A Kárpátok vonala a határ a katolikus-protestáns valamint az ortodox kultúrkör
között. E határvonal még ma is megmutatkozik a választásokon, a kilencvenes években
egyértelműen meghatározó volt. A Regát jellemzően az utódkommunistákra
szavazott, Erdély, Partium és Bánság a magát demokratikusnak mondó ellenzékre.
Ha jól emlékszem Adrian Severin mesélte egy alkalommal apámnak (nem a
forrás a lényeg, hanem a történet, mely rávilágat egy sajátos, mienktől
gyökeresen eltérő gondolkodásmódra), hogy ellenzéki politikusokként
kampányoltak kollegáival egy regáti településen, s miután mindenki bólogatott
az elhangzottakra, nyilván azzal fejezték mondókájukat, ha mindezzel
egyetértenek, akkor szavazzanak ránk. Mire az volt a válasz, hogy előbb
jussanak hatalomra, majd után rájuk fognak szavazni.
E mentalitáskülönbség visszavezethető az egyes kultúrkörök alapértékeire.
Ezt az izgalmas kérdést járja körbe Kozma Szilárd 1992-ben megjelent
interjúja.
(BZSA)
- A jelenlegi konjunktúrában
a román ortodox egyház támogatja az etatista, elnyomó-intézményekre alapozott
államvezetést. Mint nemzetvallás, befolyásolja a román közgondolkozást is a nem
éppen autonóm személyiségek kialakulásának irányába. Ha e téren nem indul el a
reform, és a görög-keleti hívek vallásos gondolkozása nem fordul a személyes
felelősségtudat felé, azok nem fogják tudni elviselni a romániai magyarok ilyen
jellegű törekvéseit. Csökkenteni fogják-e az ortodoxián belül jelentkező
reform-törekvések a feszültségeket?
- Valóban, Európa
mentalitásbeli tagoltsága a vallások kultúrhatására vezethető vissza. Azon
belül természetesen tovább tagolódik geográfiai, jogi valamint genetikai
adottságok szerint is. A leghatározottabb különbségeket viszont itt Európában,
Kis- és Elő-Ázsiában, amelyeket különböző kultúrkörök hatás-zónáiban
megfigyelhetünk, a vallások hozták létre. Itt azonban nem csak a dogmák és a
rítusok megkülönböztető hatásait okolhatjuk egyértelműen. Ezért mentalitásbeli
változásokat sem remélhetünk a dogmák és a rítusok megváltoztatásától. A
probléma sokkal mélyebb.
A mentalitásbeli különbségek
eredetét úgy tudjuk megérteni, ha az illető vallás racionális-gondolati
felépítményét lebontjuk erkölcs-filozófiai komponeneseire. Itt olyan alapvető
erkölcsi kritériumokat találunk, amelyek antitézisek sorából állnak. Például:
“jó” – “rossz”, “igaz” – “hamis”, “bátor” – “gyáva”. A nagy mentalitásbeli
különbségek ezen alapvető kritériumok hierarchikus-sorrendi változásaiból
adódnak.
Nagyon fontos, hogy a társadalmi életet
szabályozó erkölcsi sorrend melyik értékkategóriával kezdődik, melyik kerül
általában előtérbe? Ezt természetesen döntően befolyásolja az illető kultusz
filozófiai rendszere, amit viszont befolyásolnak a történelmi néphagyományok.
Ha például a bátorság kerül előtérbe,
mindenképp harcias mentalitású néppel lesz dolgunk. Amennyiben viszont az igazság bír a legnagyobb erkölcsi
súllyal az illető kultúrkörben, ennek következményeként érzékenyebben
érvényesül az igazságosság, a törvényesség és a tudományos precizitás igénye.
A valóság és az igazság
közötti megfeleltetés igénye nagyobb késztetést vált ki a tudományosság felé,
aminek nyomán létrejön az idő jobb tagoltsága és az idő objektivizálása
következtében precízebbé, rendezettebbé és szervezettebbé válik a szociális
élet. Ez volt a nagy előfeltétele az iparosításnak, a technológiák
kialakulásának Nyugat-Európában.
Mivel Nyugat-Európában az “igazság” áll a fő helyen (az isteni
igazság kérdése főbb helyen áll, mint az isteni jóság kérdése), nagy a
valószínűsége, hogy ennek köszönhetően jött létre a reneszánsz, a reform, az
illuminizmus. Ennek köszönhető az, hogy a középkort követve, a nyugat-európai
kultúrkör nem feneklett meg a feudalizmusban úgy mint a kínai, a mohamedán és
az ortodox kultúrkörök civilizációi. Valószínű, hogy ezáltal léphetett tovább,
és így az egész földet meghódította. Nagyon durván fogalmazva azt mondhatjuk,
hogy a mai planetáris civilizáció a nyugat-európai férfi elképzelései szerint
alakult. Ez kolonializmus és gazdasági kényszer által ráerőltette
gondolkodásmódját és egész mentalitását az egész földgömbre, civilizációra. Az
ortodox kultúrkörben például Nagy Péter orosz cár által érvényesült a gazdasági
kényszer. Ő nyugat-európai utazásai során rájött, hogy mit jelent a gazdasági
haszon, és az egész nagy orosz-ortodox kultúrkörre ráerőltette azt, amit India
kolonializmus formájában élt meg. Ugyanígy Japán és Kína félkolonializmus
formájában.
Ezzel szemben a többi
ortodox és a mohamedán kultúrkörben még mindig a “jó” áll az erkölcsi
kritériumok első helyén. Sajnos a “jó” az
igazság hiányában nagyon könnyen pervertálódik hasznossá. Így az lesz a
“jó”, ami hasznos az illető helyzetben és ezáltal felbomlanak az általánosan
érvényes, egyetemes mértékek. De ennek megfelelően, most már az erkölcsi
hierarchiában a második, vagy a harmadik helyre került igazság is
pervertálódhat: "- Mai fii drept, dã-mi si mie." (Te, légy igazságos,
adj nekem is.) - Vagyis: ami hasznos nekem, az igazságos is.
Ennek megfelelően amorffá
válik a társadalom, mert nincsenek objektív kritériumai az erkölcsi hierarchia
belső elfogadására. Lényegében csak a kényszer és a lekenyerezés, vagyis a
társadalmi szabályok be nem tartása lesz az, ami dönt a különböző hatalmi
pozíciók között és ezáltal szembekerül
az amorf tömeg a fölé került réteg hatalmával. Közöttük nincs tulajdonképpeni
közvetítés csak felülről lefelé a végrehajtó hatalom. Ez lehet pandúr, vagy
akár milicista.
Romániában a Kárpátok vonala
elválasztja a nyugati kultúrkört a keleti ortodox kultúrkörtől. Persze, ez nem
ilyen egyértelmű és az ortodoxia átkerült Erdélybe is, de a nyugat-európai
befolyás alatt élő erdélyi román társadalom sokkal inkább viseli a nyugati
kultúrkör jegyeit, mint az ortodoxia jegyeit. Az eredeti erdélyi románság
esetében, egy idegen kultúrkörnek megfelelő szociális berendezkedésű országban
nem lehetett ugyanaz a hatása a másfajta erkölcsi kritériumokból eredő
hatalom-tömeg közötti rítusnak, mint ahol az adekvát szociális berendezkedésben
működhetett.
De a Kárpátokon túl is
kétféle kultúrzóna érvényesült. Az egyik a moldovai, amely Dimitrie Cantemirrel
a XVIII. századtól kezdve, közvetve, az oroszoktól importálta a nyugati
gondolkodásmódot bizonyos fokon. Ezzel szemben Munténia szinte a XIX. század
végéig döntően török hatás alatt volt és ez még jobban elmélyítette a mohamedán
és az ortodox közös jellemvonásokat ebben az országrészben.
Nemrég Lisszabonban egy
török mohamedán teológus professzorral beszéltem és nem lepődtem meg, amikor
azt firtatván, hogy az ő erkölcsi rendjében melyik a fontosabb kritérium, a
“jó-e” vagy az “igazság”, azt mondta, hogy “a
hazugság egy bocsánatos bűn, amennyiben a jóságot szolgálja”. Ugyanott egy
japán politikusra is rákérdeztem és ő azt válaszolta, hogy náluk az első
erkölcsi kritérium az, hogy őszinte és igazságos legyen valaki. Ez belőlem egy
jó érzést váltott ki, mert visszaigazolása volt annak a feltevésemnek, hogy
abban a kultúrkörben, amelyben az igazság van az első helyen, az iparosítás
hatásosabb és a civil társadalom könnyebben ki tud bontakozni.
A liberális társadalomnak az
illuminizmus után alakult ki a filozófiája és alapvetően a racionális morálnak
felel meg és ott van esélye létrejönni, ahol a vallásos mentalitás is ennek
megfelel. Ahol a racionális érvrendszerekben a bizonyítható igazság lesz az,
ami győz, és társadalmi elfogadása annak van, ami igaz, nem annak, ami jó. Ez
azt jelenti, ha elkapok egy tolvajt, azt meg kell büntetni. Részben azért, hogy
legyen egy lehetősége elkövetett tette káros voltának belátására, másrészt,
hogy óvakodjon elkövetni még egyszer az együttélési társadalmi szabályok
megsértését, amennyiben a belátásra nem képes. Ez az igazság erkölcsi
kritériumára épített mentalitás. A jóságra építő erkölcsi mentalitás azt
mondja, hogy "A, dã-l dracului, cine
stie de ce a furat si el sãracul" (“Hagyd az ördögbe, ki tudja, miért
lopott szegény ember”). Kell tudnunk, hogy vannak egyes dolgok, amelyek
társadalmilag hasznosak és ugyanakkor az egyénnek nem megfelelőek, tehát nem
jók.
- “Bizánc” című esszéjében
Hamvas Béla azt fejti ki többek között, hogy a török birodalmat tulajdonképpen
a bizánci szellem tette tönkre belülről, és nem annyira a meghódított
balkán-európai népek ellenállása. Az a szellem, amit Nagy Constantinus,
Justinianus és Bíborban Született Constantinus hagytak hátra. Nevezetesen az
intrika, az államvezetés szintjére konvencionált korrupció és a diplomáciai
képmutatás. Az a "képmutatás"[1], amit ma demagógiának nevezünk és nem jelent mást, mint tenni valamit
valaki vagy valakik ellen, valami felsőbbrendűnek kinevezett eszme, vagy
entitás nevében. Ez a szellemiség konvenciórendjében áthatolt az ortodoxián
keresztül mind az orosz császárság, mind a román fejedelemségek udvarába.
Romániában e szellem hatása ma is észlelhető. Nem lehetne-e tudományosan
felmérni, hogy mi az, ami hasznosítható az európai integráció szempontjából a
bizánci eszmekörből, tehát mi az, ami az erkölcsi igazság kritériumára épít és
mi az, ami nem? Mi az, ami belülről morzsolja fel a román pozitív törekvéseket
és lehetetlenné teszi a civil társadalom kialakulását Romániában?
- Egy kis történelmi
kitérőre van szükségem ahhoz, hogy válaszolni tudjak a kérdés jeleni
vonatkozására.
A mohamedanizmus, mint egy
nagyon friss vallás, harcias, exkluzivista, fundamentalista pásztorvallás
jelentkezett. Eszméivel így tört rá az akkori világ Isten-kép-hatalmára, amely
több mint évezredes háborúzgatás után, a perzsákkal szembeni görög győzelemmel
végződött. A mohamedán vallás ellepte az egész perzsa kultúrkört, valamint a
görög kultúrkörnek egy számottevő részét már az első expanziója után
közvetlenül. Ez azt is jelentette, hogy ezek a kultúrkörök viszont
befolyásolták az iszlámot. Nyomon követhető, hogy például a bagdadi kalifák
idején az iszlám vallás erőteljes iráni befolyások jegyeit viselte, annak
ellenére, hogy Perzsiát már 300 évvel azelőtt feloszlatták. Ezt a periódust
nevezik a chassidikus iszlám virágkorának.
A perzsa arisztokrata
intellektuel családok fennmaradtak és viszonylag hamar arabizálódva,
lefordították arab nyelvre a perzsa és a görög kultúrkincseket. Utóbb ők
képezték az arab diplomácia derékhadát. 400 évvel később, amikor Bizánc is
elesett, ugyanez történt. A legyőzötteknél összehasonlíthatatlanul primitívebb
török katonai vezető kasztnak nem állt lehetőségében, de érdekében sem, egy az
egyben asszimilálni a legyőzötteket. Sőt, mondhatni fordítva történt. Annak
ellenére, hogy a törökök a nyelvüket ráerőltették a görögökre, lényegében
nagyon gyorsan annak az intellektuális fölénynek a függőségébe kerültek, amit a
konstantinápolyi görög bölcselet, a keresztény teológia és a bizánci diplomácia
képviselt. Ugyanígy kerültek korábban az arabok függőségi viszonyba a
perzsákkal, hódítói státuszuk ellenére.
Hogy a bizánci fülledt
politikai mentalitás aláásta volna az ottomán birodalmat, nem merném
egyértelműen fenntartani. Mind az ortodox kultúrkör, mind a mohamedán kultúrkör
tradíciójában a jóság erkölcsi princípiuma áll az első helyen. Ez azt jelenti,
hogy az olyan káros jelenségeket, mint például a korrupció, mindkét tradíció
engedi túlburjánzani azon a küszöbértéken, amelyen túlnőve, megnehezíti az
állam apparátusának normális működtetését. Weber szerint - és én teljesen
egyetértek vele - a korrupciónak egy küszöbértékén felül lehetetlen az
államvezetés.
Amennyiben Hamvas Béla
ilyesmire gondolhatott, én csak azt tudom hozzátenni, hogy valószínű egymást
befolyásolta ilyen szinten a két kultúrkör, tehát a káros alaptulajdonságok
egymásra rakódva, szinergetikus effektusban bomlasztották szét a birodalmat.
Ezen túl én azt vettem észre, hogy a mohamedán kultúrkör többi részében is
fojtogatóvá vált a korrupció, ameddig az ortodox Oroszországban, ahol a
mohamedán hatás gyengébb volt, mint a Balkánon, létrejöhetett egy nagyon
erőteljes militarista szellem (kaszt), amely szervezettségében emlékeztet a
nyugatira. Ez feltételez egy működőképes állami apparátust, még akkor is, ha ez
a működőképesség a periodikus tömegggyilkosságok (bojárok lemészárlása) árán
tartja fenn magát. Ez viszont nem volt jellemző a török államapparátusra.
Nem hiszem tehát, hogy a
bizánci mentalitás ásta volna alá a török birodalmat. Amint mondtam, a
mohamedanizmus erkölcsi hierarchiája a könnyen hasznossá pervertálódó jót
részesíti előnyben az igazzal szemben, ami önmagában elég alapot szolgáltat az
állami rendtartás zavaros működéséhez. Sőt, történelmi újkeletűségénél fogva
védtelenebb a korrupcióval szemben, mint a megalapozottabb ortodox államvezetés.
Itt nem föltétlenül az anyagi korrupcióra, hanem szellemi, lelki,
erkölcsi-politikai korrupcióra, mindenfajta megvesztegethetőségre gondoltam.
A román parlament
iskolapéldája annak, hogy mennyire működőképtelen itt egy olyan intézmény,
amely egész Nyugat-Európában az önszabályozó társadalom letéteményese. Arra,
hogy az iszlámmal keveredett bizánci kultúrkörben a be nem vallott, íratlan,
aleatorikus játékszabályok győznek és az írott szabályokat még a Ház-elnökök
sem veszik minden esetben komolyan. Mert itt ezen nem ütközik meg senki,
rendjén valónak találják a parlamenti képviselők, a kormány, mondhatni mindenki
egy pár újságíró és az írószövetség elnöke kivételével.
- Mi viszont ebben kell
éljünk akarva-akaratlanul, miközben igényünk van arra, hogy hagyományainknak
megfelelően, az igazság erkölcsi kritériuma érvényesüljön mind a
mikrotársadalmunkban, mind az állami-társadalmi adminisztrációban, mert a jóság
mindig a mi rovásunkra pervertálódik hasznossá hetven éve, még akkor is, ha
látszólag mi húzzuk a hasznot néhanapján belőle. Ez az igényünk viszont
ellenállást és feszültségeket vált ki a román politikai életben.
- Területi önrendelkezésünk
akkor válik megvalósíthatóvá, amikor a román társadalom belefárad az állandó
magyarellenes kampányba. Ugyanakkor ki fognak éleződni bizonyos gazdasági
különbségek Erdély, Bánság és a többi tartomány között a privatizálást
követően. Ennek eredményeként létre fog jönni Erdélyben a románság
önrendelkezési vágya is, aminek következtében nemcsak Temesváron fogalmazódik
meg a föderalizálódási igény. Ezután a történelmi tartományokban kell
kiépítenünk az autonóm létezési formákat. Már csak az a kérdés marad hátra,
hogy a Bánságban, Erdélyben, a Körösök vidékén és Máramaros-Szatmár vidékén
van-e nagyobb esélye a parlamenti demokráciának? Szerintem van. Még akkor is,
ha az itteni románság kb. 40 százaléka az utóbbi tíz-húsz esztendőben
telepített kolonizátorokból tevődik össze, akkor is az erdélyi románság 60
százaléka a nyugati gondolkodásmódot vallja a magáénak. Ez elég ahhoz, hogy az
itt élő magyarokkal együtt egy olyan adminisztrációs és ipari vezetőréteget
hozzon létre, amely hordozója lehet annak a nyugati típusú demokráciának,
amelybe bele tud illeszkedni az utóbbi évtizedekben ide telepített románság is.
Én tíz év távlatán belül
látom lehetőségét a Kárpátokon inneni demokratikus kibontakozásnak. A Regátban
nem látok erre esélyt.
- Ön szerint ehhez elég a
gazdasági fellendülés? Nem szükséges a vallások által mégiscsak befolyásolt
egyének személyiségének, autonóm öntudatának a létrehívásához a
vallás-dogmatikai reformok véghezvitele?
- Én azt gondolom, hogy az
erdélyi románság jó része visszatalál majd a katolicizmus valamelyik
formájához. De ezen túl ismét csak azt tudom mondani, hogy a mentalitás egy
hihetetlenül lassan változó beidegződési rendszer. Nem a vallás által, nem
annak dogma-rendszere változásával változik meg, hanem generációk
templombajárása folyamán. Az abszolut ateista nagyszülők által felnevelt
gyermek is egy bizonyos vallás kultúrkörének az erkölcsrendjében lesz
felnevelve még akkor is, ha a nagyszülő már azt sem tudja, hogy miként kell
keresztet vetni. A gyermek ötéves koráig kap ki (vagy nem) egész életére
szólóan, ha hazudik, vagy azért, hogy nem adja oda a labdáját más gyermeknek.
Amennyiben változnának most az ortodoxia dogmái, azok kétszáz év múlva
hatnának, most egyáltalán nem. Ránk nézve semmi pozitív változást nem várhatunk
a román ortodox egyház egy esetleges reformjától rövid távon. Esetleg annyi
előny származna belőle, hogy csökkentené az állam manipulatív tendenciáit,
amennyiben nem maradhatnának meg pozícióikban a szekus főpapok. Az általános
mentalitás azonban a legnagyobb nyitásokkal sem változtatható meg azonnal.
Arról beszélni, hogy
Románián lehetne segíteni a bizánci gondolkodásmód, a bizánci értékek
revideálásával, azoknak kritikai kielemzésével és az európai integrációt
nehezítő árnyoldalak felszámolásával, ugyanannyit jelent, mint azon töprengeni,
hogy miként lehetne Iránt kirántani az erkölcsi-politikai hínár-dzsungelből, a
siíta vallás megreformálásával. Én csak a föderalizálásban látom lehetőségét az
Európához való közeledésnek.
Kozma Szilárd
Megjelent a Hitel 1992/8.
számában, valamint
"A Kárpátok. vonala -
kultúrhatár!” címmel az Európai Idő 1992. március 4-17.-i számában.
No comments:
Post a Comment