Autonómia a nemzetállamban - A dél tiroli példa

A romániai magyar kisebbség jogaiért folytatott küzdelmében gyakran hivatkozik a dél-tiroli németek példájára. Tény, hogy Tirol osztrák tartomány déli részének német lakossága és az erdélyi magyarok egyaránt az első világháborút követő béketárgyalások következtében kerültek kisebbségi sorba, és az is tény, hogy mindkét közösség egy nemzetállam kereteiben igyekszik megtalálni azokat a formákat, melyek megmaradását, identitásának megőrzését biztosíthatják.

Borbély Imre képviselő az RMDSZ politikusai közül elsőként járt a dél-tiroli autonóm területen. Négy évre visszatekintő személyes kapcsolatai alapján hívták meg a dél tiroli német nemzetrész barátainak ünnepére a prözelsi kastélyba, ahol előbb egy az autonómiáról folytatott politikai vitán, majd az ünnepi rendezvényeken vett részt. Amint az RMSZ-nek nyilatkozta útja egyben előkészítése is volt az RMDSZ szövetségi és ügyvezető elnöke őszre esedékes dél-tiroli látogatásának.

(Apám először fogja kézben az első és mindmáig utolsó címkézett borom 2007 húsvétján. (BZSA))

 (Apám nagynénjével, Borbély Irénnel)

Borbély Imre: Valóban nagyon sok a hasonlóság, vannak azonban lényeges különbségek is. Mind a dél-tiroli német népcsoport, mind pedig az erdélyi magyarság több évszázada őshonos azon a területen ahol él.

Mindkét népcsoport történelmében kimutathatók autonomista törekvések: Tirolnak volt egy függetlenségi háborúja a napoleoni időkben. Kulturálisan mind Tirol, mind pedig Erdély egy sok évszázados egységet képez. Ugyanakkor mindkét népcsoportot szoros kulturális és nemzettudati szálak kötik az anyaországához.

Mindkét népcsoportot az első világháborút követő béketárgyalásokon kialakított határok vitték kisebbségi sorba. Egyik népcsoportot sem kérdezték meg, hogy kíván-e az új államiság keretében élni, egyik sem élhetett az önrendelkezés jogával.  Mindkét népcsoport ki volt téve az új állam etnokratikus beolvasztó igyekezetének politikai, kulturális, gazdasági téren és mindkét népcsoport ellenállt ennek az igyekezetnek, bizonyította azt, hogy továbbra sem akar beolvadni.

Mindkét népcsoport olyan államban él, mely egységes nemzetállamnak vallja magát. Különbség, hogy a dél tiroli németek - noha tízszer kevesebben vannak, mint mi - kivívták maguknak a területi autonómiát, mi még nem. Az a román hivatkozás tehát, hogy egységes nemzetállamon belül területi autonómiát nem lehet létrehozni, hamis. Természetes, hogy egy föderatív állami berendezkedés ezt sokkal inkább lehetővé teszi, de az olasz példa bizonyítja, hogy van rá lehetőség a nemzetállam keretein belül is.

RMSZ: Milyen a politikai felépítése ennek az autonómiának? Miben hozhat döntéseket a bozeni (bolzano-i) parlament, és mi az, amiről kizárólag Rómában döntenek?

B.I.: Először is a dél-tiroli autonómiának van egy parlamentje, amelyben a belső választások által létrejött többség adja a dél-tiroli terület vezetőségét, egy afféle kormányt. A kompetenciák éppen úgy vannak leosztva, mint egy államon belül. Ez a helyi parlament, a "landtag" dönt a helyi gazdaság, közigazgatás, oktatás, és  kultúra kérdéseiről. A "landtag" törvény erejű rendeleteket hozhat gazdasági, kulturális és közigazgatási téren, de ez egy kondicionált törvényalkotás. Rendeleteinek nem szabad ütközniük az Olaszország által aláírt nemzetközi egyezményekkel, az olasz alkotmánnyal, az olasz büntető törvényekkel; ugyanakkor létezik egy klauzula, amely szerint ezek nem ellenkezhetnek az olasz nemzetérdekkel.

Ez egy szokatlan és sok veszélyt magában hordozó kitétel, de a gyakorlat azt mutatta, hogy Olaszország eddig nem élt a lehetőséggel, hogy ilyen úton torpedózza meg az autonómia rendeleteit. Rómában a dél-tiroli rendeleteket két fórum kell hogy elfogadja: a parlament és az alkotmánybíróság. Ezek soha nem éltek ezzel a kikötéssel. Amikor kidolgozták, arra gondoltak, hogy ily módon zárják ki azt, hogy a landtag a leszakadásról döntsön. A tényt, hogy egy olasz törvényben egy ilyen megfoghatatlan fogalom létezik, mint "olasz nemzeti érdek" párhuzamba lehet állítani a román, vagy francia joggondolkodással. Európa más országainak törvénykezésében ilyen fogalmakat nem ismernek.

RMSZ: Említette, hogy az ünnepség keretén belül sor került egy politikai fórumra is, melyen volt alkalma néhány kérdést feltenni. Mire volt kiváncsi?

B.I.: Egyik kérdésem az volt, hogy tartottak-e belső népszámlálást? Azt felelték, hogy létezik már egy évszázados kataszterük, ezért nem volt szükségük népszámlálásra, de nem tudják elképzelni a szerveződésüket anélkül, hogy egy kataszter létezzék. Egy másik kérdésem arra irányult, hogy az autonómia létrejöttéig miként sikerült biztosítani a "sokszínűség egységét"? Azt válaszolták, hogy ez volt az egyik legsúlyosabb problémájuk. A dél-tiroli népcsoportot a politikában egyedül a Dél-Tiroli Néppárt jelenítette meg. Ez egy idő után törvényszerűen a Néppárt politikai vezetésével egyet nem értő dél-tiroliak kilépését eredményezte a pártból, ez pedig gyengüléshez vezetett. Erre is vezetik vissza azt, hogy a kis integrációs erővel rendelkező pártstruktúra nem tudta kellőképpen megzabolázni, megfékezni, illetve a politikai harcra motiválni, azokat akiknek más elképzeléseik voltak. Így voltak, akik kényszerűségből a terrorizmus útjára léptek. Ezzel kapcsolatban az ottani politikusok véleménye az volt, hogy amennyiben az erdélyi népcsoport - ebből tanulva - egy plurális alternatívát dolgoz ki (mint amilyenről én ott beszámoltam), az  kikerülhetővé teszi az ilyen, nem kívánatos társadalmi jelenségeket.

Egy másik kérdés, ami roppant érdekelt, hogy véleményük szerint milyen befolyással volt az autonómia sikerére Ausztriának a teljesen egyértelmű állásfoglalása ebben a kérdésben? Tudni kell, hogy Ausztria kezdettől fogva kijelentette, hogy a dél-tiroli német népcsoport védőhatalmának tekinti magát. Ez a védőhatalmi státus egy önfelvállalt szerep, ehhez nem kell senkinek az elismerése. Attól kezdeve Ausztria minden nemzetközi fórumon a dél-tiroli érdekeket hivatalosan képviselte. A kérdésem az volt, hogy Ausztria ilyen irányú hozzáállása nélkül lehetségesnek tartották volna-e az autonómia létrejöttét; másrészt pedig származott-e Ausztria számára valamiféle külpolitikai image-veszteség, politikai kár abból, hogy a dél-tiroli leszakított nemzetrész  ügyét hivatalosan minden fórumon a leghatározottabban felvállalta? A válasz egyértelmű volt: nem sikerült volna Ausztria támogatása nélkül a dél-tiroli autonómia kiharcolása, és Ausztriának nemhogy kára, hanem valószínűleg image-növekedése származott ebből. Nemzetközi szinten megbecsülést vívott ki azáltal, hogy egy morális ügyet szolgált.

RMSZ: Mit érez a közember a dél-tiroli autonómiából, milyen megnyilvánulásai vannak a politikai berendezkedésnek?

B.I.: Két módon érzi a dél-tiroli németség az autonómia hatását. Az egyik a hétköznapok közvetlensége: hogy igényelheti a német kiszolgálást a jegyzőségen, a bíróságon, a rendőrségen egyaránt. Ő az, aki ezzel az igénnyel felléphet, nem szabják meg neki, hogy "tessék megtanulni olaszul". Amióta az autonómia jogerőt nyert, folyamatos az ott élő olaszok német tanulása. Fokozatosan lecserélik a köztisztviselők és a rendőrség soraiból azokat, akik nem tudnak németül.

Nagyon fontos az is, hogy az autonómia területén munkát vállalni csakis az önkormányzat engedélyével lehet. Ez védi a dél-tiroli területen élő német, ugyanakkor az olasz anyanyelvű lakosok munkahelyeit is. Ez azt jelenti, hogy nem lehet betelepíteni például Szicíliából olaszokat, csakis az autonómia beleegyezésével. Az autonómia kivívása gazdasági téren is változást hozott. Dél-Tirol az Alpok lábainál fekszik, igen keresett turisztikai zóna. A turisztikából származó bevételeknek lényegesen nagyobb hányada marad az autonómia kivívása óta helyben, és jóval kevesebbet visz el Róma.

RMSZ: Mi az ami alkalmazható a romániai magyarság számára az ő tapasztalataikból? Mit kell megtanulnunk tőlük?

B.I.: Elsősorban azt a módot, ahogyan autonómiájukat kiharcolták. Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetközi konjunktúrák azonnali kihasználása, az anyaország és az érintett népcsoport jól szinkronizált politikai állásfoglalásai elengedhetetlenül szükségesek az autonómia kivívásához. Úgy gondolom, hogy rengeteg szervezési tapasztalatot is átvehetünk tőlük. 

Azt hiszem, hogy az erdélyi tömbmagyarság számára modell értékű az ottani szervezési forma, a törvényalkotás, a berendezkedés. Ezt kell nekünk kiegészítenünk úgy, hogy a szórványra is vonatkozzék. Ugyanakkor másként kell kezelnünk a felsőoktatás kérdését. A dél-tiroliak azáltal, hogy kicsik a távolságok, és az osztrák-olasz határ gyakorlatilag teljesen permeábilis, nem tartottak igényt a felsőoktatás megszervezésére. Fiataljaik az egységes Tirol fővárosában Insbruckban járnak egyetemre. Ez természetesen nem elfogadható megoldás az erdélyi magyarság számára a határok merevsége, a távolságok miatt is, de a számbeli különbségek és az erdélyi hagyományok is az önálló magyar egyetem mellett szólnak.

RMSZ: Mennyire elégedettek a dél-tiroliak a jelenlegi autonómiaszintjükkel?

B.I.: Láthatóan örülnek annak, hogy az autonómia létrejött, de nem maradéktalanul elégedettek. Azt mondták, hogy az autonómia, akár a demokrácia más formái egy folyamat, amit állandóan javítani kell. Ezért van szükség az ottani parlamentre, arra, hogy az ottani kormány állandóan ütköztessen a római centrummal, és megoldásokat találjon a kérdésekre.

Gazda Árpád

Megjelent a Romániai Magyar Szó 1994. augusztus 17.-i számában.