„Ránkerőltetett” alkotmány - Interjú Borbély Imrével Románia 1991-es alkotmányáról

Amikor az 1923-ban elfogadott román alkotmány egységes nemzetállamnak nyilvánította az akkor három nemzetű Romániát voltaképpen célprogramot fogalmazott meg, mely azóta is a román politika fő vezérlő elve. Az 1991-ben elfogadott alaptörvény ugyanebben a szellemben fogant. Méltán nevezte az Borbély Imre oktrojált, ránkerőltetett alkotmánynak. E minősítést a jogszabály tartalmán és célján kívül a népszavazási eredmény is alátámasztotta.

Az interjút az Arcanum adatbázisból sikerült kikeresni, a szöveget Borbély Viktória gépelte be.

Beszélgetés Borbély Imrével, az RMDSZ országos elnökségének politikai ügyekkel megbízott tagjával

A 1991-es év vége felé a hazai belpolitikai élet nem szűkölködött eseményekben; hiszen volt nyilvánosan is megfogalmazott székelyföldi autonómiatörekvés, volt Hargita-Kovászna jelentés, volt kormányváltás, aztán, parlamenti szavazás, majd népszavazás az alkotmányról, és mindezen eseményekben az RMDSZ eléggé látványosan jelen volt álláspontjával. Hogyan értékeled a jelenlétet?

Volt még – és ez nagyon fontos – a felkorbácsolt hisztériát kihasználva, egy pár kisebbségellenes alkotmánymódosítás, de kezdjem azzal, ami az elmúlt két évben történt, amikor is véleményem szerint a romániai belpolitikai konstelláció képlékenysége miatt nagyobb esélyek nyíltak a magyar politizálás előtt, mint amit célul kitűztünk. Később az álparlamentarista diktatúra törvényesítése, jogi köntösbe öltöztetése vége felé, tehát az alkotmányozó munka befejeztével, az RMDSZ politikája egy időre nagyjából lépéskényszerűvé vált. Ez közelítette egymáshoz a második kongresszus alatt még nagyon élesen elkülönült két szárnyat: az úgymond mérsékelteket és az úgymond radikálisakat. A Kovászna-Hargita hisztéria volt az a pillanat, amióta ez a reakció-egység létezik. Az autonómia vita idején még élesen elkülönült a két nézet, ám a román etnokratikus megnyilvánulások egybekovácsolták a véleményeket.

Ez a lépéskényszerűség azt jelentené, hogy az RMDSZ-nek lényegében nem volt beleszólása az elmúlt hónapok politikai életének alakításába? Fölösleges volt a jelenléte a politikai porondon, a parlamentben?

Nem, a lépéskényszerűség csak azt jelenti, hogy ha tovább játszol a partiban, akkor csak bizonyos lépéseket tudsz tenni. Nem jelenti azt, hogy a játszmát elvesztetted. Lehet nyerni egy lépéskényszerű fázis után is, ám ha nem játszol, akkor elvesztetted.

Igen, de eszerint mások diktálják a lépéseket… Akkor úgy kérdem: mennyire tudta az RMDSZ befolyásolni a helyzetet?

A Hargita-Kovászna színjáték színpadra vitelét még egy eszményi, tökéletes RMDSZ sem tudta volna befolyásolni. Ahol többet lehetett volna tenni, az a propaganda és a külpolitikai aktivitás, de arra az RMDSZ-nek nincs apparátusa.

Világos, hogy a tömbmagyar területi autonómia megteremtésére tett kísérlet körüli vita és riadalom az RMDSZ-en belül sokrétű motivációkra vezethető vissza, amiben szerephez jutottak világnézeti, temperamentumbeli és érdekbeli ellentétek, de nyomon követhetők olyan gondolatok is, melyek az etnokratikus pszicho-terror szubjektív következményei. Például a túl-óvatosság, a félszegség, bizonytalanság… Van olyan helyzet, amikor a reálpolitika követeli meg a gyors, határozott, egységes döntést. Ilyen volt Kohl huszárvágásos egyesítési döntése. Lehetséges, azoknak van igazuk, akik a mérsékelt szárnynak a probléma mindenfajta kezelését eleve elutasító magatartását teszik felelőssé a hisztéria kirobbantásáért. A pánikszerű elhatárolódások, melyek esetenként az elnökség kollektív döntését eltorzítva láttak napvilágot, a mindenfajta retorziók falra festése valóban alkalmas volt a figyelem idő előtti felkeltésére, no meg arra is, hogy szinte receptet gyártsanak a hatalmon belüli félfasiszta erőknek. Az azonban tény, hogy a Hargita-Kovászna jelentést jóval az autonómiakísérlet előtt készítették el, és szinte bizonyos, hogy az alkotmányvita lezárása előtt mindenképpen bevetésre került volna. Nyilvánvaló, hogy többek között épp arra a célra készült, hogy ki lehessen préselni a még józanul maradt román parlamenti képviselőkből a hatalom által kívánt etnokratikus alkotmánymódosításokat.

Ha az elnökség közleményei még az elnökség véleményét sem tükrözték, akkor mi a te különvéleményed a Katona Ádám nevével fémjelzett kezdeményezésről?

Nem találtam taktikusnak, mert érezhető volt, hogy a szorgalmazott területi autonómia fogalma a jelenlegi román társadalomból allergiás tüneteket vált ki. Ezt akartam én elkerülni, amikor a II. kongresszuson a társnemzet fogalmát próbáltam megalapozni. Elképzelésem egyik sarkalatos megfontolása éppen az volt, hogy nem kötődik az országra jellemző szómágia egyik allergiás kategóriájához sem. Viszont a területi autonómiát határozottan legitim, sok problémára megoldást adó célnak tekintem. És európainak. Hiszen európai nemzetállamokban és föderációkban egyaránt megtalálható. És nem csak modernnek, de jövőbe mutató megoldásnak is, az általános integrációs folyamat dialektikus feszültségoldó ellentéteként… A székelyföldi tömbmagyar területi autonómia kivitelezési módjára vonatkozóan pedig le kell szögezni, hogy a legtetszetősebb ötvöződése lett volna a hagyományos bázisdemokráciának és népgyűlésnek, a helyi népszavazással. Ez utóbbi a participatív demokrácia (a bázisdemokrácia) általános döntéshozási mechanizmusaként éppen most hódít teret Nyugaton.

Ha már szóba hoztad: hogy értékeled most, több mint fél év távlatából a társnemzeti státusz elméletét?

Továbbra is fenntartom, hogy az erdélyi magyarság számánál, munkaerkölcsénél, szociológiai struktúrájánál, kultúrájánál fogva messze túlhaladja az a küszöbértéket, amely alatt egy nemzeti kisebbség a pozitív kulturális és gazdasági diszkriminációra szorulna. Ennél fogva, természetes állapota – ha már nem egyesülhet az anyanemzettel – a kisebbségi nemzet, amit én (gesztusként a román állam felé) társnemzetnek neveztem. Kár, hogy a kritikai hozzászólások döntő többsége szerintem meddő szemantikai és filozófiai fejtegetés volt, nem pedig nemzetszociológiai, társadalomszervezési, politikai reálproblematikáját feltáró és megoldásokat taglaló tanulmányok. Továbbra is a romániai magyar társadalom mindentől független önszerveződésében látom megmaradásunk biztosítékát. Újból csak szűk körben dolgozunk (immár nem egyedül) továbbra is azzal a rizikóval, hogy a munka befejeztével újból könnyedén szétbeszélik azt, amit olyan nehéz összeállítani.

Milyen következménnyel járhat az, hogy az RMDSZ-nek ezentúl olyan jogrendben kell politizálnia, amit a most érvénybe lépett alkotmány szögez le?

Ennek megítélésében nagyon fontos a sokak által szükségtelennek tartott népszavazás, ami szentesítette az alkotmányt. Egyetértek azokkal, akik ezt szükségtelen pénzkidobásnak tartották, hiszen a jelen politikai helyzetben előrelátható volt az eredmény. Ámde – és ez nagyon fontos – melléktermékként a népszavazás azt a közvetlen demokratikus bizonyítékát nyújtotta a magyar elutasításnak, amit más módon, például aláírásgyűjtéssel, nehezebben lehetett volna megszerezni. A népszavazás eredményéből következtetve, a magyarság ezt az alkotmányt, mint oktrojált, ránkerőltetett alkotmányt fogja fel. Természetesen az RMDSZ-politizálásnak ezentúl azt messzemenően figyelembe kell vennie.

Iliescu elnök e népszavazási eredmény miatt a magyarságot illojalitással bélyegezte meg…

Az állampolgári lojalitás a liberális társadalomban nem feltétel nélküli, hanem szerződéses. Feltétel nélkül lojalitásra a rabszolga volt kényszeríthető ura iránt, a jobbágy a hűbérura iránt, és a totalitárius állam is ezt kéri állampolgáraitól. A liberális demokratikus társadalomban az államnak és polgárainak egyaránt vannak jogai és kötelezettségei. Az állampolgár csak akkor és olyan mértékben kell, hogy lojális legyen, amilyen mértékben az általa eltartott állam teljesíti biztonsági, előítéletmentes jogszolgáltatási, tanügyi, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi kötelezettségeit. Ha az elnök a romániai magyarságot illojalitással bélyegzi pusztán azért, mert nem bólint rá egy számára kedvezőtlen, sőt, baljós alkotmányra, akkor ez sok mindenről árulkodik. Többek között arról, hogy az elnök gondolkozásában fellelhetőek a diktátorokra jellemző önkényeskedő vonások.

Az utóbbi időkben kitűnt, hogy – különösen, hogyha nemzeti kérdések merülnek fel – az ellenzéki pártok sem állnak ki egyértelműen a magyarság, az RMDSZ érdekei mellett. A közelgő helyhatósági választásokra megkötött szövetség nem fogja-e veszélyeztetni a magyarság érdekeit?

Nem hiszem, mert a specifikus érdekellentéten túl a román ellenzékkel nagyon fontos közös érdekeink vannak. Ezt nem lehet elmondani a Frontról. A Front és a Nemzeti Egységpárt nem érdekelt egy valódi demokráciában. Ők csak a demokrácia látszatában érdekeltek, és abban, hogy a hatalmat sine die megtartsák, vagy legalábbis amíg a gazdasági átmentést nyélbe ütötték. Az ellenzéknek ezzel szemben egzisztenciális kérdés, hogy reális demokráciát hozzon létre Romániában. Habár a demokrácia nem oldja meg, ismétlem, NEM OLDJA MEG a kisebbségi kérdéseket, viszont lehetőséget nyújt egy bizonyos önszerveződésre. Másrészt pedig emberhez méltóbb az élet egy demokráciában, mint egy diktatúrában, vagy egy olyan féldiktatúrában, mint ami most van Romániában.

Milyen politikát képzelsz el a jövőben az RMDSZ-nek?

Eddig az RMDSZ energiájának a 90 százalékát a parlamenti frakció emésztette fel. Ez a fázis lezárult. Az RMDSZ-nek ezentúl a legfontosabb feladata a magyarság érdekvédelme, társadalmi szervezése, kulturális koordinálása, valamint a külpolitikai kellene, hogy legyen. Ezt a dimenziót be tudja járni még ezzel az alkotmánnyal is. Egy másik dimenzió, mely ugyanolyan fontos lenne: a román társadalom felé politizálni. Ez sajnos nem adott, mert nincsenek meg a médiáink, főleg egy olyan elektronikus média, amelyben a magyarság elégszer szólhat a román társadalom felé.

Milyennek képzeled el a jövőbeli RMDSZ belső struktúráját?

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az RMDSZ monolitikus, hiszen a második kongresszus óta az alapszabály lehetővé teszi a frakciók megjelenését, a platformszabadságot. Ezek a platformok egyelőre még csak alakulóban vannak. Lényegében még mindig ott tartunk, hogy a megközelítési mód, a célkitűzés két fajtája az, ami meghatározza az RMDSZ politikáját a második kongresszus óta. Ezek mögött eddig nem lehetett ideológiákat felfedezni. Kivétel a magát liberálisnak nevező fiatal szárny, amely kikényszerítette a II. kongresszuson a platformszabadságot. Valószínű, hogy a rendkívüli kongresszus alkalmával a platformosodás még tovább fog menni egy lépéssel. Gondolom, hogy addig létrejön még legalább egy platform, mely, mint politikai párt, vagy politikai frakció egy új érát fog megnyitni.

Gazda Árpád

Romániai Magyar Szó, 1992. január 10.