Wednesday, September 12, 2018

Vass Csaba: Hárman voltunk


1994-ben, újkori demokráciánk leggyászosabb választását követően az RMDSZ Borbély Imrét delegálta az MSZP kongresszusára.

Nem állom meg, hogy ide ne szúrjak egy jellemző sztorit, mely még most is, a nem szűnő gyász dacára mosolyt csal az arcomra.

A kongresszus végén valamelyik MSZP-s vezető azt mondta, hogy „akkor énekeljük el együtt a dalt”. Apám, aki az első sorban ült , felállt, azt hitte, hogy a Himnusz következik. Amikor az MSZP-sek rázendítettek az Internacionáléra, akkor teljes természetességgel leült. Mellette igen jóravaló kisebbségi vezetőnek volt helye a Kárpát medence másik szögletéből, hadd ne mondjam a nevét. Nekiállt cibálni apám zakóját vállmagasságban, állva odáig ért ugyebár a keze, fogai között szűrve, hogy „állj fel, állj már fel, mert botrány lesz”. Apám a harmadik noszogatásra szintén a foga között szűrte az üzenet: „hagyj békén, mert behúzok egyet.” Nem lett botrány. Apám viszont gazdagodott néhány jó kapcsolattal.

Akkor még úgy tűnt, hogy van esély arra, hogy az MSZP nemzeti irányba fejlődjön. Pokol Béla több harcos publicisztikában is amellett érvelt, hogy a nemzeti erőknek össze kellene fogni az MSZP-vel, különben az SZDSZ mindent tönkretesz a magyar kultúrában és oktatásban. Végül nem úgy lett, szerencsére, a kártétel nagy volt, de nem helyrehozhatatlan.

 Apám értelmszerűen a nemzeti szárny politikusaival kereste a kapcsolatot, Kósa Ferenc filmrendező elfogadta meghívását a paradigma-konferenciára Székesfehérvárra 1995-ben, Lábodi Lászlóval a 2004-es népszavazásig jó viszonyban volt (apám mindenkit nemzetárulónak tekintett, aki nemmel szavazott vagy nemmel szavazásra buzdított s meg is szakította velük a kapcsolatot), halálig tartó jó barátságot ápolt Pozsgay Imrével és a jeles politikus háttéremberével, Vass Csabával, akiről kevesen tudják, hogy Bogár Lászlóhoz mérhető szellem, mind a lényeglátást, mind a műveltséget illetően.

Az Ő búcsúszavait olvashatjuk lentebb.



Vass Csaba:

Hárman voltunk



Hárman voltunk, Imre, Ernő s jómagam, mint a hegyek címerünkben, mint a színek zászlónkban, és mint a magyar igazság. A hegyek jogos tulajdonunkat-területünket, a Szent Korona szakrális testét, a színek tulajdonságainkat: a napot, Arany Atyácskát, a nappali után az éji világosságot, a Holdat, a fehéret-ezüstöt – mint Árpád zászlajában – Ezüst Anyácskánkat, a zöld, Atyácskánk és Anyácskánk által felemelt szakrális létünket jelölte ki számunkra.

Ami együtt az igazságban való rendíthetetlenséget tette ki; aki magyar: nemes, s ezért csak az igazat gondolhatja, vallhatja, teheti. Háromszorosan is: amily igaznak látszik, amelyet megvalósíthatunk, s amely a legmélyebben, s ezért mindételen mindig folytathatóságot biztosít. Aki magyar, az a hozzá illő, a látszólagos és a megvalósítható, azaz a hamis és a gyenge igazsággal szemben csak a Világ Világosságát, a létigazságot, az erős, magabiztos, és rendíthetetlen igazságot élheti és éli. S ha már nem élheti, akkor, mint szent állatunk, a Pelikán, önfeláldozóan, hogy utódai visszatérhessenek ez útra, harcba száll érette.

S amíg harcról volt szó, bajunk nem volt semmi. Legyőzni még az eredetünket, s létünket meghatározó-szabályozó léttörvényeinket, s becsületünket elorzó, s a maga érdekeinek megfelelővé átmaszkírozó, írásos emlékeinket és hordozóit megsemmisítő, a megmaradtakat raktárak mélyére záró tolvaj bandák sem tudtak. Emlékezzünk bátran, bár hamis diplomácia ügynökei tiltják, Pozsonyra, s arra, hogy évszázadokkal később az elpusztításunkra a törökkel szövetkező, a mai migrációt szervező, magát európainak nevező hordák ellen mi védtük meg Európát, az igazit, s velünk együtt az útról letért szövetkezőket is.

De vigyázz, ne tévesszen meg: életünket csak a látszat révén, létezői voltunkat a megvalósíthatósággal szabályozó, ember kitalálta normáinkat csupán a gyenge igazsággal méricskélő megoldások merőben idegenek tőlünk, a hármas, vagyis a létigazságot élőktől. Ellenségeink, akik éppen ezért ellenségeink, maguk is felismerték, ha és amíg érintetlen Szentkorona szakrális teste, míg ennek létét a háromszoros, a létigazság és ennek megvalósításán őrködő igazságőrző, csak az ilyet tekintélynek elismerő és ezért csak ennek tiszteletet adó magyar létezik, addig esélyük sem lehet a győzelemre, tulajdonságaink kiforgatására. Addig a létigazságot nem áldozhatják fel a megvalósíthatóság oltárán, az ebben tekintélyes életet és szimbólumait nem cserélhetik el az önzés hivalkodó látványosságával fölénk tolakodó experimentumaival, s a tiszteletet nem a megvalósíthatóságban hivalkodóknak kiutaló hamisítással.  S nem tehetik, az összes többi embert, Isten szent teremtményeit, alacsonyabb rendű, s kiirtható, feláldozható tömeggé.

A hivalkodó megvalósíthatóság magának vindikáló és a folytatható igazság európái közti évezredes küzdelmek, bár világháborúkkal kívánták lezárni, nem értek véget – s ismét egy magyar állt ki Európáért, mi több Euramerikáért. Amely éppen most kezd öntudatra ébredni: az USA és Európa ma két és fél évszázad után végre Euramerikaként kezdte felemelni fejét Amerópa ellenére is és éppen a földi életet veszélyeztető és ember-milliárdokat áldozni: temetni tervező torzultságával szemben.

S hogy ez megtörténhetett, abban hármunk közül az először távozó Imre barátunknak, kiemelkedő szerepe volt. Persze, egy embernek a történelemmel szemben, vagy érte, csak vajmi kevés lehetősége lehet, ha nem a hatalmi centrumban áll. De itt nem is arról a magyarságát őrző erdélyi és világmagyarságbéli sokaságról kell szót ejtenünk, akiknek Imre utat mutatott, s értük és velük felelősséget vállalt. Hatása ennél sokkal tágabb: világméretű volt. Nem, nem túlzás, csak érteni kell a "hatás" miben létét. Egy celebnek a hatása a média-zombikra terjed ki, a politikusoké még ennél is kevesebbre, az ideológiai élő-halottakra. Akik elhiszik, hogy akkor képviselhetik a velük szemben szövetkezők egységével szemben a nemzetet, ha ellenséges pártokra szakítják szét a védeni kívánt nemzetet. Imre hatása ugyan egyre gyöngülő hullámokban, de a világ minden szögletébe elért, s nemcsak mert a Magyarok Világszövetségének meghatározó főtisztje volt, hanem, mert példája a nyelvi, politikai népi határokon túl is képes volt megszólítani és reményt adni a világnak az ő példájára éhező és abból erőt meríteni akaró mindennapi hősei számára. Amint a maga korában minden magyar, manapság minden ember érti a furcsa szavakat, s nem szájtátva bámul, mint a költő által megénekelt szerencsétlen megtévesztettek, "akiknek ha eszmélnének, eszme csak az övék jut eszükbe." A meglett ember érti az igaz szót, s megbecsüléssel és tisztelettel tekint arra, aki szóhoz éppen az igazságot engedi jutni.

Imre számára kétféle ember létezett: a magyarokért élő, s a másik, aki hitből, érdekből, vagy csak tudatlanságból - éppen ellenére. Nem tévesztette meg a párttagság sem, mert tudta, felismerte, hogy kivált a mi országunkban,a magyarságért, azt a keveset is, ami később már nem is volt kevés, csak a párton belül lehetett: a nemzeti baloldalon. S egy hitszegő, ellenségeink által a miniszterelnöki székbe ültetett, de már előtte árulóvá lett: mezőgazdaságunkat, s iparunkat leépítő "politikus" szava nem tartása zárta ki a nemzetből a "baloldalt," és vele együtt az őt magasra emelő mozgalom, a népiek mozgalmának minden tagját.

Egy sem kerülhetett kormányába közülük, liberálisok annál inkább. Olyanok is, akik egyetlen törvénnyel: a "csődtörvénnyel” az egész magyar gazdaságot térdre kényszerítették, s ezzel fillérekért játszották át a – nem baloldali sztálinistáknak -, illetve külföldnek. Imre tudta, hogy a nemzet ellen éppen az ősi önkormányzatok önkormányzata helyére kényszerített, jobb és baloldalra szétbontása, s egymásra uszítása a leghatásosabb fegyver, s hogy csak az egymással összefogásra elszánt nemzeti jobb és nemzeti bal állhat ellent a kívülről-belülről rontó támadásoknak.

Tudta, hogy ha vannak, akik jobb oldalt mondanak, hogy ne legyenek nyomorékok, baloldaluknak is lenniük kell. Persze nem nemzetközi, hanem nemzeti baloldalnak – ha már egyszer szétszakították a nemzetet. S a nyakunkra ültették a nemzetközi jobb és baloldalakat. Vallotta, hogy ellenükre kell felszabadító harcot vívnunk. Sokszor beszéltünk erről, s együtt csalódtunk a nemzeti jobb és a nemzeti bal élére saját tehetségük és általunk is állítottakban. Akik nem értették sem a kétféle jobb-baloldalt, sem azt, hogy az "észrevétlenül elavult modernizáció" helyett már a globalizáció korát éljük, egy új létmódét, ahol minden megváltozott, s hogy ezért nekünk velük kell változni, s közben megmaradni magyar nemzetnek, Szentkorona országának. Ők nem elárulták, csak elhagyták posztjaikat, s a hamis jobb-bal valamelyikébe besorolás helyett személyükben akartak hősök lenni, s csak minket támadtak hátba – miközben már nemcsak egy médiával, hanem egy más, egy globális, puha hatalmi gépezettel, a "producenssel" álltak szemben eszköztelenül. Ma már, szerencsére nemcsak a médiát, de a producens egy másik oszlopát, az idegen egyetemeket is próbáljuk visszavenni, s folytatjuk a producens többi, nemzetünket "xenáló" intézményével együtt a visszavételt is. Hosszú harc árán már lehet országunkban szkíta kisebbséginek lenni, s szkíta önkormányzatot is újraalkotni. Imre mindezeket is felismerte, s például a Vatikáni Zsinat ördögi mesterkedéseit is megmutatta mindenkinek.

Hárman voltunk, emlékeztetek újra, mint a magyar igazság. Ernő már régen felzárkózott műveivel Imre mellé az igazság kutatásával és publikációival, s a magam szerény eszközeivel igyekszem én is. Imre azonban ezen is túl látott. Tudta, hogy a magyar igazsághoz a negyedik, a ráadás is elkerülhetetlen, a folytatás. S mindenki okulására, fiában a "ráadást" is megadta nemzetünknek.

Áldott nyugalmat Számára, hogy aztán majd Onnét segíthessük, újra hárman, nemzetünket.

No comments:

Post a Comment