Az RMDSZ III, brassói kongresszusa (1993. január 15.-17.) – egy eszmei gátszakadás utáni konszolidáció

Az RMDSZ első egyértelmű és letagadhatatlan kiállása a többszintű autonómia és a belső önrendelkezés mellett a Kolozsvári Nyilatkozat révén történt 1992. október 25-én. A Nyilatkozat ellenszavazat nélküli elfogadása valamint a benne foglaltak megvalósítására letett Szent Mihály templombéli eskü után összeült az Egyeztető Kerekasztal, melyben az RMDSZ minden politikai irányzata képviseletet nyert, s mely a Nyilatkozat szellemében készítette el az 1993 januárjában megtartandó kongresszusra a szövetség alapszabályát és programját módosító csomagot.

A háttéregyeztetések része volt, hogy az autonómia-nyilatkozatot elfogadtató nemzeti autonomisták akkor bölcsnek gondolt önkorlátozásképpen átengedik az elnöki pozíciót a másik oldalnak, abból a célból, hogy a szervezet egységesen építhesse az erdélyi magyar közösség autonómiáját.

Később kiderült, Markó Béla nem volt jó választás, kecskére bíztuk a káposztát, Markó ahelyett, hogy a centristákra és az autonomistákra támaszkodjon és megvalósítsa a rábízott programot (azaz vezetésével a szervezet tegyen meg minden olyan lépést az autonómia irányában, mely nem ütközik a román közjogi szabályozásba), a neptuni kollaboránsokkal kötött csakhamar szövetséget, 1996-tól pedig eltérítette a szervezetet az autonómia útjáról.

Borbély Imre is azok közé tartozott, akik kezdetben bíztak Markó Bélában. Az alábbi interjú akkor készült.

Miután bebizonyosodott, hogy Markónak fontosabb az elnöki pozíció, mint az autonomista program teljesítése, ő volt az első, aki nyíltan szembe fordult vele s egy nyílt levélben részletezte, mit és hol rontott el Markó. De az egy másik történet, a nyílt levél egyébként olvasható e hasábokon.

(A fotó 2006 nyarán készült a Cserna völgyében.)

Az RMDSZ kongresszusa – egy eszmei gátszakadás utáni konszolidáció

- Borbély Imrétől, az RMDSZ még országos elnökségi tagjától, közvetlenül a III. kongresszus elnökválasztása után, elsősorban azt szeretném megtudni, hogy szerinte az új elnök, Markó Béla személye mennyiben jelent garanciát a létrejött radikálisabb politikai vonalvezetés konszolidációjához, a kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat előtt és után egymásnak feszülő erőcsoportosulások egyensúlyba hozásához?

- Elsősorban szeretném kifejteni a Kolozsvári Nyilatkozat gyakorlati politikai értelmét és történelmi jelentőségét. Romániában összekuszálódtak a magyarság önrendelkezés útján tett lépései, a sorrendek, a prioritások megváltoztak, elfordultak és elferdültek, mert azok a politikusaink, akik  mérsékeltnek nevezték magukat régebben - és talán még most is -, hosszú három évig minden politikai eszközt felhasználva meggátolták  e politikai célkitűzésünk nyílt felvállalását. Ez, valamint az a tény, hogy a román társadalom máig egy álparlamentáris diktatúrában él, lehetetlenné tette minálunk a tisztázó folyamatok nyilvánosságra hozatalát, a közösség előtti nyílt megvitatását a kolozsvári autonómia-nyilatkozat előtti időszakban. Nem lehetett elvégezni a nyilvánosság bevonásával azt a politikai munkát, amelyet a más, valós demokráciában élő népcsoportok teoretikusai, újságírói és politikai képviselői véghezvittek.

Tudomásom szerint az autonómiájukért oly eredményesen harcoló dél-tiroliak igenis összhangban hozták létre lépésről-lépésre mind kidolgozottabb terveiket, amíg megszületett az a változat, amelyet a római olasz parlament elfogadott. Mi egy, a bukaresti parlament által elfogadott autonómia-tervről álmodni sem merünk. Ugyanakkor azáltal, hogy ebben az elvi, legelemibb célkitűzésben nem volt konszenzus közöttünk, és az RMDSz-en belül egy óriási tábor, az elnökkel az élen, ellene szegült kezdetben az önrendelkezési törekvések meghirdetésének, lehetetlen volt ezek kivitelezési lehetőségeinek a nyílt társadalmi megvitatása, egy összhangba hozott, kodifikált koncepció kidolgozása. Bár több ilyen terv született: Szőcs Géza alkotmánymódosítási és törvénytervezete, dr. Csapó József három változatú és mind jobban kifinomított memorandumtervezete, valamint Balázs Sándor professzor önrendelkezési statútuma. Ezek között még a mai napig sem történt egyeztetés, nincsenek összhangba hozva, nem született konszenzusos döntés.

- Miért?

- Mert ehhez nálunk szükség volt még a szándék elvi felvállalására politikusaink által és annak kinyilvánítására mélyebb definíciók nélkül. Ez nélkülözhetetlen volt egy koherens autonómia-koncepció kidolgozásához. Ezért tehát a Kolozsvári Nyilatkozat jelentősége létrejöttében messze meghaladja a más hasonló nyilatkozatok jelentőségét, ugyanis ez itt Erdélyben egy mentális-eszmei gátszakadást jelentett. Lényegében csak most kezdett el áramolni lassan-lassan az az információáradat, amely szükséges ahhoz, hogy a koncepció konszenzusban kitisztuljon, majd pedig a politikai szándék közakarattá teljesedjen. Ez a nyilatkozat egyenlőre csak a politikai mandátummal döntésre jogosultaknak a többségi akaratát tükrözi.

Távol állunk még attól, hogy a tagság világosan lássa, mit is jelent a gyakorlatban ez a szándéknyilatkozat, hogy megszületése után milyen irányba indulhatunk el. Ebben az értelemben a kongresszus már egy előrelépés megtételét hozta. Az autonómia kivitelezése egy társadalmi tanulási folyamat és egy politikai szerveződési folyamat is, de mindenekelőtt egy belső, társadalmi szerveződési tevékenység. Mert abban a periódusban, amíg Romániában az álparlamentáris diktatúra tart, csak a szervezeten belül képzelhető el az önrendelkezési, az önkormányzati struktúra kiépítése. Az autonómia kiépítésének első lépcsőjét szervezeti, szervezési belügynek is tekinthetjük, ami szükségessé teszi a szervezet kétirányúságát: kifelé, a törvények alapján mi egy néppártként fogunk működni, amely befelé egy önkormányzati struktúrába szerveződik.

A személyi autonómia elvén épülő önkormányzati struktúra általános, titkos és közvetlen szavazások által jön majd létre és eképpen válhat legitimmé politikai szinten. Ez létrehoz majd egy olyan vezetőtestületet, amelyben minden képviselő az így létrejövő erdélyi magyar mini-parlamentben, közvetlen választás útján,  személyi legitimitással rendelkezik majd. Az elnökséget a többségi koalíció nevezi ki, amely egy kisebbségi kormány funkcióját vállalhatja fel, hiszen például a legitimitásnak köszönhetően joga lesz egy költségvetés kezeléséhez is. Ez jelentheti az első komoly lépést az önrendelkezés útján. A mai RMDSz még nem jogosult egy kisebbségi érdekeket érintő költségvetés kezelésére. Ha teszem azt, egy nagyobb mennyiségű pénzösszeget kapna az erdélyi magyar oktatás pénzelésére, nem tudná az ellentétes érdekeket kielégíteni úgy, hogy a pénz kezelésére kinevezett RMDSz-testület legitimitását egyes csoportok, iskolák és vidékek ne kérdőjelezhetnék meg. Mindg maradnának elégedetlenek - ami természetes -, akik a pénzelosztó testület legitimitását - jogosan! - megkérdőjelezhetnék, a bírósági pereskedésig elmenően. Viszont ha ezt a testületet egy általános választás eredménye alapján létrejött önkormányzati vezetőség nevezi ki, döntései törvényesek lesznek, mert e testület a többség akaratát fogja törvényesen képviselni költségvetési és nem csak politikai szinten.

Ezek lennének a Kolozsvári Nyilatkozat előrevetített lehetőségei. A kongresszusi határozatokban, az új szervezeti struktúra kidolgozásában lehetővé vált a kétlépcsős strukturálódás lehetősége.

Ameddig Romániában az immár alkotmányos álparlamentáris nemzeti kommunista diktatúra tart,  az önkormányzat tehát az RMDSz-en belül szerveződik. Majd amikor az igazi rendszerváltás megtörténik - három év múlva, négy év múlva, nyolc év múlva, nem lehet tudni, hogy mikor -, akkor a román parlamenti elismerés által reális és törvényes lehetőséggé válik egy igazi önrendelkezés valóra váltása, az önkormányzat reális demokrácia szintű legitimizálása. Mint tudjuk, a rendszerváltás a román demokratikus ellenzék politikai győzelméhez kötődik, amelynek jelentős szervezete vagyunk. Ebben a többé-kevésbé távoli perspektívában az RMDSz megszűnik majd politikai szervezetként működni és átalakul önkormányzattá.

Az imént felvázoltakat azonban csakis konszenzusos nemzetiségi közakarattal lehet megvalósítani, s úgy vélem, ez a kongresszusi programkidolgozás közben máris körvonalazódni kezdett. Ennek konkrét megvalósulásához csakis olyan elnök személye jöhetett számításba, aki osztatlanul élvezi a tagság bizalmát. Az elnökjelöltek közül mind Tőkés László, mind Markó Béla eleget tettek ennek az alapvető követelménynek. Úgy gondolom, Tőkés László bölcsen cselekedett, amikor nem vállalta ezt a nagy megterheléssel járó megbízatást és újraválasztott tiszteletbeli elnöki funkciójában megmaradt abban a szerepkörében, amely fölötte áll a politikai erőterek horizontális szintjének. Ugyanakkor végtelenül örvendek Markó Béla megválasztatásának, hiszen a kongresszust megelőző kerekasztal-tárgyalásokon, amelyeken a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) megbízásában részt vett az erdélyi magyar politikai paletta minden képviselője és színárnyalata, Verestóy Attilától Katona Ádámig, Magyari Nándor Lászlótól dr.Csapó Józsefig, Markó Béla kooperatív, konszenzusra törekvő személyisége a mérleg nyelvét jelentette, a kiegyensúlyozó, tisztességes racionalitást, ami számomra már előre jelezte, hogy ő az, akiben én is megbízhatom és névrokonom, Borbély László is. Szerintem Markó Béla erre a nehéz átmeneti periódusra ideális elnöke lesz az RMDSz-nek, alkatánál, felfogásánál, morális integritásánál és kooperatív mentalitásánál fogva. Megválasztására most leginkább szükségünk volt, amikor nagyon sok együttgondolkodásra, kreatív együttműködésre, konszenzus-orientáltságra lesz szükség az RMDSz-ben.

- Az inkább liberális orientációjú Szabadelvű Kör - amelynek magam is egyik alapító tagja vagyok - egyes politikusai, teoretikusai kezdetben nehezen fogadták el az autonómia megvalósításáról interjúkban elmondott és különböző brosúrákban közzétett elképzeléseidet, a Kolozsvári Nyilatkozat megszületése érdekében kifejtett titáni erőfeszítéseidet.

- A  Szabadelvű Kör nem egy homogén csoport, hiszen a Szabadelvű Kör tagjai között olyan jó barátaim vannak, mint Toró T. Tibor, András Imre, Kolumbán Gábor és nem utolsó sorban Te is, és gondolom, hogy a Veletek érzett szellemi rokonságot feltételezhetjük a többi kollégátokról is. Gondolom, már csak ennél fogva is lehetnék a Szabadelvű Kör tagja, hiszen a régi és új barátságok azért jöhettek létre és azért tarthatók fenn, mert nem csak magam vallom, hogy liberális a felfogásom, de eddigi életem is, gyermekeimhez, azok neveléséhez való, a legbizalmasabb barátságig elmenő viszonyulásom is, az 1989 előtti munkahelyi viszonyaim is mind azt bizonyítják, hogy nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is a személyi szabadság igaz híveként élek. Kutatómérnökként olyan munkakörökben dolgoztam, ahol nem volt szükség arra, hogy autokratikus reflexeket építsek ki magamban, mert a kutatásban inkább az individuum elismerésén alapuló, szinergetikus együttgondolkozást feltételező munkastílus alkalmazása volt célravezető még a diktatúrában is.

Ami egyes Szabadelvű Körbeli kollégák az autonómia ügyben kifejtett tevékenységemmel szembeni idegenkedését illeti, pszichológiailag talán köze van ahhoz a lejáratási kampányhoz, amelyet a román ultranacionalista szárny fejtett ki személyem ellen az utóbbi hónapokban és amelyben egyes képviselőtársaim is tevőlegesen segédkeztek. Most nem akarok neveket mondani, de a romániai magyarság politikai életét figyelemmel követők körében köztudott, kik azok, akik szerint összefüggést lehetne találni személyem és egy hipotetikus székely fegyverkezés, vagy pedig egy romániai polgárháború tudatos gerjesztése között.

Gondolom, ennek a mesterségesen gerjesztett sátáni képnek az egyesek tudatalattijában való villongása, valamint annak a ténynek, hogy liberális gondolkodásom dacára nyíltan és fenntartás nélkül vállalom magyarságtudatomat és fenntartás nélkül szeretem a nemzetemet, köszönhető egyes Szabadelvű-körösök személyem iránt táplált ellenérzése. Annak, hogy nemzetem ügyét fenntartás nélkül az individuális ügyeim fölé helyezem, ellenségképet provokáló hatása van egyesek tudatában, mert feltételezik rólam, hogy én ezt másoktól is elvárom. Ez viszont már nem igaz! Ez szerintem mindenkinek a saját döntése. De ha mindenkinél saját döntése alapján alakulhat ki ez a személyes elvi prioritás, akkor engedtessék meg nekem, hogy elhivatott magyar legyek, amit viszont én nem várok el senkitől Nincs meg bennem az árnyalata sem annak a szándéknak, hogy  csoportos érzelmet, érdekeket és célkitűzést ráerőszakoljak egyénekre.

- A kongresszuson, egyes román újságírók által azonnal kifogásolt esemény a Barki Éva Mária bécsi nemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdély Bizottság és a kisebbségben élő etnikai népcsoportok európai védelmi szervezetének (FUK) elnöknője felszólalása volt. Az elnöknő arra próbálta rávenni az RMDSz politikusait, hogy fogalmazzák meg minél világosabban és mondják ki minél nyíltabban a romániai magyarság autonómia- és önrendelkezési igényeit, jogköveteléseit. Szerinte ezzel sokkal nagyobb bizalmat ébresztenek az ügy iránt mind a demokratikus románság, mind a nemzetközi politikai intézmények körében. Hiányolta politikusaink részéről a világos beszédhez, az áttetsző politikához való bátorságot és az őszinteséget. Ugyanezeket az igényeket a munkálatokon kívűl is megfogalmazta az RMDSz II. kongresszusán, másfél évvel ezelőtt, protokoll keretbe szorított beszédében, de legtöbben figyelmen kívül hagyták szavait. Mintha a Kolozsvári Nyilatkozat után az RMDSz politizálási stílusa is közelebb került volna a Barki Éva által hangoztatott európai igényekhez, de nem teljesen...

- Barki Éva Mária kongresszusi felszólalása indokolt ismétlése volt tavalyelőtti beszédének, annál is inkább, mert ez a kongresszus egy temperamentális visszalépés volt a Kolozsvári Nyilatkozathoz képest...

- Jó értelemben vett visszalépés...

- Hogy jó vagy rossz értelemben, ennek eldöntését másokra bíznám, én tömegpszichológiai hatásként értelmezem. A Kolozsvári Nyilatkozat az előtte levő állapothoz képest óriási ugrás volt előre. Most egy természetes visszarendeződés tanúi vagyunk, amely viszont nem fogja elérni a szándéknyilatkozat megszületése előtti bátortalansági szintet. Egy kis visszafogottság, visszarendeződés szükséges ahhoz, hogy az addig nagyon előretörő, az önrendelkezési igényt radikális megfogalmazással és nyíltsággal felvállaló politikusok, mint Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, dr. Csapó József és jómagam, valamint azok, akik utolsó pillanatig körmükszakadtáig azt ellenzték, tehát amíg ezek a politikusok lecsillapodnak, megnyugszanak, és összeállva egy közös frontot alakítanak. Azok akik elől voltak, egy kicsit hátra kell lépjenek, hogy azok, akik hátrább voltak előrébb jöjjenek.

Az a tény, hogy a kongresszus előtti szándékegyeztető kerekasztal-vitákon megfogalmazódott célprogram beépült az új alapszabályzatba és a programba, garantálja számomra azt  a lehetőséget, amely szükséges ehhez a megfontolt, lépésről lépésre megvalósuló önkormányzat létrehozásához.

Bárki Éva nincs abban a helyzetben, hogy pontosan érzékelje ezeket a dimenziókat a maguk sokszor kegyetlen valóságában, hiszen ő nem él itt Erdélyben. Bár tudja, nem éli át, mit jelent a romániai látszatdemokráciában működő féldiktatúra agresszív és fondorlatos politikai dzsungelében számára normális és egyértelmű dolgokat keresztülvinni, akár a magyarság körében is. Ezért olyan megoldásokat vetít a mi helyzetünkre, amelyek megvalósíthatók a működő demokráciákban, de itt még nem.

- Ő nem reagálja le, ezek szerint, azt a pszichológiai nyomást, ami...

- A politikai nyomást is...

- A politikai nyomást, ami pszichológiailag személyekre, az RMDSz-tagságra, a politikusokra is hat....

- De ez politikailag is számottevő különbség, mert nem csak mi vagyunk kitéve a politikai nyomásnak, hanem a románság is. Ezért van egy küszöb, amit mi soha nem szabad átlépjünk. Ezt a küszöböt mindig magasabbra kell emelnünk, de amíg ez nem sikerül, nem szabad lépnünk. Ezt a kettős játszmahelyzetet Barki Éva nem érti, mert nem éli meg. Szerintem az önrendelkezési, önkormányzati törekvés nagyobb kibontása csak fölösleges támadási felületet nyújtott volna ultranacionalista ellenségeink számára. Minél több paragrafust fogalmazunk meg, annál többe lehet belekötni. Persze ezek konkrét megfogalmazásának az ideje is el fog jönni néhány hónap múlva.

- Gyere közelítsük meg a szabadság inkább metafizikai perspektívájából a Barki Éva - Erdélyi Mérsékeltek - Erdélyi Liberálisok hármas ellentétet. Azért is kérdem, mert te voltál az a politikus, aki pragmatikus előretöréssel olyan használható megoldásokat kerestél és személyes példáddal is olyan előrelépési lehetőségekre mutattál rá szabadságjogaink megszerzése érdekében, amelyektől a liberálisok egy csoportja is visszariadt. Holott nem másról volt szó, mint a személyi szabadság igényének politikai felébresztéséről, individuális tudati szinteken, amelynek ideje volt, hogy bennünk, romániai magyarokban is felszínre kerüljön. Minek köszönhető az a jelenség, hogy nálunk egyes liberálisok nem a nemzeti radikalizmustól, hanem a szabadságjogaink, szabadságeszmék nem csak irodalmi-kulturális ünnepségeken való kihírdetésétől, nyílt politikai megfogalmazásától óvakodnak?

- Ami a kollektív szabadságjogok kérdését illeti, úgy látom, hogy ebben a Szabadelvű Kör megosztott. Egyesek olyan akciókban vesznek részt, amelyek ellentmondanak a liberalizmus alapvető követelményeinek. Ez az én magyarázatom az általad említett jelenségre.

Megjelent az utóbbi időben több nagyon vitriolos hangnemben írott, populista szólamokat használó, az RMDSz vezetősége ellen kelt cikk és felhívás, amely a Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárnő által kezdeményezett hatalomkisajátítási vádban csúcsosodott ki, meg nem nevezett, de többes számmal illetett (tehát nem csak Domokos Géza) vezetőségi taggal szemben. Ezt a furcsa hangú, vádaskodó, cselekvésre buzdító felhívást több Szabadelvű Kör-tag is aláírásával szentesítette. Az ilyen hangnemben írt cikkek és felhívások politikai jelentőségével nem szeretnék foglalkozni,  csak abban az esetben, ha sajtónkban tovább is fennmarad ez a destruktív, bomlasztó hangnem. Ha elcsendesedik, mint ahogy itt a kongresszuson sem tudott lényegében hangot kapni, akkor nem fogok kielemzésével időt tölteni.

Amennyiben ide célzott a kérdésed, én nem találok racionális magyarázatot erre a jelenségre. Ez a csoport fantomcsatározást folytat. Amit imént az ördögképről saját személyemre vonatkoztatva említettem, úgy néz ki, létezik Tőkés László, dr. Csapó József, Szőcs Géza és Kolumbán Gáborra vonatkoztatva is. Én azt hiszem, a Cs.Gyimesi-csoport hangadói mechanikusan átveszik a magyarországi, késélre menően megosztott helyzetet, az MDF - SZDSZ pártosságot, és keresve kutatják, hogy nálunk ki is az a hatalmat kisajátító nemzeti radikális politikus, akit ezzel a váddal meg lehet bélyegezni. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy e csoportosulás tagjainak tudatalattijába bevésődnek azok a panelek, amelyeket a román nemzeti kommunista sajtó propagandája rólunk, a román nemzeti közösségnek szánt, és önkéntelenül keresik azokat a magyarokat, akikre ezek a fantomképek érvényesek.

Ezen cikkek nem konstruktív vitára érdemes állásfoglalást tükröznek. A populizmus annyira kiizzik belőlük, mint egyes magyarországi szélsőjobb pamflettekből. Az RMDSz négy országos jelentőségű választáson vitte urnákhoz a romániai magyarságot romániai, magyarországi és külföldi fórumok által egyaránt elismerten. Ennek a lemért legitimitású szervezetnek vezetőtestülete a kongresszus és az azt helyettesítő Küldöttek Országos Tanácsa. Ez a testület összhangban, konszenzussal határozta el a kolozsvári önrendelkezési nyilatkozat meghozását. Ez azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb politikai legitimitással tette meg azt, amelyre a romániai magyarság nevében ma egy testület képes, kivéve a referendumot.

Ezzel a nyilatkozattal szembeállítják azt a groteszk pretenciót, hogy a KOT az autonómia-kérdésben nem kérte ki a szakértők véleményét.

A KOT-ba többnyire politikusokat és politikában jártas jelölteket delegálnak a különböző alapszervezetek, akikről feltételeznünk kell, hogy bizonyos politikai és közösségi érdekekre vonatkozó tudásanyagot hordoznak magukban. A szakértelmet én a Gutenberg óta érvényes klasszikus módszerrel szeretem ápolni magamban, szakkönyvek olvasásával, tanulmányozásával. Meggyőződésem, hogy nagyon sok KOT-beli küldött társam hasonlóan cselekszik. Emellett sokunknak alkalma volt a szakmában korifeusoknak számító, nemzetközi jogászokkal, politikusokkal, politológusokkal is megtanácskozni a kérdést. Mindezek tükrében nevetségesnek találom az olyan felháborodott hangú ellenvetéseket, hogy a KOT miért merészelt döntést hozni, mielőtt részletesen tanácskozott volna a (cikkszerző) szakértőkkel? A cikkek is azt sugallják, hogy a nyilatkozat után nyissunk vitát arról, ami már eldöntetett és kinyilváníttatott. Erre a mai világban egyetlen politikai úzusban van párhuzam: Iránban, a parlament döntései után felülvizsgál egy másik fórum, a főpapok tanácsa vagy az Imám, amely egy felsőbb szintről, Allahtól kapja politikai legitimitását. Iránban fundamentalista Iszlám Köztársaság működik olyan politikai gyakorlat alapján, hogy a már meghozott politikai döntéseket egy, az Istentől kapott legitimitású testület felülvizsgálja.

 Az RMDSz viszont itt Erdélyben nem egy, az iránihoz hasonló, fundamentalista, irracionális demokráciát akar kiépíteni a magyarság számára.

1993. január 17. Brassó

                                                                                                          Kozma Szilárd

Megjelent az Orient Expressz 1993. február 12.-i számában, valamint módosított formában a Pesti Hírlap 1993. január 27.-i számában.

Kultúrzóna - Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSz elnökségi tagjával

A Kárpátok vonala a határ a katolikus-protestáns valamint az ortodox kultúrkör között. E határvonal még ma is megmutatkozik a választásokon, a kilencvenes években egyértelműen meghatározó volt. A Regát jellemzően az utódkommunistákra szavazott, Erdély, Partium és Bánság a magát demokratikusnak mondó ellenzékre.

Ha jól emlékszem Adrian Severin mesélte egy alkalommal apámnak (nem a forrás a lényeg, hanem a történet, mely rávilágat egy sajátos, mienktől gyökeresen eltérő gondolkodásmódra), hogy ellenzéki politikusokként kampányoltak kollegáival egy regáti településen, s miután mindenki bólogatott az elhangzottakra, nyilván azzal fejezték mondókájukat, ha mindezzel egyetértenek, akkor szavazzanak ránk. Mire az volt a válasz, hogy előbb jussanak hatalomra, majd után rájuk fognak szavazni.

E mentalitáskülönbség visszavezethető az egyes kultúrkörök alapértékeire.

Ezt az izgalmas kérdést járja körbe Kozma Szilárd 1992-ben megjelent interjúja.

(BZSA)

- A jelenlegi konjunktúrában a román ortodox egyház támogatja az etatista, elnyomó-intézményekre alapozott államvezetést. Mint nemzetvallás, befolyásolja a román közgondolkozást is a nem éppen autonóm személyiségek kialakulásának irányába. Ha e téren nem indul el a reform, és a görög-keleti hívek vallásos gondolkozása nem fordul a személyes felelősségtudat felé, azok nem fogják tudni elviselni a romániai magyarok ilyen jellegű törekvéseit. Csökkenteni fogják-e az ortodoxián belül jelentkező reform-törekvések a feszültségeket?

- Valóban, Európa mentalitásbeli tagoltsága a vallások kultúrhatására vezethető vissza. Azon belül természetesen tovább tagolódik geográfiai, jogi valamint genetikai adottságok szerint is. A leghatározottabb különbségeket viszont itt Európában, Kis- és Elő-Ázsiában, amelyeket különböző kultúrkörök hatás-zónáiban megfigyelhetünk, a vallások hozták létre. Itt azonban nem csak a dogmák és a rítusok megkülönböztető hatásait okolhatjuk egyértelműen. Ezért mentalitásbeli változásokat sem remélhetünk a dogmák és a rítusok megváltoztatásától. A probléma sokkal mélyebb.

A mentalitásbeli különbségek eredetét úgy tudjuk megérteni, ha az illető vallás racionális-gondolati felépítményét lebontjuk erkölcs-filozófiai komponeneseire. Itt olyan alapvető erkölcsi kritériumokat találunk, amelyek antitézisek sorából állnak. Például: “jó” – “rossz”, “igaz” – “hamis”, “bátor” – “gyáva”. A nagy mentalitásbeli különbségek ezen alapvető kritériumok hierarchikus-sorrendi változásaiból adódnak.

 Nagyon fontos, hogy a társadalmi életet szabályozó erkölcsi sorrend melyik értékkategóriával kezdődik, melyik kerül általában előtérbe? Ezt természetesen döntően befolyásolja az illető kultusz filozófiai rendszere, amit viszont befolyásolnak a történelmi néphagyományok. Ha például a bátorság kerül előtérbe, mindenképp harcias mentalitású néppel lesz dolgunk. Amennyiben viszont az igazság bír a legnagyobb erkölcsi súllyal az illető kultúrkörben, ennek következményeként érzékenyebben érvényesül az igazságosság, a törvényesség és a tudományos precizitás igénye.

A valóság és az igazság közötti megfeleltetés igénye nagyobb késztetést vált ki a tudományosság felé, aminek nyomán létrejön az idő jobb tagoltsága és az idő objektivizálása következtében precízebbé, rendezettebbé és szervezettebbé válik a szociális élet. Ez volt a nagy előfeltétele az iparosításnak, a technológiák kialakulásának Nyugat-Európában.

Mivel Nyugat-Európában az “igazság” áll a fő helyen (az isteni igazság kérdése főbb helyen áll, mint az isteni jóság kérdése), nagy a valószínűsége, hogy ennek köszönhetően jött létre a reneszánsz, a reform, az illuminizmus. Ennek köszönhető az, hogy a középkort követve, a nyugat-európai kultúrkör nem feneklett meg a feudalizmusban úgy mint a kínai, a mohamedán és az ortodox kultúrkörök civilizációi. Valószínű, hogy ezáltal léphetett tovább, és így az egész földet meghódította. Nagyon durván fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a mai planetáris civilizáció a nyugat-európai férfi elképzelései szerint alakult. Ez kolonializmus és gazdasági kényszer által ráerőltette gondolkodásmódját és egész mentalitását az egész földgömbre, civilizációra. Az ortodox kultúrkörben például Nagy Péter orosz cár által érvényesült a gazdasági kényszer. Ő nyugat-európai utazásai során rájött, hogy mit jelent a gazdasági haszon, és az egész nagy orosz-ortodox kultúrkörre ráerőltette azt, amit India kolonializmus formájában élt meg. Ugyanígy Japán és Kína félkolonializmus formájában.

Ezzel szemben a többi ortodox és a mohamedán kultúrkörben még mindig a “jó” áll az erkölcsi kritériumok első helyén. Sajnos a “jó” az igazság hiányában nagyon könnyen pervertálódik hasznossá. Így az lesz a “jó”, ami hasznos az illető helyzetben és ezáltal felbomlanak az általánosan érvényes, egyetemes mértékek. De ennek megfelelően, most már az erkölcsi hierarchiában a második, vagy a harmadik helyre került igazság is pervertálódhat: "- Mai fii drept, dã-mi si mie." (Te, légy igazságos, adj nekem is.) - Vagyis: ami hasznos nekem, az igazságos is.

Ennek megfelelően amorffá válik a társadalom, mert nincsenek objektív kritériumai az erkölcsi hierarchia belső elfogadására. Lényegében csak a kényszer és a lekenyerezés, vagyis a társadalmi szabályok be nem tartása lesz az, ami dönt a különböző hatalmi pozíciók között  és ezáltal szembekerül az amorf tömeg a fölé került réteg hatalmával. Közöttük nincs tulajdonképpeni közvetítés csak felülről lefelé a végrehajtó hatalom. Ez lehet pandúr, vagy akár milicista.

Romániában a Kárpátok vonala elválasztja a nyugati kultúrkört a keleti ortodox kultúrkörtől. Persze, ez nem ilyen egyértelmű és az ortodoxia átkerült Erdélybe is, de a nyugat-európai befolyás alatt élő erdélyi román társadalom sokkal inkább viseli a nyugati kultúrkör jegyeit, mint az ortodoxia jegyeit. Az eredeti erdélyi románság esetében, egy idegen kultúrkörnek megfelelő szociális berendezkedésű országban nem lehetett ugyanaz a hatása a másfajta erkölcsi kritériumokból eredő hatalom-tömeg közötti rítusnak, mint ahol az adekvát szociális berendezkedésben működhetett.

De a Kárpátokon túl is kétféle kultúrzóna érvényesült. Az egyik a moldovai, amely Dimitrie Cantemirrel a XVIII. századtól kezdve, közvetve, az oroszoktól importálta a nyugati gondolkodásmódot bizonyos fokon. Ezzel szemben Munténia szinte a XIX. század végéig döntően török hatás alatt volt és ez még jobban elmélyítette a mohamedán és az ortodox közös jellemvonásokat ebben az országrészben.

Nemrég Lisszabonban egy török mohamedán teológus professzorral beszéltem és nem lepődtem meg, amikor azt firtatván, hogy az ő erkölcsi rendjében melyik a fontosabb kritérium, a “jó-e” vagy az “igazság”, azt mondta, hogy “a hazugság egy bocsánatos bűn, amennyiben a jóságot szolgálja”. Ugyanott egy japán politikusra is rákérdeztem és ő azt válaszolta, hogy náluk az első erkölcsi kritérium az, hogy őszinte és igazságos legyen valaki. Ez belőlem egy jó érzést váltott ki, mert visszaigazolása volt annak a feltevésemnek, hogy abban a kultúrkörben, amelyben az igazság van az első helyen, az iparosítás hatásosabb és a civil társadalom könnyebben ki tud bontakozni.

A liberális társadalomnak az illuminizmus után alakult ki a filozófiája és alapvetően a racionális morálnak felel meg és ott van esélye létrejönni, ahol a vallásos mentalitás is ennek megfelel. Ahol a racionális érvrendszerekben a bizonyítható igazság lesz az, ami győz, és társadalmi elfogadása annak van, ami igaz, nem annak, ami jó. Ez azt jelenti, ha elkapok egy tolvajt, azt meg kell büntetni. Részben azért, hogy legyen egy lehetősége elkövetett tette káros voltának belátására, másrészt, hogy óvakodjon elkövetni még egyszer az együttélési társadalmi szabályok megsértését, amennyiben a belátásra nem képes. Ez az igazság erkölcsi kritériumára épített mentalitás. A jóságra építő erkölcsi mentalitás azt mondja, hogy "A, dã-l dracului, cine stie de ce a furat si el sãracul" (“Hagyd az ördögbe, ki tudja, miért lopott szegény ember”). Kell tudnunk, hogy vannak egyes dolgok, amelyek társadalmilag hasznosak és ugyanakkor az egyénnek nem megfelelőek, tehát nem jók.

- “Bizánc” című esszéjében Hamvas Béla azt fejti ki többek között, hogy a török birodalmat tulajdonképpen a bizánci szellem tette tönkre belülről, és nem annyira a meghódított balkán-európai népek ellenállása. Az a szellem, amit Nagy Constantinus, Justinianus és Bíborban Született Constantinus hagytak hátra. Nevezetesen az intrika, az államvezetés szintjére konvencionált korrupció és a diplomáciai képmutatás. Az a "képmutatás"[1], amit ma demagógiának nevezünk és nem jelent mást, mint tenni valamit valaki vagy valakik ellen, valami felsőbbrendűnek kinevezett eszme, vagy entitás nevében. Ez a szellemiség konvenciórendjében áthatolt az ortodoxián keresztül mind az orosz császárság, mind a román fejedelemségek udvarába. Romániában e szellem hatása ma is észlelhető. Nem lehetne-e tudományosan felmérni, hogy mi az, ami hasznosítható az európai integráció szempontjából a bizánci eszmekörből, tehát mi az, ami az erkölcsi igazság kritériumára épít és mi az, ami nem? Mi az, ami belülről morzsolja fel a román pozitív törekvéseket és lehetetlenné teszi a civil társadalom kialakulását Romániában?

- Egy kis történelmi kitérőre van szükségem ahhoz, hogy válaszolni tudjak a kérdés jeleni vonatkozására.

A mohamedanizmus, mint egy nagyon friss vallás, harcias, exkluzivista, fundamentalista pásztorvallás jelentkezett. Eszméivel így tört rá az akkori világ Isten-kép-hatalmára, amely több mint évezredes háborúzgatás után, a perzsákkal szembeni görög győzelemmel végződött. A mohamedán vallás ellepte az egész perzsa kultúrkört, valamint a görög kultúrkörnek egy számottevő részét már az első expanziója után közvetlenül. Ez azt is jelentette, hogy ezek a kultúrkörök viszont befolyásolták az iszlámot. Nyomon követhető, hogy például a bagdadi kalifák idején az iszlám vallás erőteljes iráni befolyások jegyeit viselte, annak ellenére, hogy Perzsiát már 300 évvel azelőtt feloszlatták. Ezt a periódust nevezik a chassidikus iszlám virágkorának.

A perzsa arisztokrata intellektuel családok fennmaradtak és viszonylag hamar arabizálódva, lefordították arab nyelvre a perzsa és a görög kultúrkincseket. Utóbb ők képezték az arab diplomácia derékhadát. 400 évvel később, amikor Bizánc is elesett, ugyanez történt. A legyőzötteknél összehasonlíthatatlanul primitívebb török katonai vezető kasztnak nem állt lehetőségében, de érdekében sem, egy az egyben asszimilálni a legyőzötteket. Sőt, mondhatni fordítva történt. Annak ellenére, hogy a törökök a nyelvüket ráerőltették a görögökre, lényegében nagyon gyorsan annak az intellektuális fölénynek a függőségébe kerültek, amit a konstantinápolyi görög bölcselet, a keresztény teológia és a bizánci diplomácia képviselt. Ugyanígy kerültek korábban az arabok függőségi viszonyba a perzsákkal, hódítói státuszuk ellenére.

Hogy a bizánci fülledt politikai mentalitás aláásta volna az ottomán birodalmat, nem merném egyértelműen fenntartani. Mind az ortodox kultúrkör, mind a mohamedán kultúrkör tradíciójában a jóság erkölcsi princípiuma áll az első helyen. Ez azt jelenti, hogy az olyan káros jelenségeket, mint például a korrupció, mindkét tradíció engedi túlburjánzani azon a küszöbértéken, amelyen túlnőve, megnehezíti az állam apparátusának normális működtetését. Weber szerint - és én teljesen egyetértek vele - a korrupciónak egy küszöbértékén felül lehetetlen az államvezetés.

Amennyiben Hamvas Béla ilyesmire gondolhatott, én csak azt tudom hozzátenni, hogy valószínű egymást befolyásolta ilyen szinten a két kultúrkör, tehát a káros alaptulajdonságok egymásra rakódva, szinergetikus effektusban bomlasztották szét a birodalmat. Ezen túl én azt vettem észre, hogy a mohamedán kultúrkör többi részében is fojtogatóvá vált a korrupció, ameddig az ortodox Oroszországban, ahol a mohamedán hatás gyengébb volt, mint a Balkánon, létrejöhetett egy nagyon erőteljes militarista szellem (kaszt), amely szervezettségében emlékeztet a nyugatira. Ez feltételez egy működőképes állami apparátust, még akkor is, ha ez a működőképesség a periodikus tömegggyilkosságok (bojárok lemészárlása) árán tartja fenn magát. Ez viszont nem volt jellemző a török államapparátusra.

Nem hiszem tehát, hogy a bizánci mentalitás ásta volna alá a török birodalmat. Amint mondtam, a mohamedanizmus erkölcsi hierarchiája a könnyen hasznossá pervertálódó jót részesíti előnyben az igazzal szemben, ami önmagában elég alapot szolgáltat az állami rendtartás zavaros működéséhez. Sőt, történelmi újkeletűségénél fogva védtelenebb a korrupcióval szemben, mint a megalapozottabb ortodox államvezetés. Itt nem föltétlenül az anyagi korrupcióra, hanem szellemi, lelki, erkölcsi-politikai korrupcióra, mindenfajta megvesztegethetőségre gondoltam.

A román parlament iskolapéldája annak, hogy mennyire működőképtelen itt egy olyan intézmény, amely egész Nyugat-Európában az önszabályozó társadalom letéteményese. Arra, hogy az iszlámmal keveredett bizánci kultúrkörben a be nem vallott, íratlan, aleatorikus játékszabályok győznek és az írott szabályokat még a Ház-elnökök sem veszik minden esetben komolyan. Mert itt ezen nem ütközik meg senki, rendjén valónak találják a parlamenti képviselők, a kormány, mondhatni mindenki egy pár újságíró és az írószövetség elnöke kivételével.

- Mi viszont ebben kell éljünk akarva-akaratlanul, miközben igényünk van arra, hogy hagyományainknak megfelelően, az igazság erkölcsi kritériuma érvényesüljön mind a mikrotársadalmunkban, mind az állami-társadalmi adminisztrációban, mert a jóság mindig a mi rovásunkra pervertálódik hasznossá hetven éve, még akkor is, ha látszólag mi húzzuk a hasznot néhanapján belőle. Ez az igényünk viszont ellenállást és feszültségeket vált ki a román politikai életben.

- Területi önrendelkezésünk akkor válik megvalósíthatóvá, amikor a román társadalom belefárad az állandó magyarellenes kampányba. Ugyanakkor ki fognak éleződni bizonyos gazdasági különbségek Erdély, Bánság és a többi tartomány között a privatizálást követően. Ennek eredményeként létre fog jönni Erdélyben a románság önrendelkezési vágya is, aminek következtében nemcsak Temesváron fogalmazódik meg a föderalizálódási igény. Ezután a történelmi tartományokban kell kiépítenünk az autonóm létezési formákat. Már csak az a kérdés marad hátra, hogy a Bánságban, Erdélyben, a Körösök vidékén és Máramaros-Szatmár vidékén van-e nagyobb esélye a parlamenti demokráciának? Szerintem van. Még akkor is, ha az itteni románság kb. 40 százaléka az utóbbi tíz-húsz esztendőben telepített kolonizátorokból tevődik össze, akkor is az erdélyi románság 60 százaléka a nyugati gondolkodásmódot vallja a magáénak. Ez elég ahhoz, hogy az itt élő magyarokkal együtt egy olyan adminisztrációs és ipari vezetőréteget hozzon létre, amely hordozója lehet annak a nyugati típusú demokráciának, amelybe bele tud illeszkedni az utóbbi évtizedekben ide telepített románság is.

Én tíz év távlatán belül látom lehetőségét a Kárpátokon inneni demokratikus kibontakozásnak. A Regátban nem látok erre esélyt.

- Ön szerint ehhez elég a gazdasági fellendülés? Nem szükséges a vallások által mégiscsak befolyásolt egyének személyiségének, autonóm öntudatának a létrehívásához a vallás-dogmatikai reformok véghezvitele?

- Én azt gondolom, hogy az erdélyi románság jó része visszatalál majd a katolicizmus valamelyik formájához. De ezen túl ismét csak azt tudom mondani, hogy a mentalitás egy hihetetlenül lassan változó beidegződési rendszer. Nem a vallás által, nem annak dogma-rendszere változásával változik meg, hanem generációk templombajárása folyamán. Az abszolut ateista nagyszülők által felnevelt gyermek is egy bizonyos vallás kultúrkörének az erkölcsrendjében lesz felnevelve még akkor is, ha a nagyszülő már azt sem tudja, hogy miként kell keresztet vetni. A gyermek ötéves koráig kap ki (vagy nem) egész életére szólóan, ha hazudik, vagy azért, hogy nem adja oda a labdáját más gyermeknek. Amennyiben változnának most az ortodoxia dogmái, azok kétszáz év múlva hatnának, most egyáltalán nem. Ránk nézve semmi pozitív változást nem várhatunk a román ortodox egyház egy esetleges reformjától rövid távon. Esetleg annyi előny származna belőle, hogy csökkentené az állam manipulatív tendenciáit, amennyiben nem maradhatnának meg pozícióikban a szekus főpapok. Az általános mentalitás azonban a legnagyobb nyitásokkal sem változtatható meg azonnal.

Arról beszélni, hogy Románián lehetne segíteni a bizánci gondolkodásmód, a bizánci értékek revideálásával, azoknak kritikai kielemzésével és az európai integrációt nehezítő árnyoldalak felszámolásával, ugyanannyit jelent, mint azon töprengeni, hogy miként lehetne Iránt kirántani az erkölcsi-politikai hínár-dzsungelből, a siíta vallás megreformálásával. Én csak a föderalizálásban látom lehetőségét az Európához való közeledésnek.

                                                                                                          Kozma Szilárd

Megjelent a Hitel 1992/8. számában, valamint

"A Kárpátok. vonala - kultúrhatár!” címmel az Európai Idő 1992. március 4-17.-i számában.

---

[1]kép-mutatás: Nem a magam, hanem a kép nevében.

Az autonómiához nem kell engedély - Ferencz Károly interjúja Borbély Imrével 1992. októberéből.

Az RMDSZ első szűk három éve 1989. decemberétől 1992. október 25.-ig úgy is felfogható lenne, mint az autonómia-program lassú, de biztos kigyöngyözésének időszaka.

De nem erről volt szó.

A kezdet kezdettétől szabályos harcot kellett vívniunk azoknak, akik az önálló magyar érdekek mentén képzelték el a jövőt, akik egy hosszú távú fennmaradást biztosító létkeretet kívántak kialakítani és ahhoz kerestek eszközöket, azokkal, akiknek a legfontosabb a konfiktusmentesség és a vélt román tűrőképességhez való idomulás volt. Ki önös érdekből, számításból, ki zsarolhatóságánál fogva, ki idegen elkötelezettség miatt, ki pedig politikai naivitásból választotta az utóbbi tábort.

Ebben az időszakban a nemzeti autonomisták vezetője Szőcs Géza volt, a legendás “Ellenpontok” egyik egykori szerkesztője, a tájbasimulóké pedig Domokos Géza, aki jó munkát végzett a Kriterion könyvkiadó élén Ceausescu rendszerben, de teljességgel alkalmatlannak bizonyult arra, hogy kitöltse az 1989-ben megnyílt politikai mozgásteret.

Borbély Imre, egyike volt azoknak, akik már a kezdet kezdetén lépésváltást szorgalmaztak, aki helyzetteremtő és nem helyzetben ragadó politikát kívántak folytatni.

1992. október 24-én ő kezdeményezte a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadását, mely első ízben nyilvánította ki egyértleműen és visszavonhatatlanul az RMDSZ autonómia-igényét. Ahhoz, hogy a Nyilatkozatot ellenszavazat nélkül fogadják el, szükséges volt, hogy a két tábor között addig egyensúlyozni igyekvő tiszteletbeli elnök, Tőkés László teljes mellszélességgel melléálljon az ügynek és érveivel porrá zúzza az akadékoskodók bölcsködését.

Az alábbi interjú a Kolozsvári Nyilatkozat megszavazása előtt készült, de lényege, gondolatisága belekerült mind a Nyilatkozatban, mind pedig a Nyilatkozat után megszületett paradigmatikus, Borbély Imre által jegyzett tanulmányokba. (BZSA)

(Borbély Imre 2004. februárjában a Borbíróság nevű étteremben Varga Júliával és Hegedüs Tamással.)

AZ AUTONÓMIÁHOZ NEM KELL ENGEDÉLY

Az alábbi interjú a választások előtt néhány nappal készült, de Borbély Imre saját kérésére nem adtuk közre. Az újdonsült képviselő által akkor megfogalmazottak viszont semmit sem veszítettek időszerűségükből, különös tekintettel arra, hogy az október 23.-án kezdődő kolozsvári KOT-tanácskozáson valószínűleg terítékre kerülnek mind a választások előtti, alatti és utáni események, mind az RMDSz működésének hiányosságai. Az Országos Elnökség egyik tagjának alábbi gondolatai akár vitatémául is szolgálhatnak.

 - Ön szerint miért távolodhatott el az RMDSz-tagság a vezetőségtől?

 - Elsősorban az RMDSz-re jellemző mérsékelt vezetésért, amely mellesleg Domokos Géza egyeduralmát is jelentette. Ez a vezetési stílus kiábrándította népcsoportunkat a szervezetből már felemás eredményeinél fogva is.

- Az RMDSz-en belül törés következett be, új és új platformok keletkeztek, tehát a monolit vonásoknak gyakorlatilag már hírük-hamvuk sincs. Meglátása szerint hogyan lehetne majd egységesen képviselni ezt a sokszínűséget a következő parlamentben?

- A széthúzás főleg az érdekellentéteknek köszönhető, a platformok viszont világnézeti különbözőségek eredményeképpen jöttek létre.

Ezek többnyire a romániai magyar sors gyökeres változását óhajtják. A világnézeti másság akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egyesek csak a román hatalommal való paktumban látják mind személyes sorsuk, mind pedig népcsoportunk jövőjének megoldását. Ezzel a nézettel nem tudok egyetérteni, hiszen rövid- vagy hosszú távon asszimilációnkat segítené elő.

Szerintem minden magyar érdekképviseletnek kötelessége, hogy nemcsak az erőszakos, hanem a természetes asszimiláció ellen is harcoljon. Ilyen szempontból nagy feszültségek keletkezhetnek a mostani választásokat követő kormányalakítás idején.

Valószínű, hogy azok az erők, amelyek kizárólag a román hatalommal való együttműködésben látják megoldhatónak problémáinkat, még egy olyan koalícióval is készek lennének kollaborálni, aminek meghatározó ereje az utódkommunisták adják. Elképzelhetőnek tartom, hogy a választások eredménye alapján egyharmad Konvenció, egyharmad Petre Roman-féle Front és egyharmad nemzeti-kommunista képviselő alkotja majd az országgyűlést. A szekuritate volt technokratáit felölelő Roman-Front szerintem közeledik a DK-hoz, ami érdekes kombinációhoz vezethet.

Én személy szerint szembeszállok majd az ilyenféle labanckodással.

Az ellentétek megoldását távlatilag kizárólag az autonómia kiteljesedésében látom, tehát népcsoportunknak az önrendelkezési elv szerinti olyan szerveződését, amelynek alapja egy belső, azaz magyar választás lenne. Úgy látom ezt keresztülvihetőnek, hogy a soron következő RMDSz-kongresszus fogadjon el egy ilyen értelmű elvi döntést és a kongresszuson megválasztott vezetőségnek ne legyen más feladata, mint ezeknek a választásoknak a megszervezése. Így létrejöhetne egy magyar parlament Romániában és ennek a magyar parlamentnek lenne része a bukaresti parlamenti frakció, és úgy gondolom, hogy e 40 ember mellé még körülbelül 60-an csatlakozhatnának. Csak ily módon látom biztosítottnak a demokrácia elvét, s így mindenki legitimnek fogadhatná el ezt az irányítást. A mai irányítás véleményem szerint nem más, mint ügyes taktikázás, klikkek formáját öltött Domokos-egyeduralom.

- Merész elképzeléseket vázolt fel, csakhogy a többség eddig is tapasztalt intoleranciája kétségessé teheti szándékai megvalósulását.

- Szerintem ez nem olyan elképzelés, amelynek megvalósulásához bárkitől engedélyt kellene kérni. Ezt egyszerűen végre kell hajtani. Hál'istennek, precedensek már vannak, például a koszovói albánok által megalakított miniparlament, noha nekik sem ment simán. Milosevics nem ismeri el ennek a parlamentnek a legitimitását, mégis működik, és Európa is elfogadja hivatalos képviselet gyanánt. Szervezés és eltökéltség kérdése, hogy ez nálunk is megvalósulhasson.

- Most pedig dióhéjban saját választási programjáról.

- Programom kidolgozásakor abból indultam ki, hogy népcsoportunk szervezetlen, motiválatlan és csüggedt, mert nem lát jövőt, külföldi képviseletünk pedig szinte nem létezik. Mindezt Domokos Gézának a vezetési stílusára lehet visszavezetni, és meg merem kockáztatni a feltevést, hogy akaratára is. Ennek a politikának egyetlen mentsége az, hogy deffenzív mivolta folytán megerősödési lehetőséget nyújt a román ellenzék számára. Aki ebben részt vett, ne várjon hálát senkitől.

Még négy évig ugyanezt a politikát folytatni szerintem felelőtlenség, illúzióhajhászás, sőt, felvállalt ügyünk szabotálása lenne. Az eljövendő program reálpolitikai útja az önrendelkezési elv alapján kidolgozott területi, működési és kulturális autonómia. Ez azért fontos, mert jelenleg nem csak az asszimiláció az, amely rágja és fogyasztja népcsoportunkat, hanem az elvándorlás is.

Mert egyfelől hatalmas gazdasági és lélektani nyomás nehezedik ránk, másfelől csábít egy sokkal jobb gazdasági helyzettel kecsegtető anyaország. Ahhoz, hogy ezekkel a gyászos következményekkel szembenézzünk, elhárítsuk őket, gondolom nincs más út, mint egy jövőbeni kibontakozás hitének garantálása. Ez az egyetlen életképes alternatíva, hiszen határmódosításról a jelenlegi körülmények között szó sem lehet.

- Hogyan látja megvalósíthatónak a területi autonómiát a szórványmagyarság esetében?

- Nyilván a területi autonómia a tömbmagyarság esetében valósítható meg. Persze ez nem jelenti azt, hogy elvész a szórványmagyarság, hiszen ez is megszerezheti magának a kulturális és működési önrendelkezés jogát.

                                                                                                          Ferencz Károly

(Borbély Imre 2004. áprilisában a Maligán étteremben Juhász Andrással és Gonda Lászlóval.)

Megjelent az Erdélyi Napló 1992. október 1.-i számában.