KERESZTÉNY ÉS NEMZETI – LIBERÁLIS EGYSÉGKERET

Az RMDSZ első hat esztendeje (1990-1996) sokkal mozgalmasabb volt, mind azt utána következő közel negyed évszázad. Nem voltak tisztázottak az erőviszonyok a román hatalommal együttműködő, annak nem ritkán alájátszó, helyzetben ragadó politikusok, valamint az autonomista, helyzetteremtő szárny között, e két oldal belső harcainak eredményeképpen a Szövetség politikája sem volt egyenes vonalú és következetes.

A két oldal vetélkedését az RMDSZ 1996-os kormányzati szerepvállalása döntötte el, akkor is, ha ezt akkor még nem tudták az egyes részvevők, s az autonomisták 2003-ig folytatták harcukat azért, hogy rákényszerítsék az RMDSZ labanc vezetését arra, hogy saját programját (az autonómiát) képviselje az engedménymorzsákért való kuncsorgás helyett. Olyan időket éltünk, amikor sokkal többet lehetett volna elérni, amikor a szétesett Jugoszlávia területén nemzetközi rendezés keretében létrejött a független Koszovó, tehát az RMDSZ ahelyett,  hogy egyetlen poltikai ütőkártyájáról, a külpolitikai nyomásgyakorlásról lemondjon apró-cseprő kedvezményekért, minden erejét mozgósítania kellett volna azért, hogy Erdély ügyében is nemzetközi fórumokon döntsenek.

Az első hat évnek egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor 1992-től kezdődőleg az önálló magyar érdekeket képviselő, autonomista oldal több eszmei megalapozottságú platformot is létrehozott az RMDSZ-en belül.

Ezen kezdeményezéseknek kívánt Borbély Imre eszmei és akár intézményes keretet adni a „Keresztény és nemzeti liberális egységkeret” című munkájával.

Idézzük: „A vázolt keresztény és nemzeti-liberális egységkeret arra hivatott, hogy az erdélyi magyar sors gyökeres megváltoztatását felvállaló, de különböző divergens ideológiák mentén szervezkedő politikusoknak pragmatikus közös gondolati alapot nyújtson.

A három, végső következtetéseiben divergens eszmerendszer – nemzeti, keresztény, liberális – azáltal válik összeegyeztethetővé, hogy az alapgondolatok szelekciója a konkrét körülmények és a kitűzött célok szellemében történt.”

A szöveg saját kiadásban jelent meg egy füzet formájában, néhányszáz példányban, első ízben nagyobb nyilvánosságot a „Harc a nemzet érdekében” című kötetben látott három évvel ezelőtt.

Nem kevés megfontolása ma is érvényes. (BZSA)

A fotók Csávossy György 2007-es temesvári látogatása alkalmával készültek.

KERESZTÉNY ÉS NEMZETI – LIBERÁLIS EGYSÉGKERET

Előszó

Ahol emberek csoportjai vetélkednek egymással (sport, gazdaság, politika, hadviselés), ott törvényszerűen létrejön a vezérelvek, célkitűzések, és a valóra válthatóság felmérésén alapuló módszerrendszer: a stratégia.

Bármilyen stratégia sikerének előfeltétele, hogy a megoldandó problémának lehetőleg minden vetületét felmérje és rendezze a vezérelvnek megfelelő hierarchiákat. A sikernek másik előfeltétele a lehetséges jövőbeni változások minél helyesebb becslése és ennek megfelelően a helyes ütemterv (prioritáslista) felállítása. Hatásnövelő, ha a stratégiák csak az alkalmazás pillanatában vagy utána válnak közismertté. (…)

A közmegelégedést és egyetértést célul kitűző konciliáns, békítő elképzelés volt az eleve beépített kompromisszumokra, sőt egyoldalúan is áldozatra kész defenzív stratégia, amit a 1918-ban Magyarországon hatalomra került vezetés alkalmazott.

Ez a stratégia méltányosságot, tiszta játékszabályokat, kölcsönös érdektiszteletet feltételezett ott, ahol valójában csak ordas szándék, leplezetlen indulatítélkezés, hideg geopolitikai érdek és nyers erőszak ötvöződtek egy már évtizedek óta részrehajló, magyarellenes, hazug propaganda által hangolt Európában.

Az eredmény közismert.

A tanulság az lehet, hogy a pozitív előítélet is torz helyzetfelismerést okoz, hogy mégoly szép eszmék megvalósítása sem épülhet egyoldalú jó szándékra, hogy a példamutatás szándékával megnyirbált saját érdek visszaélést gerjeszt.

Tanulság lehet az is, hogy a jogos jussról való önkéntes lemondás: katasztrófa-politika.

Jelen esetben a romániai magyarság jogos jussa az önrendelkezési elv alapján a területi, működési és kulturális autonómia.

Az önrendelkezés jogán elnyert autonómia szavatolja a népcsoport megmaradását, önazonosságának megőrzését, kulturális és gazdasági gyarapodását. Teszi ezt anélkül, hogy veszélyeztetné a többségi etnosz érdekeit, sértené jogait, vagy megkérdőjelezné az ország területi épségét. Az autonómiák kivívása egyértelműen stabilitásnövelő.

Az erdélyi magyarság olyan helyzetbe került a totális elnyomás után lélegzethez jutva, mint hajdan az összmagyarság a reformkor elején. Akkor is, most is, a magyarság évtizedekig tartó elnemzetlenítő politikának volt alávetve: nyelvidegen kolonizáció, párhuzamban a magyar nyelv hivatalos betiltásával a közügyekben, nemzeti kultúránk sorvasztása, az intellektualitás asszimilálása vagy elvándorlása. E hatások eredményeként mentalitásbeli torzulások is felléptek (labanckodás). Akkor is, most is, óriási gazdasági visszamaradottság volt jellemző.

A kiutat akkor a keresztény alapon nyugvó nemzeti liberalizmus adta.

A vázolt keresztény és nemzeti-liberális egységkeret arra hivatott, hogy az erdélyi magyar sors gyökeres megváltoztatását felvállaló, de különböző divergens ideológiák mentén szervezkedő politikusoknak pragmatikus közös gondolati alapot nyújtson.

A három, végső következtetéseiben divergens eszmerendszer – nemzeti, keresztény, liberális – azáltal válik összeegyeztethetővé, hogy az alapgondolatok szelekciója a konkrét körülmények és a kitűzött célok szellemében történt.

1. Helyzetértékelés

1.1. Románia

Romániában az 1989-es változások után egy álparlamentarista diktatúra jött létre. A reális politikai harc két egyformán diktatórikus, de ellentétes érdekek és lehetőségek által determinált hatalmi góc között folyik.

Az egyik hatalmi góc a hadsereg tábornokaiból és a szekuritate ideológiai osztályának egy részéből áll össze. Ők egzisztenciálisan kötődnek a hatalom birtoklásához, melyet nyílt diktatúrával is készek felvállalni, hiszen ők felelősek a 1989-es vérengzésekért is, tehát számukra a hatalom birtoklása büntetlenségük egyetlen záloga. Ez a kategória a civil életben legfeljebb egyszerű munkás, vagy hivatalnoki beosztást remélhetne.

Velük szemben állnak a szekuritate technokratái, akik képesítésüknél fogva főleg a gazdasági átmentésben, emiatt a demokratikus látszat fenntartásában érdekeltek. Módszereik, az általuk létrehozott vagy átvett struktúrák egyértelműen diktatorikusak.

Az ismétlődő társadalmi megrázkódtatások mögött (bányászrohamok, vásárhelyi pogrom) e két hatalmi góc közötti torzsalkodást kell keresni. Iliescu elnök a hadsereg strómanja, a kormány kulcspozícióit pedig a másik pólus birtokolja (a technokraták). A parlament, melynek mandátuma lejár, egy az utóbbi időben kissé nehezen kezelhetővé vált színfal.

A Vatra Româneascӑ, a hatalom eszköze (az ortodox államegyház ide betársult), az elmúlt időben kulcspozíciókat szerzett a törvénykezésben, igazságügyben, egészségügyben, tanügyben és az állami gazdaságban. Ez lehetővé teszi a pártállami hatalomgyakorlást telefonon, szóbeli intézkedések útján, a törvényeket megkerülve – egyszóval a politikai-gazdasági maffiotizmust. A reálhatalom mindkét pólusa – a katonák és a "szeku-technokraták" – a „magyar kérdés" forrásponton való tartásában érdekelt, hiszen mindkét pólus számára ez az első számú diverziós propaganda-fegyver. Sajnos a magyar kártya kijátszásánál kivétel nélkül partner az ellenzék is. Az árnyalatnyi különbségek inkább tűnnek a nemzetközi image-kényszer eredményének, mintsem a morális meggyőződés megnyilvánulásának.

Mindennek dacára, az álparlamentarizmus adta szólásszabadság és szervezkedési szabadság gyökeresen új – habár nem veszélytelen –lehetőségeket nyit a közel 2 milliós erdélyi magyarság számára a negatív megkülönböztetés elleni harcában, önazonossága védelmében és önrendelkezésének kivívásában.

1.2.RMDSZ

      

Az RMDSZ-en belül két alapvetően eltérő megközelítési módja van a romániai magyar problémakomplexum kezelésének.

- Az egyik az egyén szabad fejlődésében látja valamennyi problémának a megoldását, a csoportjogot nem tartja fontosnak, a nemzetérzést, mint a nemzeteszme táptalaját elutasítja.

- A másik számot vet azzal, hogy az ember közösségi lény, és ezért az egyén szabadsága mellett a közösségek (pl. nyelvi, kulturális közösségek) számára is közös fejlődést kíván.

(Olyan áramlat, amely az egyén szabadságát alá szeretné rendelni a csoport érdekeinek, nem ismeretes az RMDSZ-en belül).

A két megközelítési mód tovább tagolódik a megoldások, prioritások és ütemtervek szerint.

1.2.1.Baloldali liberálisok (szociál-liberálisok)

Míg a mérsékelten vagy radikálisan a romániai magyar önazonosság megőrzéséért síkraszállók tudatában vannak a magyarságot ért diszkrimináció specifikusan nemzeti jellegének, addig az RMDSZ egy befolyásos csoportja az egész problémakomplexumot a politikai rendszerváltás síkjára kívánja helyezni. Ők – helyesen – a nemzeti érzéskomplexumban látják a múlt és jelen egyik nagy tömegmanipulációs eszközét, de mivel (hallgatólagosan) a nemzetérzést elsődlegesen kultúr-terméknek hiszik, a megoldást az elfojtásban, a nemzetlenítésben vélik felfedezni.

Az eddigi proletár internacionalizmust a liberális kozmopolitizmussal próbálják felcserélni. Az elsősorban állampolgári jogokat követelő baloldali liberális politika abból indul ki, hogy a demokrácia automatikusan megoldja a nemzetiségi kérdést. Tévesen, hiszen ismertek olyan demokratikus berendezkedésű nyugati országok, amelyekben éppen a demokratikus és a jóléti társadalom adta fejlettebb lehetőségek által „olvadt be" számottevő másként beszélő. Tekintettel a román civil társadalom fejletlenségére, valamint arra, hogy a romániai álparlamentarista diktatúra továbbra sem szavatolja az emberi jogok betartását (a totalitarizmushoz képest a helyzet csak viszonylagosan javult) – az, aki kizárólag az emberi jogok kivívásában, a civil társadalom kiépítésében látja a végcélt, külön a magyar önazonosságot biztosító politikai és jogi garanciák nélkül, az (ha nem is tudatosan) elfogadja a beolvadást.

Viszont az RMDSZ létének értelme éppen a romániai magyarság identitásvédelme (tehát az, hogy a magyarság magyar maradjon), mind rövid, mind hosszútávon. Ez az a funkciója az RMDSZ-nek, ami független a romániai politikai fejleményektől vagy az adminisztratív berendezkedéstől.

Az önazonosság védelme nem szorítkozhat a kulturális autonómia kiharcolására és ezen belül elsődlegesen az anyanyelvi felsőoktatás beindítására. Számot kell vetni a 72 évi elnyomás, tudatos kultúrasorvasztás morális, öntudati, nyelvi és hagyományromboló hatásával a társadalom mély rétegeiben, és már most tudatos és koordinált gyógy-intézkedéseket kell megfogalmazni és foganatosítani. Ez viszont lelki nevelést, önmegismerést, nyelvápolást és hagyományápolást jelent – ami összeegyeztethetetlen a baloldali liberalizmus hagyományfelettiségével és a nemzetérzés elutasításával.

Ám pontosan a baloldali liberalizmus e két vonása (hagyományfelettiség, kozmopolitizmus) az, mely a fiatalság számára, annak lelki alkatánál fogva, rendkívül vonzó, hisz egybecseng a társadalmat gyarmatosító szórakoztató ipar hasonló tendenciáival (nemzeti tradíciók felett szerveződő filmgyártás, zenekultúra). Úgyszintén a hagyományfelettiség s a kozmopolitizmus nyithat lelkiismereti kiskaput az erdélyi magyar fiatal értelmiség számára, s legitimálhatja a reális problémák ignorálását, az illúzióba menekülést, avagy legrosszabb esetben az emigrációt, asszimilációt.

A baloldali szociál-liberális irányzat képviselői jelen vannak az RMDSZ-frakcióban, a MISZSZ-ben, s az ún. Temesvár-platform vezetésében. A Szabadelvű Körön belül is vannak pártolói ennek a gondolkodásmódnak, habár eddig nem hangadóak.

Az RMDSZ összes többi irányzata gondolkodásának és cselekvésének központjában az önazonosság, a magyarság tudati és kulturális megőrzése áll. Eltérő viszont az egyes platformok (azonos célt hasonló módszerekkel elérni kívánó, párton belüli szervezett csoportok) véleménye afelől, hogy miként lehet legjobban szavatolni az önazonosságvédelmet.

1.2.2. Mérsékeltek

A mérsékeltek szerint a szűken értelmezett politikai jelenből kell kiindulni, a hatalommal ki- vagy megegyezve kell a népcsoport számára fontos jogokat megszerezni és intézni a magyarság mindennapi életét könnyítő konkrét ügyeket. Ennek a platformnak politikai módszere: írott szót kicsikarni a hatalomtól, majd betartatni azt. Ennek megfelelően a harc színtere a parlament, az élharcosok pedig jogászok.

Több buktatója is van ennek a megközelítési módnak.

Az egyik az, hogy a használt érvrendszer egésze – és ebből fakadóan a figyelem is – eleve a látszatra van összpontosítva, hiszen „szavánál kell fogni" a hatalmat. Ez egyrészt megnehezíti a mélyebb mögöttes erők számbavételét, másrészt látszat-megnyilvánulásokra készteti a romániai magyarságot is.

Ez az álláspont érvényes egyébként az egész romániai ellenzékre. Minden párt úgy tesz, mintha a reális hatalmat a parlament birtokolná. Teszik ezt egyrészt egzisztenciális okokból, másrészt dolgozik a félelem, hogy a reális tényállás következetes leleplezése (hogy a jelen helyzetben nem a törvényhozás tölti be a legfelsőbb hatalmi funkciót, hanem a végrehajtó hatalom, sőt, a parlament mögöttesen a hadsereg nemzeti kommunista szárnyának szavazógépe és propagandaeszköze) nyílt diktatúrává fejlesztheti a jelenlegi burkoltat. Az egység tehát a kölcsönös látszattartás. Létezik az a remény is, hogy idővel – csoda folytán – demokráciává erősödik a mai látszat-demokrácia, csupán elég hosszú ideig ki kell bírni a színházat.

A "látszatot látszatért" politikának nem kedvezőek az olyan jogos, (de nem „tetszetős") RMDSZ-követelések, amelyek a politikai jelenben ugyan nem megvalósíthatók, de esetleg ma kell őket kimondani ahhoz, hogy holnap valóra válhassanak.

E politikának ugyancsak nem kedveznek a jelen hatalmat negatív oldalról leleplező, vagy a hatalom felelősségét egy-egy antidemokratikus, rasszista vagy xenofób politikai tettben kipellengérező RMDSZ-megnyilvánulások sem. Hiszen, ha létezik kiegyezéses alap az RMDSZ és a román hatalom között, az legfőképpen a „hallgatás fejében megkapott jogok" elve lehet. Ez magyarázza a megegyezés hívei által tanúsított magatartást a tömbmagyar területi autonómia ügyében és a Domokos - Tokay páros vonakodását Tőkés László megvédésében (éppen és bevallottan a tiszteletbeli RMDSZ-elnök ismételt leleplező nyilatkozatai miatt). A mérsékeltek látszatorientáltsága magyarázza azt is, hogy az elnök következetesen kitér az alapvető koncepciós viták elől, habár az elnökségben és a frakción belül is többen sürgették ezt. Ezért sajnos a II. Kongresszus óta, továbbra is – döntéshozási szinten –az RMDSZ-politikára a végig-nem-gondolt gondolat a jellemző. A mögöttes realitások figyelmen kívül hagyása csökkenti a reakciókészséget, de az előrelátó képességet is, így válhat eleve megkérdőjelezhetővé bármilyen politikai koncepció, vagy kezdeményezés.

Ennek az eddig meghatározó politikai vonalnak pozitív hatása a román társadalom egyes rétegeinek megnyugtatása, valamint a Nyugat biztosítása a romániai magyarság békés mivolta felől.

Mindkét hatás teljes mértékben üdvözlendő lenne, ha a román-magyar ellentét kizárólag történelmi, kultúrköri vagy temperamentális motiváltságú lenne. Viszont esetünkben illuzórikus az elért nyugtató hatás stabilitása, hiszen éppen a HATALOM az első számú érdekelt a feszültség fenntartásában.

E látszateredmény azért veszélyes, mert a magyarság reális problematikájának, valamint a lehetséges megoldásoknak a szőnyeg alá seprése által jött létre, így pedig semmi esetre sem stabilitást növelő.

A Nyugat, melyhez az érintett népcsoportok felől a legkisebb (sőt, néha nem létező) jogsérelmekről is hangos tiltakozások jutnak el, az RMDSZ hallgatását, vagy nagyon visszafogott állásfoglalásait, bizonyítékként foghatja fel arra, hogy a romániai magyarság ügye kedvező megoldást nyert.

Ha létezett alku az RMDSZ-elnök és az államelnök között, csakis az alkotmányra vonatkozhatott: alkotmányos önazonosság-védelmi garanciák – mérsékelt hangerejű kritika ellenében. A konkrét eredmény egyértelműen negatív. Hiszen az RMDSZ elnöke párizsi útjával a legkritikusabb helyzetből segítette ki Iliescut, úgymond szalonképessé téve őt, viszonzásul megszületett egy, a magyarság specifikus problémái szempontjából kedvezőtlenebb alkotmány, mint a régi, 1965-ös Ceausescu-féle.

Itt mutatkozik meg, hogy megegyezéses politikát csak szavahihető partnerekkel célszerű folytatni, vagy legalábbis olyan jogállami, vagy egyéb szerződéses keretek között, amelyek szavatolják az alku betartását.

Az utóbbi két év bizonyította, hogy a jelenlegi román hatalom nem szavahihetőbb, nem fogékonyabb a fair játékszabályok iránt, mint bármelyik előző, Trianon óta.

Az elmúlt két év nem táplálja azt a reményt, hogy Románia a jogállamiság felé halad, sőt, az alkotmányozástól a joggyakorlatig nyomon követhető egy egyre erősödő bizánci fanarióta hagyományokat sejtető fejlődési irány, amely szerint a törvény nem a gyengét oltalmazó pajzs, hanem pallos a minden szinten megtalálható hatalmasságok kezében. Megerősödhet tehát egy neo-totalitarista rend, amely egyenes folytatása a Ceausescu idejében kifejlődött félfeudális állapotnak.

A fentieket tekintetbe véve, a megegyezésre játszó, a harcot kizárólag jogi eszközökkel a parlamentben megvívó politikai vonal eleve csak mérsékelt tüneti eredményekre számíthat. Annyit lehet ily módon elérni, amennyit taktikai szempontból a hatalom önszántából nyújt. Ráadásul módjában áll a hatalomnak úgy tenni, hogy e látszatjogok, kedvezménymorzsák, az RMDSZ-en belül működő, de a hatalommal egyezkedő vezetők ügyes ügyintézéseként jelenjenek meg, ily módon szerezve bázist a kamarilla-politikának.

Ennek a politikának gyengéje, hogy a romániai magyarság száma, gazdasági, kulturális potenciálja és politikai súlya kizárólag a parlamentben jelenlévő frakciók számában mutatkozik meg. Így a magyarság egy nagyrészt passzivitásra ítélt, két választás között a fiókba süllyesztett tömeg marad, a társadalomépítés pedig háttérbe szorul. A probléma ilyetén megközelítése törvényszerűen tagadja az önálló RMDSZ-külpolitikát (amit az elnök a csíkszeredai Székely Fórumon nyilvánosan hangoztatott).

A „cél érdekében megalkuvást" - politika ugyan annak gyakorlói számára minimális kockázatot biztosít, de a bázis kiábrándulását, elégedetlenségét eredményezi (megnő a spontán módon román iskolába íratott magyar gyermekek száma, az elvándorlást komolyan fontolók száma úgyszintén, stb.) Ugyanakkor radikalizálódhatnak csak-azért-is csoportok is az RMDSZ-en belül, de kívül is, ami természetesen megnöveli a provokációs csapda veszélyét.

Az RMDSZ II. Kongresszusán a fenti politikai vonalat „mérsékeltnek" nevezték – találóan. A mérsékelt módszerekkel, mérsékelt célok eléréséért folytatott jogi harc eredményei – amint az várható volt –mérsékeltek maradtak.

Tény, hogy az RMDSZ-frakció jelenléte józanító és demokratizáló hatással volt a parlament egészére és az is bizonyos, hogy fontos törvénymódosítások az RMDSZ-frakció hiányában nem születtek volna.

Mindenképpen eredmény az is, hogy most már visszatekintve nyilvánvaló az, amit 1990-ben még csak jósolni lehetett: a román hatalom a magyar passzivitás, sőt, kollaborációs hajlam dacára, élesen magyarellenes politikát folytat, egyszerűen azért, mert az uralkodó csoport létérdeke a veszély-pszichózist fenntartani az országban.

1.2.3.A gyökeres változást sürgetők szerveződése

      

A nemzeteszmét felvállaló másik irányzat, mely a II. Kongresszuson „radikálisként" lépett fel, a csoportok született szabadságjogából kiindulva, a romániai magyarság önrendelkezésének kivívását tűzte ki célul. E kongresszuson Tőkés László szólított fel a gyökeres megoldások keresésére és felvállalására. Ezt a célt követte a társnemzeti koncepció, és bontotta törvénytervezet formájára Szőcs Géza.

A posztkommunista délkelet-európai események, ezen belül a romániai fejlemények arra utalnak, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnökének látnoki módon igaza volt. Igaza ma súlyosabb imperatívusz, mint bármikor.

Ha nem sikerül határozottabb önszerveződés által az RMDSZ struktúráját hatékonyabbá tenni, valamint politikáját társadalmasítani és intézményesíteni, tehát az önrendelkezésünket konkrétan megalapozni, az egy történelmi esély elmulasztásával lesz egyenlő.

Itt mutatkozik meg az eddig meghatározó mérsékelt politika legnagyobb hiányossága, tudniillik az, hogy mindinkább a parlamenti frakció tevékenységére szűkült – a társadalomépítést inkább tűrve, mint szorgalmazva, az RMDSZ külpolitikát egyenesen ellenezve.

Így két olyan év telt el, amely alatt radikális vezetés esetén, most egy jól szervezett, motivált és fegyelmezett közösség nézhetne szembe a bármikor lehetséges súlyos provokációkkal, kiépített külföldi kapcsolatrendszerrel hátvédként. A magasabb szintű szervezettség a népcsoport gazdaságára is minden bizonnyal jó hatással lenne.

A „mérsékelt szárny", személyes ismeretségek révén, a régi pártfegyelem birtokában, már a II. kongresszuson is szervezett platformként jelentkezett. Ez a platform a régi rendszerből (különösen a tömbmagyar területeken) fennmaradt helyi magyar tisztségviselők, valamint a romániai magyar médiák (újságok, rádió, TV) zömére támaszkodhat mindmáig. Ez a körülmény hatástalanította a radikálisok önrendelkezést felvállaló elképzeléseit.

A helyzet szükségszerűvé tette a radikális szárny artikulálódását, a politikai nézetek programszerű megfogalmazását, felvállalóik megszerveződését. Az a tény, hogy e szerveződés platformok formáját ölti, tehát nem külön jogi személyként fellépő pártok alakulnak, bizonyítja, hogy az ebben a folyamatban résztvevő politikusok eleve egységben gondolkoznak.

Az eddig megjelent platformok ezen felül kivétel nélkül tételesen is tartalmazzák az egység - gondolatot.

A mérsékelt szárny egy csoportja a radikálisok megszerveződésére egy félrevezető „egység-felhívással" reagált, azt a látszatot keltve, hogy a szerveződő radikális szárny egységbontó. Tekintettel a II. kongresszus által leszögezett, az RMDSZ szabályzatában tételesen megfogalmazott platform-szabadságra, valamint arra, hogy a mérsékelt platform már régen létezett, a felhívás egyaránt szabályzatellenes és realitásidegen.

A fantomveszély kivetítése, mely a tagság mély rétegeit megrendítette, az RMDSZ történelmében első példája az eddig többnyire a román hatalomgyakorlásra jellemző megfélemlítési politikának.

1.2.4.Szerkezeti válság

Az RMDSZ jelenleg válságon megy keresztül

Ennek a válságnak egy része személyekhez kötött, a vezéregyéniségek nem mindig következetes állásfoglalásai által. A szubjektív válságtényezőnek része a torzult kollektív gondolkodásmód is, mely egyaránt a sok évig tartó kommunizmus hatásának és a jelen hatalom pszichológiai hadviselésének tudható be. Ez utóbbi érinti a magyar lakosság egészét, kiválasztott célcsoportja viszont az RMDSZ-frakció és egyes vezéregyéniségek (például Tőkés László, Sütő András, Szőcs Géza, Domokos Géza stb.)

A válságnak objektív, strukturális okai is vannak.

Tekintettel arra, hogy egy társadalmi szervezet annál jobb, minél függetlenebb a szubjektív emberi tökéletlenségtől, bizonyos fokig még a személyekhez kötött válságtünetek is redukálhatók a szerkezeti pontatlanságokra, elégtelenségekre. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy eddig nem eléggé kidolgozott (még kevésbé kiépített) a legitimitást adó mechanizmus (pl. a szavazás különböző módozatai).

A II. Kongresszus által jóváhagyott szerkezet két szempontból bizonyult működésében elégtelennek. Egyrészt, az elképzelt apparátus nem épült ki – ez a vetület a szövetség egyes funkcióit hatékonyságában csökkentette.

Másrészt, a szerkezeti elégtelenségnek súlyosabb oka: elvi, beépített

- az eddigi struktúrában a kompetenciák nem megfelelően körvonalazottak (a Küldöttek Országos Tanácsában ott van az Országos Elnökség – a végrehajtó testület döntéshozó csúcsa – de nincs ott a frakció.)

A Küldöttek Országos Tanácsa (KOT), mely a szabályzat szerint két kongresszus között a legfelső döntéshozói fórum, nemcsak összetételében fogyatékos, de rövidre szabott működési idejénél fogva nem tehet eleget céljának. Ugyanerre a körülményre vezethető vissza (gyakorlathiány) a gyűléseken tapasztalt alacsony hatásfok.

Az Országos Elnökség, tagjainak egyéni, a kongresszus által kölcsönzött legitimitásánál fogva, nem mint a végrehajtás döntéshozó szerve, hanem mint mini-parlament (öregek tanácsa) működött. A döntések konszenzust kereső viták kíséretében, szavazás által születtek, a problémák természetétől (politika, gazdaság, tanügy, szervezés stb.) függetlenül. Az egyéni legitimitás meggátolta mind a hierarchizálódást, mind pedig a hatékony munkamegosztást. Döntően az a tény fékezte az Országos Elnökség operativitását, hogy – a statisztika törvényei szerint – az elnökségi tagok a két politikai szemlélet (mérsékelt, radikális) szerint tagolódtak. Teljesen elégtelennek bizonyult a szabályzat által előírt közös munkaidő (kéthetenkénti gyűlés).

Szabályzati következetlenség viszont, hogy a szabályos többségi döntést önkényesen felülbíráló, cenzúrázó, vagy megvétózó személy – tételesen az Országos Elnök – ellen nem indultak felelősségre vonó és büntető automatizmusok.

A végrehajtás munkájának hiányosságai leginkább az apparátus feltöltetlenségére vezethetők vissza.

Külön ki kell emelni egy létfontosságú szerv hiányát: a szakértői csoportokét. Az időközben elképzelt „Tanácsadói Testület", mely a KOT és OE mellérendelt szerveként működött volna (szabálytalan időközökben), nem jött létre.

Kétségtelenül az RMDSZ egyetlen jól működő szerve a parlamenti frakció volt. De itt is felléptek hiányosságok.

Legsúlyosabbak az elvi következetlenségek, melyek nem az alapszabályzatra, a programra vezethetők vissza, hanem a parlamentben egyre erősebben érezhető pszichológiai nyomás hatásaként születtek. Habár a program tételesen kimondja, hogy az RMDSZ egyik testülete sem tehet elvtelen kompromisszumokat, mégis történtek ilyenek (például: a kollektív jogokról való lemondás egyértelműen elvtelen és elfogadhatatlan kompromisszum egy olyan szervezet részéről, mely éppen a kollektív jogok kiharcolásában látja egyik létértelmét).

Hiányzanak az alapszabályból az erre vonatkozó felelősségre vonó és büntető automatizmusok, valamint a szerkezetből a megfelelő szervek. Az alapszabály egy másik hiányossága, hogy nem fogalmazza meg tételesen a szolidaritás kötelező elvét. Így történhetett meg, hogy a parlamenti frakció, valamint az Országos Elnökség elnöke ismételten elhatárolta magát a közös ügyet határozottan képviselő, a programot és szabályzatot tiszteletben tartó személyektől és csoportoktól. Így történhetett meg az is, hogy az amerikai Kongresszus és Szenátus csoportjai aláírásaikkal szolidaritást vállalnak az RMDSZ tiszteletbeli elnökével, míg az RMDSZ-frakció passzivitásba burkolózik. Erre a probléma-komplexumra is hiányzanak a felelősségre vonást szavatoló szervek. Az idevágó szabályzás hiányában, az „EGYSÉG" üres jelszó marad.

2. Szükséghelyzet

      

Az erdélyi magyarság 72 évvel Trianon után változatlanul számos negatív hatásnak van kitéve, melyek eredményeként két kedvezőtlen folyamat figyelhető meg: az asszimiláció és az elvándorlás.

Addig, amíg a totalitarizmus zárt határai az elvándorlást nagymértékben megakadályozták, a népcsoport vesztesége az erőszakos asszimilációból származott.

Az álparlamentarista diktatúra viszont drámaian előtérbe hozta az elvándorlást, mint a közösséget leginkább gyengítő folyamatot.

Az elvándorlást kiváltó tényezők:

-            Magyarország nagyságrenddel magasabb életszínvonala. Tény, hogy az anyaországban valóban végbement rendszerváltás valódi polgári demokráciát eredményezett, hogy bár keservesen, de megindult a nemzetgazdaság nyugatiasítása, ez pedig előrevetíti azt, hogy a gazdasági szívóhatás a jövőben is jellemző marad.

A román rendszerváltás egyelőre még várat magára (a változások csak látszólagosak, a folyamat nagymértékben visszafordítható, a közjogok csak részlegesek és bármikor megvonhatóak.) A nemzetgazdaság továbbra is szabadesésben van. Ezek a körülmények fokozhatják a gazdasági motiváltságú elvándorlási kényszert.

- A kulturális elnyomás továbbra is jellemző, a működő magyar iskolák felett ott lebeg a soviniszta önkény Damoklész-kardja, a magyar egyetem továbbra is csak terv, a kommunisták által jogtalanul kisajátított 700 éves magyar egyházi iskolák közül egyet sem kaptunk vissza, ugyanez a helyzet a számos kulturális célt szolgáló egykori magyar házakat illetően. Mindezek következtében nő az elvándorlás (különösen a magasabb kultúrigényű magyarság hagyja el az országot).

- A hatalom a romániai magyarság ellen pszichológiai háborút visel. Ez módszereiben nem különbözik a III. Birodalom zsidóellenes propagandájától: rémhírterjesztés, diverziók, ködösítés. A magyarságot kollektív bűnösséggel vádolják. Fő eszköze ennek a háborúnak a televízió, aktív részei nemcsak a Ceauşescu-féle propaganda-apparátus vezéregyéniségei, hanem a román parlament is. A rendőrség és a hadsereg a fizikai megfélemlítéstől sem riad vissza, nyíltan fitogtatott, részrehajló, a magyarellenes atrocitások irányítóit és elkövetőit sértetlenül hagyják. A diszkriminatív joggyakorlat is része a pszicho-terrornak, hiszen azt sugallja, hogy a magyart következmények nélkül  lehet bántani. Sőt tapasztalható a magyarellenes fellépésben jeleskedők heroizálása.

Ennek a pszichológiai hadviselésnek fő célja a román tömegek manipulációja, másodlagos a magyar önrendelkezési kísérletek kényelmes féken tartása, harmadlagos logikus célja, minden bizonnyal a magyar elvándorlás serkentése.

-            A magyar népcsoport ellen irányuló masszív fizikai terror eddig csak egyszer került alkalmazásra: Marosvásárhelyen. A térség politikai képlékenysége, az a körülmény, hogy a szerb nemzeti kommunista erők a genocídium (civil lakosság tömeggyilkolása és tömeges elűzése) eszközéhez folyamodhattak, eddig büntetlenül, hasonló eszközök mérlegelését indukálhatja a román nemzeti kommunistákban is. Tömeges elvándorlás, exodus lehet az eredménye (melynek mérete feltehetően fordítottan arányos a népcsoport szervezettségi fokával).

A vázolt szükséghelyzet sürgősségi, konszolidációs politikát kíván középtávon, függetlenül a távlati céloktól. Az a tény, hogy a Hatalom a demokratikus látszat megőrzésében érdekelt, a szólás és szervezkedési szabadságot szavatolja. Adott tehát a társadalmi építkezésnek és a népcsoport ügyének hathatós képviseleti lehetősége – a román parlamentben, valamint külföldön is. E felismerést illetően az RMDSZ-en belül konszenzus van – eltérőek a vélemények a miként felől.

Az erdélyi magyarság olyan helyzetbe került a totális elnyomás után lélegzethez jutva, mint hajdan az összmagyarság a reformkor elején. Akkor is, most is, a magyarság évtizedekig tartó elnemzetlenítő politikának volt alávetve: nyelvidegen kolonizáció, párhuzamosan a magyar nyelv hivatalos betiltásával a közügyekben, nemzeti kultúránk sorvasztása, az intellektualitás asszimilálása vagy elvándorlása – e hatások eredményeként mentalitásbeli torzulások is felléptek (labanckodás). Akkor is, most is óriási gazdasági visszamaradottság volt jellemző.

A kiutat akkor a keresztény alapon nyugvó nemzeti liberalizmus adta. Habár a reformkor óta a világ óriási változáson ment keresztül, bizonyos lényegi vetületek hasonlóak.

A nyugati keresztény HIT változatlanul az erdélyi magyar népcsoport alapvető értékrendjét képezi.

A NEMZETI tudatápolás, a nyelvőrzés, a kultúrafejlesztés a romániai magyar érdekképviselet létértelme.

A SZABADSÁG-eszme valóra váltása mind politikai (önrendelkezés), mind pedig gazdasági (piacgazdálkodás) vonatkozásban célja az RMDSZ-nek. A közös cél érdekében szövetkező magyar politikai irányzatok EGYSÉGe képezi az RMDSZ erejét.

2.1. KERESZTÉNY és NEMZETI-LIBERÁLIS EGYSÉGKERET

Az RMDSZ határozottabb kiállást, metódusokat és ritmust sürgető politikusai a keresztény, a nemzeti, valamint a liberális (szabadság) eszmék köré csoportosultak (társult pártokban és platformokban). Népcsoportunk állóképessége érdekében szükséges e divergens (egymástól távolodó) pályán mozgó eszmerendszerek körül kialakult politikai irányzatokat célegységre hozni, eme eszmerendszerek elemeinek ésszerű, probléma-orientált szelekciója révén. Annál is inkább, hogy mindeme eszmerendszerek ideológiává merevedve és fundamentalista következetességgel társadalmasítva, katasztrófába vezetnek (keresztény inkvizíció, nemzeti holocaust, liberális anarchia).

E célegység működési alapját tehát egy pragmatikus gondolati egységkeret képezheti, mely ugyanakkor lehetőséget nyújt az együttgondolkodásra, tettre, azok számára, akiket eddig a valódi népféltés és óvatosság, nem pedig a félelem és önös érdek tartott a mérsékelt haladást hirdetők, de hátrálást gyakorlók táborában.

Keresztény dimenzió:

Közismert a vallás krízis-áthidaló hatása. Az egyetemes történet ebből a szempontból láncolata a veszélyhelyzetbe került embercsoportok vallásos hit általi megmaradásának. A romániai magyarság növekvő szorongatottságában semmiképp sem mondhat le a történelmi vallások (és egyházak) összetartó erejéről.

Az RMDSZ politikája arra kell törekedjen, hogy a történelmi egyházakkal karöltve, a veszendőben lévő lelki értékeket újra a társadalmi figyelem központjába helyezze. A jelen és a múlt eseményeinek kiértékelésében alapvetően a nyugati keresztény igazságvágyból és igazságosság-érzékelésből kell kiindulni.

Az évtizedekig tartó Bukarest-központú, korrupt államhatalmi és gazdasági apparátus az erdélyi lakosság, és ezen belül a magyarság bizonyos fokú morális balkanizációját eredményezte. Érezhetően terjed a megbízhatatlanság, csökken a munkaerkölcs, teret hódít a megalkuvás a népcsoporton belül. A kommunista vallásüldözés hatására terjedt az ateizmus, ami a közerkölcs csökkenését, a családi értékek elhalványulását, az ifjúság körében illúzió- és reményvesztettséget eredményezett. Ugyancsak drámaian csökkent az emberek közötti pozitív viszonyulás: az összetartás, előzékenység, szeretet.

A vallásnak át kell hatni a politikát is, hiszen a morális megújhodás előfeltétele a mielőbbi valós rendszerváltásnak, de át kell hatnia a gazdaságpolitikát is, hiszen a korrupció és a megbízhatatlanság egyaránt bénítja a társadalmat és a gazdaságot. Valószínűsíthető, hogy a gyökeres pozitív változásokat csak új generációk helyes nevelésével lehet kieszközölni. A morális megújhodás érdekében társadalmi léptékű keresztény ifjúsági mozgalmat kell létrehívni. Értékrendszerünkben a gyermekszeretet és a családi értékek méltó helyüket újra el kell foglalják.

Terjeszteni kell a felebaráti szereteten alapuló keresztény szolidaritás elvét, intézményesíteni kell az elveszett, jellegzetesen keresztény szociális segélyrendszert.

Nemzeti dimenzió:

Az elmúlt 72 év, de legfőképpen az utolsó 40 év óriási morális, öntudati és kulturális károkat okozott a romániai magyarságnak.

Elsősorban az etnokratikus ideológia hatásának tudhatók be azok a lelki torzulások, amelyek a hamis, negatív romániai magyar önbecsüléshez vezettek. Generációkon át adagolva, ez az ideológia a megtűrtség, betolakodottság komplexusát, a haszontalanság kényszerképzetét idézi elő a kisebbségekben. Hasonló romboló hatású a hamis történelemtanítás, mely szerint a román etnosz történelmileg bűntelen, a nem-románok, főleg a magyarok viszont bűnösök.

A szisztematikus kultúrasorvasztás hatására, a magyarság zöme nem ismeri saját történelmét, kiemelkedő szerepét e táj és kultúra kialakulásában. Veszendőben hagyományaink, nő a gyökérvesztett erdélyi magyarok száma. A romániai magyar népcsoport önazonosságát évszázadokig megőrző és részben kitevő hagyományok, vallás, nemzettudat és önismeret olyan értékek, melyekhez, éppen ezen önazonosság további megőrzésének céljából (ami viszont született joga e közösségnek) feltétlenül és mindenáron ragaszkodnunk kell. A nemzeti értékek újratársadalmasítására különös gondot kell fordítani.

Liberális dimenzió:

A civil társadalom kiépülése a nyugati fejlett polgári liberális demokráciákban önmagában nem szavatolja a különböző kisebbségek fennmaradását. Mégis, az eddigi történelemben éppen a polgári-liberális demokráciák adták meg azt a jogi, társadalmi keretet, amelyben a kisebbségek reális eséllyel fejthettek ki olyan politikai és kulturális tevékenységet, mely a fennmaradáshoz és a gyarapodáshoz szükséges.

A méltányosság (fairness-principium), a szabadság-elv és az emancipáció eleve elfogadása az a filozófiai alap, amely a modern demokráciákban, a többségi legitimáció fölé helyezve, megadja az egyén, vagy a kisebbség ésszerű függetlenségét az őt esetleg sértő többségi akarattól. Ebből ered politikai síkon a személyi és kollektív önrendelkezés elve, gazdasági síkon a vállalkozási függetlenség.

Fontos liberális politikai cél az állam hatalmának minimálisra csökkentése, a decentralizáció, a helyi önigazgatás kiépülése.

Az önazonosságot hosszútávon legjobban saját állam keretén belül lehet szavatolni. Mivel a határmódosítás nem tartozik a politikai realitások közé, az önrendelkezési jog alapján az autonómia különböző formáit kell tekintetbe venni, ezek egyidejű alkalmazása kielégítően biztosíthatná a megmaradást. Az önrendelkezés érvényesülhet a participatív demokrácia adta döntéshozási mechanizmus által is –helyi referendum, illetve csoport-referendum formájában. A liberális eszmevilág antipaternalista felfogása kulturális síkon bármiféle kultúr-hegemonizmust kizár. Ebből ered, hogy a népcsoport semmilyen idegen nyelv használatára nem kényszeríthető, de abban nem is gátolható – a többségi, úgynevezett államnyelvet is beleértve.

A polgári liberalizmus dogmaellenes, tehát visszautasít bármilyen vallási, faji, nemzeti vagy történelmi eredetű ideológiai kényszert.

Az eddig felsoroltakból kitűnik, hogy a liberális elvek kielégítő eszköztárat kínálnak a népcsoport számára ahhoz, hogy a többség felől jövő nyomással szemben érveket és konkrét, legitim követelményeket sorakoztasson fel.

Az emberközi kapcsolatok síkján a liberalizmus, mint társadalmi mozgalom, a tolerancia és a humanizmus hirdetője.

A kommunista világ teljesen államosított, egalitarisztikus gazdaságának látványos összeroppanása arra int, hogy funkcionális igazságtalanságra nem lehet hatékony gazdaságot építeni. Ebből a szempontból a nomenklatúra létrejötte talán kevésbé volt kártékony, mint annak a funkcionális igazságtalanságnak alapvető társadalmi princípiummá emelése, amely szerint egyformán elismerésben részesült a szorgalmas és a lusta, az ügyes és az ügyetlen, a kreatív és a sztereotip, végső soron a gazdaságilag hatékonyan tevékenykedő és hatástalan. Ez a fajta igazságtalanság demotiválta a társadalomnak hajtóerejét képező, rátermett csoportját. Erejét és szívósságát a rendszer a kevésbé rátermettek privilégiumokkal megvásárolt politikai lojalitásának köszönhette. Az óhatatlanul beálló kontraszelekció, korrupció, letargia, valamint a piac hiányában, a torz gazdasági struktúrák hatására a kommunista gazdaság csődbe jutott.         

Ebből az állapotból kizárólag a funkcionális igazságosság elvét követő, teljesítmény-orientált, magántulajdonon és szabad versenyen alapuló új gazdaság létrehozása jelentheti a kiutat, tehát a gazdasági liberalizmus.

A gazdasági liberalizáció és liberális eszmevilág képezheti a romániai magyar népcsoport állóképességének anyagi alapját, illetve jogi-politikai eszköztárát.

A vázolt keresztény és nemzeti-liberális egységkeret arra hivatott, hogy az erdélyi magyar sors gyökeres megváltoztatását felvállaló, de különböző divergens ideológiák mentén szervezkedő politikusoknak pragmatikus közös gondolati alapot nyújtson.

A három, végső következtetéseiben divergens eszmerendszer – nemzeti, keresztény, liberális – azáltal válik összeegyeztethetővé, hogy az alapgondolatok szelekciója a konkrét körülmények és a kitűzött célok szellemében történt. Az egységkeret nem tartalmazza az egyenlőség és a testvériség klasszikus felfuttatását. Ezen eszmék a keresztény szolidaritásból és felebaráti szeretetből levezethetők.

Az egységkeret elfogadása által kialakuló platformkoalíció, (az esetleg társuló platform-független politikusokat beleértve) azt a sokszínű egységet biztosítja, mely szemben az erőltetett egyformaság-szülte bénító feszültséggel, a szerepek megoszlásán keresztül, magasabb szintre emelheti szervezetünk tevékenységét.

Habár a huszonötök által 1992.március 20-án közreadott „Egységfelhívás" időzítésével (radikális szerveződés beindulása) és mikéntjével (megfélemlítési politika) nem lehet egyetérteni, az egység megőrzésének imperatívusza helyes. Úgyszintén helyesek a felhívás végén felsorolt „egységprogram" alapelvei:

       „- Nemzeti önazonosság nélkül nincs egyéni önazonosság.

        - A nemzeti önazonosságért való küzdelem elválaszthatatlan a demokráciáért való küzdelemtől.

        - A romániai magyarság politikai élete része az ország politikai életének, de abba egységes egészként illeszkedik.

        - Az autonómia elvét saját erdélyi hagyományainkra és a legkorszerűbb európai modellekre alapozva kell megvalósítanunk."

       A keresztény és nemzeti-liberális Egységkeret ezen alapelvek felbontásának tekinthető egyéni kezdeményezés, melyben a szerző kikerült bármilyen ellentmondást az „Egységprogram" alapelveivel, hogy ezáltal eleve kizárja az egységbontó egymásnak feszülést.

2.2.Végrehajtásorientált, szerves, önjavító szerkezet.

Intézményesítés. Társadalmasítás.

Az RMDSZ intézményeinek kiépítése és társadalmi hatásának növelése csak olyan szerkezetben képzelhető el, amely néhány alapvető célkitűzés elérésére esélyt ad.

Mindenekelőtt az RMDSZ-szerkezetnek hozzá kell járulnia a népcsoport, az ország és a térség stabilitásához. Ezért erősnek és ugyanakkor erőszakmentesnek kell lennie (legitimitás, konszenzusos döntéshozás, szervesen integrált szakértői csoportok, erős apparátus). A szerkezet meg kell feleljen a romániai magyarság földrajzi elhelyezkedésének (ennek megfelel a területi szervezetek szövetségi egysége). Számon kell tartsa a tagság számarányából (tömbmagyarság, szórvány), illetve a politikai képviselet (RMDSZ-önkormányzatok) milyenségéből eredő különbségeket. Keretet kell biztosítania a magyarság érdekbeli és ideológiai különbözőségei számára. Méltó képviseletét kell nyújtsa a romániai magyarság számából, társadalmi struktúrájából, kultúrájából és öntudatából eredő követeléseinek. A felsorolt célkitűzések elérésére a szerkezet keretet, illetve optimális lehetőséget kell biztosítson. Az RMDSZ kiépülőben van, mégpedig egy állandóan változó közegben. Ezért egy statikus szerkezet (illetve egy statikus program) a krízishelyzetek állandósulását jelentené – ezen kívül a statikus struktúrák az egylépcsős kiépítést igénylik általában. Célszerűbb egy építőkocka-elven kiépülő és ugyanakkor dinamikus, önjavításra-optimizálásra képes struktúra, mely a folyamatos programmódosításhoz szükséges legitimitással is rendelkezik. Biztosítania kell a sokszínűség egységét.

A szerkezet lehetővé kell tegye a minél hitelesebb, legitimebb képviseleti demokráciát, de helyet és konkrét lehetőséget kell kapjon a bázisdemokrácia is (a helyi vagy csoport-referendum). A szerkezetnek szavatolnia kell a konkrét döntések programhűségét, valamint végrehajtását.

A felsorolt célkitűzéseknek és ezekből eredő követelményeknek az államstruktúrák felelnek meg.

Max Weber szerint: „...az állam az az emberi közösség, amely egy bizonyos területen belül - ez a »terület« hozzátartozik az ismertetőjegyhez – a legitim fizikai erőszak monopóliumára (sikerrel) tart igényt. A jelen specifikus vonása ugyanis az, hogy bármilyen más szervezetnek vagy személynek a fizikai erőszakhoz való jogát csak akkor ismerik el, ha az állam a maga részéről engedélyezi alkalmazását: az állam számít az erőszakhoz való »jog« egyedüli forrásának." Az RMDSZ objektív okokból az állam e lényeges funkcióját nem tudja ellátni - nem is kell törekednie erre.

A romániai magyarság országnyi területen él és ezen belül jól elhatárolt régiókban. Az RMDSZ területi szervezeteinek máris létező autonómiája által, magától kínálkozik egy szövetségi állam modellje (nagyságát tekintve Ausztriához hasonlóan). Csak egy ilyen modell szavatolhatja a sokszínűséget és az egységet, a területi érdekek és a közös célok egyensúlyát, a szakértelem és a közakarat építő együttműködését. Gyökeresen reformálni kell a legitimitást kölcsönző mechanizmust –fel kell állítani a romániai magyarság személyi kataszterét, majd ki kell építeni az exhausztív megkérdezést lehetővé tevő apparátust.

A szövetség központi döntéshozását három szintre kell tagolni:

1. Alapvető állásfoglalások kidolgozására, nagy horderejű döntések hozatalára egy kizárólag konszenzusos (általánosan kötelező rendeletek, programmódosítás), vagy 2/3-os többségű (struktúramódosítás az alsóbb szinteken) döntések elfogadásával működő legfelső döntéshozói szerv. Ezt a szövetségi struktúrának megfelelően, a megyei tagszervezetek választmányaiból kellene kialakítani (területi elv, például minden megyei választmány elnöke és alelnöke), a gyűléseket a testület választott elnöke vezeti.

2. A program keresztülviteléhez szükséges, többségi szavazás alapján működő döntéshozói szerv, melyben a különböző áramlatok jelen lehetnek. Ez a szint döntene a (még nem jellemző) vétójog konkrét alkalmazása felett. A parlamenti frakció ennek a szervnek része kell legyen. A gyűléseket a testület választott elnöke vezeti.

3. A szervezet végrehajtását irányító és ehhez szükséges döntéseket folyamatosan hozó állandóan működő szerv (Országos Elnökség). Ennek a szervnek tagjai a második szint többségi frakciójából (koalícióból) kerülnek ki. Ilyenformán az Országos Elnökség homogén és operatív. A végrehajtásban szükséges struktúramódosításról és belpolitikai (szövetségen belüli) döntések esetén az O.E. szavazással döntene.

Külpolitikai és operatív ügyintézésben (gazdasági, társadalomépítés, stb.) (szak)elnöki javaslat alapján, az elnök dönt. A végrehajtásnak szerződéses alkalmazásban dolgozó szakértői csoportokra kell támaszkodnia, melynek vezetői ugyanakkor tagjai a harmadik szintű döntéshozásnak (alelnöki referensek). Ez szavatolja a szakértői csoportok szerves részvételét mind koncepcionális szinten, mind pedig a végrehajtás módozatainak kidolgozásában.

A szövetség tagszervezetei, autonómiájuk alapján, saját szerveiket építik ki. A megyei elnökségek (M.E.) a megyei választmányok többségi frakciójából kerülnek ki. A megyei elnök (megyei végrehajtás) és a megyei választmány elnöke (döntéshozás) értelemszerűen nem lehet azonos. A megyei tagszervezetek döntéshozói testületeiből (választmányok elnökei és alelnökei) áll össze a legfelső szövetségi döntéshozói szint. A szövetségi végrehajtás egyes átfogó szervei jelen vannak a területi szervezetek végrehajtásában. Ez szavatolja az autonómiát és a szövetség szerves egységét.

Tekintettel az RMDSZ alig több mint két éves tapasztalatára, valamint a bel- és külpolitikai helyzet képlékenységére, a szervezet struktúrája nem lehet statikus, hiszen ez magában hordozná a jövőbeli kríziseket, ezért önjavító képességet kell szerkezetileg biztosítani. Ezt azáltal lehet elérni, hogy a felső szint korrekciókat hajthat végre az alatta lévő struktúrában. A szakértői csoportokat és a végrehajtó apparátus részeit külön projectek formájában, építőkockaszerűen lehet kialakítani.

Az RMDSZ felvázolt szerkezete a romániai magyarságot az őt megillető társnemzeti státuszhoz közelíti.

1992. április.

Temesvár