehhez kellett egy olyan jogi rendszer, amely a pénzszivattyúk, tehát a multinacionális konszernek és a bankrendszer zavartalan működtetését szavatolja. Ezért kellett kivonni a jegybankot például a nemzeti fennhatóság alól. Mindezt egyfajta szómágia igénybevételével teszik azóta is. Az általuk kierőszakolt folyamatokat nem úgy hívják, hogy elnemzetlenítés, noha a nemzet önmaga sorsa és saját vagyona fölötti rendelkezését szüntetik meg. Nem úgy hívják, hogy demokráciátlanítás, pedig a demokrácia és egy ország saját nemzeti bankja fölötti ellenőrzési lehetősége elválaszthatatlan. A nemzet többek között azáltal szuverén, hogy a parlamentje és a kormánya demokratikus eszközökkel beavatkozhat saját nemzeti bankja vezetésébe és annak politikájába.
Ők a nemzeti bank függetlenségére hivatkoznak. Miközben a jegybank „függetlenítése”valójában
annak idegen hatalom függőségébe való helyezését jelenti. 
(A berni székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja közvetlen fennhatóságába, ami végső soron 
az amerikai birodalmi akarat zavartalan érvényesítését jelenti.)

Thursday, April 4, 2019

Szőcs Géza: A forradalmár halála


Szőcs Gézát hamarabb ismertem meg, mint apám. 1990 áprilisában megbíztak azzal, hogy bevigyek egy többszáz erdélyi értelmiségi által aláírt tiltakozó nyilatkozatot a Szabad Európa Rádió budapesti stúdiójába. Megdöbbenve hallottam az általam évek óta számon tartott és tisztelt egykori „Ellenpontok”-szerkesztőtől, hogy a SZER cenzúrázza a Romániáról szóló kedvezőtlen híreket. Kapcsolatunk később erősödött, különösen miután 1994-ben munkatársa lettem az Erdélyi Híradó Bem rakparti irodájában.
Amennyire vissza tudok emlékezni, apámmal az 1991-es kongresszuson ismerkedtek meg, s lettek harczostársak. Mindkettejüknek nagy szerepe volt abban – nyilván Tőkés László és mások mellett – hogy 1992. október 25-én az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa elfogadta a Kolozsvári (autonómia)-nyilatkozatot.
Az sem véletlen, hogy az erdélyi SZDSZ, a kolozsvári, Cs, Gyimesi Éva vezette ballib kommandó célkeresztjébe is együtt kerültek. A Magyari Nándor László, Fey László Bányai Péter és mások által indított szabályos sajtóoffenzíva a Kolozsvári nyilatkozat valamint annak elfogadtatói ellen zajlott hónapokig. Cs. Gyímesi Éva nevesítette is egyik írásában a fő „felelősöket”: (abc sorrendben) Borbély Imre, Patrubány Miklós, Szőcs Géza és Tőkés László.
Szőcs Géza 1993-ban visszavonult az aktív politizálástól, de a továbbiakban is nemzetpolitikai szempontból releváns tisztségeket töltött be. Az alábbi írás idején a magyar miniszterelnök főtanácsadója volt, s mai is az.



Szőcs Géza:
A forradalmár halála

Nem a barikádokon, nem fegyverrel a kézben.
Ágyban, párnák közt.
Igen, ellentmondás. Igen, paradoxon.
De hát a forradalmak nem minden gyermeküket falják fel. Van, akit csak kiszorítanak, van, akiről hallgatnak, van, akit elfelejtenek. Semmi szükség rájuk. Isten őrizz, még valami bajt kavarnának a rebellis karakterükkel. 
Halálával nemcsak a temesvári forradalom résztvevője távozott. (Az: az volt ugyanis, forradalom, szemben sok egyéb, inkább bohózati helyszínnel. De az áldozatok mindenütt áldozatok voltak, emlékük sérthetetlen. Csak a manipulátorok nevét borítsa szégyen.)
Nemcsak egy villogó szemű forradalmár távozott. Nemcsak az RMDSZ első irányító testületeinek egyik mindig következetes, elveihez és a közösség értékeihez hű személyisége. Hanem az erdélyi politika autonomista vonulatának egyik vezető alakja.
Lehet, vannak olyanok, akiknek ez szitokszó.
De mindenkinek, aki felismeri, hogy mit jelent, mit hordoz, mit valósít meg az autonómia, fejet kell hajtania Borbély Imre emléke előtt.

Megjelent a Nyugati Jelenben 2017. február 1-én.

Monday, March 11, 2019

KIRÁLY KÁROLY - BÚCSÚ EGY NAGYSZERŰ EMBERTŐL ÉS POLITIKUSTÓL


Király Károly élő legenda. Ő volt az, aki már a Ceausescu korban is ki mert állni az erdélyi magyarok jogaiért, nem törődve a következményekkel. A rendszerváltás után már 1990 legelején az autonómiáért szállt síkra. Nem volt apámnak közeli barátja, de kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés jellemezte mindenkoron kapcsolatukat, az a viszonyulás, mely az alábbi sorokból árad s mely apám Róla írott sorait is áthatotta. 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy ügyvezető elnökünkkel, Sándor Krisztinával közösen adhattuk át Neki az EMNT kitüntetését, a Kós Károly díjat. Ekkor készültek az alábbi fotók. (BZSA)




KIRÁLY KÁROLY
BÚCSÚ EGY NAGYSZERŰ EMBERTŐL ÉS POLITIKUSTÓL - BORBÉLY IMRE, NYUGODJÁL BÉKÉBEN!


Megrendülve értesültem Borbély Imre haláláról, aki barátom és politikai küzdőtársam volt.
A ’90-es években, több éven keresztül az RMDSZ-ben együtt dolgoz­tunk, egy elvet képviseltünk az út keresésében: hogyan szervezzük az RMDSZ-t és mi legyen neki a hivatása, tömegszervezet vagy párt, és mik legyen az alapcélkitűzései. Mi ketten, többedmagunkkal azt az álláspon­tot képviseltük, hogy az RMDSZ ne legyen párt, sem tömegszervezet, füg­getlenül az elnevezéstől; arra ösztönöztük az RMDSZ vezető politikusait, hogy az RMDSZ egy ernyőszervezet legyen, tehát befogadó és nem kita­szító, amivé vált tulajdonképpen.
1990-ben több párt is megjelent Erdélyben, a lakosság rétegződésé­nek és politikai eszmeiségének megfelelően. Én ezt a szatmárnémeti RMDSZ választmányi ülésén terjesztettem elő, abból a meggyőződésből, hogy nem kizárólagosság, hanem tényleges összefogás jellege legyen az erdélyi magyar képviseletnek. Legyen erős és hatékony. Domokos Gézáék ezt nem fogadták el és le is szavaztatták. Így az RMDSZ mindent elköve­tett, hogy más magyarságot képviselő intézmény tevékenyen ne vegyen részt az erdélyi magyarság érdekképviseletében. Sajnos nem sikerült, amit elterveztünk.
Még egy dolgot elmondhatok Borbély Imréről, hogy a Magyar Kisebb­ségben egy igen érdekes tanulmányt jelentetett meg, mint szociológus, amelyben figyelmeztette a magyar kormányt, a politikusokat, hogy foglal­kozni kell a magyarság fogyásának kérdésével, és előre vetítette a tanul­mányban, hogy ha ezt mellőzik, nagyon komoly következménye lesz majd a világban és Magyarországon különösen a következő 50 évben. Sajnos a magyar politikát nem győzte meg igazáról.
Borbély Imre vegyészmérnök, kutató, politikus és politikai-szociológi­ai elemző volt, példaértékű, nagyszerű Ember.
Kedves Barátom, nyugodjál békében! Emlékedet őrizni fogjuk, én ma­gam nagy tisztelettel gondolok Rád.

Megjelent Király Károly blogján, 2017. január 31.-én

Thursday, January 24, 2019

Csisztay Gizella: Borbély Imre emlékére - Mandics György: Egy dobbanás


Mandics György a magyar szellemi élet talán legérdekesebb, legizgalmasabb alakja ezidőtájt. Költő, író, tudós egyszerre, de ha csak a tudományos munkásságát nézzük, az is  rendkívül szerteágazó. Személyében az utolsó polihisztorok egyikét tisztelhetjük.

Apámmal az utóbbi másfél évtizedben többet találkoztak, mint azelőtt, aminek fő oka, hogy felismerték egymásban a lényeglátót, akik félszavakból is értik egymást, akik nem kell fél napig győzködjék egymást arról, hogy a politikai színpadán a nagyközönségnek előadott játék a felszín csupán s hogy a lényegi kérdések nem a formális fórumokon, nem a parlamentben és a kormányüléseket dőlnek el, hanem a háttérben.

Ismeretségük fokozatosan barátsággá nemesedett.

Mandics György búcsúsorai a Nyugati Jelenben láttak napvilágot, akárcsak feleségéé, Csisztay Gizelláé, aki műfordító, a lengyel-magyar kapcsolatok jeles harcosa.

A két szöveg olvasható az „Őr és úr” emlékkötetben.

A képek Kulcson készültek Mandicséknál, 2010 nyarán.
 







In memoriam Borbély Imre


Borbély Imrével a kilencvenes évek elején az MDF Bem téri székházában találkoztam először. Gyakran bejárt a külügyi osztályra, véleményét, kritikáját soha nem rejtette véka alá. Akkor sem, amikor az RMDSZ képviselője volt Bukarestben (egy interjúban arra a kérdésre, hogy érzi magát ott, azt válaszolta „mint egy magyar idegen földön”).
Korunk legnagyobb magyar nemzetstratégája volt.
A Kolozsvári Nyilatkozat, a magyar autonómiatörekvés szellemi atyja. Vegyészmérnök, kutató vegyész volt a temesvári forradalomig. Tőkés László bajtársa a forradalomban. Róla és öccséről is megemlékezik Mandics György A temesvári Golgota cimű dokumentum-trilógiájában.
Elveiből soha nem engedett, ki is szorult a romániai magyar politikai életből.
Sorra írta nemzetstratégiai műveit, tudása, műveltsége lenyűgöző volt.
Jómagam tanúja lehettem 1992-es genfi beszédének, azon az  NGO-os konferencián, amelyen a romániai magyarságot képviselte Tőkés Lászlóval együtt. Imre a konferencia közepén egyszer csak szót kért, és szolidaritást vállalt Horvátország függetlenségi törekvéseivel. Egyedül ő, csak ő merte ezt megtenni.
Anyanyelvi szinten beszélt angolul és németül. A gyökereit nem a cipőjében hordta – mint ahogyan az agyondíjazott költő és színész verseskötetében hirdeti magáról. A gyökerei ott voltak, ahol ősei éltek és nyugszanak. Visszaperelte az ősi bérházat Temesvár központjában, melyet még dédapja épített a huszadik század legelső éveiben.
Számos unokája és fiai hitét továbbviszik.
S ne feledkezzünk meg Viktória asszonyról sem, aki ötven évig volt a társa.
Két hete láttam utoljára, amikor azzal búcsúzott: „Nincs még veszve Lengyelország.” Nincs bizony, és ő sem, akinek nagyszerű utódai továbbviszik, amit Ő elkezdett.
Azt hiszem Borbély Imre boldog ember volt.
Szerettünk Imre, Isten Veled!

Csisztay Gizella 

Megjelent a Nyugati Jelen 2017. január 31-i számában


Mandics György:

Egy dobbanás – Borbély Imre emlékére



Valami dobbant. Nagyot dobbant, mint egy távoli visszhang, amelyet mégis valahogy közelről hallok. Talán a szívem volt? Vagy egy másik szív? Egy testvérszív?

Nehezen riad fel az ember a munkájából, ezért alig hallom: meghalt Borbély Imre.

De hisz ez lehetetlen! Hiszen alig néhány napja hallottuk a jó hírt: túlesett egy nehéz műtéten, de jól van. S akkor? Hogyan? Akkor miért?

Valami dobban. Újra dobban. Talán ő kopog? Ő jelez, ő üzen? Valamit mondani akar, kitartóan kopog, küldi a maga nehezen kihámozható morzejeleit.

Valami dobban. Egyre erősebben, egyre határozottabban. Ez az ő kopogása, ez az ő dobogása. Hiszen kétségtelenül ő volt az, aki nem szűnt meg figyelmeztetni politikus társait, hogy vannak ügyek ahol az ékes beszéd falra hányt borsó. Vannak kérdések, ahol azzal kell kezdeni, hogy az asztalra kell csapni. Mert vannak erők, akik csak az erő megnyilvánulására érzékenyek.

Most már világos, hogy ököllel kopognak. Az ő csontos öklét hallom. Talán a Mennyország kapuját üti. Nem magának kér bebocsátást, hiszen egész élete legkisebb részletével is elegendő érv lenne a bebocsátás mellett, hanem azoknak a nagy nemzeti kérdéseknek követel bebocsátást, azoknak a nagy nemzeti tehertételeknek kér bebocsátást, melyeket nem tudott megoldani ebben a korlátozott földi valóságban. Nem tudott keresztülvinni a Parlamentben, az Öregek Tanácsában, a Világszövetségben, az ENSZ kisebbségvédelmi fórumain, s mindenütt ahol kért, érvelt, kilincselt, de mégis minden maradt a régiben.

Valami dörög, igen, dörög. Mert Imre most már a Jóisten előtt veri az asztalt. Mert – mondja: Nem elég, hogy mi Te benned bíztunk eleitől fogva, nem elég, ha te Uram itt ülsz trónusodon, s körülötted helytartóid liberális vattafelhők sűrű hangtompítóit függesztik trónusod köré, hogy ne halld meg a mi panaszainkat. Valami dörög, mint Gábor Áron rézágyúi a szabadságot eltipró hordákkal szemben. Valami dörög, igen, ez te vagy, ez a te hangod, mely üzen, hogy nincs nyugalom, nincs megállás, a halogatást be kell fejezni, s készül a Mennyei revízió. Mert nem lehet, hogy annyi szív, mert nem lehet az ÍGY LEHET, s főként NEM, a CSAK ÍGY LEHET.

Imre csontkeze dobol, értünk dobol, s ha most sem – hát mikor, hát HOL?



Megjelent a Nyugati Jelen 2017. február 3.-i számában.