Hegedüs Tamással a nemzeti radikális értelmiséget megszólaltató Visegrádi Disputa 2003-as tanácskozásán ismerkedtünk meg, ahol mindketten előadók voltunk. Ismeretségünk igen hamar barátsággá izmosodott s Tamás részéről kiterjedt rövid idő alatt apámra is, aki szintén becsülte az akkor még fiatal közgazdász felkészültségét, nemzeti elkötelezettségét és briliáns agyát.
Egy virtuális körben mozog(t)unk, de gyakran találkoz(t)unk személyesen is borkóstolókon, éttermekben, politikai rendezvényeken. Tamás volt a Jobbik legfelkészültebb képviselője, aki szaktudásának és nem a pártmunkának köszönhette státuszát. Nem csoda, hogy midőn Vona Gábor a személye iránti vélelmezett lojalitást tette a legfőbb szervezőelvvé és kikerült az első vonalból mindenki, aki nála felkészültebb és/vagy tekintélyesebb volt, akkor Tamás munkájára sem tartottak már igényt.
Az alábbi írás személy szerint nekem azért jelent sokat, mert olyan, mintha a magam gondolatait olvasnám. Tamás leírhatta azt, amit én aligha, mert úgy tűnt volna, hogy az elfogultság beszél belőlem.
(Borbély Imre a kenderesi EMI táborban fejti ki az álláspontját a globalizációról)
(Hegedüs Tamással folytatott beszélgetéseink egyik legjobbikának az Alabárdos étteremben elköltött vacsora adott apropót. Torkos Csütörtök, 2010)
Hegedűs Tamás:
Nemzetstratéga magyar szenvedéllyel, német precizitással
Kevés olyan ember van,
akire kétség és habozás nélkül azt lehet mondani: a nemzetstratégiában
gondolkodás egész életét átszőtte, elméleti munkásságától kezdve a gyakorlati
megvalósításig.
Borbély Imre ilyen
ember volt.
Egész politikai nemzedék
nőtt fel lényeglátó és vaslogikával végigvitt elemzésein, amelyek nem elégedtek
meg a mélyreható diagnózissal, hanem a cselekvés irányát is kijelölték. Mi,
akik egy generációval fiatalabbak voltunk nála, sokat tanultunk életbölcsességéből,
hatalmas műveltségéből, karakán jelleméből és akár kíméletlen kritikáiból is.
Egy közös barátunk
találó megfogalmazása szerint: igazi pátriárka-alkat volt.
Borbély Imre úgy
gondolkodott nemzetstratégiában, hogy az két irányban is nyitott volt. Egyrészt
a kor globális, nemzetközi folyamataiba ágyazva fogalmazta meg nemzetpolitikai
gondolatait, ahogy ezt a magyar történelem legnagyobbjai is tették. A legjobb
példa erre talán II. Rákóczi Ferenc volt, aki a nemzeti függetlenség
megteremtésére irányuló harcához, mint célhoz minden esetben a kor diplomáciai
realitásai, a nemzetközi erőviszonyok változásai – vagy megcélzott változásai –
között reálisan elérhető eszközöket szabta. Nem többet, de soha nem is
kevesebbet – a cél az elérhető maximum volt. Ehhez persze széleskörű
olvasottság és stratégiai lényeglátás szükséges, ami nem csak Rákócziban, hanem
Imrében is megvolt.
Másrészt a nemzet
iránti felelősséget soha nem választotta el az egyén szintjén parancsoló elvárásként
megjelenő felelősségtől. Az ő világképébe nem fért bele, hogy emberileg
megkérdőjelezhető módon is lehetne a nemzet üdvéért cselekedni – ez a fajta
„régivágású” közéleti erkölcsfelfogás biztos horgonyt jelentett nem csak saját személyes
szerepvállalásában, hanem azoknak a közéleti aktivitásában is, akiknek Imre
mintát adott.
Elkötelezett hazafi
volt, aki nemzetközpontúságával együtt is univerzális, holisztikus módon
gondolkodott. Imre számára evidencia volt, hogy a magyarság csak akkor őrizheti
meg, teremtheti újjá erejét, ha egy erős, keresztény Európába tud beágyazódni.
Sikeres magyarság nincs sikeres Európa nélkül, és Európa nem lehet másképp
sikeres, csak ha saját antik és keresztény alapjaira, mint kősziklára épül.
Keresztény meggyőződése
nem egyszerűen hitbeli meggyőződésének politikai megfogalmazása volt, hanem a
keresztény civilizációba, annak értékteremtő és értékmegőrző erejébe vetett hitét
is jelentette – olyan megközelítésben, amit nem csak hívő keresztények tehettek
magukévá, hanem minden felelős, nemzetben gondolkodó magyar is. Ebben a
kérdésben nem ismert pardont: a magyarság ősi hagyományai iránti
elkötelezettsége mellett is alapkérdésnek tekintette, hogy immár ezer éve a
kereszténység is a magyar hagyomány, nemzeti identitásunk szerves része.
Közéleti
szerepvállalása a tágabban vett Erdélyben – a történelmi Erdély, a Partium és a
Bánság területén – indult, de soha nem szűkült le szűkebb pátriájára. Nemcsak a
Magyarok Világszövetségében betöltött és felelősséggel, hatalmas erőbedobással
ellátott tisztsége tükrözte összmagyarság-szemléletét, hanem baráti körének
összetétele is.
Munkásságából,
személyes mintaadásából a többi elszakított terület, az anyaország és a távoli
emigráció magyarsága is épült. Az országhatárok nála valóban csak a
pillanatnyilag kényszerűen tudomásul vett politikai realitást jelentették, de
soha nem a nemzet határait. Az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, az
egységes magyar nemzet újjászületése életének és közéleti szerepvállalásának
mindvégig vezérlő csillaga volt.
Imre intellektusát nem
csak gazdag humán műveltsége, történelmi és stratégiai ismeretanyaga határozta
meg, hanem fegyelmezett, szigorú következetességre nevelő természettudományos
végzettsége is. Szintén visszautalva egy közös barátunk jellemzésére: a magyar
szenvedély nála németes precizitással párosult.
Ebbe a következetes
világképbe se a hagymázas, légvárakon alapuló álmodozás, se az elvtelen
megalkuvás, a nemzetpolitikai célokból való engedés nem fért bele. Az elérhető
maximumra tette a hangsúlyt, és ebben a jelzős szerkezetben mindkét szó
hangsúlyos volt: az elérhető mellett a maximum megcélzása és szem elől nem
tévesztése is. Ezért nem tudott soha megbékélni volt pártja opportunista
irányvonalával, ezért is lökte ki magából az a pártlogika, amely csak a
rövidtávú mandátum-optimalizálásban és az ebből leakasztható rövid távú
nyereségekben – vagy látszateredményekben – gondolkozott.
De amit elveszített
vele a versenypárt-logikán alapuló pártrendszer Erdélyben, azt megnyerte az
összmagyarság ügye. Borbély Imre munkásságának, merész célkitűzésének és szívós
célkövetésének döntő része volt abban, hogy 2010-ben a magyar Országgyűlés
elsöprő többséggel szavazhatott a Kárpát-medence minden magyarjára kiterjedő, a
szülőföldön maradás mellett is visszakapható egységes állampolgárságáról.
Igen, visszaszerzésről,
helyreállításról van szó, mivel a határon túl élő magyarság tagjait és az ő
felmenőiket senki nem kérdezte meg annak idején arról, hogy lemondanak-e magyar
állampolgárságukról az idegen uralom alatt. A kiterjesztés tehát ez esetben is
élő, organikus kötődés helyreállítását, újjászületését jelentette. Egy olyan
rend visszatértét, ami organikus fejlődés esetén meg sem kérdőjeleződött volna.
Az ennek érdekében végzett kitartó munkája és stratégiai szemlélete éppen arra
adott mintát, hogy hogyan lehet radikális (vagyis mélyreható változást
eredményező) eszközökkel az organikus szemléletnek, konzervatív értékrendnek
megfelelő célokat elérni. Ha a nemzet életében megtört a szerves fejlődés,
akkor a kitűzött célnak annak kell megfelelnie, amit külső kényszer és belső
destrukció híján a nemzet természetes állapota kellene, hogy legyen. Soha le
nem mondva annak helyreállításáról, ha kell: újrateremtéséről. Imre már nem
lehet közöttünk, de ezt a leckéjét egy életre szólóan magunkkal visszük.
No comments:
Post a Comment