Az RMDSZ első
egyértelmű és letagadhatatlan kiállása a többszintű autonómia és a belső
önrendelkezés mellett a Kolozsvári Nyilatkozat révén történt 1992. október 25-én.
A Nyilatkozat ellenszavazat nélküli elfogadása valamint a benne foglaltak
megvalósítására letett Szent Mihály templombéli eskü után összeült az Egyeztető
Kerekasztal, melyben az RMDSZ minden politikai irányzata képviseletet nyert, s
mely a Nyilatkozat szellemében készítette el az 1993 januárjában megtartandó
kongresszusra a szövetség alapszabályát és programját módosító csomagot.
A
háttéregyeztetések része volt, hogy az autonómia-nyilatkozatot elfogadtató
nemzeti autonomisták akkor bölcsnek gondolt önkorlátozásképpen átengedik az
elnöki pozíciót a másik oldalnak, abból a célból, hogy a szervezet egységesen
építhesse az erdélyi magyar közösség autonómiáját.
Később kiderült,
Markó Béla nem volt jó választás, kecskére bíztuk a káposztát, Markó ahelyett,
hogy a centristákra és az autonomistákra támaszkodjon és megvalósítsa a
rábízott programot (azaz vezetésével a szervezet tegyen meg minden olyan lépést
az autonómia irányában, mely nem ütközik a román közjogi szabályozásba), a
neptuni kollaboránsokkal kötött csakhamar szövetséget, 1996-tól pedig
eltérítette a szervezetet az autonómia útjáról.
Borbély Imre
is azok közé tartozott, akik kezdetben bíztak Markó Bélában. Az alábbi interjú
akkor készült.
Miután
bebizonyosodott, hogy Markónak fontosabb az elnöki pozíció, mint az autonomista
program teljesítése, ő volt az első, aki nyíltan szembe fordult vele s egy
nyílt levélben részletezte, mit és hol rontott el Markó. De az egy másik történet,
a nyílt levél egyébként olvasható e hasábokon.
(A fotó 2006 nyarán készült a Cserna völgyében.)
- Borbély Imrétől, az RMDSZ még országos
elnökségi tagjától, közvetlenül a III. kongresszus elnökválasztása után,
elsősorban azt szeretném megtudni, hogy szerinte az új elnök, Markó Béla
személye mennyiben jelent garanciát a létrejött radikálisabb politikai
vonalvezetés konszolidációjához, a kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat előtt
és után egymásnak feszülő erőcsoportosulások egyensúlyba hozásához?
- Elsősorban szeretném kifejteni a Kolozsvári
Nyilatkozat gyakorlati politikai értelmét és történelmi jelentőségét.
Romániában összekuszálódtak a magyarság önrendelkezés útján tett lépései, a
sorrendek, a prioritások megváltoztak, elfordultak és elferdültek, mert azok a
politikusaink, akik mérsékeltnek
nevezték magukat régebben - és talán még most is -, hosszú három évig minden politikai
eszközt felhasználva meggátolták e
politikai célkitűzésünk nyílt felvállalását. Ez, valamint az a tény, hogy a
román társadalom máig egy álparlamentáris diktatúrában él, lehetetlenné tette
minálunk a tisztázó folyamatok nyilvánosságra hozatalát, a közösség előtti
nyílt megvitatását a kolozsvári autonómia-nyilatkozat előtti időszakban. Nem
lehetett elvégezni a nyilvánosság bevonásával azt a politikai munkát, amelyet a
más, valós demokráciában élő népcsoportok teoretikusai, újságírói és politikai képviselői
véghezvittek.
Tudomásom szerint az autonómiájukért oly
eredményesen harcoló dél-tiroliak igenis összhangban hozták létre
lépésről-lépésre mind kidolgozottabb terveiket, amíg megszületett az a
változat, amelyet a római olasz parlament elfogadott. Mi egy, a bukaresti
parlament által elfogadott autonómia-tervről álmodni sem merünk. Ugyanakkor
azáltal, hogy ebben az elvi, legelemibb célkitűzésben nem volt konszenzus
közöttünk, és az RMDSz-en belül egy óriási tábor, az elnökkel az élen, ellene
szegült kezdetben az önrendelkezési törekvések meghirdetésének, lehetetlen volt
ezek kivitelezési lehetőségeinek a nyílt társadalmi megvitatása, egy összhangba
hozott, kodifikált koncepció kidolgozása. Bár több ilyen terv született: Szőcs
Géza alkotmánymódosítási és törvénytervezete, dr. Csapó József három változatú
és mind jobban kifinomított memorandumtervezete, valamint Balázs Sándor
professzor önrendelkezési statútuma. Ezek között még a mai napig sem történt
egyeztetés, nincsenek összhangba hozva, nem született konszenzusos döntés.
- Miért?
- Mert ehhez nálunk szükség volt még a
szándék elvi felvállalására politikusaink által és annak kinyilvánítására
mélyebb definíciók nélkül. Ez nélkülözhetetlen volt egy koherens
autonómia-koncepció kidolgozásához. Ezért tehát a Kolozsvári Nyilatkozat
jelentősége létrejöttében messze meghaladja a más hasonló nyilatkozatok
jelentőségét, ugyanis ez itt Erdélyben egy mentális-eszmei
gátszakadást jelentett. Lényegében csak most kezdett el áramolni
lassan-lassan az az információáradat, amely szükséges ahhoz, hogy a koncepció
konszenzusban kitisztuljon, majd pedig a politikai szándék közakarattá
teljesedjen. Ez a nyilatkozat egyenlőre csak a politikai mandátummal döntésre
jogosultaknak a többségi akaratát tükrözi.
Távol állunk még attól, hogy a tagság
világosan lássa, mit is jelent a gyakorlatban ez a szándéknyilatkozat, hogy
megszületése után milyen irányba indulhatunk el. Ebben az értelemben a
kongresszus már egy előrelépés megtételét hozta. Az autonómia kivitelezése egy
társadalmi tanulási folyamat és egy politikai szerveződési folyamat is, de
mindenekelőtt egy belső, társadalmi szerveződési tevékenység. Mert abban a
periódusban, amíg Romániában az álparlamentáris diktatúra tart, csak a
szervezeten belül képzelhető el az önrendelkezési, az önkormányzati struktúra
kiépítése. Az autonómia kiépítésének első lépcsőjét szervezeti, szervezési
belügynek is tekinthetjük, ami szükségessé teszi a szervezet kétirányúságát:
kifelé, a törvények alapján mi egy néppártként fogunk működni, amely befelé egy
önkormányzati struktúrába szerveződik.
A személyi autonómia elvén épülő
önkormányzati struktúra általános, titkos és közvetlen szavazások által jön
majd létre és eképpen válhat legitimmé politikai szinten. Ez létrehoz majd egy
olyan vezetőtestületet, amelyben minden képviselő az így létrejövő erdélyi
magyar mini-parlamentben, közvetlen választás útján, személyi legitimitással rendelkezik majd. Az
elnökséget a többségi koalíció nevezi ki, amely egy kisebbségi kormány
funkcióját vállalhatja fel, hiszen például a legitimitásnak köszönhetően joga lesz
egy költségvetés kezeléséhez is. Ez jelentheti az első komoly lépést az
önrendelkezés útján. A mai RMDSz még nem jogosult egy kisebbségi érdekeket
érintő költségvetés kezelésére. Ha teszem azt, egy nagyobb mennyiségű
pénzösszeget kapna az erdélyi magyar oktatás pénzelésére, nem tudná az
ellentétes érdekeket kielégíteni úgy, hogy a pénz kezelésére kinevezett
RMDSz-testület legitimitását egyes csoportok, iskolák és vidékek ne
kérdőjelezhetnék meg. Mindg maradnának elégedetlenek - ami természetes -, akik
a pénzelosztó testület legitimitását - jogosan! - megkérdőjelezhetnék, a
bírósági pereskedésig elmenően. Viszont ha ezt a testületet egy általános
választás eredménye alapján létrejött önkormányzati vezetőség nevezi ki,
döntései törvényesek lesznek, mert e testület a többség akaratát fogja
törvényesen képviselni költségvetési és nem csak politikai szinten.
Ezek lennének a Kolozsvári Nyilatkozat
előrevetített lehetőségei. A kongresszusi határozatokban, az új szervezeti
struktúra kidolgozásában lehetővé vált a kétlépcsős strukturálódás lehetősége.
Ameddig Romániában az immár alkotmányos
álparlamentáris nemzeti kommunista diktatúra tart, az önkormányzat tehát az RMDSz-en belül
szerveződik. Majd amikor az igazi rendszerváltás megtörténik - három év múlva,
négy év múlva, nyolc év múlva, nem lehet tudni, hogy mikor -, akkor a román
parlamenti elismerés által reális és törvényes lehetőséggé válik egy igazi
önrendelkezés valóra váltása, az önkormányzat reális demokrácia szintű
legitimizálása. Mint tudjuk, a rendszerváltás a román demokratikus ellenzék
politikai győzelméhez kötődik, amelynek jelentős szervezete vagyunk. Ebben a
többé-kevésbé távoli perspektívában az RMDSz megszűnik majd politikai
szervezetként működni és átalakul önkormányzattá.
Az imént felvázoltakat azonban csakis
konszenzusos nemzetiségi közakarattal lehet megvalósítani, s úgy vélem, ez a
kongresszusi programkidolgozás közben máris körvonalazódni kezdett. Ennek
konkrét megvalósulásához csakis olyan elnök személye jöhetett számításba, aki
osztatlanul élvezi a tagság bizalmát. Az elnökjelöltek közül mind Tőkés László,
mind Markó Béla eleget tettek ennek az alapvető követelménynek. Úgy gondolom,
Tőkés László bölcsen cselekedett, amikor nem vállalta ezt a nagy megterheléssel
járó megbízatást és újraválasztott tiszteletbeli elnöki funkciójában megmaradt
abban a szerepkörében, amely fölötte áll a politikai erőterek horizontális
szintjének. Ugyanakkor végtelenül örvendek Markó Béla megválasztatásának,
hiszen a kongresszust megelőző kerekasztal-tárgyalásokon, amelyeken a Küldöttek
Országos Tanácsának (KOT) megbízásában részt vett az erdélyi magyar politikai
paletta minden képviselője és színárnyalata, Verestóy Attilától Katona Ádámig,
Magyari Nándor Lászlótól dr.Csapó Józsefig, Markó Béla kooperatív, konszenzusra
törekvő személyisége a mérleg nyelvét jelentette, a kiegyensúlyozó,
tisztességes racionalitást, ami számomra már előre jelezte, hogy ő az, akiben
én is megbízhatom és névrokonom, Borbély László is. Szerintem Markó Béla erre a
nehéz átmeneti periódusra ideális elnöke lesz az RMDSz-nek, alkatánál,
felfogásánál, morális integritásánál és kooperatív mentalitásánál fogva.
Megválasztására most leginkább szükségünk volt, amikor nagyon sok
együttgondolkodásra, kreatív együttműködésre, konszenzus-orientáltságra lesz
szükség az RMDSz-ben.
- Az inkább
liberális orientációjú Szabadelvű Kör - amelynek magam is egyik alapító tagja
vagyok - egyes politikusai, teoretikusai kezdetben nehezen fogadták el az
autonómia megvalósításáról interjúkban elmondott és különböző brosúrákban
közzétett elképzeléseidet, a Kolozsvári Nyilatkozat megszületése érdekében
kifejtett titáni erőfeszítéseidet.
- A
Szabadelvű Kör nem egy homogén csoport, hiszen a Szabadelvű Kör tagjai
között olyan jó barátaim vannak, mint Toró T. Tibor, András Imre, Kolumbán
Gábor és nem utolsó sorban Te is, és gondolom, hogy a Veletek érzett szellemi
rokonságot feltételezhetjük a többi kollégátokról is. Gondolom, már csak ennél
fogva is lehetnék a Szabadelvű Kör tagja, hiszen a régi és új barátságok azért
jöhettek létre és azért tarthatók fenn, mert nem csak magam vallom, hogy
liberális a felfogásom, de eddigi életem is, gyermekeimhez, azok neveléséhez
való, a legbizalmasabb barátságig elmenő viszonyulásom is, az 1989 előtti
munkahelyi viszonyaim is mind azt bizonyítják, hogy nem csak elméletben, hanem
gyakorlatban is a személyi szabadság igaz híveként élek. Kutatómérnökként olyan
munkakörökben dolgoztam, ahol nem volt szükség arra, hogy autokratikus
reflexeket építsek ki magamban, mert a kutatásban inkább az individuum
elismerésén alapuló, szinergetikus együttgondolkozást feltételező munkastílus
alkalmazása volt célravezető még a diktatúrában is.
Ami egyes Szabadelvű Körbeli kollégák az
autonómia ügyben kifejtett tevékenységemmel szembeni idegenkedését illeti, pszichológiailag
talán köze van ahhoz a lejáratási kampányhoz, amelyet a román ultranacionalista
szárny fejtett ki személyem ellen az utóbbi hónapokban és amelyben egyes
képviselőtársaim is tevőlegesen segédkeztek. Most nem akarok neveket mondani,
de a romániai magyarság politikai életét figyelemmel követők körében köztudott,
kik azok, akik szerint összefüggést lehetne találni személyem és egy
hipotetikus székely fegyverkezés, vagy pedig egy romániai polgárháború tudatos
gerjesztése között.
Gondolom, ennek a mesterségesen gerjesztett
sátáni képnek az egyesek tudatalattijában való villongása, valamint annak a
ténynek, hogy liberális gondolkodásom
dacára nyíltan és fenntartás nélkül vállalom magyarságtudatomat és
fenntartás nélkül szeretem a nemzetemet, köszönhető egyes Szabadelvű-körösök
személyem iránt táplált ellenérzése. Annak, hogy nemzetem ügyét fenntartás
nélkül az individuális ügyeim fölé helyezem, ellenségképet provokáló hatása van
egyesek tudatában, mert feltételezik rólam, hogy én ezt másoktól is elvárom. Ez
viszont már nem igaz! Ez szerintem mindenkinek a saját döntése. De ha
mindenkinél saját döntése alapján alakulhat ki ez a személyes elvi prioritás,
akkor engedtessék meg nekem, hogy elhivatott magyar legyek, amit viszont én nem
várok el senkitől Nincs meg bennem az árnyalata sem annak a szándéknak,
hogy csoportos érzelmet, érdekeket és
célkitűzést ráerőszakoljak egyénekre.
- A
kongresszuson, egyes román újságírók által azonnal kifogásolt esemény a Barki
Éva Mária bécsi nemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdély Bizottság és a
kisebbségben élő etnikai népcsoportok európai védelmi szervezetének (FUK)
elnöknője felszólalása volt. Az elnöknő arra próbálta rávenni az RMDSz
politikusait, hogy fogalmazzák meg minél világosabban és mondják ki minél
nyíltabban a romániai magyarság autonómia- és önrendelkezési igényeit,
jogköveteléseit. Szerinte ezzel sokkal nagyobb bizalmat ébresztenek az ügy
iránt mind a demokratikus románság, mind a nemzetközi politikai intézmények
körében. Hiányolta politikusaink részéről a világos beszédhez, az áttetsző
politikához való bátorságot és az őszinteséget. Ugyanezeket az igényeket a
munkálatokon kívűl is megfogalmazta az RMDSz II. kongresszusán, másfél évvel
ezelőtt, protokoll keretbe szorított beszédében, de legtöbben figyelmen kívül
hagyták szavait. Mintha a Kolozsvári Nyilatkozat után az RMDSz politizálási
stílusa is közelebb került volna a Barki Éva által hangoztatott európai
igényekhez, de nem teljesen...
- Barki Éva Mária kongresszusi felszólalása
indokolt ismétlése volt tavalyelőtti beszédének, annál is inkább, mert ez a
kongresszus egy temperamentális visszalépés volt a Kolozsvári Nyilatkozathoz
képest...
- Jó
értelemben vett visszalépés...
- Hogy jó vagy rossz értelemben, ennek
eldöntését másokra bíznám, én tömegpszichológiai hatásként értelmezem. A
Kolozsvári Nyilatkozat az előtte levő állapothoz képest óriási ugrás volt
előre. Most egy természetes visszarendeződés tanúi vagyunk, amely viszont nem
fogja elérni a szándéknyilatkozat megszületése előtti bátortalansági szintet.
Egy kis visszafogottság, visszarendeződés szükséges ahhoz, hogy az addig nagyon
előretörő, az önrendelkezési igényt radikális megfogalmazással és nyíltsággal
felvállaló politikusok, mint Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, dr. Csapó József és
jómagam, valamint azok, akik utolsó pillanatig körmükszakadtáig azt ellenzték,
tehát amíg ezek a politikusok lecsillapodnak, megnyugszanak, és összeállva egy
közös frontot alakítanak. Azok akik elől voltak, egy kicsit hátra kell
lépjenek, hogy azok, akik hátrább voltak előrébb jöjjenek.
Az a tény, hogy a kongresszus előtti
szándékegyeztető kerekasztal-vitákon megfogalmazódott célprogram beépült az új
alapszabályzatba és a programba, garantálja számomra azt a lehetőséget, amely szükséges ehhez a megfontolt,
lépésről lépésre megvalósuló önkormányzat létrehozásához.
Bárki Éva nincs abban a helyzetben, hogy
pontosan érzékelje ezeket a dimenziókat a maguk sokszor kegyetlen valóságában,
hiszen ő nem él itt Erdélyben. Bár tudja, nem éli át, mit jelent a romániai
látszatdemokráciában működő féldiktatúra agresszív és fondorlatos politikai
dzsungelében számára normális és egyértelmű dolgokat keresztülvinni, akár a
magyarság körében is. Ezért olyan megoldásokat vetít a mi helyzetünkre, amelyek
megvalósíthatók a működő demokráciákban, de itt még nem.
- Ő nem
reagálja le, ezek szerint, azt a pszichológiai nyomást, ami...
- A politikai nyomást is...
- A
politikai nyomást, ami pszichológiailag személyekre, az RMDSz-tagságra, a
politikusokra is hat....
- De ez politikailag is számottevő különbség,
mert nem csak mi vagyunk kitéve a politikai nyomásnak, hanem a románság is.
Ezért van egy küszöb, amit mi soha nem szabad átlépjünk. Ezt a küszöböt mindig
magasabbra kell emelnünk, de amíg ez nem sikerül, nem szabad lépnünk. Ezt a
kettős játszmahelyzetet Barki Éva nem érti, mert nem éli meg. Szerintem az
önrendelkezési, önkormányzati törekvés nagyobb kibontása csak fölösleges
támadási felületet nyújtott volna ultranacionalista ellenségeink számára. Minél
több paragrafust fogalmazunk meg, annál többe lehet belekötni. Persze ezek
konkrét megfogalmazásának az ideje is el fog jönni néhány hónap múlva.
- Gyere
közelítsük meg a szabadság inkább metafizikai perspektívájából a Barki Éva -
Erdélyi Mérsékeltek - Erdélyi Liberálisok hármas ellentétet. Azért is kérdem,
mert te voltál az a politikus, aki pragmatikus előretöréssel olyan használható
megoldásokat kerestél és személyes példáddal is olyan előrelépési lehetőségekre
mutattál rá szabadságjogaink megszerzése érdekében, amelyektől a liberálisok
egy csoportja is visszariadt. Holott nem másról volt szó, mint a személyi
szabadság igényének politikai felébresztéséről, individuális tudati szinteken,
amelynek ideje volt, hogy bennünk, romániai magyarokban is felszínre kerüljön.
Minek köszönhető az a jelenség, hogy nálunk egyes liberálisok nem a nemzeti
radikalizmustól, hanem a szabadságjogaink, szabadságeszmék nem csak
irodalmi-kulturális ünnepségeken való kihírdetésétől, nyílt politikai
megfogalmazásától óvakodnak?
- Ami a kollektív szabadságjogok kérdését
illeti, úgy látom, hogy ebben a Szabadelvű Kör megosztott. Egyesek olyan
akciókban vesznek részt, amelyek ellentmondanak a liberalizmus alapvető
követelményeinek. Ez az én magyarázatom az általad említett jelenségre.
Megjelent az utóbbi időben több nagyon
vitriolos hangnemben írott, populista szólamokat használó, az RMDSz vezetősége
ellen kelt cikk és felhívás, amely a Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárnő által
kezdeményezett hatalomkisajátítási vádban csúcsosodott ki, meg nem nevezett, de
többes számmal illetett (tehát nem csak Domokos Géza) vezetőségi taggal
szemben. Ezt a furcsa hangú, vádaskodó, cselekvésre buzdító felhívást több
Szabadelvű Kör-tag is aláírásával szentesítette. Az ilyen hangnemben írt cikkek
és felhívások politikai jelentőségével nem szeretnék foglalkozni, csak abban az esetben, ha sajtónkban tovább
is fennmarad ez a destruktív, bomlasztó hangnem. Ha elcsendesedik, mint ahogy
itt a kongresszuson sem tudott lényegében hangot kapni, akkor nem fogok
kielemzésével időt tölteni.
Amennyiben ide célzott a kérdésed, én nem
találok racionális magyarázatot erre a jelenségre. Ez a csoport
fantomcsatározást folytat. Amit imént az ördögképről saját személyemre
vonatkoztatva említettem, úgy néz ki, létezik Tőkés László, dr. Csapó József, Szőcs Géza és Kolumbán Gáborra
vonatkoztatva is. Én azt hiszem, a Cs.Gyimesi-csoport hangadói mechanikusan
átveszik a magyarországi, késélre menően megosztott helyzetet, az MDF - SZDSZ
pártosságot, és keresve kutatják, hogy nálunk ki is az a hatalmat kisajátító
nemzeti radikális politikus, akit ezzel a váddal meg lehet bélyegezni.
Ugyanakkor az is lehetséges, hogy e csoportosulás tagjainak tudatalattijába
bevésődnek azok a panelek, amelyeket a román nemzeti kommunista sajtó
propagandája rólunk, a román nemzeti közösségnek szánt, és önkéntelenül keresik
azokat a magyarokat, akikre ezek a fantomképek érvényesek.
Ezen cikkek nem konstruktív vitára érdemes
állásfoglalást tükröznek. A populizmus annyira kiizzik belőlük, mint egyes
magyarországi szélsőjobb pamflettekből. Az RMDSz négy országos jelentőségű
választáson vitte urnákhoz a romániai magyarságot romániai, magyarországi és külföldi
fórumok által egyaránt elismerten. Ennek a lemért legitimitású szervezetnek
vezetőtestülete a kongresszus és az azt helyettesítő Küldöttek Országos
Tanácsa. Ez a testület összhangban, konszenzussal határozta el a kolozsvári
önrendelkezési nyilatkozat meghozását. Ez azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb
politikai legitimitással tette meg azt, amelyre a romániai magyarság nevében ma
egy testület képes, kivéve a referendumot.
Ezzel a nyilatkozattal szembeállítják azt a
groteszk pretenciót, hogy a KOT az autonómia-kérdésben nem kérte ki a szakértők
véleményét.
A KOT-ba többnyire politikusokat és
politikában jártas jelölteket delegálnak a különböző alapszervezetek, akikről
feltételeznünk kell, hogy bizonyos politikai és közösségi érdekekre vonatkozó
tudásanyagot hordoznak magukban. A szakértelmet én a Gutenberg óta érvényes
klasszikus módszerrel szeretem ápolni magamban, szakkönyvek olvasásával,
tanulmányozásával. Meggyőződésem, hogy nagyon sok KOT-beli küldött társam
hasonlóan cselekszik. Emellett sokunknak alkalma volt a szakmában korifeusoknak
számító, nemzetközi jogászokkal, politikusokkal, politológusokkal is
megtanácskozni a kérdést. Mindezek tükrében nevetségesnek találom az olyan
felháborodott hangú ellenvetéseket, hogy a KOT miért merészelt döntést hozni,
mielőtt részletesen tanácskozott volna a (cikkszerző) szakértőkkel? A cikkek is
azt sugallják, hogy a nyilatkozat után nyissunk vitát arról, ami már
eldöntetett és kinyilváníttatott. Erre a mai világban egyetlen politikai
úzusban van párhuzam: Iránban, a parlament döntései után felülvizsgál egy másik
fórum, a főpapok tanácsa vagy az Imám, amely egy felsőbb szintről, Allahtól
kapja politikai legitimitását. Iránban fundamentalista Iszlám Köztársaság
működik olyan politikai gyakorlat alapján, hogy a már meghozott politikai
döntéseket egy, az Istentől kapott legitimitású testület felülvizsgálja.
Az
RMDSz viszont itt Erdélyben nem egy, az iránihoz hasonló, fundamentalista,
irracionális demokráciát akar kiépíteni a magyarság számára.
1993. január 17. Brassó
Kozma Szilárd
Megjelent az Orient Expressz 1993. február
12.-i számában, valamint módosított formában a Pesti Hírlap 1993. január 27.-i
számában.
No comments:
Post a Comment