Monday, March 11, 2019

KIRÁLY KÁROLY - BÚCSÚ EGY NAGYSZERŰ EMBERTŐL ÉS POLITIKUSTÓL


Király Károly élő legenda. Ő volt az, aki már a Ceausescu korban is ki mert állni az erdélyi magyarok jogaiért, nem törődve a következményekkel. A rendszerváltás után már 1990 legelején az autonómiáért szállt síkra. Nem volt apámnak közeli barátja, de kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés jellemezte mindenkoron kapcsolatukat, az a viszonyulás, mely az alábbi sorokból árad s mely apám Róla írott sorait is áthatotta. 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy ügyvezető elnökünkkel, Sándor Krisztinával közösen adhattuk át Neki az EMNT kitüntetését, a Kós Károly díjat. Ekkor készültek az alábbi fotók. (BZSA)




KIRÁLY KÁROLY
BÚCSÚ EGY NAGYSZERŰ EMBERTŐL ÉS POLITIKUSTÓL - BORBÉLY IMRE, NYUGODJÁL BÉKÉBEN!


Megrendülve értesültem Borbély Imre haláláról, aki barátom és politikai küzdőtársam volt.
A ’90-es években, több éven keresztül az RMDSZ-ben együtt dolgoz­tunk, egy elvet képviseltünk az út keresésében: hogyan szervezzük az RMDSZ-t és mi legyen neki a hivatása, tömegszervezet vagy párt, és mik legyen az alapcélkitűzései. Mi ketten, többedmagunkkal azt az álláspon­tot képviseltük, hogy az RMDSZ ne legyen párt, sem tömegszervezet, füg­getlenül az elnevezéstől; arra ösztönöztük az RMDSZ vezető politikusait, hogy az RMDSZ egy ernyőszervezet legyen, tehát befogadó és nem kita­szító, amivé vált tulajdonképpen.
1990-ben több párt is megjelent Erdélyben, a lakosság rétegződésé­nek és politikai eszmeiségének megfelelően. Én ezt a szatmárnémeti RMDSZ választmányi ülésén terjesztettem elő, abból a meggyőződésből, hogy nem kizárólagosság, hanem tényleges összefogás jellege legyen az erdélyi magyar képviseletnek. Legyen erős és hatékony. Domokos Gézáék ezt nem fogadták el és le is szavaztatták. Így az RMDSZ mindent elköve­tett, hogy más magyarságot képviselő intézmény tevékenyen ne vegyen részt az erdélyi magyarság érdekképviseletében. Sajnos nem sikerült, amit elterveztünk.
Még egy dolgot elmondhatok Borbély Imréről, hogy a Magyar Kisebb­ségben egy igen érdekes tanulmányt jelentetett meg, mint szociológus, amelyben figyelmeztette a magyar kormányt, a politikusokat, hogy foglal­kozni kell a magyarság fogyásának kérdésével, és előre vetítette a tanul­mányban, hogy ha ezt mellőzik, nagyon komoly következménye lesz majd a világban és Magyarországon különösen a következő 50 évben. Sajnos a magyar politikát nem győzte meg igazáról.
Borbély Imre vegyészmérnök, kutató, politikus és politikai-szociológi­ai elemző volt, példaértékű, nagyszerű Ember.
Kedves Barátom, nyugodjál békében! Emlékedet őrizni fogjuk, én ma­gam nagy tisztelettel gondolok Rád.

Megjelent Király Károly blogján, 2017. január 31.-én