A társadalom metaparadigmája

Az alább következő írás részlet Borbély Imrének egy hosszabb nemzetstratégiai tanulmányából, de önálló írásként is megáll. Célja egy új fogalom, a társadalom „metaparadigmájának” a bevezetése, amit magyarra leginkább a viszonyuláskultúra kifejezéssel lehetne fordítani.

Úgy vélem, e fogalom hozzásegíti azt, aki megbirkózik az alábbi, szakterminológiával erősen, de nem öncélúan megnehezített szöveggel, hogy tisztábban, lényegre érzékenyebben gondolkodjon az emberi társadalmakról.

Hardcore társadalomtudomány következik a legkeményebbeknek. (BZSA)

 

(Borbély Szilárd fotója apánkról.)

A társadalom metaparadigmájának fogalmi köre

A társadalom metaparadigmája felöleli a tagjainak többé kevésbbé közös (világi és transzcendens) hitét, a vágyait, a relatív szükségleteinek terét[1], a spirituális szükségletek terét[2], a mentalitást, attitűdöket, az értékrendet (axiológiai mátrixot), a szemantikai és hermeneutikai teret.

A nemzet metaparadigmája az előbbieken kívül tartalmazza a nemzeti öntudatot (saját kultúrája egyediségének és más által pótolhatatlan, ezért védendő értékességét), a közös eredet és történelem tudatát, a kollektív kötődést a hazaként érzékelt területhez, valamint a közösség kötődését magamagához (nemzetszeretet, nemzeti szolidaritás). Tartalmazza, célmeghatározó algoritmusként, a közösség azon igényét, hogy önmagát mint közösséget valamint kultúrértékeit politikai eszközökkel is megvédje és gyarapítsa. A társadalom metaparadigmája tagjainak viszonyulását szabályrendszere.

Különbséget kell tenni az eszményi metaparadigma között, amit az elit (egyház, pártállam, uralkodó kaszt, neoliberális világelit, stb.) elvár, és a reális metaparadigma között, ami valóban él a társadalom tagjainak tudatában (mint amit viszonyulás terén elvárnak) – a konkrét viszonyulás eseti, és természetesen mind a személy, mind pedig a társadalom esetében csak statisztikai törvényszerűségeket lehetne kimutatni.

Metaparadigmális közösség jön létre a rokon, vagy kvázi-azonos metaparadigma tudatosulása révén. A metaparadigmális közösséget különböző esetleg több viszonyulási kapocs köt össze. Viszonyulási kapocsként működhetnek az imádat és a követendő példa evilági vagy transzcendens alanyai, pl. a közös (identifikációs – “azonosulási”) vezérek és  hősök[3],  istenek[4], vagy pedig spirituális-morális  értékek[5]. A metaparadigmális közösségekben spontán módon jön létre a közösségi szolidaritás egy formája, a metaparadigmális szolidaritás. Egyes esetekben a metaparadigmális szolidaritás a vérségi rokonság és a történelmi sorsközösség tudata által generált közösségi szolidaritásnál erősebbnek (pl. az ortodox horvátok és katolikus szerbek – a sokácok és bunyevácok – esetében) máskor gyengébbnek bizonyul (pl. Libanon állampolgárai vagy Észak-Írország lakosai közt).   

Különböző metaparadigmák egymás melletti harmonikus működése erőszak alkalmazása nélkül akkor képzelhető el, ha adott a kettő közt a metaparadigmaközti kompatibilitás, tehát ha s két metaparadigma értelmi vagy érzelmi alapon egymást nem kizáró. Egymást kizáró pl. az iszlám metaparadigma és az női egyenjogúságot megvalósító nyugati liberális demokratikus metaparadigma. Metaparadigmális szolidaritás létezésére és a metaparadigmális inkompatibilitásból eredő feszítő erőre érzett rá Huntington anélkül, hogy ezt bárhol is világosan artikulálná. Ő a civilizációk ellentétéről ír, anélkül hogy a civilizáció fogalmát kielégítően és koherensen megfogalmazná, vagy az ellentét mélyebb mechanizmusaira rámutatna.

Metaparadigmális adaptabilitás és a metaparadigmák interkompatibilitása - evolutív perspektíva

A metaparadigmák ki vannak téve a társadalmi változások hatásának. Ezen hatások nem lineárisak hanem akkumulálódóak és a lépcsőzetes változás formáját öltik – ezt jelöli a kuhni értelemben használt „paradigma” az elnevezésben. Történelmi távlatokban a metaparadigmákat is lehet evolutív szempontból tárgyalni.

A változó kognitív környezethez, a korszellem és a hedonizmus adaptációs nyomásának hatására beindulhat a metaparadigmális bomlás (pl. az európai kommunizmus végnapjai), belső vagy külső kényszer hatására ennek az ellenkező folyamata a metaparadigmális koaguláció, a bekeményítés (Észak-Korea), a dogmák megmerevedése. Szerencsés esetben létezik a lépcsőzetes  metaparadigmális adaptáció útja is (katolikus vallásgyakorlás és annak metaparadigmális metamorfikus hatása a XX .században).

A társadalmi metaparadigmák, mihelyt azok megismerhetővé válnak, hatással vannak egymásra és megkezdődik egyféle szelekciós harc a primer, már létező metaparadigma és a szekunder, érkező metaparadigma közt. A spirituális globalizmust attól az időponttól számíthatjuk, hogy a metaparadigmák globális méretekben konkurálhatnak egymással.

A paradigmák metaparadigmális kompatibilitása

Feszültség nem csak két viszonyulási rendszer között jelenhet meg, hanem az adott társadalmon belül is. A korszellem - a valóságban létező viszonyulás-mátrix (nevezhetnénk kissé erőltetten össztársadalmi mentalitás és attitűd-középarányosnak).

Metaparadigmális krízist jön létre, ha a korszellem drámai módon eltávolodik az uralkodó metaparadigmától. Ennek feloldása vagy a metaparadigma megváltoztatásához (reformáció) vagy paradigmális eszközök bevetésével erőszakos „korszellemjavításhoz” (ellenreformáció, inkvizíció, Kádári ellenforradalom) vagy a metaparadigma eltűnéséhez vezet (a kommunista eszme bukása).

A stabil társadalomban a társadalmi viselkedést szabályzó paradigma és viszonyulást szabályzó metaparadigma között koherencia kell létezzen. A társadalom paradigma kompatibilis kell, hogy legyen metaparadigmájával. Iránban a sah által kierőszakolt szekuláris paradigma (a hétköznapi élet, viselkedés szabaddá tétele, nyugatiasítása) élesen inkompatibilis volt a siíták metaparadigmájával.

A társadalmak metaparadigmái, mint már említettem történelmileg a vallások viszonyulást szabályzó előíró hatására alakultak ki. A viszonyuláskultúra és az akceptált társadalmi berendezkedés között értékkompatibilitás kell, hogy létezzen. A paradigma metaparadigmálisan kompatibilis kell, hogy legyen. A hatalmi elit által a társadalmaknak ajánlott, rákényszerített rendek, eszményi társadalmi paradigmák a létező metaparadigmához képest három kategóriába oszthatóak:

-          metaparadigmálisan predesztinált paradigma

-          metaparadigmálisan megtűrt paradigma

-          metaparadigmálisan elutasított paradigma

Az, hogy a létező metaparadigma milyen mértékben van hatással a bevezethető paradigmák szelekciójában, a generáló vallás vagy ideológia függvényében rendkívül tág keretek közt változhat. Nevezhetjük a metaparadigma paradigmák szelekciójára gyakorolt nyomásának az intenzitását a metaparadigma intolerancia indexének, a szelekciós paletta szélességét pedig a metaparadigma tolerancia horizontjának.

A különböző világvallások és ideológiák nagyon különböznek az általuk generált metaparadigmák tolerancia-horizontja és tolerancia-küszöbe szempontjából. A toleranciaküszöb az identitást meghatározó metaparadigmális értékmagnak a függvénye. A legszűkebb horizonttal és a legnagyobb intoleranciaindexszel az újabb korban az iszlám metaparadigmák egynémelyike és a kommunizmus rendelkezik.

Lehetséges magyarázatok, valószínű összefüggések

Valószínű, hogy a metaparadigmák tolerancia-indexe és tolerancia-horizontja a központi értékek létével, azok milyenségével, esetleges hierarchizálásával, és azzal hozható összefüggésbe, hogy ezen értékek, előírt viszonyulások beépülnek-e egyáltalán és ha igen, mennyire épülnek be az illető társadalom önazonosságába. Nem mindegy az sem, hogy a metaparadigmát meghatározó kollektív hit (vallás, ideológia) messianisztikus-e vagy nem, létezik-e beépített missziós kötelezettség. Végül a tolerancia és intolerancia maguk is részei lehetnek a metaparadigma értékmagjának és függhetnek attól, hogy az értékmagot hordozó vallás, ideológia mennyire tartalmaz paradigmális előírásokat.

Az új fogalom, (a megfeleltetési rendszer) és szemantikájának értelme

A viszonyulás-kultúra következetes szétválasztása a viselkedés kultúrától olyan analitikai fegyelmet visz be a társadalom törvényszerűségeinek tanulmányozásába, ami hasznosnak vélek, illetve amiről a dolgozatom végiggondolása és megírása folyamán meggyőződhettem.

Az elnevezést – társadalom metaparadigmája - idegenszerűsége és látszólagos nehézkessége dacára nem tudtam „eladhatóbbal” felcserélni. T.S. Kuhn a tudományok lépcsőkben történő fejlődésének magyarázatára vezette be a minta szó görög megfelelőjét, a paradigmát. Azóta a paradigma nem akármilyen mintát jelöl, hanem olyat, amely szabályok és társadalmi előítéletek időlegesen megkövesedett rendszerét jelentik. A metafizikai paradigma elnevezés, amivel irodalmi vonatkozásban Békés Veránál találkoztam, megfelelőnek látszott egyrészt a társadalom nem látható, de ható lelki komponensét szintetikusan enkapszulálni, másrészt azzal az egyedülálló szemantikai előnnyel rendelkezett, hogy a paradigma szó Kuhn-i dimenzóját tartalmazta, a racionálist és az irracionálist összeszövő,  időleges „megkövültségben” ható rendszert.

Az egyszerű viszonyuláskultúrához képest tehát a metaparadigma egy lényeges – nem csak lényeges: meghatározó! – minőségi utalást tartalmaz.

---

[1] A relatív szükségletek azok, amelyek túlmutatnak a puszta megélhetésen. Ide tartoznak a kulturális és hedonista szükségletek.

[2] A spirituális szükségletek felölelik az egyén szabadság igényét, valamint közösséghez kötött igényeit: pl. a szimbolikus szükségleteket, az együvétartozás igényét, az elismerés, szereplés, tisztelet, fontosság, stb. igényeit, valamint a hitigényt (a világi kapaszkodók, hitek igényét éppen úgy, mint a transzcendencia létének és annak megélésének igényét).

[3] A társadalmak, nemzeteknél kisebb metaparadigmális közösségek esetében is: sportcsapatok és művészek rajongói, hadseregek.

[4] Vallások, szekták.

[5] Civilizációk, nemzetek, kultúrák, ideológiai közösségek (pártok és követői).