Bodó Barna: BORBÉLY IMRE

Apám tiszteletére összeállított emlékkönyvben a felkért szerzők írásai mellett helyet kaptak a sajtóban valamint a világhálón közzétett megemlékezések is. Elsőként, a szerzőket abc sorrendbe téve Bodó Barna újságíró, politológus sorait teszem közzé a blogon.

Bodó Barna:

BORBÉLY IMRE

Elmentél.
Űrt hagytál. Személyeset is, de ezen túl is.

Az általad képviselt felkiáltójel fog hiányozni szű­kebb és tágabb világunkból.
Képviselt? Te voltál a felkiáltójel.

Úgy hallgatni, mint Te, senki sem tud/ott. Olyan so­katmondóan. Olyan lel­ket rázóan. Olyan számon ké­rő­en.

Tekintetedre sokan, sokáig fogunk emlékezni. Minden benne volt azok számára, akik figyelnek másokra, figyelnek eseményekre, figyelnek fo­lyamatokra.
Örökséget is hagytál ránk, meg kér­dőjeleket.

Mi van társnemzet mivoltunkkal? Az­zal az elméletileg megalapozott, politikailag szükséges értelmezési ke­rettel, amely lehetővé teszi az auto­nómia-diskurzus áthangolását, új re­giszterbe emelését. Ízlelgetjük a szót: társ a nemzeti mivoltban. Nem kisebbség, ha­nem társnemzet. Miért ne volnánk? Hányan élnek Lu­xem­burg­­ban? És Cipruson? Nemzetek, ugye, ki be­szél ar­ról, hogy hol a határ, hányan alkothatnak nem­zetet…

Te 1991-ben vi­lágosan láttad: jövőnk csak akkor lesz hosszú távon, ha sorsunkról magunk döntünk. Láttad és vallottad ezt akkor, amikor az autonómia szó kapcsán sok politi­ku­sunkat kirázta a hideg, amikor a kifejezés maga félelmet gerjesztett a leg­felsőbb politikai körökben.
Láttad azt, amit az utóbbi időben vallanak/vallunk egyre többen: jövőnk biztosítéka, az autonómia elő­fel­tétele a nemzeti többség és a magyar ­közösség kö­zötti párbeszéd a kö­zösségi lét jogi kereteiről. Pár­beszélni az autonómiáról ma Romá­niában nem le­het. A román politikus alapviszonyulása: kizárt, mert nem­zetellenes, al­kotmányellenes. És nem hallja meg az érveket, hogy egyik állítás sem igaz.

Te nem vitázni akartál, hanem át­lépni egy másik re­giszterbe, ahol a zsigeri elutasítás elkerülhető. Vajon miért állt el a romániai magyar köz­kép­viselet az auto­nómia-diskurzus közéleti fenntartásának ezen lehető­ségétől?

Nem Tőled kérdem, Imre, de Rád való hivatkozással.

És látom a tekintetedet, amitől a potenciális vá­laszadó megáll mondata közepén, és arra kényszerül, hogy vessen számot önmagával, a helyzettel.

Soha nem vitáztunk, de sokszor néztél rám is azzal a tekintettel.

Na nem akkor, amikor a Kolozs­vári Nyilatkozat szö­vegét megbe­szél­tük, amikor az elvekben meg­álla­podtunk és fogalmaztuk. Hanem akkor, amikor mások­kal hajlandó voltam elnéző, úgymond megértő lenni…

Abban a tekintetben nemcsak villogó számon­kérés, de játékos lángok is felcsillantak. Pl. akkor, ha szóba ke­rült egyik-másik közéleti szereplőnk tur­pissága, átlátszó magamentési kí­sérlete. Mások megal­kuvásait ekként nyugtáztad.

Magad számára maradtál felkiáltójel.

Aki nem enged a 48-ból. Aki szá­mára labanc csak azért létezett, hogy mások is lássák, mitől kell elhatá­ro­lód­ni.

Jó volt tudni, hogy ott állsz a strázsán.

Eszmei értelemben ott is maradsz.

(Fotókat kerestem a bejegyzéshez, végül hármat is leltem, jó hangulatúakat, egy 2007-es balatonboglári közös kiruccanásunk életképeit.)

(A Kukorica  csárdában)

 (A boglári parkolóban)

 (Légli Ottó pincéjében)

Megjelent a Heti Új Szó 2017. február 2-i számában.