A BOSZNIAI HÁBORÚ KÖZVETETT HATÁSAI AZ RMDSZ-RE - Nagy Benedek Tőkés László elleni puccs-kísérlete

1994. december 20.-án indult az a szégyenletes akció, melynek célja Tőkés László erkölcsi-politikai megsemmisítése volt. Nagy Benedek képviselő egy röpiratot osztott szét e napon képviselőtársai között, melyben Temesvár hősét „a Gonosz rabjának”, „gátlástalan puhánynak”, „hűtlen kezelőnek” nevezte, aki „fülelő lelkiismerettel szolgálja embertársait”.

A politikai bomba azonnali hatástalanítását a Neptunt megjárt Tokay György frakcióvezető akadályozta meg.

Markó Béla a rögtöni elhatárolódás helyett válságstábot hívott össze, ezzel is azt sugallva hogy válság van.

A Operatív Tanács, a válságstáb az Etikai Bizottság elé utalta az ügyet. az Etikai Bizottság Nagy Benedek képviselő RMDSZ-ből való kizárását indítványozta az SZKT-nak, amit az SZKT meg is szavazott.

Nagy Benedek a kongresszushoz fellebbezett, mely visszavette az RMDSZ soraiba, de szankcióképpen megvonta a képviselő SZKT-tagságát.

Nem sokkal később, 1996. végén Nagy Benedeket a vallásügyi minisztériumban látjuk viszont.

Ama 30 ezüst ugyebár…

Borbély Imre alábbi tanulmánya Nagy Benedek akcióját nemzetközi kontextusba helyezi.

(BZSA)

A BOSZNIAI HÁBORÚ KÖZVETETT HATÁSAI AZ RMDSZ-RE

1.1. Érték és érdek a politikában

Az egyetemes történelemben, amióta csak politikáról egyáltalán beszélhetünk, a politikai cselekvést, a politikai berendezkedéseket, a politikai programokat, és algoritmusokat az értékek és érdekek összjátéka határozta meg.

Érték alatt a szellemi és etikai értékeket értjük.

Az érdekek érvényesülésének három alapvető szintje: az egyéni- , a csoport- és a közérdek síkja.

A legáltalánosabban azt lehet mondani, hogy minden fejlődési fokon, más és más értékek mentén, de az értéktisztelet az, amely a kellő egyensúlyt biztosítja az érdek különböző szintjei között.

Amikor a politika annyira eltolódik bizonyos reális vagy vélt értékek felé, hogy ezek minden áron való érvényesítése kerül annak tengelyébe - ahogy az pl. vallásos fundamentalizmus, kommunizmus, nacionál-szocializmus vagy fasizmus esetében  történt -, akkor ezen értékek hirdetőiből monolitikus elitek jönnek létre és a fennálló társadalmi rendszer szükségképpen totális diktatúrába torkollik; az egyoldalú és túlzott értékorientáltság következésképpen, ha politikummá válik, visszájára fordul, “antiértéket” termel.

Ezzel szemben, a túlzottan érdekorientált gondolkodásmód dominánssá teheti a csoport- ill. klikkérdekeket valamint a par excellence egyéni érdekeket, aminek forgácsoló, atomizáló hatása fölboríthatja az egészséges egyensúlyt a közérdek és az alacsonyabb érdekszintek között. Egyenes következménye mindennek a terjedő értéknihilizmus, mely a korrupciónak, a kiskirályok önkényének és az értékvédő struktúrák ill. intézmények bomlásának melegágya.

Posztulátumként is kijelenthető, hogy a harmonikus fejlődés feltétele az értékek és érdekek érvényesülése közötti megfelelő egyensúly.

1.2. A boszniai háború, Erdély és Neptun

1989-ben a civilizált világban planetáris szintű eltolódás történt az értékek felé.

Ennek a folyamatnak keleteurópai éllovasai a magyarok voltak, ami áttételesen az 1956-os forradalomnak köszönhető. A külvilág azt látta, hogy a magyarok nyíltan szembe mertek szállni a diktatúrával, az antiértékkel és óriási véráldozatot fizettek ezért. Minden bizonnyal erre vezethető vissza, hogy a későbbiekben az átmeneti, úgymond konszolidációs periódus - tehát a terror, az elfojtás periódusa - után a magyar politikai elit kénytelen volt szabadabbra engedni a gyeplőt, mint azt a többi kommunista ország elitje tette.

Ez adta meg a lehetőségét annak, hogy a nyugati civilizált világ demokratikus értékrendje szélesebb körben és mélyebb síkon terjedhessen a magyar értelmiség gondolatvilágában, mint térségünk más vidékein. Ez a szellemi előny  szolgált alapjául a magyarság középeurópai változásokban betöltött vezérkos-szerepének. Tehát az 1956-os forradalom kései és közvetett eredményeként lehettek a magyarok elsők, akik a pártállamot szétzúzták belülről, - részben a Pozsgay-csoport reformistái, részben pedig a létrejött demokratikus ellenzéknek köszönhetően; Magyarország ütött rést vasfüggönyön, midőn megnyitotta határait a keletnémet menekültek előtt, és ez dominószerűen vezetett Közép- és Kelet-Európában a kommunista rendszerek bukásához.

Az éllovas-szerepnek megfelelő volt Magyarország akkori média-megítélése is. Ám nemcsak a közmegítélés volt pozitív, hanem a politikában is rendkívűl pozitív módon viszonyultak a nagyhatalmak Magyarországhoz.  

De nem csak Magyarország, hanem a folyamatos változásokat követően az utódállamokban élő magyar népcsoportok is hasonló pozitív megítélésnek örvendhettek, hiszen kiderült rövid időn belül, hogy a magyarság mindenütt a demokratizálódási folyamat fermentumaként, előmozdítójaként hatott.

Különösen érvényes volt ez az erdélyi magyarságra, mivel a változás Romániában egy református magyar gyülekezet ellenállásából pattant ki; ennek a református gyülekezetnek volt központi alakja segédlelkésze, Tőkés László. A dolgok logikájára hallgatva Tőkés László médiasztár, az év embere lett 1990-ben, fogadta őt az Egyesült Államok elnöke, védnökként jelen lehetett akkor, amikor a Capitoliumban leleplezték Kossuth Lajos mellszobrát. Ez egy óriási, páratlan gesztus volt Amerika részéről egy kisebbségben élő népcsoporttal szemben.

Visszatekintve leszögezhető, hogy sem az anyaország, sem pedig az RMDSZ ezeket a kezdeti lehetőségeket, nem használta ki kellőképpen. Az RMDSZ akkor kellett volna maximalista igényekkel fellépjen, akkor kellett volna rögtön a belső önrendelkezés elvének megfelelő háromszintű autonómiát igényelni, akkor kellett volna minden iskolát, s az egyházi javakat visszakövetelni. Az volt a lehetséges és elhalasztott "nagy lépések" ideje. Valószínűleg az elmúlt negyven év agyakat elhomályosító hatására vezethető vissza, hogy ami még 1922-ben teljesen világos és egyértelmű volt - hiszen Kós Károly a „Kiáltó Szóban” már akkor leszögezte, hogy mi az, ami szavatolja megmaradásunkat: a nemzeti autonómia - modern nevén: a társnemzeti státusz. Ami akkor már világos volt, az 1990-ben egyáltalán nem volt egyértelmű az RMDSZ-en belül; két éven át kellett harcolni ennek a gondolatnak a győzelméért. Emlékezetes, hogy Katona Ádám agyagfalvi kezdeményezésének megvitatását Domokos Géza mind az Országos Elnökség ülésein, mind pedig a Küldöttek Országos Tanácsában (továbbiakban KOT) hónapokig elodázta, majd az aradi, botrányba fulladt KOT után ő sietett az erdélyi magyar sajtót a kezdeményezés ellen riadóztatni. Utólagosan Domokos és vonala nagy gondot fordított arra, hogy az általa eleve cserben hagyott és a sajtóbotránynak kiszolgáltatott Katona Ádámot állítsa be az agyagfalvi fiaskó bűnbakjaként.

Az RMDSZ autonomista vonalvezetését megalapozó Kolozsvári Nyilatkozat eldöntötte ezt a kérdést.

Jól meghatározható, hogy az akkori vitában kik voltak azok a politikusok, akik legjobban ellenezték az autonómia-igény kinyilvánítását. Tokay György például a román Alkotmánnyal a pulpitust csapkodva lehetséges vérfürdőről prédikált, így igyekezett félelmet kelteni a Küldöttek Országos Tanácsában; Frunda György, aki az KOT-ülésről hiányzott, de a Szent Mihály templomban letette az ünnepélyes esküt az új politikai elvekre (belső önrendelkezés, autonómia), elsietettnek bélyegezte azt a - végül is egyhangú - döntést, ami akkor már, a  valóraváltás esélyének szempontjából, elkésett volt.

Időközben megváltoztak a világpolitikai erővonalak.

A boszniai háború megijesztette Amerikát. Az addigi ellenőrzött destabilizációs program (hiszen a totalitarizmust csak destabilizáció árán lehetett megdönteni), a jelszava az volt, hogy demokrácia, emberi jogok, szabadság, önrendelkezés akár destabilizáció árán is.

A boszniai háború 180 fokos fordulatot idézett elő, mindinkább háttérbe szorultak azok az értékek, amelyeknek hangoztatásával folyt az előbbi periódusban a változás, mindinkább fontossá vált a stabilitás, mint nagyhatalmi érdek. Rövid időn belül a stabilitást már a demokrácia árán is elképzelhetőnek tartották a State Department egyes hivatalnokai. Szabad kezet kaptak a Meciarok, az Iliescuk, és Milosevicsek. Az értékorientált szabadságpolitikát cinikus, érdekorientált, nagyhatalmi stabilitáspolitika váltotta föl. Hogy Amerika milyen messze képes elmenni az értéket semmibe vevő érdekpolitikában, arra utal Biafra, Kambodzsa, a kurdok tragédiája.

Egy ilyen drasztikus váltásnak a keresztülvitele nem problémamentes. Két évig mást sem hangoztattak, mint azt, hogy a magyarok az éllovasok, a legjobbak, ők a demokrácia letéteményesei. Abban a pillanatban viszont, amikor a stabilitás vált a legfontosabbá, a magyarok az első helyről az utolsóra kerültek, hiszen bármilyen higgadt és hideg elemzés, mely Európa etnikai és politikai térképét  összeveti, arra a következtetésre kell jusson, hogy Európának legnagyobb etnikai problémája a magyarság. A nemzet egy harmada az országon kívűl él, a környező országokban. Ezen a tényen csak enyhítenek a hűségnyilatkozatok a kisebbségbe szorult magyarság részéről, csak enyhít a békés szándék unos-untalan hangoztatása az anyaország részéről. Természetesen mind a kettő fontos, de az elemzők, akik a háttérben szakemberként ott dolgoznak minden külügyminisztériumban, a helyzetpotenciálból indulnak ki.

Ezt a váltást valamiféleképpen el kellett adni az amerikai kongresszus felé. Legalábbis rövid távon, amíg bele nem szokik a testület az új helyzetbe. Ezt csak úgy lehetett megtenni, ha befeketítik a magyarságot.

Az anyaország esetében ez nem okozott gondot, hiszen létezett egy akkoriban ellenzéki párt, amely olyan vádakkal illette a magyar politikát, amelyek Amerikában eléggé feketék.[1]

Az erdélyi magyarok esetében viszont problémát okozott őket bűnbakként, ellenségként odaállítani, hiszen az erdélyi magyar médiában (mind a mai napig) nem jelent meg egyetlen úszító cikk, nem létezett (és mind a mai napig nem létezik) egyetlen szélsőségesnek minősíthető politikus. Egy cinikus megoldáshoz kellett fordulni: mesterségesen kellett befeketíteni az erdélyi magyarságot.

Ehhez egy amerikai alapítvány megszervezett egy találkozót Neptunfürdőn, magyar politikusok és a román hatalom képviselői között. A szervezőknek mindegy volt, hogy ott mi is történik. Az eredmény mutatja, hogy mi volt a fontos: az, hogy másnap megjelenhessen a New York Times-ban, hogy amerikai segítséggel, lám, feszültségoldó tárgyalás indult jó erdélyi magyar politikusok egy csoportja és a román hatalom között (természetesen figyelmen kívűl hagyva, hogy akkor már Markó Béla régen találkozott Iliescuval). Ezzel szemben - írja a New York Times - létezik egy veszélyes politikai alakulat, az RMDSZ, amely nyíltan fölvállalta a határmódosítást. Másnap a New York Times helyesbít: nem az RMDSZ vállalta föl a határmódosítást programjában, hanem az RMDSZ-t támogató magyarországi politikai erők. Az egyik épp olyan mértékű félretájékoztatás volt, mint a másik, hiszen mind a mai napig nincs olyan parlamenti párt Magyarországon, amelynek a programjában a határmódosítás szerepelne. Tehát egy igaz tényt, azt, hogy létezett egy tárgyalás magyar politikusok és a román hatalom között amerikai segédlettel, a fekete propaganda szabályai szerint, összekeverték a valótlansággal.

Ugyanakkor nagyon fontos volt az akkori politikai pillanatban Tőkés László diszkreditálása. Hiszen a romániai változások hősének számottevő hitele és számos olyan barátja volt az amerikai kongresszusban, akik még 1989 nyarán, az ellenállás idején, álltak ki - aláírásukat adva – a szorongatott helyzetben levő segédlelkész mellett. Tőkés László mellett, aki a legsötétebb diktatúrában vállalta a világos beszédet és a TV nyilvánossága előtt hívott föl a hallgatás falának megdöntésére.

Az új stabilitáspolitika a megváltozott prioritások miatt eleve feltételezte az Iliescu-rendszer elfogadását -  annak jogtiprásai dacára. Könnyen kiszámítható volt, hogy Tőkés László ezt nem fogja szó nélkül hagyni, ezért kellett szavának hitelét gyengíteni. Erre viszont a püspök nyilvános szereplése, vagy magánélete nem adott lehetőséget. De alkalmat adott erre Tokay Györgynek az a kijelentése, miszerint az RMDSZ tiszteletbeli elnökének biblikus gondolkodásmódja és apokaliptikus víziói vannak. Bárki, aki az amerikai gondolkodásmódot csak egy kicsit is ismeri, tudhatja , hogy az iráni fiaskó óta (amikor egy karizmatikus hatalommal rendelkező vallásos vezető valahol Párizsban kijelentette, hogy a sahnak meg kell bukni és hónapokkal később a sah valóban megbukott), a vallásos fundamentalizmus árnyékába kerülni egyenlő azzal, hogy azt az illetőt legalábbis kétes hír övezze. Tokay György kijelentése ilymódon tökéletesen elegendő volt  arra, hogy Tőkés Lászlót kétes hírbe hozza az amerikai közvélemény nagyrészének szemében.

Tokay György, noha írásban is felszólítottam erre, mind a mai napig nem számolt el azzal, hogy kinek a részére és milyen jellegű politikai hasznot remélt az RMDSZ tiszteletbeli elnökének szándékos lejáratásától.

Az akkori befeketítési kampány elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy ellenpéldaként felhozhassák a román hatalmat, amely attól a pillanattól kezdve szalonképessé vált. Ennek Tőkés László továbbra is nehezítő, zavaró gátja. Ezért folytatódik a image-ának lebontása.

A neptuni  igyekezetnek ilymódon egyenes folyománya Nagy Benedek nemrég megjelent röpirata.

1.3. A boszniai háború, Magyarország és az alapszerződések ügye

A boszniai háború minden bizonnyal nemcsak Amerikában, hanem Nyugat-Európában is szemléletváltást okozott. Itt is előtérbe került a stabilitás, mint legsürgősebb és legfontosabb politikai célkitűzés. Mivel a magyarországi helyzet a térségben adott, a nyugateurópai elemzők ugyanolyan eredményre kellett jussanak, mint amerikai társaik; ez magyarázza azt a fokozott politikai nyomást, amely azóta Magyarországra nehezedik, hogy írjon alá alapszerződéseket szomszédaival. Ennek az igyekezetnek semmi értelme nem lenne akkor, ha ezek az alapszerződések a már meglévő és érvényes szerződések ismétlései lennének. Ezek az érvényes szerződések a párizsi békekötés alkalmával, valamint a helsinki folyamat eredményeként jöttek létre. Ebben a status quo, a határok garantáltak, ugyanakkor a szerződő felek arra kötelezik magukat, hogy eltekintenek a határok erőszakos megváltoztatásától. Nyitva marad viszont a békés határmódosítás lehetősége.

A térségben zajló 1989-1992-es ellenőrzött destabilizációs folyamat, az emberi méltóság fokozottabb tiszteletét, az emberi jogok betartásának fokozottabb mértékét, az individuális és a kollektív szabadságjogok elismerését jelentette. Ebből következően, ez az időszak az önrendelkezés, a szubszidiaritás érvényesülésének, a regionalizmus folyamatának is kedvezett. A kisebbségbe sodort népcsoportok sorsa immáron nem az országok belügyének számított, hanem részben az emberi jogok folyományaként, részben pedig a stabilitás igényéből adódóan az egész térség, tehát Európa ügye.

A boszniai háború hatásaként a nyugateurópai politikában megnőtt az igény arra, hogy a már meglévő szerződéseken túllépő garanciákat tartalmazó nemzetközi szerződések stabilizálják a délkelet-európai térséget. Ezeknek egyetlen értelme csak az lehet, hogy túllépnek a helsinki folyamaton és túllépnek az államszuverenitás szentségén. Tehát, a határokat "örökre" igyekeznek stabilizálni, másrészt a kisebbségek megmaradásának a feltételeit rákényszerítik az érintett országokra.

1.3.1. Kinek kellenek a trianoni "rendezés" térségében alapszerződések és minek?

A politikában nem az igazságosság, hanem rendszerint a nyers erő az, amely eldönti az egyensúlyok kialakulását. Ebből a szempontból a magyar centrum a Kárpát-medence földrajzi peremnemzeteivel szemben kisebbségben van. Feltételezhető tehát, hogy az alapszerződések - ha egyáltalán létrejönnek - tartalmazni fogják a határokra vonatkozó kitételeket, ám elnagyoltak lesznek a kisebbségbe sodort magyar népcsoportok megmaradásának a szavatolását illetően.

Éppen ezért nem magyar érdek, hanem az európai nagyhatalmak érdeke az alapszerződéseknek mihamarabbi megfogalmazása és elfogadása, hiszen ezek diplomáciai fegyvertárukat gyarapítják arra az esetre, hogyha rendezniük kell bizonyos feszültségeket Magyarország és szomszédai között.

1.3.2. Államban és nemzetben gondolkodók az anyaországban

Köztudott, hogy a jelenkori magyar politikai elitet megosztó egyik legmélyebb törésvonal,  a nemzetben, illetve az államban gondolkodás mentén jelentkezik.

A Kádár-korszakot ezutóbbi jellemezte, hiszen legfeljebb elvétve történtek külpolitikai utalások az országon kívűl élő magyar népcsoportokra, a belpolitikában, főleg a kultúrpolitikában pedig egy nemzeti felelősségtől idegenkedő, szűklátókörű, államhatárok-szabta horizontú vonalvezetés érvényesült. Leginkább az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitikai kurzus felelős azért, hogy generációk nőttek föl Magyarországon, melyek jóformán semmit nem tudtak a határon túl élő magyarságról.

Ennek tulajdonítható, hogy 1989 után egyáltalán létezhet olyan politikai irányvonal, amely figyelmen kívűl hagyva azt a tényt, hogy a magyar nemzet határon kívűl rekedt egyharmada attól, hogy nem veszik tekintetbe azt, hogy létezik, továbbra is létezni fog, és hogy magyarságtudatánál fogva sorsközösséget alkot a nemzet országon belül élő részével, pusztán az államhatárok által megszabott polgári közösség érdekeit tartja szem előtt politikai krédójának megfogalmazásakor.

Az államban gondolkodó politikusokon belül egy alcsoportot alkotnak azok, akik az újburzsoázia egy részét képviselik. Ők, főleg a magas burzsoázia, legelső számú érdekeltjei Magyarország - mikénttől független - mennél gyorsabb Európába való integrálódásának.

A gyors és nem protekcionista integrálódás nem feltétlenül országos érdek, és nem feltétlenül nemzetérdek. Hiszen Magyarország annál inkább válhat a nyugateurópai nagytőke gátak nélküli expanziós területévé, mennél kisebb a magyar tőke aránya, mennél kisebb a magyar burzsoázia száma, mennél kisebb szegmentumokat fednek le Magyarországon belül az újprivatizáltak. Az ilyen jellegű integrálódás érdeke viszont azoknak, akik már elég magasra fölkapaszkodtak ahhoz, hogy érdekeiket az integráción keresztül fokozottabb mértékben lássák érvényesülni. Az alapszerződések mielőbbi aláírása pontosan ennek a csoportnak érdeke leginkább.

1.3.3.A Kossuth Rádió különös szakszerűtlensége

Az államban és nemzetben gondolkodók nem csak a politikában, hanem a médiákban is összecsaptak.  E területen is létezik egy mély törésvonal e két gyökeresen különböző szemléletmódot magukénak valló újságírók, médiaszakemberek között. E szembenállás egyik dimenziója volt az előző kormányzati ciklus idején tetőző médiaháborúnak.

Az 1994-es választásokat követően a nemzetben gondolkodó újságírók nagy részét eltávolították az állami kézben levő, központi elektronikus médiákból. Helyüket "szakemberek" vették át. Ezért is fölöttébb különös az a tény, hogy a december-januári periódusban a Kossuth Rádió háromszor is bizonyíthatóan szakszerűtlenül tájékoztatott.

Az első szakszerűtlen tájékoztatása a „szakemberek” kezében levő Kossuth Rádiónak 1994. december16.-án történt, amikor is az adó egy ellenőrizetlen hírt adott arról, hogy Tőkés László beismerte volna, hogy besúgó volt. Szakszerűtlenül járt el a hírszerkesztő, mivel egy ilyen súlyos és kihatásaiban beláthatatlan hírt anélkül bocsátott közre, hogy konzultált volna az érintettel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. Hasonlóképpen szakszerűtlenül járt el a Kossuth Rádió hírszerkesztése akkor, amikor a kolozsvári ötéves, RMDSZ-jubileumi ünnepséget megelőzve, 1995. január 7.-én arról tudósított, hogy Kolozsváron az RMDSZ-kongresszus Tőkés László múltjával foglalkozik. Ez egy teljes egészében légből kapott híresztelés volt, hiszen sem kongresszus nem volt Kolozsváron, se nem foglalkozott a kolozsvári RMDSZ-esemény Tőkés László múltjával. Tehát, ez egy még durvább, még súlyosabb szakszerűtlenség.

Harmadszor akkor járt el szakszerűtlenül a Kossuth Rádió hírszerkesztője, amikor arról tudósított, hogy Tőkés László a negyedik RMDSZ-kongresszuson jelölteti magát az elnöki posztra, Markó Bélával szemben. Ez is alaptalan félretájékoztatás volt, melyet a hírszerkesztő egy román bulvár sajtótermékből vett át, anélkül, hogy ellenőrizte volna a hír valódiságát.

Mindhárom szakszerűtlen tájékoztatása a Kossuth Rádiónak akkor történt, amikor az RMDSZ tiszteletbeli elnöke körül a koncentrált külső és belső támadás tetőzött és mindhárom híresztelés alkalmas volt Tőkés László lejáratására.

Az a tény, hogy egy olyan patinás, szakszerűen dolgozó médiumon belül, mint a Kossuth Rádió, egy hírszerkesztő megteheti azt, hogy büntetlenül háromszor és ugyanabba az irányba szakszerűtlenül tájékoztasson, csak úgy képzelhető el, hogy a Kossuth-rádió nem független, illetve az a bizonyos hírszerkesztő a hatalom egy részének a szócsöveként cselekedett.

Tehát leszűrhető, hogy a Kossuth-rádió háromszoros, egyazon irányú félretájékoztatása a magyarországi hatalom egy részének akaratát tükrözi, melynek célja egyértelműen Tőkés László eltávolítása a RMDSZ éléről. Erre a legplauzilisabb magyarázat, hogy a tiszteletbeli elnök morális, értékorientált, taktikázás-mentes politikai vonalvezetése veszélyt jelent ezen csoport valamely politikai célkitűzésének megvalósítására és ez a célkitűzés - az időzítésből és a dolgok logikájából eredően - leginkább az alapszerződés lehet. Nagy valószínűséggel kijelenthető tehát, hogy Tőkés Lászlót magyar oldalról azért érte támadás, mert útjában áll a román-magyar alapszerződés aláírásának.

2. NAGY BENEDEK KÍSÉRLETE TŐKÉS LÁSZLÓ ELTÁVOLÍTÁSÁRA AZ RMDSZ ÉLÉRŐL

2.1. A Nagy Benedek nevéhez fűződő akció politikailag lényeges momentumai

A politikai kiértékelésnek ki kell terjednie a politikai cselekedet feltehető szándékára, érdekháttérre, időzítésére, a módra és a kísérő akciókra.

Nagy Benedek röpiratának nyilvánvaló szándéka Tőkés László eltávolítása volt a romániai magyar politikai élet intézményes struktúráiból - magyarán az RMDSZ-ből. Alárendelt szándékai a hitelrontás és egységbontás. Ez a szándék nem egyeztethető össze az erdélyi magyarság érdekével (legfeljebb egy szűk politikus-csoport hatalmi törekvéseit szolgálhatja).

A román hatalom Trianon óta, politikai rendszertől függetlenül, az erdélyi magyarság felszámolására, eltüntetésére törekszik. Ezzel a politikai szándékkal megegyező erdélyi magyar politikai magatartás a kollaboráció. Kollaborációnak minősülő politikai cselekedetek esetében teljességgel másodlagos szempont, hogy a cselekvő saját iniciatívából módon, vagy mások által meggyőzve esetleg felbérelve, zsoldosként működik.

Több független és hiteles forrásból egyértelműen kitűnik, hogy Nagy Benedek már korábban is nyíltan hangoztatta röpiratában megfogalmazott véleményét (többek közt Bécsben is Tőkés Lászlót lejárató kijelentéséket tett). Következésképp szándékos időzítésről lehet beszélni, a püspök állítólagos beismerő nyilatkozata pedig nyilvánvalóan puszta ürügye és nem kiváltó oka volt a röpirat megszületésének. Emellett szól az a tény is, hogy a rágalmazó irat szerzője nem tartotta érdemesnek a megfogalmazás előtt konzultálni annak a szervezetnek a tiszteletbeli elnökével, melyet a parlamentben képvisel.

Az időzítés megegyezik az RMDSZ ellen beindult frontális román támadás előkészítését szolgáló Tőkés László elleni román sajtókampánnyal.

A tiszteletbeli elnök ellen kezdeményezett eltávolítási kisérlet a szövetség politikai elitjének befolyásolását célozta. Nagy Benedek röpiratát 1994. december 20.-án a parlamenti frakcióban osztotta szét. Rendkívűl fontos és eddigelé figyelmen kívűl hagyott tény, hogy az RMDSZ képviselőházi frakciója nem bármilyen 27 emberből álló csoport, hanem a reprezentatív demokráciák alapelvéből következően az erdélyi magyarság globális képviseletéről van szó. Ez már önmagában is - áttételesen - óriási politikai nyilvánosságot jelent.

A kísérő akciókat (a rögtöni megvitatás elodázása, ideológiai háttérbiztosítás, figyelem-elterelés, szándékos fogalomzavar-keltés és média-manipuláció) Nagy Benedek közvetlen és közvetett támogatói vállalták fel a politikum és a sajtó berkeiben egyaránt.

2.2. Nagy Benedek támogatói

A szövetségi elnök Nagy Benedek röpirata megjelenésének pillanatától politikai véleménynyilvánításáig rendkívül hosszú ideig hallgatott. Markó Béla korrekt, állhatatos és bátor autonomista vonalvezetése kizárja a rosszindulatot.[2]

Pozíciója által neki egyaránt feladata a szervezet egységét óvni és képviselni, valamint annak erkölcsi, szellemi és személyi tisztaságára felügyelni.

Nagy Benedek politikai cselekedete olyan egyértelműen RMDSZ- és magyarság-ellenes, hogy rögtöni elítélése órákon belül megtörténhetett volna. (Ez annál is indokoltabb lett volna, mivel a rágalom okozta kár a szövetségi elnök hallgatása által csak súlyosbodhatott, hiszen e hallgatás alkalmas a kétely megerősítésére.) Hogy mindezek dacára Markó Béla sokáig hallgatott, majd pedig nem a személyes állásfoglalást, hanem a válságstáb összehívását választotta, arra utal, hogy a röpcédula valóban válságot okozott. Ez viszont csak úgy képzelhető el, hogy Markó Béla tudta: Nagy Benedek nincs egyedül.

Nagy Benedek támogatói nemcsak a háttérben, hanem a nyilvánosságot is vállalva jelentkeztek.

Tokay György felelős azért, hogy a belső diverzió ekkora méreteket ölthetett, hiszen ő gátolta meg a röpirat megvitatását és szerzőjének rövid úton történő szükségszerű politikai kiközösítését. A nyugati civilizált világban, bármilyen pártban vagy érdekszövetségben ez reflexszerűen megtörtént volna.

Tokay György ehelyett a rögtöni megvitatást elhárította, a röpiratot titkosította, ugyanakkor felkért engem az eset megvitatására a tiszteletbeli elnökkel. Minderre az egyetlen ésszerű magyarázat az, hogy Tokay György meg akarta adni az esélyt Nagy Benedek rágalmazó irományának, hogy a szervezeten belül maximálisan kiváltsa hatását.

Amire Nagy Benedek politikai szövetségesei minden bizonnyal nem számítottak, az a tiszteletbeli elnök gyors, bölcs és bátor döntése volt a röpcédula nyilvánosságra hozatalát illetően.

Borbély László, Ausztriából visszatérve, szükségesnek tartotta az erdélyi magyar nyilvánosságot biztosítani afelől, hogy az "osztrákok" nem tudnak olyan, a román politikai rendőrség által felállított halál-listáról, melyen (Barki Éva mellett) Tőkés László is szerepelne. Mint utóbb Barki Éva, bécsi jogásznő állásfoglalásából kiderült, ez félretájékoztatás volt. Egyetlen ésszerű magyarázata ennek a félretájékoztatásnak az, hogy elkövetője igyekszik Tőkés Lászlót deheroizálni. Vajon ez kinek érdeke?

Székely Ervin, a Bihari Naplóban 1995. január 18.-án megjelent interjújában amellett, hogy helyteleníti Nagy Benedek írását, a következőket nyilatkozza: "Nagy Benedeknek viszont, végül is joga van arra, hogy véleményt nyilvánítson." Székely Ervin szerint "szükségtelenül és feleslegesen védték meg Tőkés Lászlót az ilyenfajta támadásokkal szemben, hisz mindnyájan tudjuk, hogy milyen érték a püspök személye a romániai magyarság számára."

Székely Ervin a tiszteletbeli elnök megvédését egy bizalmatlansági indítvánnyal szemben annyira feleslegesnek vélte, hogy már 1995. január 7.-én, szabályzatellenesen elutasította az ügyet megvitató frakció-gyűlés összehívását, noha az ezt kérő 11 képviselő meghaladta  a Frakció létszámának szabályzat szerinti, szükséges egyharmadát.

A szabályzatsértő Székely Ervin 1995. januán 18.-i mentegetőzése, melyben az Operatív Tanács döntésére hivatkozik, két okból sem helytálló: az Operatív Tanácsnak nincs joga egyik legitim RMDSZ-testület szabályos keretek közt történő tanácskozását meggátolni. A másrészről hogy Székely Ervin "olvasata" az Operatív Tanács döntéséről szembeötlően helytelen. Az Operatív Tanács döntése, mely szerint az ügyet az Országos Etikai Bizottság elé viszi és moratóriumot igényel az egyéb testületektől az ítélethozatal pillanatáig, nem zárja ki, sőt, az eset súlyosságánál fogva politikai szempontból egyenesen kötelezővé teszi az RMDSZ politikai testületeinek politikai állásfoglalását.

Egy bizalmatlansági indítvány esetében az a fontos, hogy a szervezet az indítványra nemleges vagy igenlő választ ad-e és nem az, hogy az indítvány saját maga etikus vagy etikátlan tartalmú.

Székely Ervin figyelmét elkerülte, hogy a nyugati, civilizált demokráciákban, habár a véleménynyilvánítás szabad, a rágalmat és becsületsértést, mint etikai vétséget büntetik, politikai szervezetek pedig döntést hoznak a bizalmatlansági indítványok ügyében.

Verestóy Attila a „Nagy Benedek baráti kör” vitathatatlanul erős embere. A fiatal szenátor üstökösként tört be az Iliescu-korszak Romániájának gazdasági életébe. A Bukarestben letelepedett székely politikus rendkívüli eredményességgel tudta kamatoztatni a státusából fakadó összeköttetéseit. Vagyonát (hatalmát) milliárdokban mérik. Ezt a hatalmat érezte meg a Székelyföld, amikor az ambiciózus politikus a 1992-es választások szenátorjelölt-listáiról kiszorult. Rekordidő alatt sikerült akkor neki ellen-elektorok összehívásával az új lista élére kerülni.

A neptuniakhoz politikailag igen közel álló szenátor a neptuni tárgyalásokon nem vett részt. Nagy Benedeket viszont nem hagyta cserben. 1995. január 22.-én, Zetelakán, a tiszteletbeli elnök leváltását követelő politikai indítványt se több, se kevesebb, álproblémának nevezte. Hasonlóan Székely Ervinhez, verbálisan ő sem ért egyet Nagy Benedek indulatos írásával.

Amikor a román hatalom frontális támadása folyik az RMDSZ ellen, amikor az alapszerződés aláírásának kényszere alatt még a magyar hatalom egy része is az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ellen fordul, amikor a román demokratikus ellenzék is felvonul az erdélyi magyar autonómia ellenfelei mellett, akkor Verestóy Attila álproblémának nevezi a vitathatatlanul legnépszerűbb politikusunk eltávolítására irányuló kísérlet hatástalanítását és helyretételét. Bizonyára elhanyagolhatónak tartja a gazdasági és kulturális ellehetetlenüléssel harcoló magyar közösség vallásos megosztására történő kísérletet is.

           

Különösen súlyos a romániai magyar média egy részének a szerepvállalása.

A nyugati kultúrkör gondolkodásmódja igazság központú. Jogrendje, joggyakorlata az igazság megállapításán és a megállapított igazság alapján történő kanonizált ítélkezésen nyugszik. Az igazság-központúság tette lehetővé az objektív világmegismerést, a modern tudományok létrejöttét, módszeres és reprodukálható társadalmi terjesztését. Ez a gondolkodásmód biztosította végső soron Nyugat-Európának a világhódítást. Az igazságközpontú gondolkodás segítette hozzá földrészünket és kultúránkat az egyértelmű fogalomalkotáshoz. Ez az, amit más néven egészséges gondolkozás-módnak, illetve mentálhigiéné-nek nevezünk.

Nagy Benedek politikus- és médiabarátainak közös taktikája, hogy - miközben korholva támogatják védencüket - dicsérve marasztalják el, nyíltan vagy burkoltan, közvetlenül vagy közvetve a tiszteletbeli elnököt. Hasonlóan az agyagfalvi és neptuni sajtóviharokhoz, a romániai magyar sajtó egy része újból a fogalmak, értékek és arányok összemosására törekszik.

Beszédes az a tény, hogy a Romániai Magyar Szó az RMDSZ politikai testületeinek hivatalos állásfoglalásaiból mindössze részleteket közölt, rosszindulatúan kommentálva azokat, miközben tág teret biztosított hasábjain a tiszteletbeli elnököt támadó "olvasói" leveleknek. Ezek a többnyire szubverzív "olvasói" levelek gerjesztik a fogalomzavart.

Ezúttal is, mint a neptuni ügy kapcsán, javában folyik a lényeg ködösítése. Ismét jelen van az a törekvés, hogy az elvi ellentétet személyes síkra tereljék. Ismét kitapintható a bizantin eredetű egyenlőségtétel támadó és megtámadott között ("extremisti de o parte si de alta"). A bizalmatlansági indítvány szerzője és a védekezésből a nyilvánossághoz forduló megtámadott között.

Leggroteszkebb formája a fogalomzavar-keltésnek az egyes romániai magyar írott és elektronikus médiák hivatkozása a mocskolódó bizalmatlansági indítvány szerzőjének "jogaira", ami után a rágalomirat által megtámadott elnök ezt - önvédelmi cselekedetként - nyilvánosságra hozta.

2.3 Tőkés László önvédelmi akciója

A 1994. december 23.-án, Temesváron tartott belső tanácskozáson Tőkés László úgy döntött, hogy az őt támadó röpiratot nyilvánosságra hozza. December 28.-án, a kolozsvári sajtótájékoztatón, a tiszteletbeli elnök jelenlétében jómagam az ő kérésének pusztán végrehajtója voltam, midőn a szóban forgó röpiratot a sajtó képviselőinek kiosztottam.

Tekintettel az évek óta szűnni nem akaró rágalomhadjárat feltehetően elbizonytalanító hatására, az RMDSZ vezetőségének passzivitására, a Kossuth Rádió ezügyben tanúsított magatartására és nem utolsó sorban a Nagy Benedek mögé jól kitapinthatóan felsorakozó RMDSZ-es erők létére, Tőkés László döntése nem volt könnyű. Erőt hozzá csakis a tiszta lelkiismerete és népe iránti rendíthetetlen bizalma adhatott.

Igaza volt.

A csíki területi szervezet egyértelmű döntése Nagy Benedek kizárásáról, a gyergyószéki és udvarhelyszéki szervezetek fenntartás nélküli csatlakozása (a Kolozs, Bihar, Maros és más szervezetek hasonló állásfoglalása) bizonyította, hogy Tőkés László helyesen cselekedett, amikor az eltávolítására tett kísérlet ügyét, a társadalom nyilvánossága elé vitte.

Székelyföldi körutam alkalmával spontán megnyilvánulások sokasága utalt arra, hogy ha bárki is kétségbe vonná a területi szervezetek döntését, a Hargita megyei RMDSZ-tagság ezt, akár aláírásgyűjtés útján is, kész megerősíteni.

Borbély Imre

Temesvár, 1995 január 25.

Megjelent az Orient Express nevű hetilap hasábjain két részben, 1995 februárjában.

---

[1] Ha bárkinek nem lenne világos több mint húsz év távlatából, a szerző itt az SZDSZ-re és az antiszemitizmus vádjára céloz. (megjegyzés tőlem, BZSA, 2017)

[2] A szerző itt még túlzottan a jóhiszemű. Markó Bélához címzett pár hónappal később megfogalmazott nyílt levelében már realistább az elnök megítélését illetően.