Simon Judit beszélgetése Borbély Imrével Nagy Benedek Tőkés László elleni támadásával kapcsolatban

A több mint negyed évszázada, 1994. december 20-án kirobbant Nagy Benedek-ügy a rendszerváltás utáni történelem legaljasabb legbecstelenebb, legigazságtalanabb, de ugyanakkor legleleplezőbb akciója volt.

Megmutatta, hogy az RMDSZ kollaboráns („mérsékelt”, labanc, megalkuvó, tájbasimuló, kevésbé informáltak kedvéért Markó-párti) szárnyának semmi nem szent, hogy bármikor képesek az evidens magyar érdekekkel szembe menni, egy ártatlan embert meghurcolni a legképtelenebb rágalommal, kisstílű hatalmi taktikák kedvéért.

Tőkés László több okból is szálka volt nemcsak a Ceausescu-i államhatalom, de az 1989 után konszolidálódott román vezetés szemében.

A magyarellenességgel átitatott román politikai elit mindmáig nem tud mit kezdeni azzal a történelmi ténnyel, hogy a Ceausescu házaspár bukásához vezető eseménysor elindítója egy bátor magyar pap volt.

S nem elég, hogy ő volt a „forradalom szikrája”, ahogy nevezni szokták a sajtóban, de nem elégedett meg forradalmi érdemeivel, hanem az elnyomott magyar közösség élére állt s mindmáig annak érdekeit képviseli minden lehetséges fórumon.

Ennek köszönhető, hogy már az 1989 decemberi események után egy évvel, a román sajtóban megrágalmazták azzal, hogy besúgó lett volna, ami nyilvánvaló, időközben a román átvilágító bizottság által is cáfolt képtelenség.

Ezt a rágalmat karolta fel egy RMDSZ képviselő, Nagy Benedek 1994-ben, akitől elvbarátai nem voltak hajlandóak elhatárolódni, beleértve Markó Béla szövetségi elnököt is, aki ahelyett, hogy elítélje a RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak egyaránt felmérhetetlen kárt okozó képviselőt, válságstábot hívott össze, hadd ivódjon be a képtelen rágalom minél mélyebben a köztudatba.

Végül Nagy Benedeket elítélte az RMDSZ Etikai Bizottsága és a Szövetségi Képviselők Tanácsa, de végül a Markóék által dominált kongresszus mindössze SZKT-tagságát vonta meg.

Pár évvel később pedig Markóék a vallásügyi államtitkárságon találtak neki pozíciót az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának keretében.

A harminc ezüst ugyebár..

Erről szól az alábbi blogbejegyzés melynek felvezetése saját, részletesen dokumentált írásom a Nagy Benedek-ügyről, ezt követi Borbély Imre e témában fogant interjúja.

A következő interjú megértéséhez elengedhetetlennek érzem ideilleszteni a Nagy Benedek-ügyről szóló fejezetet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikatörténet negyed évszázadát összefoglaló kötetemből.

Az 1994-es év a "koaguláció"[1] évének tűnt, nemcsak Magyarországon, hanem az RMDSZ-en belül is.[2] Mint utóbb kiderült, a bőven több, mint kétharmados parlamenti többséget és a média kb. 80%-át maga mögött tudó koalíció képes volt elveszteni a soron következő választásokat, az RMDSZ-en belül viszont tényleg koaguláció történt, más szóképpel élve megkötött az ügyből s nem az ügyért élő nómenklatúra betonja.

Feltehető, hogy ebben volt valamiféle szerepe a magyar kormányváltásnak is, de a fejlemények magyarázhatónak tűnnek pusztán az RMDSZ-en belüli jelenségeket vizsgálva. Megszilárdult az RMDSZ élén egy többé-kevésbé zárt elit, melynek a pozícióban maradáshoz való egzisztenciális kötődése az idők folyamán egyre erősebbé vált. Mely nem volt érdekelt a belső választások megtartását kikerülhetetlenként tételező autonómia program megvalósításában, hiszen a választás a meglevő és önkonzerváló hatású túlhatalom[3] dacára szükségképpen magában hordozza az elitcsere lehetőségét is.

1994-ben szakadt végképp ketté a brassói kongresszus által megszabott lépésritmus és a szervezet valóságban megtett akadozó lépéssorozata. Az Önkormányzati Főosztály lényegében semmit nem végzett el a rárótt feladatok közül, a kataszter felállításának, a belső választásoknak az ügye szinte semmit nem lépett előre. Sőt, az RMDSZ ölébe hullott adattár, a Szövetség oktatási törvénytervezetét támogató közel félmillió állampolgár névjegyzéke (állítólag nem szabotázs, hanem dilettáns mulasztás során) nemhogy digitalizált nyilvántartás készítése nélkül, de fénymásolás nélkül került ki a Szövetség kezéből. Egyre nyilvánvalóbb lett: a kötélhúzás ezután a döntéshozó pozíciókat birtokló kerékkötők és a program megvalósítását "kívülről" szorgalmazó, Tőkés László nevével fémjelzett tenni akarók között fog folyni.

Tőkés László, aki a körvonalazódó magyar külpolitikai orientációváltás ellen már a választások előtt több ízben felemelte a szavát, kifejezetten kényelmetlenné vált nemcsak a román hatalom és a lassan, de biztosan a neptunista irányzat felé sodródó RMDSZ-es csúcsvezetés, de immár az új magyar kormány számára is. Csak ezzel magyarázható az az ismételt, igen súlyos félretájékoztatás, mely alapot szolgáltatott Nagy Benedeknek, hogy megírja "Mind nem vagyunk bűnösök" című röpiratát. A kibontakozott sajtókampány, mely Tőkés László "ügynökmúltját" tárgyalta, az újkori magyar történelem legabszurdabb "kabátlopási" esete volt. 

(Tőkés László 2009. decemberében, Aradon, a decemberi, temesvári népfelkelés huszadik évfordulóján)

A politikai előzmények közé tartozik, hogy az RMDSZ azon erői, melyek az autonómia-gondolat hordozói voltak már a Kolozsvári Nyilatkozat előtt, melyeknek a program teljesítése iránti elkötelezettsége egyértelmű, fokozatosan kiszorultak a döntési pozíciókból. Az SZKT-ban és a képviselőházi frakcióban egyes esetekben többséget szereztek ugyan, de az SZKT, mint évente ötször ülésező testület nem biztosíthatott folyamatos kontrollt az Ügyvezető Elnökség és a Szövetségi Elnök program-elsikkasztó tevékenysége felett. Így vált a tiszteletbeli elnök az egyetlen nem elhanyagolható hatású ellenőrző tényezővé.

A romániai magyar kataszter felállítása és a belső választások megszervezése kizárólag az az erdélyi magyar politikai akarat és az anyagi eszközök függvénye volt és ma is az. Az anyagi eszközök megvoltak/megvannak, de más célra használták/használják fel azokat. Az a minimális mozgás, amit az önépítkezés terén tapasztalni lehetett, elsősorban szándékos szabotázs vádját megelőzni igyekvő látszat-tevékenység lehetett. Az SZKT által gyakorolt kontroll-mechanizmus csődöt mondott: András Imre, Hargita megyei képviselőnek a kongresszusi menetrend betartását számon kérő interpellációjára adott választ 1994 derekán az SZKT meggyőző többséggel elfogadta, mintegy legitimálva az önkormányzati főosztály krónikus semmittevését. Ily módon a lassan bebetonozódó elit számára Tőkés László jelentette az egyetlen bizonytalansági tényezőt.

Ebben a politikai környezetben játszódott le a decemberi eseménysor. Nyitányként a Kossuth Rádió hírt ad arról, hogy Tőkés László a decemberi temesvári népfelkelésről való megemlékező ünnepség sajtótájékoztatóján beismerte, hogy együttműködött a Securitate-val[4]. Ezt követően a román sajtóban ismételten hangoztatott ügynök-vádat hihetetlen erővel élesztik fel és támasztják alá "hiteles dokumentumokkal". 1994. december 20-án reggel Miklós Tibor példátlan hangnemben támadja meg Tőkés Lászlót a marosvásárhelyi rádióban, bedobva a "mint mindenki más" motívumot.

Nagy Benedek ugyanazon a napon képviselő frakciótársai között kioszt egy röplapot[5], mely készpénznek véve Tőkés László megrágalmazását, többször is Márton Áronra hivatkozva, mintegy kiátkozza Tőkés Lászlót, a "hűtlen kezelőnek", "gátlástalan puhánynak", "igazságot elhallgatónak", az "Ördög szolgájának" nevezve őt, aki "fülelő lelkiismerettel" kívánja szolgálni embertársait. 

(Nagy Benedek)

A szöveg a vastagon kiemelt "mint mindenki más" motívumra épül és azt inszinuálja, hogy a szerző, Nagy Benedek elhitte, hogy Tőkés László olyat nyilatkozott volna, hogy "1975-től a Securitate-nak dolgozott, mint mindenki más". A szöveg többes szám első személyben való megfogalmazása és az eredeti példányon az aláírás hiánya arra utal, hogy a szerző egyfajta kollektív nyilatkozatnak szánta a röplapot, esetleg aláírásokat kívánt gyűjteni: "ezért vagyunk kénytelenek a legkevesebb másfél milliónyi nem kollaboráns erdélyi magyar nevében a leghatározottabban tiltakoznunk (a nyelvi helytelenség az eredeti szövegben) a volt Securitate-val való undok és becstelen együttműködés elbagatellizálása és egész hazai magyarságunkra való kiterjesztése ellen."

Borbély Imre Hargita megyei valamint Mátis Jenő Kolozs megyei képviselő[6] javasolja az akció azonnali megtárgyalását és a testületi elhatárolódást. Tokay György frakcióvezető ezt pozíciójával visszaélve megakadályozza, s megbízza Borbély Imrét, hogy tárgyalja meg az esetet a tiszteletbeli elnökkel. 

(Tokay György)

Tőkés László összehívja a tanácsadó testületét, s eldönti, hogy a nyilvánossághoz fordul. 1994. december 29.-én sajtótájékoztatót tart, melyben ismerteti a helyzetet a média képviselőivel. Borbély Imre Tőkés László megbízásából kiosztja a sajtó képviselőinek Nagy Benedek irományát. 

(Borbély Imre 2009-ben Brüsszelben, egy hangulatos sörözőben)

Az RMDSZ szövetségi elnökét, Markó Bélát 29 RMDSZ tisztségviselő levélben szólítja fel december végén az azonnali állásfoglalásra, aki viszont továbbra is kivárásra játszik, összehívja az Operatív Tanácsot, az RMDSZ válságstábját.[7] A parlamenti frakció vezetői továbbra is szabotálják az ügy megtárgyalását és a testületi kiállást Tőkés László mellett, mígnem a Nagy Benedektől önmagukat elhatárolni kívánók kiadnak egy saját nyilatkozatot. A kollaboráns szárny tagjai minden elkövettek tehát, hogy a méreg, a nyilvánvaló rágalom minél jobban beigya magát a köztudatba, hogy Tőkés László hitelét az egyre tovább görgetett sajtókampány minél jobban roncsolja. Az RMDSZ öt éves fennállása alkalmából tartott megemlékezésre Tőkés László, aki az RMDSZ felső vezetésében egyedül képviselte a kontinuitást 1990. február 24.-étől 2003. február 1.-ig, az utolsó pillanatban kap meghívót, "mintegy véletlenül"[8].

1994. január 4.-én a Romániai Magyar Szó hasábjain a megrágalmazott püspök részletesen leírja, hogyan próbálnak az ultrasovén román erők és magyar szövetségeseik az áldozatból hóhért csinálni[9]. Rámutat, hogy 1989. december 16. óta minden évfordulón a román nyelvű sajtó egy része ellenséges propaganda-hadjáratot folytatott ellene, ebbe illeszkedik az is, melyet az első kerek évforduló alkalmával indítottak. A különbség az, hogy ezesetben a sajtó-offenzíva sokkal erőteljesebb, mint a korábbi években. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke név szerint megemlíti a részvevő sajtóorgánumokat: Renasterea Banateana, Cronica Romana, Adevarul Harghitei, Ziua, Informatia Zilei, Totusi Iubirea, és Tinerama, melyek egymás után közölték azt a dezinformációt, miszerint a püspök beismerte volna, hogy a Securitate ügynöke volt.

A megtámadott, miután leszögezi, hogy soha nem kollaborált a román titkosrendőrséggel, tényeket állít egymás mellé, melyek világosan bizonyítják, hogy nem lehetett a rendszer kegyeltje: 14 éves korától egyetlen egyszer sem utazhatott külföldre, princetoni és montreali ösztöndíj-meghívásainak nem tehetett eleget, 1984 és 1986 között munkanélküli volt, mert a Securitate közreműködésével kidobták a papságából Désen, annak ellenére, hogy lelkésszé választották, temesvári állandó lelkésszé választását nem ismerték el, 1988 őszén a falurombálás elleni tiltakozást követően életveszélyes hatósági hajsza indult ellene, 1989 december 17.-én deportálták, 22.-ig lelki terror alatt tartották, puszta életét is valószínűleg Ceauşescu bukásának köszönheti, teljes környezetét zaklatta Securitate.

Tőkés László leszögezi: „soha életemben nem mentem magamtól és mint informátor a Securitate-ra, hanem kivétel nélkül csupán akkor, ha vittek vagy rákényszerítettek.” Ennek megfelelően követelte a teljes szekus-dossziéja kiadatását, és mindazon Securitate tisztek felelősségre vonását, akik 1975 és 1989 között zaklatták, üldözték, sőt, az életére törtek.  Rámutat az ellene folyó kampány indítékaira, arra, hogy a román propaganda által emlegetett „”mélységesen nemzeti jellegű román forradalom” képébe sehogy sem illik bele egy magyar református lelkipásztor személye”, másrészt arra, hogy a kampány célja az egész erdélyi magyarságot illetve annak érdekképviseletét felvállaló RMDSZ-t célkeresztbe állítani. (Ennek érzékeltetésére idézi az Adevarul Harghitei napilap cikkét, mely 1994. december 15.-én jelent meg, s melyben a cikkíró M. Groza a következőképpen fogalmaz: „nem az a kérdés, hogy miféle ember Tőkés László, hanem az, hogy miféle párt az, mely egy ilyen embert megtart az élen”. Nagy Benedek szennyiratát teljes joggal Hajdú Győzőnek Adrian Paunescu lapjában megjelent gyalázkodásához hasonlítja.

A Csíki területi szervezet gyorsan és határozottan lép: 1995. január 5.-én kizárja Nagy Benedeket soraiból. Ugyanaznap ül össze az Operatív Tanács, mely “a képviselőházi frakcióban terjesztett, diverzióra alkalmas röpirat ügyét az Országos Etikai Bizottság elé utalja.” Sajátos döntés, hogy az OT „ugyancsak az Országos Etikai Bizottság elé utal az utólagos fejleményekkel és sajtónyilvánossággal kapcsolatos egyes vétségeket.”[10] E passzus mögött az húzódik, hogy miután nem sikerült a médiaoffenzívával s Nagy Benedek „röpiratán” keresztül tönkretenni Tőkés Lászlót politikailag, Markó Béláék megpróbálták a röpirat nyilvánosságra kerüléséhez hozzájáruló Borbély Imrét is elítéltetni az Etikai Bizottsággal.[11] A testület egyben kéri a Csíki területi szervezet minden Nagy Benedekkel kapcsolatos döntésének fölfüggesztését mindaddig, amíg az Országos Etikai Bizottság a kérdést ki nem vizsgálja és meg nem teszi a megfelelő előterjesztést.

1995. január 7.-én a Kossuth Rádió ismét Tőkés László hitelroncsolásának irányába tájékoztat félre, hírt ad arról, hogy "az RMDSZ kongresszus Tőkés László múltjával foglalkozik", holott a már említett rendezvényen szó sem esett erről a kérdésről. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem kongresszust tartott az RMDSZ, hanem jubileumi ünnepséget).

Tőkés László mellett kiálltak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői[12], Szőcs Géza, egykori RMDSZ-főtitkár és szenátor[13], Bartis Ferenc író[14], Fodor Sándor író[15], Gazda József író, közíró,[16] a Romániai Magyar Kisgazdapárt[17], a Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja[18], az RMDSZ gyergyói választmánya, mely egyetértését fejezi ki a Csík széki RMDSZ határozatával, s ahhoz hasonlóan megvonja bizalmat Nagy Benedektől[19] valamint az RMDSZ frakció többsége, mintegy 15 tagja.[20]

Nagy Benedek megkövette a tiszteletbeli elnököt, a politikai botrányért pedig Borbély Imrét okolta[21] annak dacára, hogy utóbbi megbízásra cselekedett akkor is, amikor Tokay György felkérésére megtárgyalta az ügyet Tőkés Lászlóval és akkor is, amikor Tőkés László megbízásából szétosztotta a röpiratot sajtó képviselőinek.

Az ügy második felvonása akkor kezdődött, amikor a 1995. február 25-26.-án ülésező SZKT elfogadva az Etikai Bizottság döntését, kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. Beindult a sajtókampány a döntés ellen, Tőkés Lászlót ismételten megrágalmazták[22], hogy inkvizítor módjára kizáratta Nagy Benedeket[23]. Holott pont ennek az ellenkezője történt: Tőkés László azt kérte, hogy az SZKT mérsékelje az Etikai Bizottság által javasolt szankciót, azaz, ne zárja ki Nagy Benedeket az RMDSZ-ből, hanem fossza meg tisztségeitől. Erre azonban a vonatkozó szabályzati paragrafusok nem adtak módot. Az ügy végére a kolozsvári kongresszus tett pontot: hatálytalanította a kizárást, de megvonta Nagy Benedek SZKT-tagságát. Nem kell különösebb rosszhiszeműség ahhoz, hogy összefüggést fedezzünk fel Nagy Benedek dicstelen akciója és aközött, hogy 1997 elején a politikust a kormányzati tisztségviselők között, mi több, a vallásügyi államtitkárságon látjuk viszont. Kétezer évvel ezelőtt ezüstpénzben mérték az árulás jutalmát, mai időkben megteszi egy jól fizető állami poszt is.

Különös vonzások… és választások

- Az Operatív Tanács önt is az Etikai Bizottság elé rendelte azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Nagy Benedek által a Képviselőházban osztogatott, Tőkés Lászlót vádoló írását. Mennyiben volt ez az írás csak belső használatra szánva?

- Az Operatív Tanács néhány tagja valóban Etikai Bizottság elé kíván vinni, minthogy az említett tanácskozáson csak ezzel a kompromisszummal lehetett konszenzusra jutni, határozatot kidolgozni, hogy: fejét vesszük Nagy Benedeknek, de a Borbély Imréét is követeljük. Az Etikai Bizottság elé utalásom ürügye a kiszivárogtatás. Időközben ez tisztázódott, hiszen mind a frakciógyűlésen, mind pedig a Romániai Magyar Szóban megjelent válaszban, valamint a vásárhelyi rádióban adott interjúban rámutattam arra, hogy ez az írás - amikor terjesztették - nem belső anyagként lett kezelve, hanem gondatlanul osztogatták a frakción belül: a számozatlan példányok nem névre szóltak, nem volt feltüntetve rajtuk, hogy bizalmas. Úgy tűnik, hogy azok, akik védeni próbálták Nagy Benedeket, és látták, hogy "túlteljesített", utólag zárolni próbálták az anyagot. Amikor a frakcióelnök zároltnak nyilvánította, semmi garancia sem volt arra, hogy nem került illetéktelen kézbe is, és arra sem, hogy aki megírta, nem terjeszti tovább az RMDSZ tisztségviselőinek, ahol a legnagyobb rombolást végezheti. A nagy nyilvánosság elé terjesztést teljesen hamis vágányra vitték, hiszen eleve nem akármilyen közegben lett szórva, hanem a parlament romániai magyar képviseletének soraiban. Általuk pedig választóik lettek megszólítva. Én azon nyomban megpróbáltam vitára bocsátani az ügyet, mert láttam a benne rejlő hatalmas veszélyt. A bajt egy határozott frakció-állásfoglalással szerettem volna megelőzni. A röpirat annyira egyértelmű, hogy akkor egy pillanatig sem vontam kétségbe, hogy amint mindenki elolvasta, egyöntetűen elítéljük. Tokay György a következőkkel hárította el a vitát: "Visszaélve frakcióelnöki tisztemmel, megtiltom ennek a megtárgyalását és megkérem Borbély Imrét, hogy beszélje meg az esetet Tőkés Lászlóval." A tiszteletbeli elnökkel politikai elemzést folytattunk, kitérve a várható következményekre. Végül Tőkés László úgy határozott - valójában csakis ő tehette ezt, hiszen ő volt a vádlott, neki kellett vállalnia a konfrontációt -, hogy a nyilvánosság elé kell vinni mind Nagy Benedek írását, mind az ebből kerekedett ügyet. A sajtótájékoztatón, Tőkés László kérésére, én adtam át az újságíróknak a röpiratot, ami főleg formai gesztus volt, hiszen jobban fest, ha egy kéviselő, és nem a tiszteletbeli elnök osztogat egy írást. Egyébként Tőkés László egyik körlevelében ezt mindenkinek a tudomására hozta.

- Az Operatív Tanács Nagy Benedek ügyét az Etikai Bizottság elé utalta, és kérte a Csíki Területi Választmány határozatának a felfüggesztését, mindaddig míg döntés születik az Etikai Bizottságban. Tudomásom szerint a területi szervezetek autonómok. Lehetséges az, hogy az Operatív Tanács, mint valami felsőbb szerv, a területi választmány határozatának felfüggesztéséről döntsön?

- Az Operatív Tanács kérhet, de nem utasíthat. Az akaratát ebben az esetben semmiképpen sem érvényesítheti, főleg ezzel az indoklással nem. Az Operatív Tanács egy alapvető logikai hibát is elkövet, amikor etikai kivizsgálás eredményét szabja feltételéül egy politikai döntésnek. Etikailag makulátlan cselekedetek is lehetnek súlyos politikai hibák. Amennyiben a röpiratról - amely szerintem etikátlan is és politikai hiba is - netán "kiderülne", hogy etikus, attól még politikai hiba marad, hiszen már az első lépésben a romániai magyarság parlamenti képviseletét vette célba. Ez az irat felhívás is a tiszteletbeli elnök lemondására, aki jelenleg a legnagyobb mozgató erő Erdélyben. A területi szervezetek a politikai hibából kiindulva politikus fölött ítélkeztek.

- Sokak szerint ezzel a döntéssel elindult az RMDSZ-en belül a tényleges demokratizálódási folyamat, hiszen végre a tagszervezetekben születnek a döntések.

- Ez is azt bizonyítja, mennyire helyesen döntött Tőkés László, amikor a személyes ambíciók, hiúságok, hatalmi érdekek által részben megrontott politikai elit szintjéről - azáltal, hogy a nyilvánosság elé lépett - levitte az ügyet a politikai bázisra, a területi szervezetekhez. A józan ítélőképesség, a józan ész sokkal inkább érvényesül a bázison. A területi választmány döntése azt bizonyítja, hogy a legutóbbi kongresszuson elfogadott új struktúra, az új építkezési elvek megteremtették az alapját annak, hogy egészséges letisztulási folyamatok is beinduljanak az RMDSZ-en belül. Olyan tisztázási folyamatok, melyek nélkül nincs sem politikai, sem pedig társadalmi szervezet, amely hosszú távon megmaradna.

- Májusban tartják az RMDSZ IV. kongresszusát. Összefüggésben van ezzel Nagy Benedek írása?

- Ez nem bizonyítható. Szerintem ez az affér a hatalmi erővonalak észlelhető eltolódásának egyenes következménye. Itt, az érthetőség kedvéért szeretnék kifejteni néhány összefüggést. A szuperhatalmi médiák sztárja, a '90-'91-es év embere, Tőkés László, akit fogadott az Egyesült Államok elnöke, aki jelzésértékűen védnökként volt jelen a Capitoliumban Kossuth Lajos mellszobrának leleplezésekor - ami mindenképpen a magyarság felé tett gesztus - nos, ezt az embert hirtelen teljesen más színben kezdik feltüntetni az amerikai médiák. Nyilvánvaló, hogy '89-es változások nem képzelhetőek el előzetes nagyhatalmi megegyezések nélkül. Az Egyesült Államok részéről ez azt jelentette, hogy beleegyezett egy hatalmas európai térséget érintő ellenőrzött destabilizációs programba, aminek az lehetett a jelszava: destabilizáció a demokratizálódás érdekében. Ez egy olyan értékorientált politikai vonulat volt, amely az alapvető értékek - az emberi méltóság, emberi jogok, méltányosság, jobb élet stb. - érvényesülését tűzte ki célul, annak árán, hogy ez akár társadalmi feszültségeket is hordoz, amiket viszont ellenőrzés alatt kell tartani. A változást a boszniai háború idézte elő. Kitűnt, hogy az ellenőrzés megszűnt. Mivel erre az esetre a szuperhatalomnak sem volt koncepciója, egy pánikszerű 180 fokos fordulat állt be. Mind az Egyesült Államok, mind a nyugat-európai hatalmak fontosabbnak tartották - mára már kizárólag ezt tartják szem előtt - a stabilitást, még akkor is, ha ez a demokratikus alapértékek rovására történik. Ahhoz, hogy ezt a politikai váltást - amit minden bizonnyal az amerikai Külügyminisztériumban határoztak el - el tudják fogadtatni saját törvényhozásukkal, meg kellett fosztani hitelüktől azokat az egyéniségeket, akik előreláthatóan e térségben, de az amerikai kongresszus felé is eredményesen lépnének fel, befolyást gyakorolva a fordulat ellen. Ezen emberek egyike Tőkés László, akit már '89-et megelőzően is bevittek az amerikai Kongresszus tudatába. Őt most politikai szükségszerűség lejáratni. A neptuni tárgyalásra is azért volt szükség, hogy szembehelyezhessenek egy "jó" magyar politikus csoportot - a neptuni tárgyalókat - egy "rossz" magyar politikuscsoporttal. Utóbbira rögtön ráfogták, hogy nyíltan fölvették programjukba Erdély visszacsatolását, ami természetesen hazugság. Viszont ez a hazugság úgy volt eladható, hogy felmutattak "józan magyarokat" is. Ugyanakkor a tiszteletbeli elnököt - Tokay György kijelentésével, miszerint biblikus gondolkodású és apokaliptikus víziói vannak - azok előtt, akik az amerikai Kongresszusban hitelt adtak a szavának, a vallásos fundamentalizmus és a valóságtól való elrugaszkodottság gyanújába keverték.

- Véleménye szerint Nagy Benedek írása a neptuni ügy folyománya?

- Leghatározottabb meggyőződésem, hogy ez az írás ennek a politikai szemléletváltásnak egyenes folyománya. Hiszen ez a szemléletváltás dobta fel a Neptun-ügyet, ami személyes szolidaritások, érdekszövődmények által nyert teret az RMDSZ-en belül. Amit írt, az már személyes meggyőződése, viszont Nagy Benedek ehhez a csoporthoz tartozik.

Másrészt ugyanennek a szemléletváltásnak a következménye az a hatalmas politikai nyomás, ami Magyarországra és Romániára nehezedik az alapszerződés aláírása végett. Mondanom sem kell, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége az alapszerződésre. A két ország viszonyát békeszerződések kellőképpen szabályozták. Amennyiben román részről megvolna a politikai akarat, akkor a romániai magyarság ügye is rendeződhetne. A magyar politikai vezetés megfelelő partnernek mutatkozott. Amennyiben a nagyhatalmak rákényszerítik a két országra az alapszerződést, akkor számunkra csak abban az esetben lesz elfogadható, ha ebbe belefoglaltatik egy kisebbségi klauzula, amely tartalmazza a romániai magyarság számára szükséges jogi garanciákat. Ezzel kapcsolatban az RMDSZ-nek határozott véleménye van, miszerint az alapszerződést csak akkor tekintjük elfogadhatónak, ha tartalmazza a részletes jogi garanciákat.

- Mi várható a májusi kongresszuson?

- A kongresszus értelme és célkitűzése az addig kidolgozott belső választási törvény ratifikálása lesz. Törvénymódosítást nem ésszerű és nem célszerű eszközölni. A másik - mondhatni protokolláris - feladata a kongresszusnak, hogy kiírja a belső választásokat és feloszlassa önmagát. Ezek után már nem lesz RMDSZ-kongresszus, hanem egy demokratikusan megválasztott romániai magyar parlament, amely legitimebb bármelyik eddigi kongresszusnál. Sajnos, hogy ezt a kongresszust már most úgy próbálják feltüntetni, mintha a legfontosabb célkitűzése a tisztségviselők leváltása volna. Aki ilyen híreket terjeszt, annak két célja lehet: megosztani a magyarságot; mellékvágányra terelni a közhangulatot Nagy Benedek ügyében. Egyesek részéről most is ugyanaz a játék folyik, mint a neptuni ügy kapcsán: ismét személyi vonatkozásokra akarják redukálni az elvi kérdéseket.

Simon Judit

Megjelent az Erdélyi Napló 1995. január 25.-i számában.

---

[1] E találó kifejezést egymástól függetlenül alkalmazta az 1994-es magyarországi választások politikai fejleményeire Borbély Imre (Pendulare sau coagulare, Sfera Politicii 1994/6) valamint Gyurgyák János (Valahol utat vesztettünk, 2000, 1994/9)

[2] Az RMDSZ-en belül a hatalmi koaguláció véglegesnek tűnik. A kolozsvári-brassói programhoz hű erőket tíz év alatt ledarálták, egyeseket megvettek, másokat megfélemlítettek, a csapat maradéka azt sem vállalta, hogy 2003-ben ellenjelöltet állítson Markó ellenében, majd az autonomisták fokozatosan távoztak a szervezetből.

[3] A Markó Béla által vezetett és pozíciójában hozzá kötött RMDSZ-gárda már 1994-ben élvezhette az erdélyi és magyarországi sajtó nagy részének támogatását, a hivatalos erdélyi magyar politikai elit, jelesül az SZKT és a parlamenti frakció túlnyomó többségének bizalmát és az RMDSZ költségvetése fölötti ellenőrzést.

[4] Hadd idézzük Tőkés Lászlónak egyik írását: „1994. december 15.-én a Kossuth Rádió éjféli híradásában ez volt hallható: „Tőkés elismerte, hogy együttműködési nyilatkozatot írt alá a Securitatenek, de kijelentette, hogy ezzel nem ártott senkinek.” Dicséretes módon, a Magyar Rádió ezen híresztelésével néhány órával, vagy néhány nappal megelőzte a Renasterea banateana, a Cronica Romana, a Ziua és a Tinerama nevű román újságok vonatkozó gyalázkodó írásait.” (Tőkés László: „„Másság” és „azonosság””, In.: Tőkés László: Remény és valóság, 125-127. o.)

[5] A röpirat megjelent többek között a Bihari Napló 1995. január 6.-i számában.

[6] Mátis Jenő erről az Orient Express 1995/1-2 számában számol be, megerősítve azt, hogy Tokay György akadályozta meg az ügy azonnali megtárgyalását.

[7] Ld. Borbély Imre: Nyílt levél Markó Bélához, 2. rész, „December 20”. (Kapu, 1995/5)

[8] Sőt, mint Tőkés László írja, "az 1994. december 20-i diverzió nyomán a szövetség tiszteletbeli elnökét automatikusan ejtették a kolozsvári évfordulói rendezvények szónokainak listájáról". Tőkés László: „Mire használjuk az eszünket?” Romániai Magyar Szó, 1995. március 14.

[9] Tőkés László: "A Securitate markában", Romániai Magyar Szó, 1994. január 4.

[10] Az Operatív Tanács állásfoglalásának teljes szövege megjelent az RMDSZ Közlöny 13.-as, 1995. januári számában.

[11] Miután a Bizottság megállapítja, hogy nem követett el az ügyben vétséget, a későbbiekben, amikor Tőkés László Tokay György ellen nyújt be panaszt az Etikai Bizottságánál, amiért frakcióvezetőként nem járult hozzá a politikai bomba azonnali hatástalanításához, a kollaboráns szárny mintegy szimmetriaképpen ismét a Bizottság elé viszi Borbély Imre ügyét. A Bizottság mindkettejüket felmenti.

[12] Az 1995. január 5.-i állásfoglalásról tudósít többek között az Új ember 1995. január 22.-i száma.

[13] Szőcs Géza: „Ütött-e Tőkés órája?”, Beszélő, 1995. január 12. Az egykori RMDSZ-es politikus több tézise vitára ingerlő (például helyteleníti, hogy Tőkés László állást foglalt anyaországi belpolitikai ügyekben, de az sem egyértelmű, hogy Tőkés László „nem akart hős lenni”, mindössze normálisan viselkedett egy abnormális rendszerben, hiszen tudta mit vállal, tudta, hogy életét kockáztatja a Panoráma-interjúval), de a lényeget kimondja: Tőkés László áldozata és nem együttműködője volt a rendszernek és a Securitate-nak.

[14] Új Magyarország, 1995. január 13.

[15] Pest Megyei Hírlap, 1995. január 19.

[16] Romániai Magyar Szó, 1995. január 19.

[17] Romániai Magyar Szó, 1995. január12.

[18] Szabadság, 1995. január 13.

[19] Romániai Magyar Szó, 1995. január 13.

[20] Magyar Nemzet, 1994. január 17., az aláírók között nem meglepő módon nem szerepel a két neptuni tárgyaló, Tokay György és Borbély László (Frunda György szenátorként nem volt érintett), Székely Ervin, Antal István, Asztalos Ferenc, Márton Árpád, hogy csak néhányat említsek az autonomisták konok ellenfelei közül. Szomorú, hogy még ezt az etikai kérdést is a szekértábor-logika felől közelítették meg az említettek.

[21] Nagy Benedek: „Az utolsó csepp a pohár fenekén - avagy mitől szakadt el bennem a hallgatás gátja?”, Romániai Magyar Szó, 1995. január 19.

[22] A hangot még a döntés előtt Zsehránzsky István adta meg, boszorkányüldözést emlegetve. Szerinte „a román fél megkérdezheti: "jó-e nekem, kell-e nekem egy inkvizítor barátsága? Mert a kiátkozások, különösen, ha egyházi személytől indulnak ki, ugyan mi mást juttathatnának eszébe, mint a totalitarizmus középkori formáját.” Zsehránszky István: „Palinak érzik magukat”, Romániai Magyar Szó, 1995. január 23.

[23] Ez volt az első eset, amikor 1993-as visszavonulása óta Domokos Géza hatalmas interjúban állást foglalt az RMDSZ-szel kapcsolatos politikai kérdésekben. (Cseke Gábor: „Hol tartjuk az eszünket? – Domokos Géza írásban válaszol az RMDSZ kérdéseire”, Romániai Magyar Szó, 1995. március 4-5.) Nagy Benedek kapcsán hevesen és indulatosan támadta az autonómia-elképzeléseket, a "radikálisokat" és Tőkés Lászlót, ezutóbbit többek között "meghurcolt ellenlábasa (N.B.) megsemmisítésével" vádolva meg. Tőkés László válaszában („Mire használjuk az eszünket?”, Romániai Magyar Szó, 1995. március 14.) rámutatott D.G. logikai hibáira és tényállításainak hamisságára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy enyhítő javaslatán túl, még az etikai kivizsgálást sem ő kérte, hanem az Operatív Tanács.

Autonómia a nemzetállamban - A dél tiroli példa

A romániai magyar kisebbség jogaiért folytatott küzdelmében gyakran hivatkozik a dél-tiroli németek példájára. Tény, hogy Tirol osztrák tartomány déli részének német lakossága és az erdélyi magyarok egyaránt az első világháborút követő béketárgyalások következtében kerültek kisebbségi sorba, és az is tény, hogy mindkét közösség egy nemzetállam kereteiben igyekszik megtalálni azokat a formákat, melyek megmaradását, identitásának megőrzését biztosíthatják.

Borbély Imre képviselő az RMDSZ politikusai közül elsőként járt a dél-tiroli autonóm területen. Négy évre visszatekintő személyes kapcsolatai alapján hívták meg a dél tiroli német nemzetrész barátainak ünnepére a prözelsi kastélyba, ahol előbb egy az autonómiáról folytatott politikai vitán, majd az ünnepi rendezvényeken vett részt. Amint az RMSZ-nek nyilatkozta útja egyben előkészítése is volt az RMDSZ szövetségi és ügyvezető elnöke őszre esedékes dél-tiroli látogatásának.

(Apám először fogja kézben az első és mindmáig utolsó címkézett borom 2007 húsvétján. (BZSA))

 (Apám nagynénjével, Borbély Irénnel)

Borbély Imre: Valóban nagyon sok a hasonlóság, vannak azonban lényeges különbségek is. Mind a dél-tiroli német népcsoport, mind pedig az erdélyi magyarság több évszázada őshonos azon a területen ahol él.

Mindkét népcsoport történelmében kimutathatók autonomista törekvések: Tirolnak volt egy függetlenségi háborúja a napoleoni időkben. Kulturálisan mind Tirol, mind pedig Erdély egy sok évszázados egységet képez. Ugyanakkor mindkét népcsoportot szoros kulturális és nemzettudati szálak kötik az anyaországához.

Mindkét népcsoportot az első világháborút követő béketárgyalásokon kialakított határok vitték kisebbségi sorba. Egyik népcsoportot sem kérdezték meg, hogy kíván-e az új államiság keretében élni, egyik sem élhetett az önrendelkezés jogával.  Mindkét népcsoport ki volt téve az új állam etnokratikus beolvasztó igyekezetének politikai, kulturális, gazdasági téren és mindkét népcsoport ellenállt ennek az igyekezetnek, bizonyította azt, hogy továbbra sem akar beolvadni.

Mindkét népcsoport olyan államban él, mely egységes nemzetállamnak vallja magát. Különbség, hogy a dél tiroli németek - noha tízszer kevesebben vannak, mint mi - kivívták maguknak a területi autonómiát, mi még nem. Az a román hivatkozás tehát, hogy egységes nemzetállamon belül területi autonómiát nem lehet létrehozni, hamis. Természetes, hogy egy föderatív állami berendezkedés ezt sokkal inkább lehetővé teszi, de az olasz példa bizonyítja, hogy van rá lehetőség a nemzetállam keretein belül is.

RMSZ: Milyen a politikai felépítése ennek az autonómiának? Miben hozhat döntéseket a bozeni (bolzano-i) parlament, és mi az, amiről kizárólag Rómában döntenek?

B.I.: Először is a dél-tiroli autonómiának van egy parlamentje, amelyben a belső választások által létrejött többség adja a dél-tiroli terület vezetőségét, egy afféle kormányt. A kompetenciák éppen úgy vannak leosztva, mint egy államon belül. Ez a helyi parlament, a "landtag" dönt a helyi gazdaság, közigazgatás, oktatás, és  kultúra kérdéseiről. A "landtag" törvény erejű rendeleteket hozhat gazdasági, kulturális és közigazgatási téren, de ez egy kondicionált törvényalkotás. Rendeleteinek nem szabad ütközniük az Olaszország által aláírt nemzetközi egyezményekkel, az olasz alkotmánnyal, az olasz büntető törvényekkel; ugyanakkor létezik egy klauzula, amely szerint ezek nem ellenkezhetnek az olasz nemzetérdekkel.

Ez egy szokatlan és sok veszélyt magában hordozó kitétel, de a gyakorlat azt mutatta, hogy Olaszország eddig nem élt a lehetőséggel, hogy ilyen úton torpedózza meg az autonómia rendeleteit. Rómában a dél-tiroli rendeleteket két fórum kell hogy elfogadja: a parlament és az alkotmánybíróság. Ezek soha nem éltek ezzel a kikötéssel. Amikor kidolgozták, arra gondoltak, hogy ily módon zárják ki azt, hogy a landtag a leszakadásról döntsön. A tényt, hogy egy olasz törvényben egy ilyen megfoghatatlan fogalom létezik, mint "olasz nemzeti érdek" párhuzamba lehet állítani a román, vagy francia joggondolkodással. Európa más országainak törvénykezésében ilyen fogalmakat nem ismernek.

RMSZ: Említette, hogy az ünnepség keretén belül sor került egy politikai fórumra is, melyen volt alkalma néhány kérdést feltenni. Mire volt kiváncsi?

B.I.: Egyik kérdésem az volt, hogy tartottak-e belső népszámlálást? Azt felelték, hogy létezik már egy évszázados kataszterük, ezért nem volt szükségük népszámlálásra, de nem tudják elképzelni a szerveződésüket anélkül, hogy egy kataszter létezzék. Egy másik kérdésem arra irányult, hogy az autonómia létrejöttéig miként sikerült biztosítani a "sokszínűség egységét"? Azt válaszolták, hogy ez volt az egyik legsúlyosabb problémájuk. A dél-tiroli népcsoportot a politikában egyedül a Dél-Tiroli Néppárt jelenítette meg. Ez egy idő után törvényszerűen a Néppárt politikai vezetésével egyet nem értő dél-tiroliak kilépését eredményezte a pártból, ez pedig gyengüléshez vezetett. Erre is vezetik vissza azt, hogy a kis integrációs erővel rendelkező pártstruktúra nem tudta kellőképpen megzabolázni, megfékezni, illetve a politikai harcra motiválni, azokat akiknek más elképzeléseik voltak. Így voltak, akik kényszerűségből a terrorizmus útjára léptek. Ezzel kapcsolatban az ottani politikusok véleménye az volt, hogy amennyiben az erdélyi népcsoport - ebből tanulva - egy plurális alternatívát dolgoz ki (mint amilyenről én ott beszámoltam), az  kikerülhetővé teszi az ilyen, nem kívánatos társadalmi jelenségeket.

Egy másik kérdés, ami roppant érdekelt, hogy véleményük szerint milyen befolyással volt az autonómia sikerére Ausztriának a teljesen egyértelmű állásfoglalása ebben a kérdésben? Tudni kell, hogy Ausztria kezdettől fogva kijelentette, hogy a dél-tiroli német népcsoport védőhatalmának tekinti magát. Ez a védőhatalmi státus egy önfelvállalt szerep, ehhez nem kell senkinek az elismerése. Attól kezdeve Ausztria minden nemzetközi fórumon a dél-tiroli érdekeket hivatalosan képviselte. A kérdésem az volt, hogy Ausztria ilyen irányú hozzáállása nélkül lehetségesnek tartották volna-e az autonómia létrejöttét; másrészt pedig származott-e Ausztria számára valamiféle külpolitikai image-veszteség, politikai kár abból, hogy a dél-tiroli leszakított nemzetrész  ügyét hivatalosan minden fórumon a leghatározottabban felvállalta? A válasz egyértelmű volt: nem sikerült volna Ausztria támogatása nélkül a dél-tiroli autonómia kiharcolása, és Ausztriának nemhogy kára, hanem valószínűleg image-növekedése származott ebből. Nemzetközi szinten megbecsülést vívott ki azáltal, hogy egy morális ügyet szolgált.

RMSZ: Mit érez a közember a dél-tiroli autonómiából, milyen megnyilvánulásai vannak a politikai berendezkedésnek?

B.I.: Két módon érzi a dél-tiroli németség az autonómia hatását. Az egyik a hétköznapok közvetlensége: hogy igényelheti a német kiszolgálást a jegyzőségen, a bíróságon, a rendőrségen egyaránt. Ő az, aki ezzel az igénnyel felléphet, nem szabják meg neki, hogy "tessék megtanulni olaszul". Amióta az autonómia jogerőt nyert, folyamatos az ott élő olaszok német tanulása. Fokozatosan lecserélik a köztisztviselők és a rendőrség soraiból azokat, akik nem tudnak németül.

Nagyon fontos az is, hogy az autonómia területén munkát vállalni csakis az önkormányzat engedélyével lehet. Ez védi a dél-tiroli területen élő német, ugyanakkor az olasz anyanyelvű lakosok munkahelyeit is. Ez azt jelenti, hogy nem lehet betelepíteni például Szicíliából olaszokat, csakis az autonómia beleegyezésével. Az autonómia kivívása gazdasági téren is változást hozott. Dél-Tirol az Alpok lábainál fekszik, igen keresett turisztikai zóna. A turisztikából származó bevételeknek lényegesen nagyobb hányada marad az autonómia kivívása óta helyben, és jóval kevesebbet visz el Róma.

RMSZ: Mi az ami alkalmazható a romániai magyarság számára az ő tapasztalataikból? Mit kell megtanulnunk tőlük?

B.I.: Elsősorban azt a módot, ahogyan autonómiájukat kiharcolták. Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetközi konjunktúrák azonnali kihasználása, az anyaország és az érintett népcsoport jól szinkronizált politikai állásfoglalásai elengedhetetlenül szükségesek az autonómia kivívásához. Úgy gondolom, hogy rengeteg szervezési tapasztalatot is átvehetünk tőlük. 

Azt hiszem, hogy az erdélyi tömbmagyarság számára modell értékű az ottani szervezési forma, a törvényalkotás, a berendezkedés. Ezt kell nekünk kiegészítenünk úgy, hogy a szórványra is vonatkozzék. Ugyanakkor másként kell kezelnünk a felsőoktatás kérdését. A dél-tiroliak azáltal, hogy kicsik a távolságok, és az osztrák-olasz határ gyakorlatilag teljesen permeábilis, nem tartottak igényt a felsőoktatás megszervezésére. Fiataljaik az egységes Tirol fővárosában Insbruckban járnak egyetemre. Ez természetesen nem elfogadható megoldás az erdélyi magyarság számára a határok merevsége, a távolságok miatt is, de a számbeli különbségek és az erdélyi hagyományok is az önálló magyar egyetem mellett szólnak.

RMSZ: Mennyire elégedettek a dél-tiroliak a jelenlegi autonómiaszintjükkel?

B.I.: Láthatóan örülnek annak, hogy az autonómia létrejött, de nem maradéktalanul elégedettek. Azt mondták, hogy az autonómia, akár a demokrácia más formái egy folyamat, amit állandóan javítani kell. Ezért van szükség az ottani parlamentre, arra, hogy az ottani kormány állandóan ütköztessen a római centrummal, és megoldásokat találjon a kérdésekre.

Gazda Árpád

Megjelent a Romániai Magyar Szó 1994. augusztus 17.-i számában.

"Aki radikális és derűlátó" - Borbély Imre interjúja a Bihari Naplóból.

Az alábbi interjú 26 évvel ezelőtt jelent meg.

A román sajtó és politikum is felfigyelt rá, úgy emlékszem, megjelent román nyelven is egy felháborodott kommentár keretében, valamelyik sovén lapban, hogy íme, egy erdélyi magyar  képviselő „idegen földön” érzi magát az ország fővárosában és fegyverkezésre bíztatja Magyarországot.

Azzal is fenyegették apámat, hogy meg fogják tárgyalni az ügyét a parlamentben.

Ő csak annyit mondott, hogy alig várja az alkalmat, hogy elmondhassa a maga álláspontját ezekről a kérdésekről minél nagyobb nyilvánosság előtt. Annyira magabiztos volt, hogy jobbnak látták nem bolygatni a kérdést, nehogy még több magyar a sarkára álljon.

Mert akkoron is már olyan időket éltünk, amikor az RMDSZ-képviselőket megkérdezték, hogy román – magyar meccsen kinek drukkolnak, jellemzően ötöltek hatoltak. Arra pedig nem emlékszem, hogy bárki is azt felelte volna, hogy “természetesen a magyaroknak”.

Apámat sajnos nem kérdezték erről. Ő mindig vállalta önmagát, erre is frappáns válasza lett volna. Amikor az Európa Tanács plénumában felszólalt, erdélyi magyarként határozta meg magát, majd amikor kérdőre vonták román képviselő-társai, azt felelte nekik, hogy Erdély 1000 évig tartozott Magyarországhoz, s attól, hogy egy ideje Romániához tartozik, attól ő még erdélyi marad. Tegyük hozzá, Hargita megyét képviselte a helyiek akaratából a román törvényhozásban.

E beszélgetés címe az is lehetett volna, hogy "nyílt sisakkal". (BZSA)

(A képek a 2009-es Pünkösdi bortúra alkalmával készültek Balatonfőkajáron, Somlón valamint Szekszárdon)

Aki radikális és derűlátó

A közelmúltban Csíkszeredában megtartott RMDSz-tanácskozáson alkalom adódott arra, hogy Borbély Imrével, az egyik legradikálisabb erdélyi magyar politikussal beszélgessek. Tudni kell róla, hogy kutatómérnök, hogy kitűnően beszél németül, angolul, hogy temesvári , aki 1989. december 15-16.-án családostul részt vett a Tőkés László körüli tüntetésekben, majd 17.-én és 20.-án az utcai akciókban.

Borbély Imre jelenleg RMDSZ-képviselő a Román Parlamentben, a Külügyi Bizottság tagja, Románia Európa tanácsi küldöttségének póttagja.

- Mi az a kisebbségpolitikai kérdés, ami Borbély Imrét mostanság izgatja?

- A közelmúltban Szatmár és Máramaros megye csatlakozott, illetve bejelentette csatlakozási szándékát a Kárpátok-Eurorégióhoz, mely három éve - létrejöttekor - óriási vihart kavart Romániában, ugyanis a román hatalom az ország északnyugati részének területi lecsatolását vélte ebben felfedezni. Nos, ehhez a kezdeményezéshez - mely felingerelte és támadásba lendítette a román nacionalistákat - akadt két megyei elnök, akik vették maguknak a bátorságot és aláírták a csatlakozást, illetve rábólintottak arra. A szerződés aláírását követően a román hatalom, Iliescu elnökkel egyetemben, színre lépett és kinyilvánította nemtetszését. Hogy a kulisszák mögött mi történt, nem tudni, de Muzsnai Árpád, az RMDSz Szatmár megyei elnöke magához hívatta Ioan Chist, a megyei tanács elnökét, és ultimátumszerűen 45 percet adott neki ahhoz, hogy lemondjon. Többek között azért, mert csak így lehet megmenteni a megyei prefektust (a hatalom és a Vatra emberét), aki, ha bukik és másat tesznek a helyébe, még rosszabb lehet.

 - Chis az RMDSz képviselője?

- Nem. Ő liberális képviselő, akit az RMDSz szavazataival támogatott. Muzsnai Árpád így jogot formált arra, hogy lemondásra felszólítsa. A legnagyobb baj az lenne, ha ezt az ügyet a szőnyeg alá sepernénk. Ha az RMDSz ezt nem tudja lereagálni, és megnyugtatóan tiszta vizet önteni a pohárba, akkor a szervezetnek semmi értelme. Ez ugyanis annyira súlyosan ellenkezik az erdélyi magyarság érdekeivel, hogy ezen nem lehet átlépni, elsimítani. Ez esetben nincs helye semmiféle kompromisszumnak, igenis példát kell statuálni.

- De hát az autonómia játékszabályai szerint egy helyi vezetőt felülről diktálva nem lehet csak úgy leváltani...

- Föderációkban általában úgy van, hogy ha egy land (tartomány) - Ausztriában vagy Németországban - szövetségi érdeket sért, akkor közbe lehet lépni. Az autonómiájának tehát határa van a föderációban. Nos, az RMDSz-en belül is szabályzatkiegészítéssel kell élnünk. Ez továbblépés lenne. Mind bel-, mind külpolitikai szempontból lehetetlennek tartom, hogy ezt az ügyet eltussoljuk. A román liberálisok máris a fejünkhöz vágták, hogy bennünk magyarokban sem lehet már bízni, s bizony árulóknak titulálnak bennünket.

- Olyan véleményt is hallottam RMDSz-tisztségviselő szájából, hogy nagy hiba volt nem párttá válni és szervezetnek megmaradni.

- Szerintem ez a helyes forma, hiszen lényegében önkormányzattá váltunk. Természetesen, a nyomasztó pénzhiány és más okok miatt, a szervezet még nem működik olyan jól, ahogy azt szeretnénk. A régi párt és érdekképviseleti hibridstruktúránál mindenképpen jobb, hiszen ez államstruktúra. A történelem folyamán az államstruktúrák nem véletlenül jöttek létre. Ha ez más nemzetnek jó, akkor nekünk is jó lesz. Hogy ennek egyelőre kevés eredménye látszik? Persze, az MDF politikájának is kevés eredménye látszik. És a CDU, CSU politikájának is kevés eredménye látszik. Mindig vannak elégedetlenek, így hol az egyik, hol a másik párt kerül hatalomra. Esetünkben hiányzik az az eszköz - az erőszakszervezet -, amely az államstruktúrákban az összetartást garantálja. Számunkra - hadsereg hiányában - a meggyőzés, a konszenzusos demokrácia kell legyen az összetartó erő. Más struktúrákban, mint amit most kezdtünk el kiépíteni, nem látom elképzelhetőnek létezésünket, megmaradásunkat.

- Az SZKT (Szövetségi Küldöttek Tanácsa) keretén belül alakult frakcióról mi a véleménye?

- Személy szerint jónak tartom, hogy az egyes frakciók létrejöttek. Bár ez még nem az, amit végső soron akarunk. Ez egy átmeneti SZKT, ha úgy tetszik, egy mű-SZKT, hiszen korporatív módon lett összeválogatva. Bekerültek a parlamenti képviselők, a területi elnökök, az önkormányzati vezetők, valamint a fiatalok. Ez az SZKT mindaddig életben marad, amíg meg nem szervezzük az általános, titkos és közvetlen erdélyi magyar választást. Ekkor lesz csak legitimitással bíró Erdélyi Magyar Parlament. Az lesz az igazi SZKT. A célunk az, hogy ebben az évben megtörténjen a kataszter fölállítása, vagyis mindazon erdélyi magyarok számbavétele, akik az Önkormányzatban részt akarnak venni. Leszögezném, hogy nem mindenki, aki magyar, vállalja magyarságát. Még az idén ki kell dolgozni a mi belső választási törvényünket, melynek alapján jövőre meg lehet ejteni az általános választást.

- Ezek a lépések helyreállítják-e a megrendült bizalmat az RMDSz iránt?

- A tömegek mindenütt eltávolodnak a politkától, nyugaton is, de keleten még inkább. Talán reális dolog elképzelni azt, hogy az erdélyi magyar egyházak segítségével létrejön a kataszter. Az erdélyi magyarság sokkal jobban át van hatva az istenhittől, és egy klasszikus moralitástól, mint a nyugatabbra eső társadalmak.

- Gondolja, hogy e megszámláltatás és az azt követő választás zökkenőmentesen lezajlódhat majd Romániában?

- Romániában semmi nem megy simán. Horzsolódásokra, diverziókra számítani kell.

- Önről miért hallgat a magyarországi média, annak ellenére, hogy mindenütt ott volt, ahol valamit is tenni lehetett?

- Azért, mert azt az eszmeiséget jelképezem eléggé megtámadhatatlan pozícióban, amitől a magyarországi médiumok 80 százaléka lúdbőrös lesz. Okosabb engem agyonhallgatni, mint megtámadni, mert ez bumerángként őellenük fordulna vissza, hiszen mirefel támadnak egy kisebbségi politikust, aki Hargita megyében vállalt képviselőséget.

- Rövidesen parlamenti választások lesznek Magyarországon. Ön, mint erdélyi magyar politikus, milyen új kormányt látna szívesen?

- Összmagyar szempontból szerintem olyan kormány kell Magyarországnak, amelyik képes átlépni azon az ajtón, amit Antall József csak kinyitott. Vagyis: nem megtorpanni a küszöbön, hanem átlépni rajta. A határon túli nemzetrészeket - amely a magyarság egyharmada - nem zavaró appendixként kell kezelni, hanem igenis felvállalt célként jelenüljön meg a politikában. Egyes pártok és politikusok amögé bújnak, hogy: először az erős Magyarországot kell megteremteni, s majd csak utána jöhet a határon túli magyarok segítése. Szerintem az erőfeszítést párhuzamosan kell eszközölni. Tehát nemzetben és országban kell gondolkodni és cselekedni. Ebből egyenesen következik az, hogy Magyarország védelmi erejét kötelezően erősíteni kell. Véleményem szerint a jelenlegi kormányzat nem tett eleget ennek a kötelezettségnek. S itt nem lehet a pénzhiányra hivatkozni. A nemzetőrséget, például, nagyon kevés pénzből, az önkormányzatok égisze alatt fel lehet állítani. Ez pusztán politikai akarat kérdése. Bizalom kell a nemzet felé. Nos, én egy olyan kormányt kívánok Magyarország élére, amelynek legyen meg az ereje arra, hogy bízzon meg saját népében és adjon fegyvert a kezébe, hiszen olyan szomszédokkal van körülvéve, akiktől van mit tartania. Magyarországnak kötelező megfelelő véderővel rendelkeznie. Nem offenzív hadseregről, méregdrága fegyverekről beszélek, hanem a legegyszerűbb helyi védelemről. Nem szabad annak megtörténnie, hogy katonailag zsarolhatóvá váljék Magyarország. A nem kellő véderő destabilizáló tényező.

Továbbá: az eljövendő magyar kormány kultúrpolitikájának olyannak kell lennie, hogy a magyar értékeket feltárja, segítse. Gondolok itt például az elitképzésre. Olyan kormányra van szüksége Magyarországnak és a magyar nemzetnek, amelynek a külpolitikáját nem az öncélú kompromisszumkeresés - amikor azt nézik, hogy kivel legyenek kedvesek, kit ne sértsenek meg -, hanem a céltudatos kompromisszumkészség jellemezze. A magyar érdekeket határozottan és keményen kell képviselni.

- Milyen az Ön összmagyar jövőképe?

- A magyarság kárpát medencei sorsa attól függ, hogy a szomszédaival miként tud boldogulni. A kisantant három országa - Szlovákia, Románia és Szerbia - ugyan nagy számbeli és nyers erő fölénnyel rendelkezik, s talán ipari potenciáljuk is nagyobb a magyarokénál, de a balkáni háború miatt Szerbia olyannyira legyengült, hogy a következő évtizedekben aligha fog valamit is jelenteni fizikai veszélyeztetettségén kívül. Románia társadalmi és politikai fejlődésben nem érte el azt a küszöbértéket, amely számára a labra állást jelentené, sőt, tovább süllyedt. Szlovákia, a csehek nélkül, egymagában nem tudja felvenni a versenyt Magyarországgal. A magyarság kultúrfölényként emlegetett mentalitás-efficienciája az, ami pozitív módon megkülönbözteti szomszédaitól. A következő évtizedekben ez reális alapját adja annak, hogy a Trianon, vagy még inkább a Mohács előtti közvetítő szerephez visszajuthat. A pénz, a nyers erő és a tudás hatalmi hármasából a tudás felé kell orientálódni. A tudás terén a magyarságnak esélye van. Az informatika, a távközlés, a tanügy fejlesztése elsődlegesen fontos. Nyelvünk által a kisebbségben élő magyarság is állandóan megkapja majd azt a tudást, amit a magyar anyanemzet termel. Ezáltal erővé válik az, ami most gyengeség. Nekem ez a vízió ad bizalmat és optimizmust.

- Hogy érzi magát a Román Parlamentben?

- Idegen földön.

Gittai István

Megjelent a Bihari Napló 1994. április 1. számában.