Borbély Imre második levele Markó Bélához

Borbély Imre második személyes levele Markó Bélához nem kis mértékben a Nagy Benedek üggyel foglalkozik. Szóba került ugyanis, hogy őt is, minden alap nélkül Etikai Bizottság elé citálják, Nagy Benedekkel együtt. Másrészt ez volt az RMDSZ-en belül valaha indított legmocskosabb, legigazságtalanabb, legméltatlanabb támadás. Mely nem mellesleg önsorsrontó volt mind az RMDSZ mind az erdélyi magyarság szempontjából.

Azoknak, akik nem ismerik a hátteret érdemes eme levél előtt elolvasni ezt a két bejegyzést:

http://borbelyimre.blogspot.ro/2017/02/a-boszniai-haboru-kozvetett-hatasai-az.html

http://borbelyimre.blogspot.ro/2017/02/puccskiserlet-tokes-laszlo-ellen-nagy.html

(A fotón kománk, Ferenczi Attila, Borbély Imre és Borbély Szilárd látható. A kép Borbély Szilárd archívumából való, vélhető, hogy én készítettem 2008. október 6.án.)

Következzen tehát a levél.

Kedves Béla!

Bizonyára emlékszel 1994. április 17.-én kelt levelemre, amelynek indítéka egy, a neptuniak által ellenem intézett, frakción-belüli támadás volt, a március 15.-i felszólalásom ürügyén.

            Zavarta őket, hogy bebizonyítottam: lehetséges az, amit ők nem annak tartottak, az, hogy lehet másképp is; zavarta őket, hogy magyar felszólalásom médiasiker lett és, hogy főleg a tömbmagyarságban, elismerést aratott. Nem tudják megbocsájtani nekem, hogy országos elnökségi tagként, frontálisan megtámadtam Domokost és annak a kooperáció és kollaboráció mezsgyéjén ügyeskedő, szűk értelemben vett kisebbségi politizálását.

            Még kevésbé tudják megbocsájtani, hogy egyike vagyok azoknak, akik a Kolozsvári Nyilatkozatot megelőzően, majd az akkori KOT-on (főleg háttér-lobbyval) győzelemre vittük az autonomista célkitűzést. A "neptuniak" és a klientúra azon a KOT-on körmük szakadtáig ellenezték, hiszen, ha nem is tudták, de megérezték, hogy az autonomista politika ellentétje a kollaborációnak és azért nagyságrenddel csökkenti ez utóbbi esélyét. Az autonomista politika akadályozza az önámító népbecsapást.

            Az áprilisban írt levelemben felróttam Neked határozatlanságodat a Neptun-ügyben.

            Felróttam azt is, hogy Neptunt követően nem tartod magad Tőkés Lászlóval kötött azon megegyezésedhez, miszerint nem fogod futtatni a neptuniakat. Ennek pont az ellenkezője történt: a neptuniak totális rehabilitációja és a tradicionális autonomisták periferizálása. Ez jóváhagyásod és segítséged nélkül elképzelhetetlen lett volna. Kár, hiszen harcostársaid, nem pedig ellenlábasaid vagyunk!

            A külpolitikai képviseletben, amelyben felkészültségünkből, rátermettségünkből kifolyólag oly kevesen vagyunk, egyes csoportok periferizálása különösen súlyos, hiszen, ha mindnyájan is részt vennénk, még akkor sem lennénk elegen. Tőkés László, Patrubány Miklós, Borbély Ernő és mások kihasználatlansága, "kifelejtése" a szerves külképviseletből a Te mulasztásod.

            Itt szeretnék rámutatni arra, hogy külpolitikánk számára elsődleges célország Magyarország - tehát a nyelvi felkészültség ebben nem feltétel. A folyamatosan duzzadó alapszerződés-problematika a lehető legélesebben előtérbe hozza az erdélyi lobby elégtelen jelenlétét a magyarországi hatalom körül, de részünk kéne legyen az anyaországi kultúrharcban is, hiszen a "bőrünkre" megy a játék, a jövendő generációk lelkéért folyik a harc. Ebben csak epizód a DTV.

            Messzemenően elhanyagolt állapotban van a második legfontosabb külpolitikai tétel: a német nyelvterület. Azáltal, hogy Frunda raportőr lett, szükségessé és egyben lehetségessé vált a helyettes, saját magam, állandó jellegű Európa Tanács-i aktivizálása (mint ahogy azt Mittendorfer, római ex-szenátortól és 20 évig Európa Tanács-i póttagtól megtudtam). Veled ezt már hónapokkal ezelőtt tudattam. Mindezidáig hatástalanul.

            Áprilisi levelemet követően, budapesti találkozásunk alkalmából megígérted, hogy alkalmat keresel a levelemben felsorakoztatott tételeket velem érdemben megvitatni. Ez sajnos, mindezidáig elmaradt.

            És most itt van a nyakunkon Neptun elintézetlenségének egyenes folyományaként a Nagy Benedek-ügy.

Azt hallottam, hogy Nagy Benedek elítélése helyett az általam körbetelefonált, elnöki szólást sürgető felhívás elítélése kötötte le a tisztelt Operatív Tanácsot órák hosszat. Úgyszintén a nyílt levelem. Azzal az eredménnyel, hogy Nagy Benedek mellé engem is az Etikai Bizottság elé hívnak.

Lássuk, mennyire indokolt ez a határozat.

            Az a tény, hogy a neptuni tárgyalások nem tudtodon kívül, hanem - mint első levelemben is megírtam - tudtoddal és akaratod ellenére történt, Téged egyedüli felelősévé tesz azért a sajtóviharért, amely egyrészt megzavarta az erdélyi magyarság politikai józanságát (tág teret nyitva a zavarkeltő és helytelen, káros gondolati panelek köztudatba sulykolásának), másrészt megtépázta Tőkés László, mindnyájunk számára fontos nimbuszát, azáltal, hogy a román-barát magyar sajtó a tisztán elvi problémát, a köztudatban, a Tiszteletbeli Elnök és a trió személyes problémájává redukálta. A Te valósághű, határozott fellépésed a kezdet kezdetén mindennek elejét vette volna. Hogy ezt nem tetted, ennek két magyarázatát látom:

- a neptuni trió Téged valamivel zsarol

- Tőkés Lászlóban nem harcostársat, hanem riválist látsz.

            Ezek a meggondolások - amelyeket megosztottam barátaimmal - késztettek minket arra, hogy megírjuk, utóbb 30 politikai személyiségünk által aláírt felszólításunkat.

            Abból indultunk ki, hogy az első feltételezés az igaz, tudniillik az, hogy a neptuniak valamiféleképpen Téged nyomás alatt tudnak tartani.

            A felhívást, megszületési időpontjában, már nem csak Neptun, hanem a Nagy Benedek röpiratának terjesztési időpontjától számított hallgatásod is indokolta. Nagy Benedek írása oly egyértelműen politikai hiba, oly sokrétűen támad elemi politikai érdekeinkre, hogy egyértelmű elítélését rögtöni - és lássuk be - pofonegyszerűen megoldható politikai szükségszerűségként értékeltük.

Hallgatásodat veszélyesnek tartottuk.

            A levelet azért címeztük mind a négy elnöknek, hogy az esetleges, akaratlan nyilvánosságra kerülés ne terheljen kiemelten Téged. Azért, mert még bízunk Benned.

            Az a meggondolás vezérelt, hogy ez a levél, a mennél több aláírással, Téged a neptuniakkal szemben erősít. Azért telefonáltam napok hosszat, hogy Te ne maradj egyedül. Mint utóbb megtudtam, Te más szándékot vélsz fölfedezni felhívásunk mögött.

            Ha ez igaz, akkor erre egyetlen logikus magyarázat, hogy mind a neptuni határozatlanságod, mind pedig indokolatlanul hosszú hallgatásod Nagy Benedek politikai cselekedetével szemben azzal magyarázható, hogy Tőkés Lászlóban vetélytársat látsz. Adja az Isten, hogy tévedjek.

            Az Etikai Bizottság elé hurcolásom másik ürügye, hogy - mint ahogy igaztalanul terjesztették - én lettem volna az, akinek "indiszkréciója" a nagy nyilvánosság elé vitte a csak belső bomlasztásra szánt, Tőkés-ellenes támadó iratot.

            Ezzel kapcsolatosan rá kell mutassak arra, hogy a terjesztés pillanatában sem írásban, sem szóban, sem formaiságokban nem utalt semmi az irat titkos jellegére.

Nem elhanyagolandó, hogy még a Frakció konszenzusával is zárolt határozat került már ki a román médiába.

            Másrészt tudni lehetett, hogy az, aki megírta, bár sajtón kívül, de terjeszteni fogja. Nagy Benedek magatartása azóta ezt fényesen bizonyítja. Ezen kívül, nevek mellőzésével, legalább másik három frakció-társamról feltételezném ugyanazt. Velük dolgozom és tudom mennyire gyűlölik Tőkést. Döbbenetes, hogy senkinek eszébe nem jutott, hogy még a román BTK szerint is a frakcióban jelen volt terjesztési alanyok messze meghaladják a törvényesen is nyilvánosságot jelentő határt.

            Mindemellett ki kell emelnem a következőket:

            Amikor a rögtöni megvitatást követeltem, Tokay György ezt elvetette, arra való hivatkozással, hogy nem ismerjük Tőkés László álláspontját. Amikor replikámban közöltem a frakcióval Tőkés László üzenetét (melyet a gyűlés előtt kaptam telefonon, amikoris tudattam vele a belső támadás tényét), miszerint Tőkés László expresis verbis kijelentette, hogy közte és a Securitate között az áldozat és a hóhér viszonya állt fönn, nem pedig a kollaborációé. Ez az információ elég tényalapot adott volna a röpirat azonnali megbeszéléséhez. Ennek dacára Tokay György ismételten letiltotta, azon kérés mögé bújva, hogy én úgymond tárgyaljam meg az esetet Tőkés Lászlóval.

            E megtárgyalás egyik sine qua nonja a röpcédula átadása a megtámadott félnek. Természetesen, ugyanígy cselekedtem volna bármilyen egyéni vagy kollektív tiltás ellenében is - emberi kötelességből, politikai józanságból.

A 1994. december 28.-i sajtótájékoztatón Tőkés László döntésének és akaratának végrehajtójaként adtam át a röpiratot a sajtónak (főleg protokolláris meggondolásokból).

            Tőkés Lászlónak alapvető és legelemibb joga a támadás ellen a nagy nyilvánossággal védekezni. Ez így demokratikus, etikus, liberális.

            Politikai szempontból is ezt tartom az egyetlen helyes útnak, hiszen csak ez vehette elejét a suttogó propaganda stílusú, suba alatti terjesztésnek a Szervezeten belül. A tiszteletbeli elnök általi közlés a román politikai rendőrség Tőkésre szakosodott osztagát is megfosztja attól a lehetőségtől, hogy a szenzáció erejével használja ki a belső bomlasztó iratot.

            Kérem a közlés körüli implikációmban az etikátlanságra valló alapos gyanút pontosítani. Mi volt mindebben etikátlan?

            A másik próbálkozás nevem bemocskolására: az elnököt határozott lépésre felszólító levél aláírása és az aláírásgyűjtés ténye.

            A rágalompropagandában az idő egyik meghatározó tényező. Mennél hosszabb ideig tart a legmagasabb politikai (etikai is - a Szövetségi Elnök esetében) fórum hallgatása, annál jobban sűrűsödik a gyanú, hogy a rágalom igaz lehet. Ilyen esetekben a hallgatás valóban cinkos.

            Mi etikátlan van a túl hosszan hallgatók szólásra késztetésében?

            Az aláírás-gyűjtés alatt, mint valószínűleg megtudtad, Szilágyi Zoltán azok közé tartozott, akik udvariatlan modorban utasították vissza. Utóbb Vida Gyula beszélt vele és közölte velem azt, hogy Szilágyi Zoltán mégis az aláírók közé tartozik. Én jeleztem, hogy e modortalan embernek nem telefonálok még egyszer. Vida Gyula bíztatott, hogy ez nem is szükséges, írjam csak nyugodtan a listára. Ez lehet hiba, de a Frakció-gyűlésen tisztázódott.

            Decemberi nyílt levelem diszkrétebb formája ezen jelen levelemnek. Egyrészt tényfeltáró, másrészt a politikai véleményemnek ad hangot. Alapvetően tisztázó szándékú. Az általános kavarodás közepette tudni egy olyan levelet megírni és mégsem tenni - az etikátlan.

            Lehet, hogy mindez nem jelenült meg eléggé világosan az Operatív Tanácson akkor, amikor az a döntés született, hogy engem az etikai bizottság elé visznek.

Azóta mindez elhangzott a sajtóban (pl.: Vásárhelyi Rádió, hétfői adás), valamint azon a frakció-megbeszélésen, amelyről sajnálatos módon hiányoztál.

Immáron tehát számodra is világossá válhatott, hogy mint eddigi pályafutásom alatt mindvégig, ezúttal is etikailag feddhetetlen vagyok. Mint ahogy már jeleztem Neked, ez az a dimenzió, amelyre legjobban ügyelek. Ezúton közlöm Veled, hogy nem engedek becsületembe gázolni, és nem engedhetem igaztalanul hírbe hozni magamat.

            Ezért felkérlek, hass oda, hogy "újabb információk birtokában" az Operatív Tanács, vagy legalábbis egyes tagjai (például Te), "etikai vétség nyilvánvaló hiánya miatt" vonják vissza azon indítványukat, hogy engem az Etikai Bizottság elé vigyenek.

            Mindnyájunk érdeke az, hogy valamiféleképpen egységben eljussunk a belső választásokig. Még akkor is, ha ez az egység olyan perverz formákat ölt, mint az a helyzet, hogy Nagy Benedek és például én, ugyanannak a testületnek kell, hogy tagjai legyünk.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez csak messzemenő toleranciával elképzelhető.

            Ennek a toleranciának két határát látom.

            Az egyik az egyén becsülete.

            A másik a politikai cselekedet annyira káros volta, amely már megkérdőjelezi fennálló struktúránkat, vagy pedig alapjaiban tagadja, illetve súlyosan megzavarja működési algoritmusainkat.

Ezért tartom elhibázottnak etikai vétség híján az én etikai kivizsgálásomat, hiszen becsületembe gázol.

            Ezért tartom elhibázottnak etikai síkra vinni Nagy Benedeknek elsősorban politikai síkon értékelendő cselekedetét.

            Aláhúzom azt a nyilvánvaló tényt, hogy a politikai perturbáció a frakción belüli terjesztés által történt meg, hiszen nem akármilyen zárt közegben történt, hanem (ismételten: hanyag módon védve) minden romániai magyar alsóházi képviseletét célozta meg.

            Politikai szükségességnek tartom Nagy Benedek cselekedetének egyértelmű politikai elítélését.

            Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a megtámadott tiszteletbeli elnök általi nagy nyilvánosságra hozás egyetlen ellenszere e belső perturbáló faktor kiiktatásának - éppen ezért részedről nem kritika, hanem megértés és szolidaritás jár irányában.

            Ezzel bizonyítanád józan ítélőképességedet, elfogulatlanságodat és politikai bölcsességedet - és semmi többet.

Egy ilyen magatartásért a neptunosok sem illethetnek semmiféle szemrehányással. És ha mégis, válasz helyett egyszerűen olvasd fel nekik Nagy Benedek politikai felhívását. Az magáért beszél.

            Maradok tisztelettel és azzal a reménnyel, hogy a beléd tévesen indukálódott indulatok elültével rájössz arra, hogy kritikámmal is inkább vagyok politikai társad, barátod, mint azok, akik esetleg hízelgéssel ezúttal is káros tétlenségre igyekeztek  bírni.

                                                                                             

                                               Borbély Imre

Temesvár, 1995.január 12.