Nemzeti programra van szükség - Interjú Borbély Imrével

Nemzeti programra van szükség - Interjú Borbély Imrével

Az alábbi interjú, mely a Csurka István által főszerkesztett Magyar Fórumban jelent meg, s akárcsak a blogon legutóbb közzétett beszélgetés, a kilencvenes évek közepére visz vissza bennünket, amikor Borbély Imre a magyar paradigma-elképzelésen dolgozott, mely mentén több konferencia is megszervezésre került.

A tudásközpontú nemzetfejlesztés és a határokon átívelő magyar reintegráció volt e paradigma két fő gondolata, ami nem meglepő módon nem hatotta meg a hivatalban levő Horn-Kuncze kormányt, az Orbán kormány viszont olyan programot hirdetett három évvel később, mely konvergens volt a konferenciasorozat elképzeléseivel.

Innen az interjú. (BZSA)

"Bár a mesterségesen létrehozott határok több évtizede szétszabdalták a Kárpát-medence kulturális-gazdasági szempontból egységes régióját, a határokon kívül rekedt magyar milliók nem mutatnak hajlandóságot önazonosságuk feladására.

Szlovákia, Románia és Szerbia politikája nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a magyar kisebbségek hosszútávú megmaradását szavatolnák. Ellenkezőleg, a politikai igyekezet e kisebbségek eltüntetését célozza. Ezen államok a magyar nemzeti közösségeket ellenségként kezelik. Az azonos cél, az azonos ellenségkép e három országot - legalábbis ebben a kérdésben - közös platformra, informális szövetségbe tereli.

A magyar népcsoportok bármelyikét érő destabilizálás legvalószínűbb következménye egy Magyarországot célzó exodus. Ezért e kérdés megoldása jól felfogott államérdeke Magyarországnak. Így, közvetett de objektív módon a Kárpát-medence magyarsága a szétszabdaltság dacára továbbra is egy sorsközösséget alkot."

Az idézet Borbély Imre romániai, Hargita megyei képviselő „Támpontok egy dinamikus magyar paradigmához” című tanulmányából való. A dolgozat az Interconfessio Társaság Kolozsváron tartott tavalyi első tanácskozásának kiindulópontját képezte.

- Tanulmányom a magyarság közös jövőjén töprengőkhöz szól - mondja Borbély Imre. - S mert a magyar politizálás rákfenéje a túlzott polarizáltság, az általánosság síkján fogalmaztam meg a feladatainkat, hogy ezzel átléphessem az ideológiai gátakat. Vagyis, bármilyen politikai áramlat kerül is hatalomra, elfogadható legyen, amit írok, hiszen a gondokat a gyakorlatban kell megoldanunk, és nem a demagógiák lázhűtő tapaszaival.

- Hogyan látja az anyaországi társadalmi, politikai helyzetet napjainkban?

- A mai magyar társadalom nincs olyan helyzetben, hogy belátható időn belül, spontán módon, zökkenőmentesen a jövő építésébe kezdjen. A magyar társadalmon belül alapvető dolgokban nincs egyetértés. Abban látszólag mindenki egyetért, hogy Magyarország demokratikus állam legyen, ehhez azonban nincsenek meghatározva a mindenkire érvényes kötelező politikai játékszabályok. Mert nincs esélyegyenlőség.

Szembeötlő az is, hogy a magyar társadalom politikai irányultságát a sajtó sokkal inkább meghatározza, mint a politikai pártok. Nincs médiatörvény, és egyes csoportok hatalmas sajtómonopóliummal rendelkeznek. Mások - vagy ugyanazok - hatalmas pénzmonopóliummal is, és ezáltal irreális mértékben  befolyásolják a társadalmi erők és a gazdasági tényezők működését. Összefüggéstelen törésvonalak szabdalják a magyar politikát.

- Keveset tudunk az erdélyi Interconfessio Társaságról...

- Erdélyi magyar képződmény, civil társadalmi szerveződés, amely a magyar történelmi egyházak mentén szerveződő értelmiséget kívánja közös platformra állítani. Első lépésként azt az állapotot kell megszüntetnünk, amelyet Trianon kényszerített ránk. E téma kapcsán már volt két jelentősebb konferenciánk Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, „Esélyeink Trianon túlélésére” címmel. Mindenekelőtt ki kell harcolnunk a nemzetiségi autonómiát; fel kell emelkednünk a kisebbségi sorból a társnemzeti státusig. Eközben nagyon fontos a közösségi érzés és a nemzeti öntudat erősítése, mert ez a záloga egy politikailag is, gazdaságilag is fejlett közösség kialakulásának. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor nem terhére, hanem hasznára válhatunk az anyaországnak.

- Kifejtené ezt bővebben is?

- Csupán egy példát említek: a nyugat-európai országokban élő zsidóság nem terhére, hanem hasznára van Izraelnek. Ez természetesen egyedi eset, a diaszpórában élő zsidóságnak ugyanis nincs szüksége politikai autonómiára ahhoz, hogy önazonosságát megőrizze, mert identitása vallási gyökerű. Mi magyarok nem vagyunk ebben a szerencsés helyzetben. Szükségünk van a politikai önállóságra, hogy évszázados perspektívában önazonosságunkat megőrizhessük.

- Milyen lépések megtételét várja az RMDSZ az anyaországi kormányzattól?

- A magyar társadalom megosztottsága kihat a határon túli magyarsághoz való viszonyára is. A magyar politikai közgondolkodásba nem épült be kellő súllyal a határokon kívül rekedt magyar milliók léte, köznapi valósága. Alkalmi szónoklatok szintjén nagyon is jelen vagyunk a magyarországi politikában, ez azonban kevés. Nem altruizmusról beszélek, és nem áldozatkészségért folyamodom. Arra a tényre utalok, hogyha valamelyik határon túlra szakadt nemzetrészünk - e pillanatban a vajdasági magyarság - abba a helyzetbe kerül, hogy menekülnie kell, Magyarország megoldhatatlan kérdés előtt áll. Mert a kárpát-medencei magyarok csak Magyarországra menekülhetnek tömegesen. Magyarnak születni: sorsközösséget jelent. Magyarország mindenkori kormányának tehát azon kellene munkálkodnia, hogy a határokon túli magyar közösségek minél önállóbbak, tehát minél védettebbek legyenek. Ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy menedéket kelljen kérniük, mert az anyaország nem képes befogadni annyi magyart, amennyi a határokon kívül él.

Németország be tudta fogadni - igaz, húsz év alatt - az egymilliós romániai német közösséget, mert gazdasági fejlettsége és sorsközösség-vállalása ezt lehetővé tette. A magyar gazdaság enyhén szólva távol áll a felfelé íveléstől. Egyebekről nem is beszélve... Fontos különbség az is, hogy a kisebbségi sorban élő magyarok történelmi szálláshelyeiken akarnak maradni: a határokon túli magyarság magyarként akar megmaradni a szülőföldjén. Nem lehet felajánlani az erdélyi magyarságnak, mint megmaradási lehetőséget, hogy románosodjon el. Mert ilyen igény is megfogalmazódott Magyarországon.

Hosszú távú nemzeti programra lenne szükség, amely reális alapokon nyugszik. Sajnos, az elmúlt öt évben ennek érdekében nem sokat tettek a magyar kormányzatok. Nem dolgoztak ki ilyen koncepciót.

- Hogyan fogadták a vízumkényszer bevezetésének hírét Erdélyben?

- Az emberi szabadság bárminemű korlátozását tévútnak tartjuk. A bevándorlás és a "fekete" munkavállalás megfékezésére nem vízumkényszert kell alkalmazni. Törvényes, adóztatható formát kell találni például a "fekete" munkavállalás feloldására. Nem az a baj, hogy a székely ember Magyarországon dolgozik, hanem az, hogy feketén kell dolgoznia.

- Sokan és sokféleképpen nyilatkoztak már az alapszerződésekről. Mi ezekről a véleménye?

- Az alapszerződéseket legfönnebb szép ábrándnak tartom, de alapvetően szükségtelennek. Akik azt hangoztatják, hogy az alapszerződések elvben jók, politikailag szépelegnek. Hiszen ha van politikai akarat egy-egy jó alapszerződés megkötéséhez, kölcsönösen elfogadható garanciákkal, akkor olyan politikai helyzet áll elő, amelyben már nincs is szükség alapszerződésekre. Jelenleg nincs meg a politikai akarat egy-egy jó alapszerződés megalkotására. Az Európai Unió részéről soha nem fogalmazódótt meg követelményként az alapszerződések megkötése. Most már azok a nyugati országok sem jelzik ezek hasznosságát, amelyek eddig javallották. Meggyőződhettek arról, hogy mekkora fiaskó volt a szlovák-magyar alapszerződés.

Bágyi Bence Jakab

Megjelent a Magyar Fórum 1995. szeptember 14.-i számában.