Tőkés László Temesvárra érkezik

Borbély Imre Tőkés László révén kapcsolódott be a politikába, barátja és harcostársa volt a nemzetéért az életét kockáztató későbbi püspöknek és önrendelkezésért, autonómiáért küzdő politikusnak. A "Harc a nemzet érdekében" című kötet gerincét képviselő interjúban, amit Tóth Károly Antal készített, így emlékezik megismerkedésükre:

(Tőkés László a torjai Árpád szobor avatásán. A kép legszélén Borbély Imre)

Tőkés László Temesvárra érkezik

TKA: Tudod-e, milyen események előzték meg Tőkés László Temesvárra kerülésének történetét?

BI: Őt 1986-ban helyezték Temesvárra. Addig semmit nem tudtam róla, azt sem, hogy kicsoda. Rövidesen híre ment, hogy jó magyar ember, és gyűjti a magyarokat maga köré. Mi is csatlakoztunk.

Amikor adásba került a Vele készített 1989-es Panoráma interjú, összehívtam a családot, és elmondtam nekik, hogy mit közvetítenek. Az adást mindegyikünk látta. Az apámnak nem kellett sokat magyarázni. Úgy véltük, hogy László körül megritkulnak majd az emberek, a mi helyünk annál is inkább ott van. Ez kockázatos lesz az egész családra nézve, de ezt vállalni kell. Nekem nagyon fontos volt az édesapám hozzáállása.

TKA: Ő mit mondott erre?

BI: Csak rábólintott. Végigharcolta az ostromot Budapesten, és a kevés túlélő közé tartozik. Nem vett részt a kitörésben, mert korábban már kiküldték. Elhárító tiszt volt, tehát az infiltrációhoz, az ellenséges területre való „beszivárgáshoz” nagyon jól értett. Neki a körülzárt Florian Geyer hadosztály és a honvédség részéről kellett volna a többi Waffen-SS-hez információkat juttatnia, hogy merre tanácsos a felmentő csapást végezni. Ami végeredményben kudarcba fulladt.

Apám összekötő tisztként működött, így menekült meg. Mert a kitöréskor nagy valószínűséggel ő is az életét vesztette volna. Hiszen többtízezer halottja volt a kitörésnek. És talán ezer túlélő. Ha nem is lehet teljesen pontosan tudni a számokat, ezek voltak az arányok. Mert árulás történt. Valaki elárulta az oroszoknak az egész kitörési tervet, s azok már ott várták őket az ágyúkkal. Az Ostrom utcán jöttek le, ahol patakokban ömlött a vér. Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, de úgy mesélték az öregek, hogy az orosz tankok csúsztak, nem tudtak fölmenni, olyan síkos volt az utca burkolata a vértől.

TKA: Hogyan alakult Tőkés Lászlóval a kapcsolatotok?

BI: Világnézetünk elég nagymértékben egyezett, így intellektuális szempontból harmonikus volt a viszonyunk. Amíg szabadon mozoghatott, kölcsönösen meglátogattuk egymást, miután házi őrizetbe került, mi közvetítettük a híradásainak egy részét. Ha valaki be akart menni Lászlóhoz, ha egyáltalán beengedték, megmotozták befelé is, kifelé is. A vasárnapi istentiszteletek alkalmával, amikor félezer ember vett részt a zsúfolásig telt templomteremben, erre nem volt mód, a biztonságiaknak aránytalanul nagy erőket kellett volna ehhez mozgósítaniuk. A volt menyem rendszerint a templomból távozó tömeg elején volt, bement Lászlóékhoz, megkapta az üzenetet levél formában, majd kiment a tömeg derékhadával. Az üzenetet a budapesti Kovács Miklós emberei vették át tőlünk és csempészték át a határon, például az alumíniumkeretű hátizsák csöveibe rejtve. Fetés Gábor volt az első üzenetvivő, a korábban Bégány Attila által vezetett V. kerületi MDF (Magyar Demokrata Fórum) egyik alapembere, akik később konfliktusba keveredtek a végül az MDNP-t (a Magyar Demokrata Néppártot) megalakító puhány MDF-vezetéssel, a kilencvenes évek közepén. Vele igen jól szót értettünk nemzetpolitikai kérdésekben.  De ez egy más történet. Volt két nagyon kedves, politikailag naiv fiatal, akik a jó ügyet akarták szolgálni, majd az utolsó üzenetet a december 15.-i gyertyás tüntetésről Barna Andor vitte, aki az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) tagja volt. Vele vitatkoztunk többek között a „négyigenes népszavazásról”, melyet már akkor Pozsgay Imre államelnökké választása elleni demagóg akciónak tartottam. Ő persze védte a mundérja becsületét.

TKA: Voltak-e még emberek, akik hozzátok hasonló módon segítettek?

BI: Igen, de nem tudtuk meg, hogy kicsodák. Róluk csak később jutott hozzánk információ. És jó volt így, László ezt is jól csinálta, hiszen ilyen esetben, ha valaki lebukik, ismeret hiányában vallatás alatt sem buktathatja le a többit.

A temesvári tüntetések kezdete

BI: Érdemes megemlíteni, hogyan jött létre a gyertyás tüntetés. Erre úgy került sor, hogy Tőkés László a december 10.-i istentiszteleten közölte: 15.-ére van kitűzve az erőszakos kilakoltatása, és kérte a gyülekezetet, hogy minél nagyobb számban legyenek ott a parókia körül. Legalább szemtanúi legyenek másnap az államhatalom e gyalázatos gesztusának. A hívők reggeltől gyülekeztek is. A járókelők közül többen – zömükben román emberek – megálltak, és érdeklődtek, hogy miért e csődület. A hívek megmagyarázták a helyzetet, aminek eredményeképpen estére már a tömegnek nagyjából fele román emberekből állt, akik jelenlétükkel szolidarizáltak a Ceauşescu rendszer önkényével szembeszállni merő magyar pappal. Másnap, december 16.-án, egy szombati napon is elmentünk a parókiához.

Az első, a 15.-i gyertyás tüntetés csendes volt. Másnapra ennek híre terjedt, mert a villamosok ott jártak el a tett színhelyétől harminc méternyire, és a villamosokból az emberek láthatták, hogy van ott egy kisebb tömeg gyertyákkal. A hír hatására a következő napon mások is jöttek.

Szombaton egész nap tartott a tüntetés, mely akkora volt, hogy a hatóságok megjelentek Lászlónál, és tárgyalásokat kezdtek vele, hogy most mi legyen. Nyilvánvaló, nem akartak nagy ribilliót. László akkor nyugtatta a tömeget, és azt mondta, hogy ő nem akar politikai tüntetést, ő az egyházon belüli igazságosságot akarja. Ez volt a mondandójának a lényege.

Viszont olyanok is eljöttek, akik politikai karaktert akartak adni a tiltakozásnak. 

(folytatása következik)