Önrendelkezés a Kárpát-medencében “Nem román politikát magyarul, hanem magyar politikát Romániában.” Beszélgetés Borbély Imre RMDSZ-képviselővel

Az "Erdélyi Magyarság" című folyóirat mindvégig egész működése alatt egy tiszta magyar hangot képviselt. Nem volt véletlen, hogy egy, a Kárpát medencei autonómiával foglalkozó körinterjú keretében Borbély Imrét kérdezték az erdélyi helyzetről, az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozat illetve az 1993-as brassói kongresszus után. Az interjú hangvétele a mából visszatekintve túlontúl optimistának és jóhiszeműségtől áradónak tűnik. Mindazonáltal fontos kordokumentum. (BZSA)

(A fotó a Mandragóra kávéházban készült 2004-ban nemzetpolitikai törzsasztalunk ülésén)

 (Báró Atzél Ferenc, az Erdélyi Magyarság c. folyóirat kiadója, 2003-ban az András pincében szintén egy Törzsasztal-ülés alkalmával)

Önrendelkezés a Kárpát-medencében

“Nem román politikát magyarul, hanem magyar politikát Romániában.”

Beszélgetés Borbély Imre RMDSZ-képviselővel

Kiindulva abból az alapvető mai történelmi igényből, hogy a Kárpát-medencében, egyáltalán az egész átalakuló, vérben vergődő Közel-Kelet-Európában csak a nemzetek, népek, népcsoportok önrendelkezési elvének gyakorlati érvényesítése hozhat enyhülést, megnyugvást és biztonságot többségieknek és kisebbségi népcsoportoknak, nemzeti közösségeknek egyaránt, folyóiratunk első három számában a felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarság egy-egy hiteles képviselőjét kérdeztük meg, hogy miként alakul tájaikon az autonómia kérdése, mennyiben karolta fel az önrendelkezés eszményét a kisebbségi területek magyarsága és milyen távlatai vannak az önmagunkról való döntés igényének.

Vigyázó szemünket most Erdélyre vetjük, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik vezető egyéniségét, Borbély Imre parlamenti képviselőt kérdezzük ugyanezekről. Borbély Imre az 1989-es fordulat óta az erdélyi magyar közélet egyik legfontosabb személyisége, az önrendelkezés feltétlen híve. A történelmi időkben élvezett autonómiájukra ma is oly büszke székelyek ezért választották meg - temesvári létére - a maguk parlamenti képviselőjévé.

- Erdélyben az önrendelkezés, az autonómia nagy történelmi hagyományokra tekinthet vissza. Gondolok a székelyek kivételes helyzetére századokkal előbb, a szászok betelepítésekor számukra a magyar király által biztosított kollektív jogokra, önigazgatásra, az Andreanumra, valamint a románok erőteljes és nem egyszer sikeres autonómia-törekvéseire a történelmi Magyarország keretein belül. Mikor jelentkezik tételesen az önrendelkezés eszménye, igénye az erdélyi magyarság körében az 1989-es romániai  fordulat után?

- Tudomásom szerint az önrendelkezés gondolata már a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításakor felvetődött. Az első szándéknyilatkozatok beszélnek róla, sőt szó esett Erdély autonómiájáról is. Csakhogy az akkori, főként bukaresti székhelyű RMDSZ-vezetés töröltette a szövegekből, mint nem időszerű kérdéseket. Ennek ellenére az RMDSZ-en belül kialakuló egyes csoportok soha nem fogadták el ennek az alapvető követelménynek az időszerűtlenségét és létjogosulatlanságát, s a maguk részéről mindent elkövettek, hogy az autonómia, az önrendelkezés gondolatát politikai erővé változtassák. Az első frappáns és szerintem meghatározó kísérlet erre Katona Ádámnak és csoportjának a fellépése volt 1991-ben, az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés évfordulója kapcsán. Ez azonban nyomban kiváltotta a már előbb hadrendbe állított propaganda-gépezet működését.

- Magad az Erdélyi Szövetség egri értekezletén 1991-ben, amely egyébként az önrendelkezés elve mellett tett hitet és kiváltotta ezzel bizonyos román és magyar körök haragját, a Romániában észlelhető, a román nép körében érlelődő regionalizmusról szóltál.

- Nem beszélhetünk az 1989 utáni erdélyi magyar önrendelkezési igényekről anélkül, hogy ne említenők a román regionalista törekvéseket, elsősorban a Bánság vonatkozásában. Pontosan ez volt az, ami 1990 tavaszán beindította az általam fekete propagandának nevezett sajtó- és tévé-hadjáratot, melynek későbbi megnyilatkozása volt a Katona Ádámék kísérlete által kiváltott általános társadalmi hisztéria. Emlékeztetnem kell azokra a román fejtegetésekre, hogy a Bánságban magyar ügynökök bujtogatják a románokat azzal a céllal, hogy hívják be a Bánság királyának Mihályt, majd később a területet csatolják Szent István koronájához. Bukarestben ez volt a fő félelem, a délromán metropolisz számára az igazi veszélyt nem a magyar autonómia gondolata és terve jelentette, hanem azok a román autonomista törekvések, amelyeket a magyar igények válthattak ki. Erre feltétlenül rá kell mutatnom, mivel Romániában nagyon sok jelét látni a burkolt gyarmatosításnak, egy olyan impériumnak, amelyekben a történelmi országrészek a délromán csizma alatt élnek.

- Ezek a román autonomista törekvések, amelyekről a világ nagyon keveset tud, még a magyar közvélemény előtt sem ismertek eléggé, gyakorlatilag elszakadást kívánnak Bukaresttől? Talán régiók kialakítását Románián belül?

- Hadd folytassam azzal, hogy a burkolt gyarmatosítás rendszere elsősorban a két világháború között volt tapasztalható, az utóbbi évtizedekben már nagyon sok beruházást eszközöltek a Romániához csatolt területeken is. De Trianon után másféle román irányzat érvényesült, Erdély és a történelmi román országrészek "nivellálására" törekedtek, felbecsülhetetlen anyagi javakat, művelődési kincseket vittek el Erdélyből, ami félkoloniális vagy burkolt koloniális rendszerre vallott.

- Aradról, Szatmárnémetiből elvitt gyárakból épült fel a román nehézipar Bukarestben, Brailán. Nyilván a gyárakkal együtt kellett áttelepülniük a Kárpátok déli oldalára a magyar munkásoknak is, akik addig az aradi, szatmári gyárakban dolgoztak. Ez az irányzat és népi kivándorlás 1945 után már nem folytatódott. Mégis félkoloniális rendszerről beszélhetünk?

- Máig megmaradt abból a félkoloniális rendszerből a lojalitási, bizalmi válság. Elegendő végigtekintenünk azoknak a személyeknek a születési helyén, akik Trianon után, de akár az utóbbi évtizedekben kulcspozíciókat töltöttek be a román államapparátusban. Fel a miniszterekig a kulcshelyeket 80-85%-ban délrománok foglalták és foglalják el. Ez azt jelenti, hogy az ókirályságbeli, főként délromán vezető oligarchia erős fenntartásokkal él az erdélyi és bánsági románokkal szemben is.

Konkrét kérdésedre válaszolva, nem hiszem, hogy ezek a román autonomista, regionalista törekvések bárminemű elszakadást céloznának meg. Számomra ez elképzelhetetlen, hiszen Nagy-Románia fenntartásának kérdésében a románság úgy összetart, mint a bogáncs. Ezt most tisztelettel mondom, hozzátéve: bárcsak mi, magyarok lennénk ennyire összetartók a nemzet kérdéseiben!

Nem a román állam szétdarabolására törekszik a román autonomista gondolat, hanem a délromán oligarchia előjogait szeretné megnyírbálni. Éppen ezért a bukaresti hatalom érdeke az, hogy a román önkormányzati törekvéseket a magyar veszély hangoztatásával, fantomveszélyek falrafestésével gátolja meg, vagyis a románság belső kohéziójára támaszkodva, azt megszólítva fojtson el bármiféle ésszerű decentralizációt, autonómiát.

- Vannak gyakorlati megnyilatkozásaik is ezeknek a román autonomista elképzeléseknek?

- A Kárpátoktól nyugatra mind jobban érződik ez az igény gazdasági és kulturális vonatkozásokban. Például a Mócvidék visszaköveteli a két háború közötti időkben élvezett előjogait, főként a faipari és kézműipari termékek értékesítése terén. Bukovinában is tapasztalni hasonló törekvéseket. Igaz, hogy nagyon óvatos kísérletek ezek. Felerősödésükben az erdélyi magyarságnak katalizátor szerepe lehet. Most még féken lehet tartani a román autonomista törekvéseket a magyar veszélyre hivatkozva. De ha mi, magyarok így is, úgy is felvállaljuk és megvalósítjuk a magunk autonómiáját, akkor értelmetlenné válik, hogy egyes tájegységek románsága saját magát lefékezze.

- Tőkés László nagyváradi református püspök, az erdélyi magyar önrendelkezés következetes híve és nemzetközi tekintélynek örvendő harcosa nagy tisztelettel beszél a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének példamutatásáról, amellyel a Kárpát-medencében elsőnek hirdette meg és dolgozta ki a magyar autonómia három alapvető formáját, a személyi, kulturális és területi autonómia tervét. Igen ésszerű és a kisebbségi magyarság megmaradását szolgálja Duray Miklósék, az Együttélés Politikai Mozgalom javaslata a magyar lakta Dél-Szlovákia területi és közigazgatási felosztására. Ezt ezekben a hetekben fogadták el az Együttélés országos kongresszusán. Ezek az eszmei tisztázások, ezek a fellépések - közéjük kell sorolnunk nyilván a kárpátaljai autonómia kezdődő kiépítését is - hatottak-e és mennyiben az erdélyi magyar közgondolkozásra?

- A Magyarországon kívül élő magyar népcsoportok legitim szervezetei jelen vannak a Kelet-Európai Népcsoportok Fórumán, az elmúlt két évben képviselőik rendszeresen találkoztak, és a vezető ideológusoknak alkalmuk nyílott gondolataik, elképzeléseik egyeztetésére, összhangba hozására.

- Noha ez az állandó, visszatérő vád ellenünk...

- Másrészt ez a helyzet azt követeli meg, hogy megoldást találjunk a magyarság megmaradására, kisebbségi körülmények között is. A területi autonómia és a többi autonómia-formák között én különbséget teszek olyan értelemben, hogy a területi önkormányzat könnyen magyarázható az elszakadás utolsó előtti lépéseként, és a többségi propaganda így is magyarázza. Emiatt a mai román politikai helyzetben nem tartom célszerűnek csupán deklaratív szinten felvetni a területi autonómia igényét, mikor ennek most sem a gazdasági, sem a szervezeti, sem a szociálpszichológiai háttere, illetve bázisa nincs meg, ugyanakkor alkalmat nyújt a többség védekező reflexének feléledésére és a román propaganda könnyen megtorpedózhatja az autonómiának azokat a formáit is, amelyeket igenis már most meg lehetne valósítani.

- Mire gondolsz konkrétan?

- Legfőképpen a személyi autonómiára, amit mi szövetségi önkormányzatnak nevezünk. Belső választásokon alapuló tisztújítás a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, az önkormányzati struktúra kiépítése és ezzel párhuzamosan, erre alapozva a kulturális autonómia megteremtése, lépésről lépésre haladva. Úgy gondolom, hogy ez a program katalizátorként hathat az egész ország demokratizálódására is.

- Ez lenne a megoldás a Vajdaságban és a Felvidéken is?

- Elvileg igen. Viszont Jugoszláviában polgárháború dúl, a Felvidéken pedig - megítélésem szerint - a szlovák politikum monolitikusabban nacionalista, mint a román közvélemény. Tehát hiába a taktikázás, hiába nem tűzik napirendre a területi autonómiát, így is rájuk húzzák a vizes lepedőt. Akkor tehát az egyetlen reális út az, amelyre léptek. Hiszen a döntő tényezők, amelyek felé a követeléseik hathatnak, a nemzetközi fórumok, illetve a nemzetközi döntések, az arbitrázs lehetősége, belátható időn belül. Az esetben előnyt jelenthet a vajdaságiaknak és a felvidékieknek, hogy már időben bejelentették igényüket az önrendelkezésre, nemcsak a tárgyalások megkezdésekor.

- Felvetődik a kérdés: ugyanez a logika érvényes-e Erdély esetében is?

- Válaszom az, hogy igen. Abban a pillanatban, amikor egy ilyen nemzetközi arbitrázs lehetősége körvonalazódik, akkor az erdélyi magyarságnak is programjába kell iktatnia a területi autonómiát, hogy legyen tárgyalási alap. De ha ez nem következik be, akkor szerintem a területi autonómia felvetésével többet veszítünk, mint amennyit nyerünk.

- Az erdélyi magyar köztudat megkésettsége az önrendelkezés kérdésében a vajdasági és felvidéki törekvésekhez viszonyítva magyarázható-e azzal, hogy az előbb említett két régióban drasztikus nemzeti elnyomatás, kitelepítések, tömegmészárlások sorozata erősítette és edzette meg a magyar ellenállást a lelkekben, miközben Erdélyben - noha ott is voltak terrorakciók, magyar pogromok, Szárazajta, Csíkszentdomokos - az az időszak jóval "békésebb" volt, de ugyanakkor éppen ez a "békesség" lefegyverzőleg hatott, hatalmas, az egész magyar társadalmat érintő ámítás érvényesült?

- Két dolgot kell itt pontosítanunk. Az egyik az, hogy a Felvidéken és a Délvidéken is léteznek kollaboráns irányzatok. A Felvidéken egy magát liberálisnak nevező polgári párt, amelyik mintapéldánya a politikai asszimilációnak. Ez a párt szlovák politikát folytat magyarul és megvan győződve arról hogy nem látna tragédiát abban, ha a magyarság felszívódna a többségi szlovákságba. Ugyanis ez egyáltalán nem veszélyeztetné annak a rétegnek az érdekeit, amelyet ez a párt képvisel.

A délvidéken is vannak kollaboráns politikusok, de számottevő kollaboráns mozgalom nincs. Mármost, ami Romániát illeti, erről kell szólnom másodszor, valóban igaz magja van annak, hogy a Groza féle politika hosszú évtizedekre egyféle önámítást indukált a magyar fejekben, azt az illúziót keltette, hogy a hatalom kiszolgálásával ki lehet ügyeskedni a túlélést. Én ezt a magatartást jó értelemben vett labanckodásnak tartom. A mohácsi gerinctöréstől máig eltartó szociálpszichológiai átkunk, de azon vagyunk, hogy meggyorsítsuk a gyógyulást ebből a betegségből.

- Jó értelemben vett labanckodás?

- Azokra értem, akik azért labancok, hogy a nemzetet szolgálják ezzel.

- Akaratlanul Károlyi Sándor juthat eszünkbe, meg túlsó oldalon álló ellenfele, Pálffy János, akik a magyar nemzeti célok, a megmaradás érdekében kötöttek békét 1711-ben Nagymajtényban. Mai történészek szerint ezzel megmentették azt a magyar népállományt, amely az előző évszázadokban már végzetesen megfogyatkozott (török hódoltság, stb.), és a kuruc szabadságharc katasztrofális befejeződését esetleg nem élte volna túl. Vajon a mai erdélyi magyar "labancokról" - ahogy nevezed őket - elmondhatjuk-e ezt?

- Attól függ, hogy milyen időszakot vizsgálunk. Én például csak tisztelettel tudok gondolni mondjuk olyan kiadói vezetőkre, akik a legkeményebb diktatúra idején végezték munkájukat, és a hatalom látszólagos szolgálata révén történelmi érdemeket szereztek a magyar kultúra és tudomány védelmezésében és gyarapításában. A most létező romániai féldiktatúrában azonban azt a politikát folytatni tovább, ami a totalitárius időkben bevált, az már nem realizmus, mert nem használja ki az adódó, más jellegű lehetőségeket.

- Éppen emiatt lett vízválasztó a romániai magyar politikai életben az önrendelkezés, az autonómia kérdése? Ezért váltak szét - legalábbis látszólag - bizonyos csoportosulások útjai?

- Örülök a kérdésednek, mert még most, a tavaly októberi kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat és az idei brassói RMDSZ-kongresszus után is napvilágot látnak olyan elemzések, néha márkás írók tollából, amelyek teljesen félreértik vagy félremagyarázzák a valós helyzetet. Úgy tüntetik fel, mintha Erdélyben individualisták és kollektivisták állnának szemben egymással. Ez nem igaz. Mindenki, aki az RMDSZ-en belül tevékenykedik, az individuális szabadságot a kollektív követelmények fölé helyezi, tehát senki nem erőlteti rá a kollektív nemzeteszményt a nemzettársaira. Ilyen nem létezik. Ugyanakkor senki sem liberálisabb a másiknál a gondolkodásában, csupán némelyek így nevezik magukat, mások pedig nem. De a legindividualistább individualista is, ha lemond az önazonosság védelmének programba iktatásáról, ami tulajdonképpen kollektív jog, akkor önmagát zárja ki egy olyan szervezetből, amelynek lételeme pontosan ennek az önazonosságnak a megvédése. Kisebbségi helyzetben, kisebbségi politizálásban az egyes szavak értelme, súlya, dimenziója változik, még ha egyes elemzők ezt nem is hajlandók tudomásul venni.

Ami most már az úgynevezett mérsékeltek és az úgynevezett radikálisok közötti különbséget tette, az az önrendelkezés programba iktatása. Azért mondom így, hogy "úgynevezett mérsékeltek", mert módszereikben tudtak nagyon radikálisok lenni. Gondoljunk a Hargita megyei jelöltlisták összeállítására a parlamenti választások előtt, mikor elmentek odáig, hogy a szakadás veszélyét is felvállalták és felrúgtak mindenféle szabályt, amit az úgynevezett radikálisok soha meg nem tettek. Tehát a címkék nem jók, nem alkalmazhatók. Itt arról van szó, hogy önállóan  politizáljunk-e vagy ne. Durván leegyszerűsítve: román politikát folytatunk magyarul, vagy pedig magyar politikát Romániában. Ez a különbség közöttünk.

- Mi az úgynevezett mérsékeltek megfontolása?

- Szent meggyőződésem, hogy 99%-uk jóhiszeműségből folytatta a maga politikáját. Akkora volt a román propaganda által beléjük sulykolt veszélykép, hogy úgy gondolták, többet nem vállalhatunk fel. Számomra nagy elégtétel az, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat tavaly októberben a belső önrendelkezésről, amit konszenzusban hoztunk meg, tulajdonképpen egész gondolkodásunkat átbillentette a "román politika magyarul" oldaláról a "magyar politika Romániában" oldalára. 

                                          

                                                                                                                        BEKE GYÖRGY

Megjelent az Erdélyi Magyarság 1993/májusi számában.

Megjelent az Erdélyi Magyarság 1993/májusi számában.

Az RMDSZ III, brassói kongresszusa (1993. január 15.-17.) – egy eszmei gátszakadás utáni konszolidáció

Az RMDSZ első egyértelmű és letagadhatatlan kiállása a többszintű autonómia és a belső önrendelkezés mellett a Kolozsvári Nyilatkozat révén történt 1992. október 25-én. A Nyilatkozat ellenszavazat nélküli elfogadása valamint a benne foglaltak megvalósítására letett Szent Mihály templombéli eskü után összeült az Egyeztető Kerekasztal, melyben az RMDSZ minden politikai irányzata képviseletet nyert, s mely a Nyilatkozat szellemében készítette el az 1993 januárjában megtartandó kongresszusra a szövetség alapszabályát és programját módosító csomagot.

A háttéregyeztetések része volt, hogy az autonómia-nyilatkozatot elfogadtató nemzeti autonomisták akkor bölcsnek gondolt önkorlátozásképpen átengedik az elnöki pozíciót a másik oldalnak, abból a célból, hogy a szervezet egységesen építhesse az erdélyi magyar közösség autonómiáját.

Később kiderült, Markó Béla nem volt jó választás, kecskére bíztuk a káposztát, Markó ahelyett, hogy a centristákra és az autonomistákra támaszkodjon és megvalósítsa a rábízott programot (azaz vezetésével a szervezet tegyen meg minden olyan lépést az autonómia irányában, mely nem ütközik a román közjogi szabályozásba), a neptuni kollaboránsokkal kötött csakhamar szövetséget, 1996-tól pedig eltérítette a szervezetet az autonómia útjáról.

Borbély Imre is azok közé tartozott, akik kezdetben bíztak Markó Bélában. Az alábbi interjú akkor készült.

Miután bebizonyosodott, hogy Markónak fontosabb az elnöki pozíció, mint az autonomista program teljesítése, ő volt az első, aki nyíltan szembe fordult vele s egy nyílt levélben részletezte, mit és hol rontott el Markó. De az egy másik történet, a nyílt levél egyébként olvasható e hasábokon.

(A fotó 2006 nyarán készült a Cserna völgyében.)

Az RMDSZ kongresszusa – egy eszmei gátszakadás utáni konszolidáció

- Borbély Imrétől, az RMDSZ még országos elnökségi tagjától, közvetlenül a III. kongresszus elnökválasztása után, elsősorban azt szeretném megtudni, hogy szerinte az új elnök, Markó Béla személye mennyiben jelent garanciát a létrejött radikálisabb politikai vonalvezetés konszolidációjához, a kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat előtt és után egymásnak feszülő erőcsoportosulások egyensúlyba hozásához?

- Elsősorban szeretném kifejteni a Kolozsvári Nyilatkozat gyakorlati politikai értelmét és történelmi jelentőségét. Romániában összekuszálódtak a magyarság önrendelkezés útján tett lépései, a sorrendek, a prioritások megváltoztak, elfordultak és elferdültek, mert azok a politikusaink, akik  mérsékeltnek nevezték magukat régebben - és talán még most is -, hosszú három évig minden politikai eszközt felhasználva meggátolták  e politikai célkitűzésünk nyílt felvállalását. Ez, valamint az a tény, hogy a román társadalom máig egy álparlamentáris diktatúrában él, lehetetlenné tette minálunk a tisztázó folyamatok nyilvánosságra hozatalát, a közösség előtti nyílt megvitatását a kolozsvári autonómia-nyilatkozat előtti időszakban. Nem lehetett elvégezni a nyilvánosság bevonásával azt a politikai munkát, amelyet a más, valós demokráciában élő népcsoportok teoretikusai, újságírói és politikai képviselői véghezvittek.

Tudomásom szerint az autonómiájukért oly eredményesen harcoló dél-tiroliak igenis összhangban hozták létre lépésről-lépésre mind kidolgozottabb terveiket, amíg megszületett az a változat, amelyet a római olasz parlament elfogadott. Mi egy, a bukaresti parlament által elfogadott autonómia-tervről álmodni sem merünk. Ugyanakkor azáltal, hogy ebben az elvi, legelemibb célkitűzésben nem volt konszenzus közöttünk, és az RMDSz-en belül egy óriási tábor, az elnökkel az élen, ellene szegült kezdetben az önrendelkezési törekvések meghirdetésének, lehetetlen volt ezek kivitelezési lehetőségeinek a nyílt társadalmi megvitatása, egy összhangba hozott, kodifikált koncepció kidolgozása. Bár több ilyen terv született: Szőcs Géza alkotmánymódosítási és törvénytervezete, dr. Csapó József három változatú és mind jobban kifinomított memorandumtervezete, valamint Balázs Sándor professzor önrendelkezési statútuma. Ezek között még a mai napig sem történt egyeztetés, nincsenek összhangba hozva, nem született konszenzusos döntés.

- Miért?

- Mert ehhez nálunk szükség volt még a szándék elvi felvállalására politikusaink által és annak kinyilvánítására mélyebb definíciók nélkül. Ez nélkülözhetetlen volt egy koherens autonómia-koncepció kidolgozásához. Ezért tehát a Kolozsvári Nyilatkozat jelentősége létrejöttében messze meghaladja a más hasonló nyilatkozatok jelentőségét, ugyanis ez itt Erdélyben egy mentális-eszmei gátszakadást jelentett. Lényegében csak most kezdett el áramolni lassan-lassan az az információáradat, amely szükséges ahhoz, hogy a koncepció konszenzusban kitisztuljon, majd pedig a politikai szándék közakarattá teljesedjen. Ez a nyilatkozat egyenlőre csak a politikai mandátummal döntésre jogosultaknak a többségi akaratát tükrözi.

Távol állunk még attól, hogy a tagság világosan lássa, mit is jelent a gyakorlatban ez a szándéknyilatkozat, hogy megszületése után milyen irányba indulhatunk el. Ebben az értelemben a kongresszus már egy előrelépés megtételét hozta. Az autonómia kivitelezése egy társadalmi tanulási folyamat és egy politikai szerveződési folyamat is, de mindenekelőtt egy belső, társadalmi szerveződési tevékenység. Mert abban a periódusban, amíg Romániában az álparlamentáris diktatúra tart, csak a szervezeten belül képzelhető el az önrendelkezési, az önkormányzati struktúra kiépítése. Az autonómia kiépítésének első lépcsőjét szervezeti, szervezési belügynek is tekinthetjük, ami szükségessé teszi a szervezet kétirányúságát: kifelé, a törvények alapján mi egy néppártként fogunk működni, amely befelé egy önkormányzati struktúrába szerveződik.

A személyi autonómia elvén épülő önkormányzati struktúra általános, titkos és közvetlen szavazások által jön majd létre és eképpen válhat legitimmé politikai szinten. Ez létrehoz majd egy olyan vezetőtestületet, amelyben minden képviselő az így létrejövő erdélyi magyar mini-parlamentben, közvetlen választás útján,  személyi legitimitással rendelkezik majd. Az elnökséget a többségi koalíció nevezi ki, amely egy kisebbségi kormány funkcióját vállalhatja fel, hiszen például a legitimitásnak köszönhetően joga lesz egy költségvetés kezeléséhez is. Ez jelentheti az első komoly lépést az önrendelkezés útján. A mai RMDSz még nem jogosult egy kisebbségi érdekeket érintő költségvetés kezelésére. Ha teszem azt, egy nagyobb mennyiségű pénzösszeget kapna az erdélyi magyar oktatás pénzelésére, nem tudná az ellentétes érdekeket kielégíteni úgy, hogy a pénz kezelésére kinevezett RMDSz-testület legitimitását egyes csoportok, iskolák és vidékek ne kérdőjelezhetnék meg. Mindg maradnának elégedetlenek - ami természetes -, akik a pénzelosztó testület legitimitását - jogosan! - megkérdőjelezhetnék, a bírósági pereskedésig elmenően. Viszont ha ezt a testületet egy általános választás eredménye alapján létrejött önkormányzati vezetőség nevezi ki, döntései törvényesek lesznek, mert e testület a többség akaratát fogja törvényesen képviselni költségvetési és nem csak politikai szinten.

Ezek lennének a Kolozsvári Nyilatkozat előrevetített lehetőségei. A kongresszusi határozatokban, az új szervezeti struktúra kidolgozásában lehetővé vált a kétlépcsős strukturálódás lehetősége.

Ameddig Romániában az immár alkotmányos álparlamentáris nemzeti kommunista diktatúra tart,  az önkormányzat tehát az RMDSz-en belül szerveződik. Majd amikor az igazi rendszerváltás megtörténik - három év múlva, négy év múlva, nyolc év múlva, nem lehet tudni, hogy mikor -, akkor a román parlamenti elismerés által reális és törvényes lehetőséggé válik egy igazi önrendelkezés valóra váltása, az önkormányzat reális demokrácia szintű legitimizálása. Mint tudjuk, a rendszerváltás a román demokratikus ellenzék politikai győzelméhez kötődik, amelynek jelentős szervezete vagyunk. Ebben a többé-kevésbé távoli perspektívában az RMDSz megszűnik majd politikai szervezetként működni és átalakul önkormányzattá.

Az imént felvázoltakat azonban csakis konszenzusos nemzetiségi közakarattal lehet megvalósítani, s úgy vélem, ez a kongresszusi programkidolgozás közben máris körvonalazódni kezdett. Ennek konkrét megvalósulásához csakis olyan elnök személye jöhetett számításba, aki osztatlanul élvezi a tagság bizalmát. Az elnökjelöltek közül mind Tőkés László, mind Markó Béla eleget tettek ennek az alapvető követelménynek. Úgy gondolom, Tőkés László bölcsen cselekedett, amikor nem vállalta ezt a nagy megterheléssel járó megbízatást és újraválasztott tiszteletbeli elnöki funkciójában megmaradt abban a szerepkörében, amely fölötte áll a politikai erőterek horizontális szintjének. Ugyanakkor végtelenül örvendek Markó Béla megválasztatásának, hiszen a kongresszust megelőző kerekasztal-tárgyalásokon, amelyeken a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) megbízásában részt vett az erdélyi magyar politikai paletta minden képviselője és színárnyalata, Verestóy Attilától Katona Ádámig, Magyari Nándor Lászlótól dr.Csapó Józsefig, Markó Béla kooperatív, konszenzusra törekvő személyisége a mérleg nyelvét jelentette, a kiegyensúlyozó, tisztességes racionalitást, ami számomra már előre jelezte, hogy ő az, akiben én is megbízhatom és névrokonom, Borbély László is. Szerintem Markó Béla erre a nehéz átmeneti periódusra ideális elnöke lesz az RMDSz-nek, alkatánál, felfogásánál, morális integritásánál és kooperatív mentalitásánál fogva. Megválasztására most leginkább szükségünk volt, amikor nagyon sok együttgondolkodásra, kreatív együttműködésre, konszenzus-orientáltságra lesz szükség az RMDSz-ben.

- Az inkább liberális orientációjú Szabadelvű Kör - amelynek magam is egyik alapító tagja vagyok - egyes politikusai, teoretikusai kezdetben nehezen fogadták el az autonómia megvalósításáról interjúkban elmondott és különböző brosúrákban közzétett elképzeléseidet, a Kolozsvári Nyilatkozat megszületése érdekében kifejtett titáni erőfeszítéseidet.

- A  Szabadelvű Kör nem egy homogén csoport, hiszen a Szabadelvű Kör tagjai között olyan jó barátaim vannak, mint Toró T. Tibor, András Imre, Kolumbán Gábor és nem utolsó sorban Te is, és gondolom, hogy a Veletek érzett szellemi rokonságot feltételezhetjük a többi kollégátokról is. Gondolom, már csak ennél fogva is lehetnék a Szabadelvű Kör tagja, hiszen a régi és új barátságok azért jöhettek létre és azért tarthatók fenn, mert nem csak magam vallom, hogy liberális a felfogásom, de eddigi életem is, gyermekeimhez, azok neveléséhez való, a legbizalmasabb barátságig elmenő viszonyulásom is, az 1989 előtti munkahelyi viszonyaim is mind azt bizonyítják, hogy nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is a személyi szabadság igaz híveként élek. Kutatómérnökként olyan munkakörökben dolgoztam, ahol nem volt szükség arra, hogy autokratikus reflexeket építsek ki magamban, mert a kutatásban inkább az individuum elismerésén alapuló, szinergetikus együttgondolkozást feltételező munkastílus alkalmazása volt célravezető még a diktatúrában is.

Ami egyes Szabadelvű Körbeli kollégák az autonómia ügyben kifejtett tevékenységemmel szembeni idegenkedését illeti, pszichológiailag talán köze van ahhoz a lejáratási kampányhoz, amelyet a román ultranacionalista szárny fejtett ki személyem ellen az utóbbi hónapokban és amelyben egyes képviselőtársaim is tevőlegesen segédkeztek. Most nem akarok neveket mondani, de a romániai magyarság politikai életét figyelemmel követők körében köztudott, kik azok, akik szerint összefüggést lehetne találni személyem és egy hipotetikus székely fegyverkezés, vagy pedig egy romániai polgárháború tudatos gerjesztése között.

Gondolom, ennek a mesterségesen gerjesztett sátáni képnek az egyesek tudatalattijában való villongása, valamint annak a ténynek, hogy liberális gondolkodásom dacára nyíltan és fenntartás nélkül vállalom magyarságtudatomat és fenntartás nélkül szeretem a nemzetemet, köszönhető egyes Szabadelvű-körösök személyem iránt táplált ellenérzése. Annak, hogy nemzetem ügyét fenntartás nélkül az individuális ügyeim fölé helyezem, ellenségképet provokáló hatása van egyesek tudatában, mert feltételezik rólam, hogy én ezt másoktól is elvárom. Ez viszont már nem igaz! Ez szerintem mindenkinek a saját döntése. De ha mindenkinél saját döntése alapján alakulhat ki ez a személyes elvi prioritás, akkor engedtessék meg nekem, hogy elhivatott magyar legyek, amit viszont én nem várok el senkitől Nincs meg bennem az árnyalata sem annak a szándéknak, hogy  csoportos érzelmet, érdekeket és célkitűzést ráerőszakoljak egyénekre.

- A kongresszuson, egyes román újságírók által azonnal kifogásolt esemény a Barki Éva Mária bécsi nemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdély Bizottság és a kisebbségben élő etnikai népcsoportok európai védelmi szervezetének (FUK) elnöknője felszólalása volt. Az elnöknő arra próbálta rávenni az RMDSz politikusait, hogy fogalmazzák meg minél világosabban és mondják ki minél nyíltabban a romániai magyarság autonómia- és önrendelkezési igényeit, jogköveteléseit. Szerinte ezzel sokkal nagyobb bizalmat ébresztenek az ügy iránt mind a demokratikus románság, mind a nemzetközi politikai intézmények körében. Hiányolta politikusaink részéről a világos beszédhez, az áttetsző politikához való bátorságot és az őszinteséget. Ugyanezeket az igényeket a munkálatokon kívűl is megfogalmazta az RMDSz II. kongresszusán, másfél évvel ezelőtt, protokoll keretbe szorított beszédében, de legtöbben figyelmen kívül hagyták szavait. Mintha a Kolozsvári Nyilatkozat után az RMDSz politizálási stílusa is közelebb került volna a Barki Éva által hangoztatott európai igényekhez, de nem teljesen...

- Barki Éva Mária kongresszusi felszólalása indokolt ismétlése volt tavalyelőtti beszédének, annál is inkább, mert ez a kongresszus egy temperamentális visszalépés volt a Kolozsvári Nyilatkozathoz képest...

- Jó értelemben vett visszalépés...

- Hogy jó vagy rossz értelemben, ennek eldöntését másokra bíznám, én tömegpszichológiai hatásként értelmezem. A Kolozsvári Nyilatkozat az előtte levő állapothoz képest óriási ugrás volt előre. Most egy természetes visszarendeződés tanúi vagyunk, amely viszont nem fogja elérni a szándéknyilatkozat megszületése előtti bátortalansági szintet. Egy kis visszafogottság, visszarendeződés szükséges ahhoz, hogy az addig nagyon előretörő, az önrendelkezési igényt radikális megfogalmazással és nyíltsággal felvállaló politikusok, mint Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, dr. Csapó József és jómagam, valamint azok, akik utolsó pillanatig körmükszakadtáig azt ellenzték, tehát amíg ezek a politikusok lecsillapodnak, megnyugszanak, és összeállva egy közös frontot alakítanak. Azok akik elől voltak, egy kicsit hátra kell lépjenek, hogy azok, akik hátrább voltak előrébb jöjjenek.

Az a tény, hogy a kongresszus előtti szándékegyeztető kerekasztal-vitákon megfogalmazódott célprogram beépült az új alapszabályzatba és a programba, garantálja számomra azt  a lehetőséget, amely szükséges ehhez a megfontolt, lépésről lépésre megvalósuló önkormányzat létrehozásához.

Bárki Éva nincs abban a helyzetben, hogy pontosan érzékelje ezeket a dimenziókat a maguk sokszor kegyetlen valóságában, hiszen ő nem él itt Erdélyben. Bár tudja, nem éli át, mit jelent a romániai látszatdemokráciában működő féldiktatúra agresszív és fondorlatos politikai dzsungelében számára normális és egyértelmű dolgokat keresztülvinni, akár a magyarság körében is. Ezért olyan megoldásokat vetít a mi helyzetünkre, amelyek megvalósíthatók a működő demokráciákban, de itt még nem.

- Ő nem reagálja le, ezek szerint, azt a pszichológiai nyomást, ami...

- A politikai nyomást is...

- A politikai nyomást, ami pszichológiailag személyekre, az RMDSz-tagságra, a politikusokra is hat....

- De ez politikailag is számottevő különbség, mert nem csak mi vagyunk kitéve a politikai nyomásnak, hanem a románság is. Ezért van egy küszöb, amit mi soha nem szabad átlépjünk. Ezt a küszöböt mindig magasabbra kell emelnünk, de amíg ez nem sikerül, nem szabad lépnünk. Ezt a kettős játszmahelyzetet Barki Éva nem érti, mert nem éli meg. Szerintem az önrendelkezési, önkormányzati törekvés nagyobb kibontása csak fölösleges támadási felületet nyújtott volna ultranacionalista ellenségeink számára. Minél több paragrafust fogalmazunk meg, annál többe lehet belekötni. Persze ezek konkrét megfogalmazásának az ideje is el fog jönni néhány hónap múlva.

- Gyere közelítsük meg a szabadság inkább metafizikai perspektívájából a Barki Éva - Erdélyi Mérsékeltek - Erdélyi Liberálisok hármas ellentétet. Azért is kérdem, mert te voltál az a politikus, aki pragmatikus előretöréssel olyan használható megoldásokat kerestél és személyes példáddal is olyan előrelépési lehetőségekre mutattál rá szabadságjogaink megszerzése érdekében, amelyektől a liberálisok egy csoportja is visszariadt. Holott nem másról volt szó, mint a személyi szabadság igényének politikai felébresztéséről, individuális tudati szinteken, amelynek ideje volt, hogy bennünk, romániai magyarokban is felszínre kerüljön. Minek köszönhető az a jelenség, hogy nálunk egyes liberálisok nem a nemzeti radikalizmustól, hanem a szabadságjogaink, szabadságeszmék nem csak irodalmi-kulturális ünnepségeken való kihírdetésétől, nyílt politikai megfogalmazásától óvakodnak?

- Ami a kollektív szabadságjogok kérdését illeti, úgy látom, hogy ebben a Szabadelvű Kör megosztott. Egyesek olyan akciókban vesznek részt, amelyek ellentmondanak a liberalizmus alapvető követelményeinek. Ez az én magyarázatom az általad említett jelenségre.

Megjelent az utóbbi időben több nagyon vitriolos hangnemben írott, populista szólamokat használó, az RMDSz vezetősége ellen kelt cikk és felhívás, amely a Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárnő által kezdeményezett hatalomkisajátítási vádban csúcsosodott ki, meg nem nevezett, de többes számmal illetett (tehát nem csak Domokos Géza) vezetőségi taggal szemben. Ezt a furcsa hangú, vádaskodó, cselekvésre buzdító felhívást több Szabadelvű Kör-tag is aláírásával szentesítette. Az ilyen hangnemben írt cikkek és felhívások politikai jelentőségével nem szeretnék foglalkozni,  csak abban az esetben, ha sajtónkban tovább is fennmarad ez a destruktív, bomlasztó hangnem. Ha elcsendesedik, mint ahogy itt a kongresszuson sem tudott lényegében hangot kapni, akkor nem fogok kielemzésével időt tölteni.

Amennyiben ide célzott a kérdésed, én nem találok racionális magyarázatot erre a jelenségre. Ez a csoport fantomcsatározást folytat. Amit imént az ördögképről saját személyemre vonatkoztatva említettem, úgy néz ki, létezik Tőkés László, dr. Csapó József, Szőcs Géza és Kolumbán Gáborra vonatkoztatva is. Én azt hiszem, a Cs.Gyimesi-csoport hangadói mechanikusan átveszik a magyarországi, késélre menően megosztott helyzetet, az MDF - SZDSZ pártosságot, és keresve kutatják, hogy nálunk ki is az a hatalmat kisajátító nemzeti radikális politikus, akit ezzel a váddal meg lehet bélyegezni. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy e csoportosulás tagjainak tudatalattijába bevésődnek azok a panelek, amelyeket a román nemzeti kommunista sajtó propagandája rólunk, a román nemzeti közösségnek szánt, és önkéntelenül keresik azokat a magyarokat, akikre ezek a fantomképek érvényesek.

Ezen cikkek nem konstruktív vitára érdemes állásfoglalást tükröznek. A populizmus annyira kiizzik belőlük, mint egyes magyarországi szélsőjobb pamflettekből. Az RMDSz négy országos jelentőségű választáson vitte urnákhoz a romániai magyarságot romániai, magyarországi és külföldi fórumok által egyaránt elismerten. Ennek a lemért legitimitású szervezetnek vezetőtestülete a kongresszus és az azt helyettesítő Küldöttek Országos Tanácsa. Ez a testület összhangban, konszenzussal határozta el a kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat meghozását. Ez azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb politikai legitimitással tette meg azt, amelyre a romániai magyarság nevében ma egy testület képes, kivéve a referendumot.

Ezzel a nyilatkozattal szembeállítják azt a groteszk pretenciót, hogy a KOT az autonómia-kérdésben nem kérte ki a szakértők véleményét.

A KOT-ba többnyire politikusokat és politikában jártas jelölteket delegálnak a különböző alapszervezetek, akikről feltételeznünk kell, hogy bizonyos politikai és közösségi érdekekre vonatkozó tudásanyagot hordoznak magukban. A szakértelmet én a Gutenberg óta érvényes klasszikus módszerrel szeretem ápolni magamban, szakkönyvek olvasásával, tanulmányozásával. Meggyőződésem, hogy nagyon sok KOT-beli küldött társam hasonlóan cselekszik. Emellett sokunknak alkalma volt a szakmában korifeusoknak számító, nemzetközi jogászokkal, politikusokkal, politológusokkal is megtanácskozni a kérdést. Mindezek tükrében nevetségesnek találom az olyan felháborodott hangú ellenvetéseket, hogy a KOT miért merészelt döntést hozni, mielőtt részletesen tanácskozott volna a (cikkszerző) szakértőkkel? A cikkek is azt sugallják, hogy a nyilatkozat után nyissunk vitát arról, ami már eldöntetett és kinyilváníttatott. Erre a mai világban egyetlen politikai úzusban van párhuzam: Iránban, a parlament döntései után felülvizsgál egy másik fórum, a főpapok tanácsa vagy az Imám, amely egy felsőbb szintről, Allahtól kapja politikai legitimitását. Iránban fundamentalista Iszlám Köztársaság működik olyan politikai gyakorlat alapján, hogy a már meghozott politikai döntéseket egy, az Istentől kapott legitimitású testület felülvizsgálja.

 Az RMDSz viszont itt Erdélyben nem egy, az iránihoz hasonló, fundamentalista, irracionális demokráciát akar kiépíteni a magyarság számára.

1993. január 17. Brassó

                                                                                                          Kozma Szilárd

Megjelent az Orient Expressz 1993. február 12.-i számában, valamint módosított formában a Pesti Hírlap 1993. január 27.-i számában.