Simon Judit beszélgetése Borbély Imrével Nagy Benedek Tőkés László elleni támadásával kapcsolatban

A több mint negyed évszázada, 1994. december 20-án kirobbant Nagy Benedek-ügy a rendszerváltás utáni történelem legaljasabb legbecstelenebb, legigazságtalanabb, de ugyanakkor legleleplezőbb akciója volt.

Megmutatta, hogy az RMDSZ kollaboráns („mérsékelt”, labanc, megalkuvó, tájbasimuló, kevésbé informáltak kedvéért Markó-párti) szárnyának semmi nem szent, hogy bármikor képesek az evidens magyar érdekekkel szembe menni, egy ártatlan embert meghurcolni a legképtelenebb rágalommal, kisstílű hatalmi taktikák kedvéért.

Tőkés László több okból is szálka volt nemcsak a Ceausescu-i államhatalom, de az 1989 után konszolidálódott román vezetés szemében.

A magyarellenességgel átitatott román politikai elit mindmáig nem tud mit kezdeni azzal a történelmi ténnyel, hogy a Ceausescu házaspár bukásához vezető eseménysor elindítója egy bátor magyar pap volt.

S nem elég, hogy ő volt a „forradalom szikrája”, ahogy nevezni szokták a sajtóban, de nem elégedett meg forradalmi érdemeivel, hanem az elnyomott magyar közösség élére állt s mindmáig annak érdekeit képviseli minden lehetséges fórumon.

Ennek köszönhető, hogy már az 1989 decemberi események után egy évvel, a román sajtóban megrágalmazták azzal, hogy besúgó lett volna, ami nyilvánvaló, időközben a román átvilágító bizottság által is cáfolt képtelenség.

Ezt a rágalmat karolta fel egy RMDSZ képviselő, Nagy Benedek 1994-ben, akitől elvbarátai nem voltak hajlandóak elhatárolódni, beleértve Markó Béla szövetségi elnököt is, aki ahelyett, hogy elítélje a RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak egyaránt felmérhetetlen kárt okozó képviselőt, válságstábot hívott össze, hadd ivódjon be a képtelen rágalom minél mélyebben a köztudatba.

Végül Nagy Benedeket elítélte az RMDSZ Etikai Bizottsága és a Szövetségi Képviselők Tanácsa, de végül a Markóék által dominált kongresszus mindössze SZKT-tagságát vonta meg.

Pár évvel később pedig Markóék a vallásügyi államtitkárságon találtak neki pozíciót az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának keretében.

A harminc ezüst ugyebár..

Erről szól az alábbi blogbejegyzés melynek felvezetése saját, részletesen dokumentált írásom a Nagy Benedek-ügyről, ezt követi Borbély Imre e témában fogant interjúja.

A következő interjú megértéséhez elengedhetetlennek érzem ideilleszteni a Nagy Benedek-ügyről szóló fejezetet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikatörténet negyed évszázadát összefoglaló kötetemből.

Az 1994-es év a "koaguláció"[1] évének tűnt, nemcsak Magyarországon, hanem az RMDSZ-en belül is.[2] Mint utóbb kiderült, a bőven több, mint kétharmados parlamenti többséget és a média kb. 80%-át maga mögött tudó koalíció képes volt elveszteni a soron következő választásokat, az RMDSZ-en belül viszont tényleg koaguláció történt, más szóképpel élve megkötött az ügyből s nem az ügyért élő nómenklatúra betonja.

Feltehető, hogy ebben volt valamiféle szerepe a magyar kormányváltásnak is, de a fejlemények magyarázhatónak tűnnek pusztán az RMDSZ-en belüli jelenségeket vizsgálva. Megszilárdult az RMDSZ élén egy többé-kevésbé zárt elit, melynek a pozícióban maradáshoz való egzisztenciális kötődése az idők folyamán egyre erősebbé vált. Mely nem volt érdekelt a belső választások megtartását kikerülhetetlenként tételező autonómia program megvalósításában, hiszen a választás a meglevő és önkonzerváló hatású túlhatalom[3] dacára szükségképpen magában hordozza az elitcsere lehetőségét is.

1994-ben szakadt végképp ketté a brassói kongresszus által megszabott lépésritmus és a szervezet valóságban megtett akadozó lépéssorozata. Az Önkormányzati Főosztály lényegében semmit nem végzett el a rárótt feladatok közül, a kataszter felállításának, a belső választásoknak az ügye szinte semmit nem lépett előre. Sőt, az RMDSZ ölébe hullott adattár, a Szövetség oktatási törvénytervezetét támogató közel félmillió állampolgár névjegyzéke (állítólag nem szabotázs, hanem dilettáns mulasztás során) nemhogy digitalizált nyilvántartás készítése nélkül, de fénymásolás nélkül került ki a Szövetség kezéből. Egyre nyilvánvalóbb lett: a kötélhúzás ezután a döntéshozó pozíciókat birtokló kerékkötők és a program megvalósítását "kívülről" szorgalmazó, Tőkés László nevével fémjelzett tenni akarók között fog folyni.

Tőkés László, aki a körvonalazódó magyar külpolitikai orientációváltás ellen már a választások előtt több ízben felemelte a szavát, kifejezetten kényelmetlenné vált nemcsak a román hatalom és a lassan, de biztosan a neptunista irányzat felé sodródó RMDSZ-es csúcsvezetés, de immár az új magyar kormány számára is. Csak ezzel magyarázható az az ismételt, igen súlyos félretájékoztatás, mely alapot szolgáltatott Nagy Benedeknek, hogy megírja "Mind nem vagyunk bűnösök" című röpiratát. A kibontakozott sajtókampány, mely Tőkés László "ügynökmúltját" tárgyalta, az újkori magyar történelem legabszurdabb "kabátlopási" esete volt. 

(Tőkés László 2009. decemberében, Aradon, a decemberi, temesvári népfelkelés huszadik évfordulóján)

A politikai előzmények közé tartozik, hogy az RMDSZ azon erői, melyek az autonómia-gondolat hordozói voltak már a Kolozsvári Nyilatkozat előtt, melyeknek a program teljesítése iránti elkötelezettsége egyértelmű, fokozatosan kiszorultak a döntési pozíciókból. Az SZKT-ban és a képviselőházi frakcióban egyes esetekben többséget szereztek ugyan, de az SZKT, mint évente ötször ülésező testület nem biztosíthatott folyamatos kontrollt az Ügyvezető Elnökség és a Szövetségi Elnök program-elsikkasztó tevékenysége felett. Így vált a tiszteletbeli elnök az egyetlen nem elhanyagolható hatású ellenőrző tényezővé.

A romániai magyar kataszter felállítása és a belső választások megszervezése kizárólag az az erdélyi magyar politikai akarat és az anyagi eszközök függvénye volt és ma is az. Az anyagi eszközök megvoltak/megvannak, de más célra használták/használják fel azokat. Az a minimális mozgás, amit az önépítkezés terén tapasztalni lehetett, elsősorban szándékos szabotázs vádját megelőzni igyekvő látszat-tevékenység lehetett. Az SZKT által gyakorolt kontroll-mechanizmus csődöt mondott: András Imre, Hargita megyei képviselőnek a kongresszusi menetrend betartását számon kérő interpellációjára adott választ 1994 derekán az SZKT meggyőző többséggel elfogadta, mintegy legitimálva az önkormányzati főosztály krónikus semmittevését. Ily módon a lassan bebetonozódó elit számára Tőkés László jelentette az egyetlen bizonytalansági tényezőt.

Ebben a politikai környezetben játszódott le a decemberi eseménysor. Nyitányként a Kossuth Rádió hírt ad arról, hogy Tőkés László a decemberi temesvári népfelkelésről való megemlékező ünnepség sajtótájékoztatóján beismerte, hogy együttműködött a Securitate-val[4]. Ezt követően a román sajtóban ismételten hangoztatott ügynök-vádat hihetetlen erővel élesztik fel és támasztják alá "hiteles dokumentumokkal". 1994. december 20-án reggel Miklós Tibor példátlan hangnemben támadja meg Tőkés Lászlót a marosvásárhelyi rádióban, bedobva a "mint mindenki más" motívumot.

Nagy Benedek ugyanazon a napon képviselő frakciótársai között kioszt egy röplapot[5], mely készpénznek véve Tőkés László megrágalmazását, többször is Márton Áronra hivatkozva, mintegy kiátkozza Tőkés Lászlót, a "hűtlen kezelőnek", "gátlástalan puhánynak", "igazságot elhallgatónak", az "Ördög szolgájának" nevezve őt, aki "fülelő lelkiismerettel" kívánja szolgálni embertársait. 

(Nagy Benedek)

A szöveg a vastagon kiemelt "mint mindenki más" motívumra épül és azt inszinuálja, hogy a szerző, Nagy Benedek elhitte, hogy Tőkés László olyat nyilatkozott volna, hogy "1975-től a Securitate-nak dolgozott, mint mindenki más". A szöveg többes szám első személyben való megfogalmazása és az eredeti példányon az aláírás hiánya arra utal, hogy a szerző egyfajta kollektív nyilatkozatnak szánta a röplapot, esetleg aláírásokat kívánt gyűjteni: "ezért vagyunk kénytelenek a legkevesebb másfél milliónyi nem kollaboráns erdélyi magyar nevében a leghatározottabban tiltakoznunk (a nyelvi helytelenség az eredeti szövegben) a volt Securitate-val való undok és becstelen együttműködés elbagatellizálása és egész hazai magyarságunkra való kiterjesztése ellen."

Borbély Imre Hargita megyei valamint Mátis Jenő Kolozs megyei képviselő[6] javasolja az akció azonnali megtárgyalását és a testületi elhatárolódást. Tokay György frakcióvezető ezt pozíciójával visszaélve megakadályozza, s megbízza Borbély Imrét, hogy tárgyalja meg az esetet a tiszteletbeli elnökkel. 

(Tokay György)

Tőkés László összehívja a tanácsadó testületét, s eldönti, hogy a nyilvánossághoz fordul. 1994. december 29.-én sajtótájékoztatót tart, melyben ismerteti a helyzetet a média képviselőivel. Borbély Imre Tőkés László megbízásából kiosztja a sajtó képviselőinek Nagy Benedek irományát. 

(Borbély Imre 2009-ben Brüsszelben, egy hangulatos sörözőben)

Az RMDSZ szövetségi elnökét, Markó Bélát 29 RMDSZ tisztségviselő levélben szólítja fel december végén az azonnali állásfoglalásra, aki viszont továbbra is kivárásra játszik, összehívja az Operatív Tanácsot, az RMDSZ válságstábját.[7] A parlamenti frakció vezetői továbbra is szabotálják az ügy megtárgyalását és a testületi kiállást Tőkés László mellett, mígnem a Nagy Benedektől önmagukat elhatárolni kívánók kiadnak egy saját nyilatkozatot. A kollaboráns szárny tagjai minden elkövettek tehát, hogy a méreg, a nyilvánvaló rágalom minél jobban beigya magát a köztudatba, hogy Tőkés László hitelét az egyre tovább görgetett sajtókampány minél jobban roncsolja. Az RMDSZ öt éves fennállása alkalmából tartott megemlékezésre Tőkés László, aki az RMDSZ felső vezetésében egyedül képviselte a kontinuitást 1990. február 24.-étől 2003. február 1.-ig, az utolsó pillanatban kap meghívót, "mintegy véletlenül"[8].

1994. január 4.-én a Romániai Magyar Szó hasábjain a megrágalmazott püspök részletesen leírja, hogyan próbálnak az ultrasovén román erők és magyar szövetségeseik az áldozatból hóhért csinálni[9]. Rámutat, hogy 1989. december 16. óta minden évfordulón a román nyelvű sajtó egy része ellenséges propaganda-hadjáratot folytatott ellene, ebbe illeszkedik az is, melyet az első kerek évforduló alkalmával indítottak. A különbség az, hogy ezesetben a sajtó-offenzíva sokkal erőteljesebb, mint a korábbi években. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke név szerint megemlíti a részvevő sajtóorgánumokat: Renasterea Banateana, Cronica Romana, Adevarul Harghitei, Ziua, Informatia Zilei, Totusi Iubirea, és Tinerama, melyek egymás után közölték azt a dezinformációt, miszerint a püspök beismerte volna, hogy a Securitate ügynöke volt.

A megtámadott, miután leszögezi, hogy soha nem kollaborált a román titkosrendőrséggel, tényeket állít egymás mellé, melyek világosan bizonyítják, hogy nem lehetett a rendszer kegyeltje: 14 éves korától egyetlen egyszer sem utazhatott külföldre, princetoni és montreali ösztöndíj-meghívásainak nem tehetett eleget, 1984 és 1986 között munkanélküli volt, mert a Securitate közreműködésével kidobták a papságából Désen, annak ellenére, hogy lelkésszé választották, temesvári állandó lelkésszé választását nem ismerték el, 1988 őszén a falurombálás elleni tiltakozást követően életveszélyes hatósági hajsza indult ellene, 1989 december 17.-én deportálták, 22.-ig lelki terror alatt tartották, puszta életét is valószínűleg Ceauşescu bukásának köszönheti, teljes környezetét zaklatta Securitate.

Tőkés László leszögezi: „soha életemben nem mentem magamtól és mint informátor a Securitate-ra, hanem kivétel nélkül csupán akkor, ha vittek vagy rákényszerítettek.” Ennek megfelelően követelte a teljes szekus-dossziéja kiadatását, és mindazon Securitate tisztek felelősségre vonását, akik 1975 és 1989 között zaklatták, üldözték, sőt, az életére törtek.  Rámutat az ellene folyó kampány indítékaira, arra, hogy a román propaganda által emlegetett „”mélységesen nemzeti jellegű román forradalom” képébe sehogy sem illik bele egy magyar református lelkipásztor személye”, másrészt arra, hogy a kampány célja az egész erdélyi magyarságot illetve annak érdekképviseletét felvállaló RMDSZ-t célkeresztbe állítani. (Ennek érzékeltetésére idézi az Adevarul Harghitei napilap cikkét, mely 1994. december 15.-én jelent meg, s melyben a cikkíró M. Groza a következőképpen fogalmaz: „nem az a kérdés, hogy miféle ember Tőkés László, hanem az, hogy miféle párt az, mely egy ilyen embert megtart az élen”. Nagy Benedek szennyiratát teljes joggal Hajdú Győzőnek Adrian Paunescu lapjában megjelent gyalázkodásához hasonlítja.

A Csíki területi szervezet gyorsan és határozottan lép: 1995. január 5.-én kizárja Nagy Benedeket soraiból. Ugyanaznap ül össze az Operatív Tanács, mely “a képviselőházi frakcióban terjesztett, diverzióra alkalmas röpirat ügyét az Országos Etikai Bizottság elé utalja.” Sajátos döntés, hogy az OT „ugyancsak az Országos Etikai Bizottság elé utal az utólagos fejleményekkel és sajtónyilvánossággal kapcsolatos egyes vétségeket.”[10] E passzus mögött az húzódik, hogy miután nem sikerült a médiaoffenzívával s Nagy Benedek „röpiratán” keresztül tönkretenni Tőkés Lászlót politikailag, Markó Béláék megpróbálták a röpirat nyilvánosságra kerüléséhez hozzájáruló Borbély Imrét is elítéltetni az Etikai Bizottsággal.[11] A testület egyben kéri a Csíki területi szervezet minden Nagy Benedekkel kapcsolatos döntésének fölfüggesztését mindaddig, amíg az Országos Etikai Bizottság a kérdést ki nem vizsgálja és meg nem teszi a megfelelő előterjesztést.

1995. január 7.-én a Kossuth Rádió ismét Tőkés László hitelroncsolásának irányába tájékoztat félre, hírt ad arról, hogy "az RMDSZ kongresszus Tőkés László múltjával foglalkozik", holott a már említett rendezvényen szó sem esett erről a kérdésről. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem kongresszust tartott az RMDSZ, hanem jubileumi ünnepséget).

Tőkés László mellett kiálltak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői[12], Szőcs Géza, egykori RMDSZ-főtitkár és szenátor[13], Bartis Ferenc író[14], Fodor Sándor író[15], Gazda József író, közíró,[16] a Romániai Magyar Kisgazdapárt[17], a Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja[18], az RMDSZ gyergyói választmánya, mely egyetértését fejezi ki a Csík széki RMDSZ határozatával, s ahhoz hasonlóan megvonja bizalmat Nagy Benedektől[19] valamint az RMDSZ frakció többsége, mintegy 15 tagja.[20]

Nagy Benedek megkövette a tiszteletbeli elnököt, a politikai botrányért pedig Borbély Imrét okolta[21] annak dacára, hogy utóbbi megbízásra cselekedett akkor is, amikor Tokay György felkérésére megtárgyalta az ügyet Tőkés Lászlóval és akkor is, amikor Tőkés László megbízásából szétosztotta a röpiratot sajtó képviselőinek.

Az ügy második felvonása akkor kezdődött, amikor a 1995. február 25-26.-án ülésező SZKT elfogadva az Etikai Bizottság döntését, kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből. Beindult a sajtókampány a döntés ellen, Tőkés Lászlót ismételten megrágalmazták[22], hogy inkvizítor módjára kizáratta Nagy Benedeket[23]. Holott pont ennek az ellenkezője történt: Tőkés László azt kérte, hogy az SZKT mérsékelje az Etikai Bizottság által javasolt szankciót, azaz, ne zárja ki Nagy Benedeket az RMDSZ-ből, hanem fossza meg tisztségeitől. Erre azonban a vonatkozó szabályzati paragrafusok nem adtak módot. Az ügy végére a kolozsvári kongresszus tett pontot: hatálytalanította a kizárást, de megvonta Nagy Benedek SZKT-tagságát. Nem kell különösebb rosszhiszeműség ahhoz, hogy összefüggést fedezzünk fel Nagy Benedek dicstelen akciója és aközött, hogy 1997 elején a politikust a kormányzati tisztségviselők között, mi több, a vallásügyi államtitkárságon látjuk viszont. Kétezer évvel ezelőtt ezüstpénzben mérték az árulás jutalmát, mai időkben megteszi egy jól fizető állami poszt is.

Különös vonzások… és választások

- Az Operatív Tanács önt is az Etikai Bizottság elé rendelte azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Nagy Benedek által a Képviselőházban osztogatott, Tőkés Lászlót vádoló írását. Mennyiben volt ez az írás csak belső használatra szánva?

- Az Operatív Tanács néhány tagja valóban Etikai Bizottság elé kíván vinni, minthogy az említett tanácskozáson csak ezzel a kompromisszummal lehetett konszenzusra jutni, határozatot kidolgozni, hogy: fejét vesszük Nagy Benedeknek, de a Borbély Imréét is követeljük. Az Etikai Bizottság elé utalásom ürügye a kiszivárogtatás. Időközben ez tisztázódott, hiszen mind a frakciógyűlésen, mind pedig a Romániai Magyar Szóban megjelent válaszban, valamint a vásárhelyi rádióban adott interjúban rámutattam arra, hogy ez az írás - amikor terjesztették - nem belső anyagként lett kezelve, hanem gondatlanul osztogatták a frakción belül: a számozatlan példányok nem névre szóltak, nem volt feltüntetve rajtuk, hogy bizalmas. Úgy tűnik, hogy azok, akik védeni próbálták Nagy Benedeket, és látták, hogy "túlteljesített", utólag zárolni próbálták az anyagot. Amikor a frakcióelnök zároltnak nyilvánította, semmi garancia sem volt arra, hogy nem került illetéktelen kézbe is, és arra sem, hogy aki megírta, nem terjeszti tovább az RMDSZ tisztségviselőinek, ahol a legnagyobb rombolást végezheti. A nagy nyilvánosság elé terjesztést teljesen hamis vágányra vitték, hiszen eleve nem akármilyen közegben lett szórva, hanem a parlament romániai magyar képviseletének soraiban. Általuk pedig választóik lettek megszólítva. Én azon nyomban megpróbáltam vitára bocsátani az ügyet, mert láttam a benne rejlő hatalmas veszélyt. A bajt egy határozott frakció-állásfoglalással szerettem volna megelőzni. A röpirat annyira egyértelmű, hogy akkor egy pillanatig sem vontam kétségbe, hogy amint mindenki elolvasta, egyöntetűen elítéljük. Tokay György a következőkkel hárította el a vitát: "Visszaélve frakcióelnöki tisztemmel, megtiltom ennek a megtárgyalását és megkérem Borbély Imrét, hogy beszélje meg az esetet Tőkés Lászlóval." A tiszteletbeli elnökkel politikai elemzést folytattunk, kitérve a várható következményekre. Végül Tőkés László úgy határozott - valójában csakis ő tehette ezt, hiszen ő volt a vádlott, neki kellett vállalnia a konfrontációt -, hogy a nyilvánosság elé kell vinni mind Nagy Benedek írását, mind az ebből kerekedett ügyet. A sajtótájékoztatón, Tőkés László kérésére, én adtam át az újságíróknak a röpiratot, ami főleg formai gesztus volt, hiszen jobban fest, ha egy kéviselő, és nem a tiszteletbeli elnök osztogat egy írást. Egyébként Tőkés László egyik körlevelében ezt mindenkinek a tudomására hozta.

- Az Operatív Tanács Nagy Benedek ügyét az Etikai Bizottság elé utalta, és kérte a Csíki Területi Választmány határozatának a felfüggesztését, mindaddig míg döntés születik az Etikai Bizottságban. Tudomásom szerint a területi szervezetek autonómok. Lehetséges az, hogy az Operatív Tanács, mint valami felsőbb szerv, a területi választmány határozatának felfüggesztéséről döntsön?

- Az Operatív Tanács kérhet, de nem utasíthat. Az akaratát ebben az esetben semmiképpen sem érvényesítheti, főleg ezzel az indoklással nem. Az Operatív Tanács egy alapvető logikai hibát is elkövet, amikor etikai kivizsgálás eredményét szabja feltételéül egy politikai döntésnek. Etikailag makulátlan cselekedetek is lehetnek súlyos politikai hibák. Amennyiben a röpiratról - amely szerintem etikátlan is és politikai hiba is - netán "kiderülne", hogy etikus, attól még politikai hiba marad, hiszen már az első lépésben a romániai magyarság parlamenti képviseletét vette célba. Ez az irat felhívás is a tiszteletbeli elnök lemondására, aki jelenleg a legnagyobb mozgató erő Erdélyben. A területi szervezetek a politikai hibából kiindulva politikus fölött ítélkeztek.

- Sokak szerint ezzel a döntéssel elindult az RMDSZ-en belül a tényleges demokratizálódási folyamat, hiszen végre a tagszervezetekben születnek a döntések.

- Ez is azt bizonyítja, mennyire helyesen döntött Tőkés László, amikor a személyes ambíciók, hiúságok, hatalmi érdekek által részben megrontott politikai elit szintjéről - azáltal, hogy a nyilvánosság elé lépett - levitte az ügyet a politikai bázisra, a területi szervezetekhez. A józan ítélőképesség, a józan ész sokkal inkább érvényesül a bázison. A területi választmány döntése azt bizonyítja, hogy a legutóbbi kongresszuson elfogadott új struktúra, az új építkezési elvek megteremtették az alapját annak, hogy egészséges letisztulási folyamatok is beinduljanak az RMDSZ-en belül. Olyan tisztázási folyamatok, melyek nélkül nincs sem politikai, sem pedig társadalmi szervezet, amely hosszú távon megmaradna.

- Májusban tartják az RMDSZ IV. kongresszusát. Összefüggésben van ezzel Nagy Benedek írása?

- Ez nem bizonyítható. Szerintem ez az affér a hatalmi erővonalak észlelhető eltolódásának egyenes következménye. Itt, az érthetőség kedvéért szeretnék kifejteni néhány összefüggést. A szuperhatalmi médiák sztárja, a '90-'91-es év embere, Tőkés László, akit fogadott az Egyesült Államok elnöke, aki jelzésértékűen védnökként volt jelen a Capitoliumban Kossuth Lajos mellszobrának leleplezésekor - ami mindenképpen a magyarság felé tett gesztus - nos, ezt az embert hirtelen teljesen más színben kezdik feltüntetni az amerikai médiák. Nyilvánvaló, hogy '89-es változások nem képzelhetőek el előzetes nagyhatalmi megegyezések nélkül. Az Egyesült Államok részéről ez azt jelentette, hogy beleegyezett egy hatalmas európai térséget érintő ellenőrzött destabilizációs programba, aminek az lehetett a jelszava: destabilizáció a demokratizálódás érdekében. Ez egy olyan értékorientált politikai vonulat volt, amely az alapvető értékek - az emberi méltóság, emberi jogok, méltányosság, jobb élet stb. - érvényesülését tűzte ki célul, annak árán, hogy ez akár társadalmi feszültségeket is hordoz, amiket viszont ellenőrzés alatt kell tartani. A változást a boszniai háború idézte elő. Kitűnt, hogy az ellenőrzés megszűnt. Mivel erre az esetre a szuperhatalomnak sem volt koncepciója, egy pánikszerű 180 fokos fordulat állt be. Mind az Egyesült Államok, mind a nyugat-európai hatalmak fontosabbnak tartották - mára már kizárólag ezt tartják szem előtt - a stabilitást, még akkor is, ha ez a demokratikus alapértékek rovására történik. Ahhoz, hogy ezt a politikai váltást - amit minden bizonnyal az amerikai Külügyminisztériumban határoztak el - el tudják fogadtatni saját törvényhozásukkal, meg kellett fosztani hitelüktől azokat az egyéniségeket, akik előreláthatóan e térségben, de az amerikai kongresszus felé is eredményesen lépnének fel, befolyást gyakorolva a fordulat ellen. Ezen emberek egyike Tőkés László, akit már '89-et megelőzően is bevittek az amerikai Kongresszus tudatába. Őt most politikai szükségszerűség lejáratni. A neptuni tárgyalásra is azért volt szükség, hogy szembehelyezhessenek egy "jó" magyar politikus csoportot - a neptuni tárgyalókat - egy "rossz" magyar politikuscsoporttal. Utóbbira rögtön ráfogták, hogy nyíltan fölvették programjukba Erdély visszacsatolását, ami természetesen hazugság. Viszont ez a hazugság úgy volt eladható, hogy felmutattak "józan magyarokat" is. Ugyanakkor a tiszteletbeli elnököt - Tokay György kijelentésével, miszerint biblikus gondolkodású és apokaliptikus víziói vannak - azok előtt, akik az amerikai Kongresszusban hitelt adtak a szavának, a vallásos fundamentalizmus és a valóságtól való elrugaszkodottság gyanújába keverték.

- Véleménye szerint Nagy Benedek írása a neptuni ügy folyománya?

- Leghatározottabb meggyőződésem, hogy ez az írás ennek a politikai szemléletváltásnak egyenes folyománya. Hiszen ez a szemléletváltás dobta fel a Neptun-ügyet, ami személyes szolidaritások, érdekszövődmények által nyert teret az RMDSZ-en belül. Amit írt, az már személyes meggyőződése, viszont Nagy Benedek ehhez a csoporthoz tartozik.

Másrészt ugyanennek a szemléletváltásnak a következménye az a hatalmas politikai nyomás, ami Magyarországra és Romániára nehezedik az alapszerződés aláírása végett. Mondanom sem kell, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége az alapszerződésre. A két ország viszonyát békeszerződések kellőképpen szabályozták. Amennyiben román részről megvolna a politikai akarat, akkor a romániai magyarság ügye is rendeződhetne. A magyar politikai vezetés megfelelő partnernek mutatkozott. Amennyiben a nagyhatalmak rákényszerítik a két országra az alapszerződést, akkor számunkra csak abban az esetben lesz elfogadható, ha ebbe belefoglaltatik egy kisebbségi klauzula, amely tartalmazza a romániai magyarság számára szükséges jogi garanciákat. Ezzel kapcsolatban az RMDSZ-nek határozott véleménye van, miszerint az alapszerződést csak akkor tekintjük elfogadhatónak, ha tartalmazza a részletes jogi garanciákat.

- Mi várható a májusi kongresszuson?

- A kongresszus értelme és célkitűzése az addig kidolgozott belső választási törvény ratifikálása lesz. Törvénymódosítást nem ésszerű és nem célszerű eszközölni. A másik - mondhatni protokolláris - feladata a kongresszusnak, hogy kiírja a belső választásokat és feloszlassa önmagát. Ezek után már nem lesz RMDSZ-kongresszus, hanem egy demokratikusan megválasztott romániai magyar parlament, amely legitimebb bármelyik eddigi kongresszusnál. Sajnos, hogy ezt a kongresszust már most úgy próbálják feltüntetni, mintha a legfontosabb célkitűzése a tisztségviselők leváltása volna. Aki ilyen híreket terjeszt, annak két célja lehet: megosztani a magyarságot; mellékvágányra terelni a közhangulatot Nagy Benedek ügyében. Egyesek részéről most is ugyanaz a játék folyik, mint a neptuni ügy kapcsán: ismét személyi vonatkozásokra akarják redukálni az elvi kérdéseket.

Simon Judit

Megjelent az Erdélyi Napló 1995. január 25.-i számában.

---

[1] E találó kifejezést egymástól függetlenül alkalmazta az 1994-es magyarországi választások politikai fejleményeire Borbély Imre (Pendulare sau coagulare, Sfera Politicii 1994/6) valamint Gyurgyák János (Valahol utat vesztettünk, 2000, 1994/9)

[2] Az RMDSZ-en belül a hatalmi koaguláció véglegesnek tűnik. A kolozsvári-brassói programhoz hű erőket tíz év alatt ledarálták, egyeseket megvettek, másokat megfélemlítettek, a csapat maradéka azt sem vállalta, hogy 2003-ben ellenjelöltet állítson Markó ellenében, majd az autonomisták fokozatosan távoztak a szervezetből.

[3] A Markó Béla által vezetett és pozíciójában hozzá kötött RMDSZ-gárda már 1994-ben élvezhette az erdélyi és magyarországi sajtó nagy részének támogatását, a hivatalos erdélyi magyar politikai elit, jelesül az SZKT és a parlamenti frakció túlnyomó többségének bizalmát és az RMDSZ költségvetése fölötti ellenőrzést.

[4] Hadd idézzük Tőkés Lászlónak egyik írását: „1994. december 15.-én a Kossuth Rádió éjféli híradásában ez volt hallható: „Tőkés elismerte, hogy együttműködési nyilatkozatot írt alá a Securitatenek, de kijelentette, hogy ezzel nem ártott senkinek.” Dicséretes módon, a Magyar Rádió ezen híresztelésével néhány órával, vagy néhány nappal megelőzte a Renasterea banateana, a Cronica Romana, a Ziua és a Tinerama nevű román újságok vonatkozó gyalázkodó írásait.” (Tőkés László: „„Másság” és „azonosság””, In.: Tőkés László: Remény és valóság, 125-127. o.)

[5] A röpirat megjelent többek között a Bihari Napló 1995. január 6.-i számában.

[6] Mátis Jenő erről az Orient Express 1995/1-2 számában számol be, megerősítve azt, hogy Tokay György akadályozta meg az ügy azonnali megtárgyalását.

[7] Ld. Borbély Imre: Nyílt levél Markó Bélához, 2. rész, „December 20”. (Kapu, 1995/5)

[8] Sőt, mint Tőkés László írja, "az 1994. december 20-i diverzió nyomán a szövetség tiszteletbeli elnökét automatikusan ejtették a kolozsvári évfordulói rendezvények szónokainak listájáról". Tőkés László: „Mire használjuk az eszünket?” Romániai Magyar Szó, 1995. március 14.

[9] Tőkés László: "A Securitate markában", Romániai Magyar Szó, 1994. január 4.

[10] Az Operatív Tanács állásfoglalásának teljes szövege megjelent az RMDSZ Közlöny 13.-as, 1995. januári számában.

[11] Miután a Bizottság megállapítja, hogy nem követett el az ügyben vétséget, a későbbiekben, amikor Tőkés László Tokay György ellen nyújt be panaszt az Etikai Bizottságánál, amiért frakcióvezetőként nem járult hozzá a politikai bomba azonnali hatástalanításához, a kollaboráns szárny mintegy szimmetriaképpen ismét a Bizottság elé viszi Borbély Imre ügyét. A Bizottság mindkettejüket felmenti.

[12] Az 1995. január 5.-i állásfoglalásról tudósít többek között az Új ember 1995. január 22.-i száma.

[13] Szőcs Géza: „Ütött-e Tőkés órája?”, Beszélő, 1995. január 12. Az egykori RMDSZ-es politikus több tézise vitára ingerlő (például helyteleníti, hogy Tőkés László állást foglalt anyaországi belpolitikai ügyekben, de az sem egyértelmű, hogy Tőkés László „nem akart hős lenni”, mindössze normálisan viselkedett egy abnormális rendszerben, hiszen tudta mit vállal, tudta, hogy életét kockáztatja a Panoráma-interjúval), de a lényeget kimondja: Tőkés László áldozata és nem együttműködője volt a rendszernek és a Securitate-nak.

[14] Új Magyarország, 1995. január 13.

[15] Pest Megyei Hírlap, 1995. január 19.

[16] Romániai Magyar Szó, 1995. január 19.

[17] Romániai Magyar Szó, 1995. január12.

[18] Szabadság, 1995. január 13.

[19] Romániai Magyar Szó, 1995. január 13.

[20] Magyar Nemzet, 1994. január 17., az aláírók között nem meglepő módon nem szerepel a két neptuni tárgyaló, Tokay György és Borbély László (Frunda György szenátorként nem volt érintett), Székely Ervin, Antal István, Asztalos Ferenc, Márton Árpád, hogy csak néhányat említsek az autonomisták konok ellenfelei közül. Szomorú, hogy még ezt az etikai kérdést is a szekértábor-logika felől közelítették meg az említettek.

[21] Nagy Benedek: „Az utolsó csepp a pohár fenekén - avagy mitől szakadt el bennem a hallgatás gátja?”, Romániai Magyar Szó, 1995. január 19.

[22] A hangot még a döntés előtt Zsehránzsky István adta meg, boszorkányüldözést emlegetve. Szerinte „a román fél megkérdezheti: "jó-e nekem, kell-e nekem egy inkvizítor barátsága? Mert a kiátkozások, különösen, ha egyházi személytől indulnak ki, ugyan mi mást juttathatnának eszébe, mint a totalitarizmus középkori formáját.” Zsehránszky István: „Palinak érzik magukat”, Romániai Magyar Szó, 1995. január 23.

[23] Ez volt az első eset, amikor 1993-as visszavonulása óta Domokos Géza hatalmas interjúban állást foglalt az RMDSZ-szel kapcsolatos politikai kérdésekben. (Cseke Gábor: „Hol tartjuk az eszünket? – Domokos Géza írásban válaszol az RMDSZ kérdéseire”, Romániai Magyar Szó, 1995. március 4-5.) Nagy Benedek kapcsán hevesen és indulatosan támadta az autonómia-elképzeléseket, a "radikálisokat" és Tőkés Lászlót, ezutóbbit többek között "meghurcolt ellenlábasa (N.B.) megsemmisítésével" vádolva meg. Tőkés László válaszában („Mire használjuk az eszünket?”, Romániai Magyar Szó, 1995. március 14.) rámutatott D.G. logikai hibáira és tényállításainak hamisságára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy enyhítő javaslatán túl, még az etikai kivizsgálást sem ő kérte, hanem az Operatív Tanács.