Vágó Bálint: Borbély Imre emlékére

A Transindex nevű balliberális portál sosem tartozott a kedvenceim közé. Annyit viszont el kell ismerjek, hogy e portál Disputa rovatának köszönhetek több életre szóló barátságot. És ha azt nézem, hogy az a két ember, akivel itt találkoztunk először – név szerint Ferenczi Attila és Strahl Zoltán - kikkel ismertetett össze a későbbiekben, akkor tucatnyira nő azok száma, akiket implicit e portál vitarovatának köszönhetően ismertem meg és máig nagyra tartok.

Közülük való Vágó Bálint, aki anno dacumál a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái közé tartozott, azok közé, akik nem fogadták el Toroczkai László vezetési stílusát s végül külön szervezetet alapítottak Egyesült Magyar Ifjúság néven.

Bálint egyike azoknak, akikkel apám is, jómagam is úgyszólván minden fontos értékrendi kérdésben egyetértettünk, különös tekintettel a nemzet sorskérdéseire s egyike azon keveseknek, akikkel apám „szemmagasságban” tudott egyik kedvenc témájáról, a haditechnikáról eszmét cserélni.

Miután Bálint Nagykörűbe költözött sajnos ritkultak találkozásaik és találkozásaink, de a „nemzetpolitika” nevű levelező listának köszönhetően heti rendszerességgel vagy egy pezsgő több napos vita esetén akár napi rendszerességgel cserélhetünk eszmét.

Alább Vágó Bálint búcsúszavait olvashatjuk.

Vágó Bálint:

Borbély Imre emlékére

Amikor megkaptam Borbély Imre halálhírét, bevallom őszintén, elsőnek az önző érzés tolakodott elő: mi lesz most velünk?

Úgy alakult az életem, hogy Imrével jobbára csak a távolból tartottuk a kapcsolatot és messzebbről követhettem nemzetépítő munkásságát. Családommal egy kis Tisza menti faluba költözve próbáltunk megkapaszkodni, nem gondolhattam arra, hogy ellátogassak barátom vendégszerető otthonába.

Azt gondolja az ember ilyenkor, hogy majd bepótoljuk az elmaradt találkozásokat.

A ritka összejövetelek közötti időt segített áthidalni az info-kommunikációs forradalom eredményeként kiszélesedett internet, hiszen hellyel-közzel az internet robbanásszerű magyarországi elterjedésének idején kezdődött ismeretségünk és barátságunk, amiért hálás vagyok a Sorsnak. Sok-sok bitté alakított betű hozta-vitte a gondolatokat két találkozás között.

Éltetve a megnyugtató tudatot, hogy ha a távolban is, de ott van Imre és kiterjeszti jótékony hatását „a fiatalságra” - gyermekein kívül többünkre, akik körülötte időközben lassanként családos felnőttekké formálódtunk. Gondolom, remélem, hogy öröme telt ezt az emberré alakulást látni, hiszen megvolt a maga része benne.

Szerencsémnek tartom, hogy lehetőségem volt megismerni öreg, háborút megjárt, egykori magyar királyi honvédtiszteket, mint a keleti fronton eltűnt nagyapám ludovikás évfolyamtársát, az utolsó huszárok egyikét vagy egykori vadászpilótákat, akiknek megcsodálhattam életük alkonyán, esetleg rokkantan is, bámulatra méltó tartását. Általuk megsejthettem valamit az ő idejük szellemiségéből.

Ezt az élő szellemiséget láttam viszont Borbély Imrénél.

Igazi parancsnoki egyéniség volt, 1848-as honvédtábornokot idéző megjelenésével, orgánumával, hatalmas tudásával és bölcsességével, atyai szigorával, vita hevében villámló tekintetével, amit kellemesen oldott barátságos jó kedéllyel, egészséges, férfias nevetéssel.

Szerencse és szerencsétlenség egyben, hogy Imre nem vezethetett minket harctéren, a még reánk váró harcokat nélküle kell megvívnunk, maradt utána kínzó űr és az a harcos szellem, amit közvetített és ami örökkön itt lebeg felettünk, míg magyarok élnek a Kárpát-medencében.

Tehát jobban tesszük, ha fölemeljük a fejünk, mert nem tetszene neki, ha elhagyjuk magunkat.

A legkiválóbb magyar borok kóstolása közben ismertem meg Borbély Imrét, a jó magyar bor és mélyen tisztelt barátom összekapcsolódtak tudatomban. Minden pohár borban, mit ezután elfogyasztok benne lesz Borbély Imre emléke, egyben egy-egy sor ima érte.

(Vágó Bálint barátok körében 2018. március 15-én a Békemenet után. 

Apám is eljött volna, ha megéli.)

Nagykörű, 2017. március 5.-én,

az 1849-es szolnoki csata évfordulóján