A magyar reintegráció, a magyar nemzetegyesítés jegyében

Borbély Imre egyik legfontosabb nemzetstratégiai gondolata az volt, hogy ha a geopolitikai realitások miatt nincs esély a határok módosítására, akkor a nemzet szerkezetét kell a valósághoz igazítani, ezt nevezte ő szubszidiáris nemzetstruktúrának. (A szubszidiaritás tudvalevőleg az az állam- vagy szervezet-építkezési elv, mely szerint az egyes problémákat a felmerülésükhöz legközelebb eső szinten kell megoldani, illetve a megoldáshoz szükséges döntéseket ott kell meghozni.)

A szubszidiáris nemzetstruktúra koncepciója egy, a Magyarok Világszövetsége, az Interconfessio Társaság, a Vörösmarty Társaság, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által szervezett konferenciasorozat keretében gyöngyöződött ki és finomodott, 1994 és 1996 között, melynek előadója volt többek között Balázs Sándor, Duray Miklós, Gál Kinga, Dr. Hegedüs Lóránt,  Hódi Sándor, Kolumbán Gábor, Kósa Ferenc, Lázár Imre, Lovas István, Németh Zsolt, Patrubány Miklós, Pokol Béla, Pozsgay Imre, Szőcs Géza, Tóth Zoltán József, Tőkés László, Tőkéczki László, Vass Csaba, Varga Domokos György, hogy az ismertebb neveket említsem.

A szubszidiáris nemzetstruktúra az egységes, egy államban élő nemzet „almamodelljével” szemben a „szőlőmodell” követését jelenti. Ebben a metaforában az egyes nemzetrészek a szőlőszemek, az őket összekötő kocsány pedig a magyar állampolgárság valamint a határokon átívelő kulturális, gazdasági és politikai szálak.

Borbély Imre a Kárpát medencei magyarság közjogi integrálását és közös politikai akaratképzését a külhoni állampolgárságon és a külhoni magyarok delegációit tömörítő felsőházon keresztül képzelte el. 

Az Orbán Viktor által 1998-ban meghirdetett program a határokon átívelő nemzetegyesítést - mely ugyanaz a koncepció elvi síkon - előbb a státustörvényen illetve a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) keresztül igyekezett elérni. 2010-ben a MÁÉRT megőrzése mellett a magyar integráció fő eszközévé a szavazati jogot is felölelő teljes körű állampolgárság kiterjesztése vált, ami lehetővé tette, hogy a budapesti parlament 2014-től már ne csak állami, de nemzeti intézmény is legyen.

Az alábbi interjú az első, nagy sikerű Székesfehérváron megtartott konferencia után készült. (Ugyanitt volt a Kolozsváron indult, majd Székesfehérváron illetve Zentán folytatódott konferenciasorozat záróeseménye is.)

A képen az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós, Rócz Szabó László, elnökségi tag és Borbély Imre régióelnök. A fotó a 2003 májusában megtartott kongresszus után készült, a gyűlést követő közös mulatozáson.

“Jövőtervező műhelyt kell létrehozni”

- beszélgetés Borbély Imre képviselővel, az Interconfessio Társaság elnökével -

Napjaink politikája megrekedt a napi gondok szintjén. A politikai hírek szinte kivétel nélkül napi eseményekről szólnak: pártok egymással kapcsolatos állásfoglalásai, a kormány döntéseinek bírálatai, stb. melyek legfőbb célja a választók rokonszenvének megnyerése. Ha akad olykor egy-egy politikus, aki messzebbre próbál tekinteni, a válságból kivezető utat ő sem látja. Ezért nem hétköznapi az Interconfessio Társaság kezdeményezése, hogy továbbgondolja a magyarság jelenét, és olyan irányt keressen, amely a felemelkedést szolgálja. A társaság az elmúlt év őszén Kolozsváron tartotta első tanácskozását, amelynek kiindulópontja Borbély Imre képviselő "Nemzeti paradigma és posztmodern jövő" című dolgozata volt. Az elmélet lényege: ahhoz, hogy a magyarság felülkerekedjék vetélytársain, az információrobbanás követelményeihez kell igazodnia, s oktatási stratégiájában a tudástöbbletet kell célba vennie. A paradigmaelméletet szerzője a tudományból átvett fogalmakkal, a tudomány, és a történelem példáiból építette ki.

Nemrégiben kiderült: a jövőtervező gondolatokra Erdély határain kívül is akad vevő. Az Erdélyi Napló is beszámolt róla, hogy mintegy száz magyarországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, és nyugat-európai politikus, egyházi és közéleti személyiség, csúcsértelmiségi vett részt azon a székesfehérvári tanácskozáson, amelyen úgyszintén Borbély Imre dolgozata volt a vitaindító. Amint Székesfehérváron megfogalmazódott, ez volt az utolsó elméleti összejövetel, a következőkben a jövőépítő program megvalósításának módozatairól tanácskoznak majd.

Erről kérdeztük Borbély Imre Hargita megyei képviselőt, az Interconfessió Társaság elnökét.

- Hogyan látja, módosult-e a Kolozsváron megfogalmazott elmélet a kétnapos székesfehérvári vita során?

- Különös elégtétel számomra, hogy elképzelésem minden vetületére született egy részletekbe vágó korreferátum, mely nemhogy kétségbe vonná a kiindulópontot, hanem megerősítette azt. A kétnapos tanácskozáson egy sor nagyon fontos kérdésben egyetértettünk. Ilyen például egy pozitív, előremutató médiastratégia kidolgozása, vagy a hasonló gondolatokat képviselő civil társadalmi szervezetek megkeresése. Elhatároztuk azt is, hogy tovább működtetjük a Székesfehérváron alakult szellemi műhelyt. A következő gyűlés ez év szeptemberében Szabadkán lesz.

- A jelen továbbgondolása eddig nem volt jellemző sem az összmagyarság, sem az RMDSZ politikájára...

- Igen, én is úgy érzem, hogy a magyarság elfordul a jövőtől, nem akar a jövőbe nézni. Én ezt a trianoni traumára, majd a második világháborúra, és az 56-os forradalom vérbefolytása által okozott csalódásokra vezetem vissza. Ezeket tetézte Magyarországon az Aczél György nevéhez fűződő kultúrpolitika, melynek egyik sarkalatos pontja éppen a jövőképtől való megfosztás volt. Érdekes például az is, hogy magyar nyelvterületen nagyságrenddel kevesebb jövőkutatással foglalkozó könyv született, mint a szomszédos országokban, Japánról nem is beszélve, ahol gazdag irodalma van a futurológiának. A politikusoknak mindig hosszútávon kellene gondolkozniuk. Sajnos ez a nyugati típusú demokráciáknak is gyengéje. A négyéves választási ciklus ugyanis arra ösztönzi az egész politizáló elitet, hogy csak négyéves időszakokban gondolkozzék, ezen belül is a hatalmon lévők legfontosabb törekvése az legyen, hogy újraválasszák őket. Ezzel szemben áll a japán modell, ahol a politikai csatározás hátterében létezik a hosszútávú jövőtervezés intézménye, egy szuperminisztérium, mely a technológiai és tudományos fejlesztésért felel. Akkora hatalommal rendelkezik, hogy beleszólhat a gazdasági és a pénzügyminisztérium dolgaiba is. A paradigmális állapotot a japánok tudatosan a politikumból kiindulva építették ki.

- Mit is jelent a "paradigmális állapot" kifejezés?

- Thomas S. Kuhn értelmezésében egy tudományág akkor kerül paradigmális állapotba, hogyha általánosan elfogadott algoritmusokat, azaz műveletsorokat dolgozott ki a felmerülő kérdésekre. Az euklidészi geometria például paradigmális állapot volt a mértanban, amelyből Bolyai zökkentette ki. A társadalom - a tudományágakhoz hasonlóan - paradigmális állapotok elérésére törekszik. A paradigmális állapotban lévő társadalom  döntő része egyetért a beállt közrenddel, a problémamegoldó módozatokkal, és -  ami nagyon fontos - a fejlődési iránnyal, a céllal. Ez az állapot tehát egy virágzó, prosperáló társadalom jellemzője. Létrejöttének előfeltétele - legalábbis a kialakulás szakaszában - egy világos és mobilizáló hatású cél, célcsomag léte.

- A jövőépítő program egyik célja - tanulmánya szerint - a szubszidiáris nemzet kialakulása. Mit ért Ön ezen?

- Ez abból a kényszerűségből fakad, hogy a nemzet egyharmada Magyarországon kívül él olyan helyzetben, hogy onnan elvándorolni sem akar, de identitását sem kívánja feladni. Ebből a tényből kiindulva jutottam el a szubszidiáris nemzetstruktúra gondolatáig. Ez azt jelenti, hogy az egyes nemzetrészeknek önmaguknak kell megoldaniuk saját gondjaikat, ugyanakkor azon kell fáradozniuk, hogy millió szállal kötődjenek egymáshoz, egymást kisegítő tömbökké fejlődjenek. Ezeket neveztem a dolgozatban szervesítő algoritmusoknak. A világon rég léteznek hasonló modellek. A legsikeresebb a zsidóságé, mely nemzet fiainak többsége az országon kívül él. Az ő esetükben ez a szubszidiáris nemzetstruktúra odáig fejlődött, hogy Izraelnek nemhogy problémája a diaszpóra, hanem éltető ereje. Ha mi ezen az úton haladunk, akkor a részsiker is nagyságrenddel több, mint a jelen fejlődés kivetítése, amely szerint az anyaország és a leszakított részek különböző pályákon mozognak. A leszakított nemzetrészeknek - úgy  gondolom - e szubszidiáris nemzet-struktúrának megfelelő autonómia-célkitűzéseket kell maguk elé állítaniuk

- Amint az Ön által felvázolt paradigma elméletben is szerepel, az információrobbanás korában élünk. Ez azt jelenti, hogy akinek ott van a lakásában a televízió, a videó, a számítógép, az hajlamos a begubózásra, nem igényli a közösségi életet. A nemzeti érzés azonban közösségi érzés, amelyet igazán csak a közösség tud kialakítani. Nem érzi úgy, hogy a számítógépe mellé bezárkózott ember képe ellentmondásba kerül azzal a nemzeteszmével, amelyet célként jelöl meg?

- Nem hiszem. Az informatika berobbanása az egyén életébe a fejlett országokban nem elidegenedést, hanem új kapcsolatteremtési lehetőségeket hozott létre, hiszen a számítógép segítségével közösségi munkát is lehet végezni. A japánokban az informatika még csak nem is halványította a közösségi érzést. Még kevésbé az amerikaiakban, akikben néha túlteng a nacionalizmus. A nyugati nemzeteknél is reneszánszát éli a nemzeti érzés, holott ők az információrobbanás kellős közepén tartanak. Náluk már  jelentkeznie kellett volna a nemzettől való elfordulás jeleinek.

- Elképzelése szerint mi volna a teendőjük az anyaországi, és a határon túli magyarság sorsformáló politikai szervezeteinek?

- Mindenképpen egy tudásközpontú nemzetfejlesztés. A tudásszint állandó növelését elsőrendű államérdekként kellene kezelni mind vízszintes, mind pedig függőleges irányban. Ez azt jelenti, hogy a tömegek tudásszintjét is emelni kellene egy ehhez a célhoz igazított tanrenddel, népfőiskolák, tanfolyamok által, de nem szabadna elhanyagolni az elitképzést sem a kiemelkedő képességű fiatalok esetében. Ez nem azonos a számítógép használatának megtanulásával. Az informatika csak katalizátora és növelője az emberi tudásnak. Ez a célirányosság azt jelentené, hogy amennyiben dönteni kell arról, hogy egy bizonyos összeget egy iskola épületének a tatarozására, vagy a tanintézet számítógépekkel való felszerelésére fordítsanak, akkor az a döntés szülessék, hogy a tatarozás még várathat magára. Ha választani kell, hogy egy bizonyos összeget az úthálózat fejlesztésére, vagy egy műholdas információs hálózatba való belépésre szánnak, az utóbbi legyen a fontosabb. Ez a vonalvezetés ha nem is azonnal, de négy-öt év múlva befolyásolná a dolgok menetét az anyaországban s a leszakított nemzetrészek testében is.

- Nem érzi egy kicsit úgy, hogy túlságosan nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Erdélyből, kisebbségi sorban élő magyarként, Hargita megyei képviselőként az összmagyarság, tehát Magyarország számára is utat kíván mutatni?

- Szerintem minden magyarnak - bárhol is éljen - el kell gondolkoznia nemzete sorsa felett. Egy ilyen paradigma kidolgozása a magyar kormány feladata lenne, de ez eddig nem történt meg. Másrészt, saját történelmünk példázza, hogy nemzeti megmaradásunk egyszer már Erdélyen múlott, a török hódoltság idején. Ami az összetartó erőket illeti, úgy érzem, az erdélyi magyarság sokkal kevésbé sérülten került ki a kommunizmus évtizedeiből, mint a magyarországi. Ezért, azt hiszem, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy egy ilyen gondolatsor, egy ilyen műhely itt Erdélyben jöjjön létre. Szó sincs arról, hogy egyedül vágnék neki, én csak szerény kezdeményezője vagyok egy olyan folyamatnak, amely - remélem - egyre több magyarországi gondolkodót is arra késztet, hogy akár kritikai szembenállással is, végeredményben egy jövőépítő, nemzetépítő programot körvonalazzon.

Gazda Árpád

Megjelent az Erdélyi Napló 1995. augusztus 16.-i számában, és a Fejér Megyei Hírlap 1995. július 29. számában 'Távlati cél: a magyar tudás' címmel.

„Ránkerőltetett” alkotmány - Interjú Borbély Imrével Románia 1991-es alkotmányáról

Amikor az 1923-ban elfogadott román alkotmány egységes nemzetállamnak nyilvánította az akkor három nemzetű Romániát voltaképpen célprogramot fogalmazott meg, mely azóta is a román politika fő vezérlő elve. Az 1991-ben elfogadott alaptörvény ugyanebben a szellemben fogant. Méltán nevezte az Borbély Imre oktrojált, ránkerőltetett alkotmánynak. E minősítést a jogszabály tartalmán és célján kívül a népszavazási eredmény is alátámasztotta.

Az interjút az Arcanum adatbázisból sikerült kikeresni, a szöveget Borbély Viktória gépelte be.

Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ országos elnökségének politikai ügyekkel megbízott tagjával

A 1991-es év vége felé a hazai belpolitikai élet nem szűkölködött eseményekben; hiszen volt nyilvánosan is megfogalmazott székelyföldi autonómiatörekvés, volt Hargita-Kovászna jelentés, volt kormányváltás, aztán, parlamenti szavazás, majd népszavazás az alkotmányról, és mindezen eseményekben az RMDSZ eléggé látványosan jelen volt álláspontjával. Hogyan értékeled a jelenlétet?

Volt még – és ez nagyon fontos – a felkorbácsolt hisztériát kihasználva, egy pár kisebbségellenes alkotmánymódosítás, de kezdjem azzal, ami az elmúlt két évben történt, amikor is véleményem szerint a romániai belpolitikai konstelláció képlékenysége miatt nagyobb esélyek nyíltak a magyar politizálás előtt, mint amit célul kitűztünk. Később az álparlamentarista diktatúra törvényesítése, jogi köntösbe öltöztetése vége felé, tehát az alkotmányozó munka befejeztével, az RMDSZ politikája egy időre nagyjából lépéskényszerűvé vált. Ez közelítette egymáshoz a második kongresszus alatt még nagyon élesen elkülönült két szárnyat: az úgymond mérsékelteket és az úgymond radikálisakat. A Kovászna-Hargita hisztéria volt az a pillanat, amióta ez a reakció-egység létezik. Az autonómia vita idején még élesen elkülönült a két nézet, ám a román etnokratikus megnyilvánulások egybekovácsolták a véleményeket.

Ez a lépéskényszerűség azt jelentené, hogy az RMDSZ-nek lényegében nem volt beleszólása az elmúlt hónapok politikai életének alakításába? Fölösleges volt a jelenléte a politikai porondon, a parlamentben?

Nem, a lépéskényszerűség csak azt jelenti, hogy ha tovább játszol a partiban, akkor csak bizonyos lépéseket tudsz tenni. Nem jelenti azt, hogy a játszmát elvesztetted. Lehet nyerni egy lépéskényszerű fázis után is, ám ha nem játszol, akkor elvesztetted.

Igen, de eszerint mások diktálják a lépéseket… Akkor úgy kérdem: mennyire tudta az RMDSZ befolyásolni a helyzetet?

A Hargita-Kovászna színjáték színpadra vitelét még egy eszményi, tökéletes RMDSZ sem tudta volna befolyásolni. Ahol többet lehetett volna tenni, az a propaganda és a külpolitikai aktivitás, de arra az RMDSZ-nek nincs apparátusa.

Világos, hogy a tömbmagyar területi autonómia megteremtésére tett kísérlet körüli vita és riadalom az RMDSZ-en belül sokrétű motivációkra vezethető vissza, amiben szerephez jutottak világnézeti, temperamentumbeli és érdekbeli ellentétek, de nyomon követhetők olyan gondolatok is, melyek az etnokratikus pszicho-terror szubjektív következményei. Például a túl-óvatosság, a félszegség, bizonytalanság… Van olyan helyzet, amikor a reálpolitika követeli meg a gyors, határozott, egységes döntést. Ilyen volt Kohl huszárvágásos egyesítési döntése. Lehetséges, azoknak van igazuk, akik a mérsékelt szárnynak a probléma mindenfajta kezelését eleve elutasító magatartását teszik felelőssé a hisztéria kirobbantásáért. A pánikszerű elhatárolódások, melyek esetenként az elnökség kollektív döntését eltorzítva láttak napvilágot, a mindenfajta retorziók falra festése valóban alkalmas volt a figyelem idő előtti felkeltésére, no meg arra is, hogy szinte receptet gyártsanak a hatalmon belüli félfasiszta erőknek. Az azonban tény, hogy a Hargita-Kovászna jelentést jóval az autonómiakísérlet előtt készítették el, és szinte bizonyos, hogy az alkotmányvita lezárása előtt mindenképpen bevetésre került volna. Nyilvánvaló, hogy többek között épp arra a célra készült, hogy ki lehessen préselni a még józanul maradt román parlamenti képviselőkből a hatalom által kívánt etnokratikus alkotmánymódosításokat.

Ha az elnökség közleményei még az elnökség véleményét sem tükrözték, akkor mi a te különvéleményed a Katona Ádám nevével fémjelzett kezdeményezésről?

Nem találtam taktikusnak, mert érezhető volt, hogy a szorgalmazott területi autonómia fogalma a jelenlegi román társadalomból allergiás tüneteket vált ki. Ezt akartam én elkerülni, amikor a II. kongresszuson a társnemzet fogalmát próbáltam megalapozni. Elképzelésem egyik sarkalatos megfontolása éppen az volt, hogy nem kötődik az országra jellemző szómágia egyik allergiás kategóriájához sem. Viszont a területi autonómiát határozottan legitim, sok problémára megoldást adó célnak tekintem. És európainak. Hiszen európai nemzetállamokban és föderációkban egyaránt megtalálható. És nem csak modernnek, de jövőbe mutató megoldásnak is, az általános integrációs folyamat dialektikus feszültségoldó ellentéteként… A székelyföldi tömbmagyar területi autonómia kivitelezési módjára vonatkozóan pedig le kell szögezni, hogy a legtetszetősebb ötvöződése lett volna a hagyományos bázisdemokráciának és népgyűlésnek, a helyi népszavazással. Ez utóbbi a participatív demokrácia (a bázisdemokrácia) általános döntéshozási mechanizmusaként éppen most hódít teret Nyugaton.

Ha már szóba hoztad: hogy értékeled most, több mint fél év távlatából a társnemzeti státusz elméletét?

Továbbra is fenntartom, hogy az erdélyi magyarság számánál, munkaerkölcsénél, szociológiai struktúrájánál, kultúrájánál fogva messze túlhaladja az a küszöbértéket, amely alatt egy nemzeti kisebbség a pozitív kulturális és gazdasági diszkriminációra szorulna. Ennél fogva, természetes állapota – ha már nem egyesülhet az anyanemzettel – a kisebbségi nemzet, amit én (gesztusként a román állam felé) társnemzetnek neveztem. Kár, hogy a kritikai hozzászólások döntő többsége szerintem meddő szemantikai és filozófiai fejtegetés volt, nem pedig nemzetszociológiai, társadalomszervezési, politikai reálproblematikáját feltáró és megoldásokat taglaló tanulmányok. Továbbra is a romániai magyar társadalom mindentől független önszerveződésében látom megmaradásunk biztosítékát. Újból csak szűk körben dolgozunk (immár nem egyedül) továbbra is azzal a rizikóval, hogy a munka befejeztével újból könnyedén szétbeszélik azt, amit olyan nehéz összeállítani.

Milyen következménnyel járhat az, hogy az RMDSZ-nek ezentúl olyan jogrendben kell politizálnia, amit a most érvénybe lépett alkotmány szögez le?

Ennek megítélésében nagyon fontos a sokak által szükségtelennek tartott népszavazás, ami szentesítette az alkotmányt. Egyetértek azokkal, akik ezt szükségtelen pénzkidobásnak tartották, hiszen a jelen politikai helyzetben előrelátható volt az eredmény. Ámde – és ez nagyon fontos – melléktermékként a népszavazás azt a közvetlen demokratikus bizonyítékát nyújtotta a magyar elutasításnak, amit más módon, például aláírásgyűjtéssel, nehezebben lehetett volna megszerezni. A népszavazás eredményéből következtetve, a magyarság ezt az alkotmányt, mint oktrojált, ránkerőltetett alkotmányt fogja fel. Természetesen az RMDSZ-politizálásnak ezentúl azt messzemenően figyelembe kell vennie.

Iliescu elnök e népszavazási eredmény miatt a magyarságot illojalitással bélyegezte meg…

Az állampolgári lojalitás a liberális társadalomban nem feltétel nélküli, hanem szerződéses. Feltétel nélkül lojalitásra a rabszolga volt kényszeríthető ura iránt, a jobbágy a hűbérura iránt, és a totalitárius állam is ezt kéri állampolgáraitól. A liberális demokratikus társadalomban az államnak és polgárainak egyaránt vannak jogai és kötelezettségei. Az állampolgár csak akkor és olyan mértékben kell, hogy lojális legyen, amilyen mértékben az általa eltartott állam teljesíti biztonsági, előítéletmentes jogszolgáltatási, tanügyi, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi kötelezettségeit. Ha az elnök a romániai magyarságot illojalitással bélyegzi pusztán azért, mert nem bólint rá egy számára kedvezőtlen, sőt, baljós alkotmányra, akkor ez sok mindenről árulkodik. Többek között arról, hogy az elnök gondolkozásában fellelhetőek a diktátorokra jellemző önkényeskedő vonások.

Az utóbbi időkben kitűnt, hogy – különösen, hogyha nemzeti kérdések merülnek fel – az ellenzéki pártok sem állnak ki egyértelműen a magyarság, az RMDSZ érdekei mellett. A közelgő helyhatósági választásokra megkötött szövetség nem fogja-e veszélyeztetni a magyarság érdekeit?

Nem hiszem, mert a specifikus érdekellentéten túl a román ellenzékkel nagyon fontos közös érdekeink vannak. Ezt nem lehet elmondani a Frontról. A Front és a Nemzeti Egységpárt nem érdekelt egy valódi demokráciában. Ők csak a demokrácia látszatában érdekeltek, és abban, hogy a hatalmat sine die megtartsák, vagy legalábbis amíg a gazdasági átmentést nyélbe ütötték. Az ellenzéknek ezzel szemben egzisztenciális kérdés, hogy reális demokráciát hozzon létre Romániában. Habár a demokrácia nem oldja meg, ismétlem, NEM OLDJA MEG a kisebbségi kérdéseket, viszont lehetőséget nyújt egy bizonyos önszerveződésre. Másrészt pedig emberhez méltóbb az élet egy demokráciában, mint egy diktatúrában, vagy egy olyan féldiktatúrában, mint ami most van Romániában.

Milyen politikát képzelsz el a jövőben az RMDSZ-nek?

Eddig az RMDSZ energiájának a 90 százalékát a parlamenti frakció emésztette fel. Ez a fázis lezárult. Az RMDSZ-nek ezentúl a legfontosabb feladata a magyarság érdekvédelme, társadalmi szervezése, kulturális koordinálása, valamint a külpolitikai kellene, hogy legyen. Ezt a dimenziót be tudja járni még ezzel az alkotmánnyal is. Egy másik dimenzió, mely ugyanolyan fontos lenne: a román társadalom felé politizálni. Ez sajnos nem adott, mert nincsenek meg a médiáink, főleg egy olyan elektronikus média, amelyben a magyarság elégszer szólhat a román társadalom felé.

Milyennek képzeled el a jövőbeli RMDSZ belső struktúráját?

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az RMDSZ monolitikus, hiszen a második kongresszus óta az alapszabály lehetővé teszi a frakciók megjelenését, a platformszabadságot. Ezek a platformok egyelőre még csak alakulóban vannak. Lényegében még mindig ott tartunk, hogy a megközelítési mód, a célkitűzés két fajtája az, ami meghatározza az RMDSZ politikáját a második kongresszus óta. Ezek mögött eddig nem lehetett ideológiákat felfedezni. Kivétel a magát liberálisnak nevező fiatal szárny, amely kikényszerítette a II. kongresszuson a platformszabadságot. Valószínű, hogy a rendkívüli kongresszus alkalmával a platformosodás még tovább fog menni egy lépéssel. Gondolom, hogy addig létrejön még legalább egy platform, mely, mint politikai párt, vagy politikai frakció egy új érát fog megnyitni.

Gazda Árpád

Romániai Magyar Szó, 1992. január 10.

"Az egyetlen szilárd alap, amire építhetünk, az igazság"

Borbély Imre egyike volt azoknak az autonomista politikusoknak, akik helyeselték az egységes fellépés, a közös autonómiaharc érdekében azt, hogy a Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat elfogadása után a nemzeti oldal engedje át a szövetségi elnöki tisztséget a másik (mérsékelt, tájbasimuló, helyzetben ragadó, kollaboráns) oldal egy olyan politikusának, akitől remélni lehet, hogy híve lesz a hivatalos programnak és az autonómiatörekvéseknek, illetve mindent elkövet az három szintű autonómia megvalósításáért.

Markó Béla sokak számára ilyen jelöltnek tűnt.

1995 elejére kiderült, hogy ez tévedés volt, legfőképpen azért, mert a brassói kongresszus által rábízott határidős feladatokból – autonómia-statútumok elfogadtatása, nemzeti kataszter összeállítása, belső választás – semmit nem teljesített.

A határidő pedig 1995 januárjában lejárt.  

Borbély Imre egy Markó Bélának címzett nyílt levélben foglalta össze, hogy mit kellett volna tegyen az elnök az autonómia érdekében és mit kellett volna tegyen a Neptun-ügy valamint a Nagy Benedek-ügy kapcsán.

A levél, mely elérhető itt a blogon is, akár elnökválasztási programnak is beillett. Borbély Imrét ugyanis a gyergyói szervezet valamint az EMK platform jelölte a szövetségi elnöki tisztségre, amit az érintett elfogadott. (A választást egyébként Markó Béla a nyerte nagy fölénnyel, addigra kezdett megkötni az RMDSZ nómenklatúra betonja.)

Az elnökválasztás során az erdélyi sajtó nem sok teret engedett a nemzeti oldal két jelöltjének, Kónya Hamar Sándornak és Borbély Imrének.

Az üdítő kivételek egyike volt a Németh Tünde által jegyzett s a Bihari Napló által közölt interjú, mely az alábbiakban olvasható.

Borbély Imre unokájával, Magorral a Hungarica "Szabadság betűi" című klipjét nézi 2011-ben.

Ezt:

https://www.youtube.com/watch?v=GAPK3Zmz1BI

“A helyzet kritikussá vált”

Interjú Borbély Imrével, akit a gyergyószentmiklósi területi RMDSZ, valamint az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform jelölt az RMDSZ elnöki tisztségére.

- Hogyan jutott el az elnökjelöltségig?

- Aktív résztvevője voltam az 1989. december 15-20. közötti temesvári eseményeknek. 1990-ben helyi szinten, a Temesvár Társaságon, illetve a szerveződő szabad szakszervezeteken keresztül próbáltam befolyásolni a dolgok alakulását. Egyike vagyok azoknak, akik hozzájárultak a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának megfogalmazásához. Részt vettem a körvonalazódó, de utóbb elfojtott föderalista megnyilvánulásokban. Tőkés Lászlóhoz fűződő barátságom, valamint személyes kapcsolataim révén alkalmam nyílott rövid idő alatt több külpolitikai szereplésre (Koppenhága, Lisszabon, Genf, Zürich, Eger). Az RMDSz II. Kongresszusán (1991) a "Merre vigyük végzetünk" című dolgozattal jelentkeztem, melyben a társnemzeti státus gondolatát fogalmaztam meg. Ennek köszönhetően a Kongresszus beválasztott az Országos Elnökségbe, politikai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak. Ebben a szerepkörben folytattam a már megkezdett külpolitikai tevékenységemet (FUEV, EDU/EUCD, Egyesült Államok, Kanada, skandináv országok). Külföldi utazásaimat saját kapcsolatrendszerem révén tehettem meg, költségei nem az RMDSz-t terhelték, ugyanakkor az elnökségi tisztségért sem járt javadalmazás. 

- Mivel foglalkozott 1989 előtt?

- Kutató vegyészmérnök voltam a temesvári petro-kémiai üzemnél. Több szabadalmaztatott találmány és tudományos dolgozat szerzője vagyok. Nem voltam tagja a Román Kommunista Pártnak. Már az egyetemi éveim alatt egyénileg és baráti körben intenzíven foglalkoztam szociológiával, politológiával, történelemmel és társadalomlélektannal. Politikai érdeklődésem, illetve megnyilvánulásaim miatt nem csak engem, de családomat is sokat zaklatta a Securitate. 1989 nyarán egyike voltam azoknak, akiknek a segítségével Tőkés László írott és hangrögzített üzenetei kijutottak az országból.

- Miért fogadta el a jelölést?

- Azért, mert nem vagyok megelégedve azzal a móddal, ahogy a brassói kongresszus határozatai az elmúlt két évben megvalósultak. Szövetségünk érdekképviselet, mely egyrészt arra hivatott, hogy bel- és külföldi erőket mozgósítson a romániai törvényes keretek érdekeinknek megfelelő szélesítésére, másrészt hogy a már létező lehetőségeket megfelelőképpen kihasználja. Éppen ez utóbbi területen tapasztalok súlyos lemaradást: nem készült el az erdélyi magyar kataszter, amely előfeltétele az érdekképviseletenek, valamint szociális és gazdasági önmegvalósításunknak.

Nem készültek el az autonómia-statútumok véglegesített formái, amelyek precíz, jogi nyelvezetbe foglalják a megmaradásunkhoz szükséges autonómia-igényünket.

Nem készült el a belső demokratizálódásunk alapjául szolgáló erdélyi magyar választási törvényünk; kizárólag az e választás eredményeként létrejövő diéta (parlament) tükrözheti híven nemzeti közösségünk politikai álláspontját. Csak ez a választás töltheti ki újból azt az űrt, amely az utóbbi években az RMDSz felső vezetése és szavazótábora között egyre nő.

Az 1996-os romániai választások időbeli határt szabnak az eddigi lemaradás bepótlására. Értékelésem szerint a helyzet kritikussá vált. Ennek ellenére vállalnám a feladatot, mert úgy érzem, hogy rendelkezem a helyzet orvoslásához szükséges vezetési koncepcióval, szervezőkészséggel és energiával.

- Ön szerint szerencsés volt-e most, a választási kampány idején megírni a Markó Bélához címzett nyílt levelet?

- Szerintem az egyetlen szilárd alap, amire építhetünk, az igazság. Választmányunk birtokában kell hogy legyen a helyes helyzet- és esetmegítéléshez szükséges ismereteknek. A hibák és a mulasztások, amelyekre nyílt levelemben kitérek oly súlyosak, hogy elhallgatásuk politikai felelőtlenség lett volna részemről. Bár a program teljesítésében észlelt csúszás fő felelőse a szövetség legnagyobb döntéshözói jogkörrel felruházott vezetője, a nemteljesítés mégis a szervezeten belül ügyködő kerékkötők és közösségbomlasztók tevékenységére vezethető vissza.

Félő volt, hogy utóbbiak kapva kaptak volna az alkalmon, hogy az utóbbi SzKT-kon végre-valahára napirendre került belső választási törvénytervezetünket, valamint az autonómia-statutumok vitáját elszabotálják, ha nyílt levelemet korábban fogalmazom meg és bocsátom nyilvánosság elé. Ezért vártam a közléssel az utolsó SzKT utolsó napjának második feléig. Az időzítés lépéskényszerű volt.

Közösségünkre ránehezedik az országra jellemző neokommunista valóság, valamint az etnokratikus magyarellenes propaganda. Emiatt érthető a vágy, hogy legalább saját vezetői között békés egyetértés legyen. Minden nézeteltérés az RMDSz felső vezetésében újabb megrendülést okoz és visszatetszést kelt. Ezeket tudva mindent elkövettem, hogy az elégtelenségeket a lehető legszűkebb körben, a szövetségi elnökkel probáljam megvitatni és orvosolni. Két személyes levelem és megannyi beszélgetésünk hiábavalónak bizonyult. Többek között éppen a sajtónak köszönhetően személyes esélyeim szempontjából az időzítés egyértelműen kedvezőtlen. Remélem viszont, hogy a Szövetségen belül nyílt levelem ténye és tartalma a jövőben a döntéshozói jogkör és a vele járó felelősség között közvetlenebb és arányosabb viszonyt fog kiváltani.

- Milyen elképzelései vannak az RMDSZ jövőjét illetően, ha esetleg Önt választják meg?

- Megválasztásom esetén a szövetségi elnökséget egy átmeneti tisztségnek tekintem, amely - ha sikeresen töltöm ki - nem tarthat többet egy évnél, mert ezután a következő elnököt közösségünk közvetlenül fogja megválasztani. Mint jeleztem, úgy érzem, hogy krízishelyzetbe kerültünk. Éppen ezért azon lennék, hogy ebben a periódusban energiánkat két legfontosabb célkitűzésünk, a kataszter és a belső választás előkészítésére mozgósítsam és összpontosítsam. Ez mind a döntéshozásban, mind pedig a végrehajtásban célirányos prioritások felállítását, valamint azok szigorú betartását feltételezi.

A meglévő struktúránkat jónak tartom, de kiegészíteném a válságmenedzselés időszakára egy fontos, új döntéselőkészítő szervvel: a területi elnökök és a TKT-elnökök tanácsával, főleg azért, hogy a politikai szándék és a megvalósíthatóság között ne jöhessen létre ellentét. Gondot fordítanék az SZKT működésének hatékonyabbá tételére. Konkrét elképzeléseim vannak az SZKT bizottságok munkastílusának javítására, szakértői bizottságok életrehívására, valamint a döntéshozói mechanizmus hatékonyabbá tételére.

Németh Tünde

Megjelent a Bihari Napló 1995. május 24.-i számában.

A szöveg részét képezi a megjelenés előtt álló, "Szembeszállni a hódítással" című interjú-
kötetnek